tetotol talpig ereny es kotelessegtudat boritott. Es olyasmit sem tettem, amit latvanyosan ostobanak lehetne nevezni; szo sincs rola. Nemes, sot, peldaerteku modon eltem az eletemet, a sajat dolgommal foglalkoztam, megprobaltam segiteni a hugomnak megmenteni a baratjat, gondot forditottam a testedzesre, rengeteg zoldseget fogyasztottam, es meg csak szornyetegeket sem vagdostam darabokra. Es valahogy ez a tiszta es illendo eletforma a hatam moge lopakodott, es beleharapott a fenekembe. A jo mindig elnyeri melto bunteteset, ahogy Harry mondta.
Es most mit tehetnek? Rita minden bizonnyal eszhez ter majd. Ugy ertem, de most tenyleg: EN? Ki a csuda akarna HOZZAM jonni felesegul?! Biztos van valami pozitivabb alternativa, peldaul bevonulni apacanak, vagy csatlakozni az udvhadsereghez. Elvegre Dexterrol beszelunk. Egy akkora varosban, mint Miami, nem tudott volna olyasvalakit talalni, aki legalabb ember? Es egyebkent is, miert ilyen surgos neki, hogy megint meghazasodjon? Az elso probalkozasa sem sult el olyan jol, megis ugy tunt, rogton ismet igaba akarja hajtani a fejet. Hat tenyleg ilyen elkeseredetten el a vagy a nokben, hogy ferjhez menjenek?
Persze ott voltak a gyerekek is. A kozhelyes bolcsesseg szerint apara van szukseguk, es ebben volt is valamennyi igazsag, mert hol lennek en most Harry nelkul? Astor es Cody pedig olyan boldognak tuntek. Meg ha Rita meg is ertene, hogy csak egy mulatsagos felreertesrol van szo, mit szolnanak a gyerekek?
Mar a masodik csesze kavemnal tartottam, amikor megjott a reggeli lap. Vegigfutottam a fobb hireket, es megkonnyebbulessel nyugtaztam, hogy meg mindig tortennek szornyu dolgok szinte mindenhol. A vilag tobbi resze legalabb nem orult meg.
Hetkor ugy gondoltam, most mar felhivhatom Deboraht a mobiljan. Nem vette fel; uzenetet hagytam, es tizenot perccel kesobb visszahivott.
— Jo reggelt, hugi — koszontottem, es csodaltam, mennyi vidamsagot sikerult magamra eroltetnem. — Sikerult aludnod egy kicsit?
— Valamennyit — morogta. — Tegnap negy korul ebredtem. Sikerult kideritenem, hogy a csomagot Hialeah-ben adtak fel. Az ejszaka legnagyobb reszeben a kornyeken kocsikaztam es a feher furgont kerestem.
— Ha Hialeah-ben adta fel a csomagot, akkor valoszinuleg Key Westbol ment oda e celbol — vilagitottam ra.
— Tudom, a fenebe is — csattant fel. — De ezenkivul mi a csudat tehettem volna?
— Nem tudom — ismertem be. — De nem ma erkezik egy pasas Washingtonbol?
— Rola semmit nem tudunk — valaszolta. — Az, hogy Kyle ugyes, nem jelenti azt, hogy ez a pasas is ugyes lesz.
Ugy tunt, nem emlekszik ra, hogy Kyle nem tett tanubizonysagot tul sok ugyessegrol, legalabbis a nyilvanossag elott. Ami azt illeti, semmit nem tett azonkivul, hogy hagyta, hogy elkapjak es levagjak az ujjat. De nem tunt tul diplomatikus lepesnek ezt megemliteni, ugyhogy csak annyit mondtam:
— Hat, mivel nincs mas valasztasunk, bizzunk abban, hogy ez az uj pasas tud valamit az ugyrol, amit mi nem.
Deborah felhorkantott.
— Hat, ez nem lesz tul nehez — mondta. — Felhivlak, ha ideert. — Ezzel lerakta, en pedig osszekeszultem a munkahoz.
17. FEJEZET
Fel egykor Deb besetalt a torvenyszeki laboratorium mellett levo szereny kis kuckomba, es egy magnokazettat dobott az asztalomra. Felneztem ra; nem tunt boldognak, de ez igazan nem volt ujdonsag.
— Az otthoni uzenetrogzitombol van — tajekoztatott. — Hallgasd meg.
Kinyitottam zajladam kazettarekeszet, es beraktam a szalagot, amelyet Deborah odadobott. Elinditottam a lejatszast: a felvetel hangos sipszoval kezdodott, majd egy ismeretlen hang szolalt meg.
— Ize, Morgan ormester, ugye? Dan Burdett beszel, a… Kyle Chutsky mondta, hogy hivjam fel magat. Most szallt le a repulom, es a szallodambol felhivom majd, hogy megbeszeljunk egy talalkozot. A szallodam neve… — valami zorgott, es nyilvanvaloan arrebb vitte a telefont az arcatol, mert a hangja halkabb lett. — Mi? O, hat ez kedves. Jo, koszonom. — A hangja megint hangosabb lett. — Most talalt meg a sofor, akit kuldtek. Koszonom. Hat jo, a szallodabol hivni fogom.
Deborah athajolt az asztalomon, es kikapcsolta a keszuleket.
— Senkit nem kuldtem arra a kibaszott repuloterre — mondta. — Es Matthews kapitany sem, az biztos. Te kuldtel valakit a kibaszott repuloterre, Dexter?
— Eppen nincs megtankolva a limuzinom — valaszoltam.
— Hat akkor a KURVA ELETBE! — fakadt ki, es egyet kellett ertsek a helyzet elemzesevel.
— Hat — vigasztaltam —, legalabb kiderul, mennyire ugyes a helyettese.
Deborah lerogyott az asztalom mellett allo osszecsukhato szekbe.
— Kibaszottul nem jutottunk semmire — mondta. — Kyle pedig… — beharapta az ajkat, es nem fejezte be a mondatot.
— Szoltal mar Matthews kapitanynak? — kerdeztem. Megrazta a fejet. — Hat, pedig megint telefonalnia kell. Es akkor ok majd kuldenek valaki mast.
— Persze, nagyszeru. Kuldenek valaki mast, aki ezuttal talan egeszen a poggyaszkiadoig eljut. A francba, Dexter.
— Szolnunk kell neki, Debs — jelentettem ki. — Egyebkent is, kik azok az ok? Kyle elmondta neked valaha is, pontosan kiknek dolgozik?
Sohajtott.
— Nem. Elsutott egy viccet arrol, hogy az OGA-nak, az Egyebfajta Kormanyzati Ugynoksegnek dolgozik, de nem arulta el, hogy ebben mi a vicces.
— Hat, barkikrol is van szo, tudniuk kell — kozoltem vele. Kihalasztam a kazettat a magnombol, es Deb ele tettem az asztalra. — Ok biztos tudnak valamit tenni.
Deborah egy pillanatig meg se mozdult.
— Miert van az az erzesem, hogy mar megtettek, es az a valami Burdett volt? — kerdezte vegul, majd elvette a szalagot, es kitrappolt az irodambol.
Eppen kavet kortyolgattam es az ebedemet emesztettem egy hatalmas csokis keksz kozremukodesevel, amikor jott a hivas, hogy jelenjek meg egy gyilkossag helyszinen Miami Shoresban. Angel-nem-rokonnal odahajtottunk, ahol megtalaltak a holttestet egy kis hazban, a csatorna mellett, amit eppen szetvertek es ujjaepitettek. Az epitkezesi munkalatok atmenetileg szuneteltek, amig a tulajdonos es az epitkezesi vallalkozo pereskedtek egymassal. Ket iskolakerulo kamasz fiu surrant be a hazba es talalta meg a testet. Vastag folian fekudt egy deszkan, amelyet ket fureszbak tartott. Valaki fogott egy villanyfureszt, es takarosan levagta a fejet, a kezeket es a labakat. Aztan otthagyta az egeszet, kozepen a torzzsel, a kisebb darabokat meg par centire tole.
Es bar a Sotet Utas kuncogott es edes semmisegeket suttogott a fulembe, ezt szintiszta irigysegnek tudtam be, es munkahoz lattam. Ketsegkivul nagyon sok verfolt volt, amivel dolgozhattam, meg frissek, es valoszinuleg egy vidam, eredmenyes napot toltottem volna el azzal, hogy megkeressem es kielemezzem ezeket, ha meg nem hallom, amit a helyszinre elsokent kierkezo egyenruhas rendor mond egy nyomozonak.
— A tarca ott volt kozvetlenul a test mellett — jelentette Snyder kozrendor. — Talaltam benne egy virginiai jogositvanyt, Daniel Chester Burdett nevere kiallitva.
O, hat akkor jo, mondtam a vidam, locsi-fecsi hangnak az agyam hatso ulesen. Hat, ez tenyleg sok mindent megmagyaraz, nem? Megint megneztem a testet. Bar a fejet es a vegtagokat barbar modon tavolitottak el, meglehetosen gondosan rendeztek el oket, ami most halvanyan emlekeztetett valamire, a Sotet Utas pedig boldog egyetertessel kacagott. A torzo es a reszek kozotti res olyan preciz volt, mintha kimertek volna, es az egesz ugy nezett ki, mintha egy anatomiai szemleltetoeszkozrol lenne szo. A medencecsont le volt valasztva a combcsontrol.
— A ket srac, aki megtalalta, ott ul a jarorkocsiban — mondta Snyder a nyomozonak. Odapillantottam rajuk, azon toprengve, hogyan kozoljem veluk az ujsagot. Persze lehet, hogy tevedek, de…
