osszpontositottam a figyelmemet. Most is a markas napszemuveget viselte, es a nevetseges kisujjgyuruje szikrazott, ahogy homlokabol oda se figyelve hatrasimitotta a hajat.
— Remelem, van valamim — mondtam. — De nem akarom, hogy lehuzzanak a vecen.
Kyle ram meredt egy hosszu pillanatig, majd megrazta a fejet, es egy kelletlen, felcentis kis mosolyra huzta a szajat.
— Hat jo — mondta. — Ezt megkaptam. De leesne az allad, ha tudnad, valojaban hogy mukodik ez a fajta munka.
— Biztos vagyok benne, hogy hanyatt vagodnek meglepetesemben — feleltem. Odaadtam, amit kinyomtattam. — Amig feltapaszkodom, esetleg vethetnetek erre egy pillantast.
Kyle osszerancolt homlokkal kihajtogatta a papirt.
— Ez meg mi?
Deborah elorehajolt a lelkes fiatal rendorsegi kopo modoraban, hiszen valojaban az is volt.
— Talaltal valamit! Tudtam — mondta.
— Ez csak ket cim — szolalt meg Kyle.
— Az egyik nagy valoszinuseggel egy bizonyos latin-amerikai multtal rendelkezo szakadar orvosdoktor buvohelye lehet — kozoltem vele, majd elmondtam, hogy talaltam ra a cimekre. Javara kell irnom, meg a napszemuveg ellenere is latszott, hogy mely benyomast tett ra a dolog.
— Erre en is gondolhattam volna — mondta. — Ez nagyon jo. — Biccentett, es megpockolte a papirt. — Kovesd a penzt. Mindig nyomra vezet.
— Persze nem lehetek biztos benne — jelentettem ki.
— Hat, en fogadnek ra — valaszolta. — Azt hiszem, megtalaltad Dr. Dancot. Deborahra pillantottam. Megrazta a fejet, ugyhogy visszaneztem Kyle napszemuvegere.
— Erdekes nev. Lengyel?
Chutsky megkoszorulte a torkat, es elnezett a viz felett.
— Azt hiszem, meg szuletesed elott tortent, volt akkoriban egy reklam. Danco bemutatja az automata zoldsegapritot. Darabol, szeletel… — visszaforditotta a napszemuveget felem. — igy neveztuk el: Dr. Danco. Apritott zoldseget keszitett. Ez az a fajta poen, ami tetszik az embernek, ha tavol van az otthonatol es szornyu dolgokat lat — mondta.
— De most az otthonunkhoz kozel latjuk oket — valaszoltam. — Miert jott ide?
— Hosszu tortenet — mondta Kyle.
— Ez azt jelenti, hogy nem akarja elmondani — magyarazta Deborah.
— Ebben az esetben eszem meg egy rakfasirtot — jelentettem ki. Odahajoltam, es elvettem az utolsot a tanyerrol. Tenyleg nagyon finom volt.
— Ne mar, Chutsky — mondta Deborah. — Nagy esely van ra, hogy tudjuk, hol van a pasas. Most mit fogsz tenni?
Kyle megfogta Deb kezet, es elmosolyodott.
— Ebedelni fogok — mondta. Es ezzel a lendulettel a masik kezevel felvette az etlapot.
Deborah egy pillanatig az arcelet bamulta, majd elhuzta a kezet.
— Francba — mondta.
Ami azt illeti, az ebed kituno volt, es Chutsky komolyan igyekezett azon, hogy jopofa es kedves legyen, mintha arra a dontesre jutott volna, hogy ha mar nem mondhatja el az igazat, legalabb elbuvoloen viselkedik majd. El kell ismerjem, nem panaszkodhatok, elvegre altalaban nekem is bevalik ez a trukk, de Deborah nem tunt tul boldognak. Duzzogott es tologatta az etelt a tanyerjan, mialatt Kyle vicceket meselt, es arrol kerdezgetett, mit gondolok, mi az eselye annak, hogy iden bajnok lesz a Dolphins. Engem az sem hozott volna lazba igazan, ha a Dolphins megnyeri az irodalmi Nobel-dijat, de mint elso osztalyu muembernek, a tarsolyomban e temaban is akadt jo par hitelesnek tuno valasz, amelyeket Chutsky lathatoan kielegitonek talalt, o pedig a legpajtaskodobb szellemben csevegett tovabb.
Meg desszertet is ettunk, ami egy kicsit tulzasnak tunt nekem a tereljuk-el-a-figyelmuket-etellel haditervet illetoen, kulonos tekintettel arra, hogy sem Deborah, sem az en figyelmem nem terelodott el. De meglehetosen finom volt minden, ugyhogy barbar dolog lenne reszemrol, ha panaszkodnek.
Persze Deborah egesz eleteben kemenyen dolgozott azon, hogy barbarra valjek, ugyhogy amikor a pincer egy hatalmas csokoladeizet rakott Chutsky ele, aki ket kanallal Debs fele fordult, es azt mondta, „szoval…”, o kapott az alkalmon, es az asztal kozepere dobta a kanalat.
— Nem — valaszolta. — Nem szeretnek meg egy kibaszott csesze kavet, es nem kerek a kibaszott csokolades fufubol. Egy kibaszott valaszt akarok. Mikor indulunk begyujteni a pasast?
Kyle enyhen meglepodve nezett ra, sot, egy bizonyos ertelemben vett szeretettel, mintha az o munkakoreben dolgozo emberek hasznosnak es vonzonak talalnak a kanaldobalo noket, de nyilvanvaloan ugy velte, Debs nem jol valasztotta meg a pillanatot.
— Befejezhetem elobb a desszertet? — kerdezte.
12. FEJEZET
Deborah delnek tartott velunk a Dixie autopalyan, igen, azt mondtam, „velunk”. Meglepetesemre kiderult, hogy az Igazsagszolgaltatas Ligajanak hasznos tagjava valtam, es kozoltek velem, hogy abban a dicsosegben reszesulok, hogy potolhatatlan szemelyemmel a bun utjaba allhatok. Bar messze nem voltam elragadtatva, egy kis jelenet miatt mar szinte meg is erte.
Ahogy kint acsorogtunk az etterem elott arra varva, hogy a parkolofiu odahajtson Deborah autojaval, Chutsky halkan azt dunnyogte, „mi a fene…?”, es lebattyogott a felhajton. Neztem, ahogy kisetal a kapun, es mutogatni kezd egy bordo Taurusnak, ami ott varakozott egy palmafa alatt. Debs ram meredt, mintha ez az en hibam lenne, es mindketten neztuk, ahogy Chutsky a sofor ablaka fele int, ami leereszkedett, mogotte pedig termeszetesen a mindig eber Doakes ormester arca bukkant elo. Chutsky a kapunak tamaszkodott, es mondott valamit Doakesnak, aki felnezett ram, megrazta a fejet, majd felhuzta az ablakot es elhajtott.
Chutsky nem szolt egy szot sem, amikor visszatert. De egy kicsit maskepp nezett ram, mielott bemaszott volna az anyosulesre.
Husz percig tartott az utunk del fele, ahol a Quail Roost Drive fut keletrol nyugatra, egy bevasarlokozpont mellett keresztezve a Dixie autopalyat. Csak ketsaroknyira onnet egy sor utca vezet egy csendes, munkasosztaly lakta kornyekre, ami kicsi, tobbsegeben rendezett hazakbol all, altalaban ket autoval a beallokon es jo nehany szetdobalt biciklivel az elokertekben.
Az egyik ilyen utca elkanyarodott balra es egy zsakutcaba torkollt, amelynek a vegen meg is talaltuk a hazat, egy halvanysargara vakolt lakhelyet, gazos kerttel. A kocsibeallon egy leharcolt, szurke furgon parkolt, amelyen sotetvoros betukkel az allt, HERMANOS CRUZ LIMPIADORES — A Cruz Testverek Takaritovallalata.
Debs behajtott a zsakutcaba, majd tovabb meg egy felutcanyira, egy hazig, amely elott fel tucat auto allt a jarda mellett es a kertben, majd leparkolt egy fa alatt.
— Mit gondolsz? — kerdezte.
Chutsky csak vallat vont.
— Aha. Lehet — mondta. — Figyeljuk egy darabig. — Es a kovetkezo feloraban egy szoval tobb sem hagyta el ajkunkat. Ez pedig aligha eleg ahhoz, hogy mukodesben tartsa az elmet, ugyhogy azon kaptam magam, hogy gondolatban a lakasomban jarok, annal a kispolcnal, ahol egy kis rozsafa dobozban tartom az uveglapjaimat, azt a fajtat, amelyet a mikroszkop ala szoktak tenni. Minden uveglapon egyetlencsepp ver volt — nagyon jol megszaradt ver, termeszetesen. Egyebkent nem tartanek ilyen mocskos dolgot a lakasomban. Az arnyekos masik oldalamra nyilo negyven, kicsiny ablak. Minden kalandombol egy csepp. Ott volt az Elso Nover, reges-regrol, aki a fajdalomcsillapitas egisze alatt ovatos tuladagolassal olte meg a betegeit. A masodik csepp, a kozepiskolai technikatanar, aki korhazi novereket olt. Csodalatos kontrasztot alkottak, es en imadom az ironiat.
Oly sok emlek, es ahogy vegigsimitottam mindegyiket, csak meg inkabb feltamadt bennem a vagy, hogy ujat csinaljak, a negyvenegyes szamut, annak ellenere, hogy a negyvenedik, MacGregor, meg alig szaradt meg. De mert az uj tervemhez kapcsolodott, vagyis onmagaban nem volt teljes, alig vartam, hogy folytathassam. Amint meggyozodom Reiker felol, es talalok valami modot…
