14. FEJEZET
Coconut Grove-i hajlekomtol tizenot percig tartott az ut Deborah otthonaig. Kivetelesen nem lattam, hogy Doakes ormester kovetne, de talan csak valami olyan szerkezetet hasznalt, amivel a klingonok lathatatlanna tesznek barmit a Star Trekben. Mindenesetre nagyon ritkas volt a forgalom, es meg az 1-es fout sarkan allo lampat is elertem. Deborah egy kis hazban elt Medinaban, Coral Gables mellett, amelynek malladozo, korallszinu fala korul jo par elhanyagolt gyumolcsfa nott. Bekormanyoztam az automat az ove moge a rovid felhajtora, es csak ket lepesre voltam, amikor Deborah kinyitotta a bejarati ajtot.
— Mi tartott ennyi ideig? — kerdezte.
— Elmentem jogazni, majd beneztem a plazaba cipot venni — valaszoltam.
Valojaban rohanvast erkeztem, kevesebb mint husz perccel azutan, hogy lerakta a telefont, igy stilusa miatt egy kicsit felhuztam az orromat.
— Gyere be — mondta, korbekukucskalva a sotetsegben, es ugy markolva az ajtot, mintha attol felne, hogy elrepul.
— Igenis, nagyur — valaszoltam, es bementem.
Deborah haza nagyvonaluan volt dekoralva, a nincs-eletem modern stilusban. Az elettere altalanossagban ugy nezett ki, mint egy olcso hotelszoba, amelyben egy rockegyuttes lakott utoljara, es lenyult mindent, a teven es a videon kivul. Egy szek es egy kisasztal allt a franciaablak mellett, ami egy kicsi, a bokrok surujeben alig megtalalhato teraszra vezetett. De valahonnet keritett meg egy szeket, egy rozoga osszecsukhato darabot, es odahuzta nekem az asztal melle. Vendegszereto gesztusa annyira meghatott, hogy eletemet es veremet kockaztatva helyet foglaltam a megbizhatatlan butordarabon.
— Szoval — kezdtem —, mikor tunt el?
— A fenebe — valaszolta. — Korulbelul harom oraval ezelott. Azt hiszem. — Megrazta a fejet, es lezuttyant a masik szekbe. — Itt kellett volna talalkoznunk, de… nem jott el. Elmentem a szallodajaba, de ott se volt.
— Nem lehet, hogy csak elugrott valahova? — kerdeztem, es bar nem vagyok ra buszke, de kicsendult a remenykedes a hangombol.
Deborah megrazta a fejet.
— A tarcaja es a kulcscsomoja meg mindig az eloszobaszekrenyen van. Az a pasas elkapta, Dex. Meg kell talalnunk, mielott… — beharapta az ajkat, es masfele nezett.
Fogalmam nem volt, hogyan tudnam megtalalni Kyle-t. Mint mar emlitettem, ez nem az a fajta dolog volt, amivel kapcsolatban bizhatok a megerzeseimben, es az ingatlanok lenyomozasaval kimeritettem minden tartalekomat. De Deborah tobbes szam elso szemelyben beszelt, ugyhogy nyilvanvaloan nem volt valasztasom. A csaladi kotelekek, meg minden. Ennek ellenere megprobaltam belekapaszkodni minden szalmaszalba.
— Ne haragudj, ha buta a kerdes, Debs, de bejelentetted a kapitanysagon?
Felnezett, es aprot horkantott.
— Igen, bejelentettem. Felhivtam Matthews kapitanyt. Ugy hallottam, megkonnyebbult. Azt mondta, ne hisztizzek, mintha valami neurasztenias oregasszony lennek. — Megcsovalta a fejet. — Megkertem, hogy adjon ki korozest, mire visszakerdezett, hogy kire. — Felszisszent. — Kire… a kurva eletbe, Dexter, meg akartam fojtani, de… — vonta meg a vallat.
— De igaza volt — fejeztem be a mondatat.
— Igen. Kyle az egyetlen, aki tudja, hogy nez ki a pasas — mondta Deb. — Nekunk fogalmunk sincs, milyen autot vezet, vagy mi a neve, vagy… A kurva eletbe, Dexter. Csak azt tudom, hogy elkapta Kyle-t. — Szaggatottan vette a levegot. — Szoval Matthews felhivta Kyle tarsait Washingtonban. Azt mondta, ennel tobbet nem tud tenni. — Megrazta a fejet, es nagyon nyomorultan nezett ki. — Idekuldenek valakit kedd reggel.
— Akkor jo — derultem fel. — Ugy ertem, tudjuk, hogy ez a pasas nagyon lassan dolgozik.
— Kedd reggel — ismetelte meg. — Az majdnem ket nap. Mit gondolsz, mivel fogja kezdeni, Dex? Eloszor a labat vagja le? Vagy a karjat? Vagy mindkettot egyszerre?
— Nem — valaszoltam. — Egyszerre csak egyet. — Deb durva pillantassal illetett. — Hat, igy logikus, nem?
— Nekem nem — felelte. — En semmi logikat nem latok az egeszben.
— Deborah, nem a kezek es a labak levagasa a pasas celja. Az csak az eszkoze.
— A fenebe, Dexter, beszelj mar erthetoen.
— Ez a pasas teljesen meg akarja semmisiteni az aldozatait. Megtorni oket belul es kivul, annyira, hogy ne lehessen mar segiteni rajtuk. Zenelo babzsakot akar csinalni beloluk, hogy soha tobbet semmit ne tapasztalhassanak a vegeerhetetlen, orult rettegesen kivul. A vegtagok es az ajkak levagasa csak arra szolgal, hogy… Mi van?
— Jezusom, Dexter — valaszolta Deborah. Az arcara olyan kifejezes telepedett, amilyet anyank halala ota nem lattam. Elfordult, es razkodni kezdett a valla. Ettol kicsit kellemetlenul kezdtem erezni magam. Ugy ertem, nekem nincsenek erzeseim, es tudom, hogy Deborahnak nagyon is sok van. De o nem az a fajta ember, aki kimutatja oket, hacsak az ingerultseget nem soroljuk az erzesek koze. Most viszont nedves szipogo hangokat adott ki, es en tudtam, hogy valoszinuleg meg kellene veregetnem a vallat, es azt mondanom, hogy nyugodjon meg, vagy valami hasonlo mely, emberi dolgot kellene tennem, de egyszeruen nem tudtam ravenni magam. Elvegre Debrol van szo, a hugomrol. O tisztaban lenne vele, hogy csak megjatszom magam, es…
Es mi? Levagna a kezemet es a labamat? A legrosszabb, amit tehet, az, hogy ram szol, hagyjam abba, es legyek megint Citromba Harapott Ormester. Meg az is sokkal jobb lenne, mint ez a konnyezopalma-eloadas. Mindenesetre ez ketsegkivul egyike volt azoknak az alkalmaknak, amelyek valamifele emberi reakciot kivantak, es mivel hosszas tanulmanyaim soran kiderult szamomra, mit tenne egy ember, megtettem. Felalltam, es odamentem hozza. Atoleltem a vallat, megveregettem, es azt mondtam, nyugodj meg, Deb. Ez meg ostobabban hangzott, mint amire szamitottam, de a hugom nekem dolt es szipogott, ugyhogy azt hiszem, megiscsak jol tettem.
— Tenyleg beleszerethet valakibe az ember egy het alatt? — kerdezte.
— Azt hiszem, nekem a vilag minden ideje sem lenne eleg — valaszoltam.
— Nem birom ki, Dexter — mondta. — Ha Kyle meghal, vagy… O, istenem. Nem tudom, mit teszek akkor. — Ezzel megint nekem dolt, es elsirta magat.
— Nyugodj meg — mondtam neki.
Hosszan, hangosan szipogott, majd belefujta az orrat egy papirtorlobe, amit az asztalrol vett el.
— Barcsak ne mondogatnad azt, hogy nyugodjak meg.
— Ne haragudj — sohajtottam. — Nem tudom, mi mast mondhatnek.
— Mondd meg, mire keszul az a pasas. Mondd meg, hogy talalhatnam meg.
Visszaultem az instabil kis szekbe.
— Nem hinnem, hogy meg tudnam neked mondani, Debs. Egyszeruen nem erzek ra arra, amit o csinal.
— Baromsag.
— Komolyan. Ugy ertem, gyakorlatilag meg sem olt senkit, mint tudod.
— Dexter, te mar most jobban megerted ezt a pasast, mint Kyle, pedig o tudja, ki az illeto. Meg kell talalnunk. MUSZAJ. — Beharapta az ajkat, en pedig attol feltem, megint elkezd huppogni, ez esetben pedig en semmit nem tehetek majd, mert azt mar megtiltotta, hogy meg egyszer azt mondjam, nyugodjon meg. De osszeszedte magat, meltokeppen a kemeny ormester hugihoz, es egyszeruen csak ismet kifujta az orrat.
— Megprobalom, Deb. Feltetelezhetem, hogy ti Kyle-lal elvegeztetek a rutinmunkat? A tanuk kihallgatasat es a tobbit?
Megrazta a fejet.
— Nem volt ra szukseg. Kyle tudta… — a mult ido miatt elhallgatott, majd folytatta, nagyon hatarozott hangon. — Kyle TUDJA, kitette, es TUDJA, kinek kell kovetkeznie.
— Alljunk meg egy pillanatra. Tudja, ki a kovetkezo?
Deborah grimaszolt egyet.
— Ne legyen mar ilyen a hangod. Kyle azt mondta, negy olyan pasas van Miamiban, akik rajta vannak a listan. Az egyik eltunt, Kyle szerint mar elkaptak, de igy legalabb volt egy kis idonk, hogy raallitsunk nehany embert a masik haromra.
— Ki ez a negy pasas, Deb? Es honnan ismeri oket Kyle?
