meglehetosen biztosra vettem, hogy Deborah meg akarja kapni, ha nem sikerul elokeritenunk Kyle-t. Es nagyon ugy tunt, hogy ha elo is kerul, az egy csomagkuldo szolgalat segitsegevel tortenik majd, darabokban. Persze nem vagyok az a szentimentalis alkat, de ez olyasminek tunt, ami megmelengetne egy kicsit Deborah szivet.
Mostanra mar tenyleg nagyon faradt voltam, es mivel Debs meg mindig nem telefonalt, ugy dontottem, jogom van hazaindulni es lefekudni. Ahogy beultem az automba, eleredt a delutani zapor. A viszonylag enyhe forgalomban egyenesen vegiglottem a Le Jeune-on, es amig hazaertem, csak egyszer uvoltoztek velem, ez pedig uj rekord volt. Berontottam az esobol, es lattam, hogy Deborah eltunt. Csak egy postitre firkantott uzenetet hagyott, hogy majd felhiv. Megkonnyebbultem, mivel nem igazan lelkesitett a gondolat, hogy a felszemelyes kanapemon kell aludjak. Rogton bemasztam az agyamba, es megszakitas nelkul aludtam este hat utanig.
Termeszetesen meg az olyan nagyszeru gepezetek is, mint az en testem, raszorulnak nemi karbantartasra, es amikor felultem az agyamban, nagy szukseget ereztem egy olajcserenek. A hosszu ejszaka, amelyet nagyreszt alvas nelkul toltottem, a reggeli hianya, a sok feszultseg es izgalom, hogy kitalaljam, mit mondjak Deborahnak a „nyugodj meg” helyett — ennek mind meg kellett fizetnem az arat. Ugy ereztem magam, mintha valaki belopodzott volna, es megtoltotte volna a fejem a strandrol szarmazo homokkal, benne az uditoskupakokkal es a cigarettacsikkekkel is.
Csak egy megoldas volt erre a ritka helyzetre, az pedig a testedzes volt. De amint eldontottem, hogy leginkabb egy kellemes, negy-ot kilometeres kocogasra van szuksegem, megint eszembe jutott, hogy valahol elhagytam a futocipomet. Nem volt a megszokott helyen az ajto mellett, es nem volt az automban sem. Miamirol van szo, ugyhogy lehetseges, hogy valaki betort hozzam es ellopta; vegul is egy nagyon csinos par New Balance ciporol volt szo. De sokkal valoszinubbnek tartottam, hogy Ritanal hagytam. Szamomra az elhatarozas egyenlo a tettel. Letotyogtam az automhoz, es Ritahoz hajtottam.
Az eso reg elallt — ritkan tart akar feloraig is —, az utcak mar felszaradtak, es megteltek a megszokott, vidaman gyilkos tomeggel. A nepemmel. A bordo Taurus a Sunseten tunt fel mogottem, es onnantol vegig a nyomomban maradt. Jo volt megint munkaban latni Doakest. Mar egy kisse elhagyottnak ereztem magam. Ezuttal is az utca tuloldalan parkolt le, amikor bekopogtam a bejaraton. Epphogy csak kikapcsolta a motort, amikor Rita kinyitotta az ajtot.
— Hat, hat — mondta. — Micsoda meglepetes! — Felem nyujtotta az arcat egy csokra.
Megcsokoltam, ezuttal egy kis nyelvjatekkal fuszerezve, hogy Doakes ne unatkozzon.
— Nem tudom, hogy mondjam — kozoltem vele —, de igazabol csak a futocipomert jottem.
Rita elmosolyodott.
— Az a helyzet, hogy pont most vettem fel a sajatomat. Akarsz egyutt leizzadni? — Ezzel kitarta az ajtot.
— Ez a legvonzobb meghivas, amit ma kaptam — valaszoltam.
A garazsaban talaltam meg a cipomet, a mosogep mellett, egy tiszta, indulasra kesz sort es egy ujjatlan polo tarsasagaban. Bementem a furdoszobaba es atoltoztem, a munkahelyemen viselt ruhamat szepen osszehajtogatva a vecedeszkan hagyva. Par ropke perc mulva mar a haztomb korul kocogtunk Ritaval. Intettem Doakes ormesternek, amikor elmentunk mellette. Vegigfutottunk az utcan, par haztomb erejeig jobbra fordultunk, majd korbefutottuk a kozeli parkot. Mar kocogtunk ezen az utvonalon, meg le is mertuk, hogy majdnem ot kilometer, es mar megszoktuk egymas tempojat. Ugyhogy kabe fel oraval kesobb izzadtan, es megint keszen arra, hogy lekuzdjuk egy ujabb, a Fold nevu bolygon toltott este kihivasait, Rita hazanak bejarati ajtajanal talaltuk magunkat.
— Ha nem banod, mennek elsonek zuhanyozni — mondta. — Akkor neki tudok allni fozni, amig te a furdoben vagy.
— Termeszetesen — valaszoltam. — Addig leulok itt kint, es csopogok egy kicsit.
Rita elmosolyodott.
— Hozok neked egy sort — mondta. Fel pillanattal kesobb a kezembe nyomta, majd bement, es becsukta maga utan az ajtot. Leultem a lepcsore es belekortyoltam a sorbe. Az utolso par nap vadul telt es zavarosan, es annyira a feje tetejere allt az eletem, hogy most kimondottan elveztem a bekes szemlelodes pillanatait, a zavartalan ucsorgest es sorozest, amig valahol a varos masik reszen Chutsky eppen levedli felesleges testreszeit. Forgoszelkent kavargott korulottem az elet, a maga csatakossagaval, csabitasaival es csonkolasaival, de Dexter Dala a Miller Serrol szolt. Koccintasra emeltem a poharam Doakes ormester fele.
A hazbol izgatott hangok szurodtek ki. Kiabalas hallatszott es nemi sikitozas, mintha Rita a Beatlest talalta volna a furdoszobaban. Majd kivagodott a bejarati ajto, es Rita a nyakamat kezdte szorongatni. Leejtettem a soromet, es levego utan kapkodtam.
— Mi a baj? Mit tettem? — kerdeztem. Meglattam Codyt es Astort, akik az ajto mogul figyeltek. — Nagyon sajnalom, es soha tobbe nem csinalok ilyet — tettem meg hozza, de Rita tovabb szorongatott.
— O, Dexter — mondta, es sirva fakadt. Astor ram mosolygott, es osszecsapta a tenyeret az alla alatt. Cody csak figyelt minket es bologatott. — O, Dexter — ismetelte meg Rita.
— Kerlek szepen — mondtam levegoert kapkodva —, eskuszom, hogy csak veletlen volt, es nem szandekosan csinaltam. Mit tettem? — Rita vegre megkonyorult rajtam, es lazitott halalos szoritasan.
— O, Dexter — kozolte velem harmadszorra is, majd megfogta az arcom, es vakito mosollyal nezett ram konnyaztatta arcabol. — O, TE! — mondta, bar oszinten szolva nem igazan voltam onmagam abban a pillanatban. — Ne haragudj, veletlen volt — szipogta. — Remelem, nem terveztel semmi kulonlegeset.
— Rita, legy oly szives. Mirol van szo?
A mosolya egyre szelesebbe valt.
— O, Dexter. En tenyleg… csak… Astornak vecere kellett mennie, es amikor felemelte a ruhaidat, egyszeruen leesett a kore, es… O, Dexter, annyira gyonyoru! — Most mar olyan sokszor nevezett O, Dexternek, hogy kezdett az a benyomasom lenni, hogy ir vagyok, de meg mindig fogalmam sem volt, hogy mire gondol.
Amig Rita fel nem emelte a kezet. A bal kezet. Amelyen most egy nagy gyemantkoves gyuru szikrazott.
Chutsky gyuruje.
— O, Dexter — mondta ismet, majd a vallamba temette az arcat. — Igen, igen, IGEN! O, annyira boldogga tettel!
— Rendben — mondta Cody halkan.
Es ezek utan mi mast mondhatna az ember a gratulacion kivul?
Az este hatralevo resze a hitetlenseg es a Miller Ser zavaros kodeben telt el. Nagyon jol tudtam, hogy valahol az urben ott kering az a tokeletes, nyugodt, logikus mondat, amit osszeallithatnek es elmondhatnek Ritanak, hogy megertse, valojaban nem kertem meg a kezet, es akkor mindannyian nevetnenk egy jot, es jo ejszakat kivannank egymasnak. De minel ketsegbeesettebben kerestem azt a magikus, kodbe veszo mondatot, annal megfoghatatlanabb lett. Es azon az ervelesen kaptam magam, hogy talan egy sor megnyitna felfogokepessegem kapuit, es a sokadik sor utan Rita elsetalt a sarki boltba, es vett egy uveg pezsgot. Megittuk a pezsgot, es mindenki olyan boldognak tunt, hogy az egyik dolog jott a masik utan, es valahogy megint Rita agyaban kotottem ki, ahol rendkivul valoszinutlen es szegyenteljes dolgokat tapasztaltam.
Es megint ott talaltam magam, hogy — mikozben alelt, hitetlen alomba merultem — azon toprengek: miert mindig velem tortennek ilyen szornyusegek?
Soha nem kellemes felebredni egy ilyen ejszaka utan. Az ejszaka kozepen pedig arra a gondolatra felebredni, hogy o, te jo eg, Deborah!, meg kellemetlenebb. Aki ugy gondolja, hogy lelkifurdalasom volt, vagy egyszeruen csak zavart, hogy cserbenhagytam valakit, aki szamitott ram, az teved. Mint mar emlitettem, nem igazan vannak erzelmeim. Viszont felni, azt tudok, es Deborah potencialis orjongesenek a gondolata ezt be is inditotta bennem. Magamra kapkodtam a ruhaimat, es sikerult kiszoknom az automhoz anelkul, hogy barkit is felebresztettem volna. Doakes ormester mar nem volt szokott tamaszpontjan, az utca tuloldalan. Jo volt tudni, hogy neha neki is szuksege van egy kis alvasra. Az is lehet, hogy ugy gondolta, aki most unnepli az eljegyzeset, az megerdemel egy kis diszkreciot. De ismerve ot, ez nem tunt tul valoszinunek. Azt is hamarabb el tudtam volna hinni rola, hogy papava valasztottak, es surgosen a Vatikanba kellett repulnie.
Sebesen hazavezettem, es meghallgattam az uzenetrogzitomet. Csak egy automatatol kapott uzenet vart, amely arra szolitott fel, hogy vegyek uj nyarigumi-keszletet, meg mielott tul keso lenne, ami onmagaban is eleg fenyegetonek tunt. Debs viszont nem hivott. Foztem egy kavet, es vartam, hogy a hajnali ujsag az ajtomnak csapodjon. Nagyon valoszinutlennek tunt a reggel, amit nem csupan a pezsgo utohatasanak tudhattam be. Szoval, eljegyeztem magam? Hat, hat. Azt kivantam, barcsak felelossegre vonhatnam magam, es az arcomba kiabalhatnam, hogy tudom-e, mit csinaltam. De az volt az igazsag, hogy sajnos nem csinaltam semmi rosszat;
