Felultem. Talan a gazdag desszert tomitette el a fejemben az ereket, de atmenetileg megfeledkeztem Deborah igereterol.
— Deborah? — szolaltam meg.
Ram pillantott, az osszpontositas kicsiny rancaval az arcan.
— Mi van?
— Itt vagyunk.
— Nem mondod.
— De igen. Itt vagyunk, es ezt az en szellemi teljesitmenyemnek koszonhetjuk. Nem emlitettel valamit, amit el akartal mondani esetleg?
Chutskyra pillantott. A ferfi mereven elorenezett, rezzenestelen napszemuveggel.
— Na jo, rendben — mondta Debs. — A hadseregben Doakes a Kulonleges Erok kotelekebe tartozott.
— Ezt tudom. Benne van a szemelyi aktajaban.
— Amit viszont nem tudsz, baratom — szolalt meg Kyle anelkul, hogy megmozdult volna —, az az, hogy a Kulonleges Eroknek van egy sotet oldala. Es Doakes naluk volt. — Ha csak egy pillanatra is, de egy nagyon halvany kis mosoly tunt fel az arcan. — Aki a sotet oldalra kerul, az ott is marad. Nincs visszaut.
Egy kis ideig neztem Chutskyt, aki mozdulatlanul ult, majd Debsre pillantottam. O megvonta a vallat.
— Doakes lovesz volt — mondta. — A hadsereg kolcsonadta ot az El Salvadoriaknak, es Doakes nekik gyilkolt.
— Sok utazassal jaro munkat keresek. Fegyver van.
— Ez sokat megmagyaraz a szemelyisegevel kapcsolatban — mondtam, arra gondolva, hogy ez sok minden mast is megmagyaraz, peldaul a Doakes felol erkezo visszhangot, ami mintha csak valaszolna Sotet Utasomnak.
— Nem erted, mirol volt szo — mondta Chutsky. Hatborzongato volt a hangjat hallani egy tokeletesen mozdulatlan es erzelemmentes arcbol, mintha a hangja valojaban egy magnofelvetel lenne, amelyet valaki a testebe rakott. — Hittunk abban, hogy meg tudjuk menteni a vilagot. A cel erdekeben feladtuk a normalis, tisztesseges elet remenyet. Mint kiderult, csak a lelkunket adtuk el. En, Doakes…
— Es Dr. Danco — mondtam.
— Es Dr. Danco — sohajtott Chutsky, es vegre megmozdult, egy pillanatra Deborah fele fordult, majd megint elorenezett. Megrazta a fejet, es a hosszu mozdulatlansag utan ez a mozdulat olyan nagyszabasunak es teatralisnak tunt, hogy majdnem tapsolni kezdtem. — Dr. Danco kezdetben idealista volt, mint mi mindannyian. Az orvosi egyetemen raebredt, hogy valami hianyzik belole, ezert, anelkul tud bizonyos dolgokat csinalni emberekkel, hogy a legcsekelyebb mertekben is egyutt erezne veluk. Az egyutterzes teljes hianya. Ritkabb, mint gondolnad.
— Hat ezt el is hiszem — mondtam, mire Deb rosszalloan ram nezett.
— Danco szerette a hazajat — folytatta Chutsky. — Ugyhogy o is atallt a sotet oldalra. Elore megfontolt szandekkal, hogy hasznositsa a kepesseget. Es El Salvadorban… teljesen ki is bontakozott. Fogott egy embert, akit akkor hoztunk be, es egyszeruen csak… — Elhallgatott, mely levegot vett es kifujta. — A fenebe. Lattad, mit csinal.
— Nagyon eredeti — mondtam. — Kreativ.
Chutsky roviden, horkantasszeruen felnevetett, de minden vidamsag nelkul. — Kreativ. Igen. Igy is lehet mondani. — Lassan megcsovalta a fejet, balra, jobbra, balra. — Mint mondtam, nem okozott neki gondot, hogy ilyesmit tegyen. Es El Salvadorban raerzett az izere. Ott ult a kihallgatason, es szemelyes kerdeseket tett fel. Es amikor elkezdte… A nevukon szolitotta az embereket, mintha fogasz lenne, vagy valami ilyesmi, es olyanokat mondott, hogy „probalkozzunk meg az otossel”, vagy a hetessel, mindegy. Mintha sablon szerint haladt volna.
— Milyen sablon szerint? — kerdeztem. Szamomra ez teljesen termeszetes kerdesnek tunt, az udvarias erdeklodes megnyilvanulasanak, ami eletben tartja a parbeszedet. De Chutsky hatrafordult az ulesben, es ugy nezett ram, mintha olyasvalami lennek, amihez egy egesz uveg padlosurolo folyadek kell.
— Neked ez vicces — mondta.
— Meg nem — valaszoltam.
Erzesre nagyon hosszu ideig bamult ram; aztan csak megrazta a fejet, es ismet elorefordult.
— Fogalmam sincs, milyen sablon szerint, baratom. Soha nem kerdeztem. Bocsanat. Valoszinuleg ahhoz volt valami koze, hogy mit vagjon le eloszor. Csak a sajat szorakoztatasat szolgalta. Es kozben beszelt hozzajuk, a nevukon szolitotta oket, mutatta nekik, hogy mit csinal. — Chutsky megrazkodott. — Valahogy ettol az egesz meg szornyubb lett. Latnod kellett volna, milyen hatassal volt ez a masik oldalra.
— Es rad milyen hatassal volt? — kerdezte Deborah.
Chutsky lehajtotta a fejet, majd megint kiegyenesedett.
— Azt is latnotok kellett volna — mondta. — Szoval aztan valami vegre megvaltozott otthon, a politikai helyzet, a Pentagonban. Uj rezsim meg minden, es ok nem akartak, hogy kozuk legyen ahhoz, amit mi ott lent csinaltunk. Ugyhogy fu alatt megerkezett az uzenet, hogy Dr. Danco segitsegevel kivasarolhatjuk magunkat a masik oldaltol. Ha atadjuk ot nekik.
— A kezukre jatszottatok a tarsatokat, hogy megolhessek? — kerdeztem. Ez nem tunt sportszeru eljarasnak — ugy ertem, lehet, hogy engem nem kot guzsba az erkolcs, de en legalabb tartom magam a szabalyokhoz.
Kyle egy hosszu pillanatig nem szolalt meg.
— Mondom, hogy eladtuk a lelkunket, baratom — mondta vegul. Megint elmosolyodott, ezuttal egy kicsit hosszabban. — Igen, csapdat allitottunk neki, ok pedig elkaptak.
— De nem halt meg — mondta a mindig gyakorlatias eszjarasu Deborah.
— Atvertek minket — magyarazta Chutsky. — A kubaiak kaptak el.
— Hogyhogy a kubaiak? — kerdezte Deborah. — El Salvadorrol beszeltel.
— Akkoriban barmikor barmi gond volt barhol az Amerikakban, rogton megjelentek a kubaiak. Ok az egyik oldalt tamogattak, ahogy mi a masikat. Es a mi doktorunkra fajt a foguk. Mondtam, hogy o kulonleges volt. Ugyhogy elvittek, es megprobaltak megvaltoztatni. Isle of Pinesre vittek.
— Az valami pihenohely? — kerdeztem.
Chutsky elengedett egy rovid, horkantasszeru nevetest.
— A vegso pihenohely, legfeljebb. A Fenyok Szigete az egyik legkemenyebb borton a vilagon. Dr. Danco hosszu idot eltoltott ott. Tudomasara hoztak, hogy a sajat tarsai adtak fel, es amennyire tudtak, megnehezitettek az eletet. Par evvel kesobb pedig az egyik tarsunk egyszer csak eltunt, es „igy” kerult elo. Se kezek, se labak, semmi. Danco nekik dolgozik. Most pedig… — Vallat vont. — Vagy elengedtek, vagy megszokott. Mindegy, melyik. Tudja, kik arultak el, es van egy listaja.
— A te neved rajta van azon a listan? — kerdezte Deborah.
— Talan — valaszolta Chutsky.
— Es Doakese? — kerdeztem en. Elvegre en is lehetek gyakorlatias.
— Talan — valaszolta megint Chutsky, ez pedig nem volt valami nagy segitseg. Persze az a sok minden Dancorol erdekes volt, de en nem ezert voltam itt. — Szoval — mondta Chutsky — ezzel allunk szemben.
Ugy tunt, senki nem tud erre mit mondani, engem is beleertve. Megforgattam magamban a hallottakat, minden oldalrol megvizsgaltam oket, hatha talalok valamit, ami segit a Doakes-fertozesemen. Beismerem, egyelore semmit nem talaltam, el is szegyelltem magam. De legalabb kicsit jobban megertettem draga Dr. Danconkat. Szoval o is ures volt belul, mi? Egy baranyborbe bujt raptor. Es o is megtalalta a modjat, hogyan hasznalhatja fel a tehetseget egy jo cel erdekeben — megint csak pont, mint jo oreg Dexterunk. De most letert a vaganyrol, es — fuggetlenul attol, hogy milyen felkavaro volt a modszere — alig tunt tobbnek egy szokvanyos ragadozonal.
Es furcsa modon, miutan betekintest nyertem a tenyekbe, egy ujabb gondolat kezdett visszakuszni Dexter sotet alsoagyanak fortyogo ustjebe. Miert ne keressem meg en magam Dr. Dancot, es jarjak el vele egy kis Sotet Tancot? O is egy rossz utra tert ragadozo volt, csakugy, mint a listam tobbi tagja. Senki, meg Doakes sem ellenezheti ep esszel a kiiktatasat. Ha elobb meg csak kosza gondolatkent merult fel bennem, hogy megkeresem a Doktort, mostanra mar olyan eros kesztetest ereztem, ami teljesen kimosta belolem a frusztraciot, hogy lemaradok Reikerrol. Szoval o is olyan, mint en, mi? Hat majd meglatjuk. Valami hideg fuvallat borzolta fel a szort a gerincem menten, es azon kaptam magam, hogy alig varom, hogy talalkozhassak a Doktorral, es konzultalhassunk a munkajarol.
