— Es ez mit jelent? — kerdezte.
— Semmit, tenyleg — valaszoltam.
Ram pillantott szigoru zsaruszemekkel, de az arca fiatal volt, es csak egy pillanatra ugy ereztem magam, mintha meg mindig gyerekek lennenk Harry jarorkocsijaban, rablo-pandurosat jatszva — persze ebben a mostani jatekban en voltam a jofiu, amit nagyon idegesitonek talaltam.
— Ez nem jatek, Dexter — mondta Deborah, mert persze o is emlekezett mindenre. — Most Kyle elete forog kockan. — Es ahogy folytatta, arcvonasai visszarendezodtek a megszokott Szigoru Nagyhal kifejezesbe. — Tudom, hogy ezt te valoszinuleg keptelen vagy megerteni, de nekem o nagyon fontos. Tole annyira… a francba. Te hazasodni keszulsz, es ennek ellenere nem erted. — Odaertunk az eszakkeleti Tizenotodik utca kozlekedesi lampaihoz, es jobbra kanyarodtunk. Ami az Omni bevasarlokozpontbol maradt, baloldalt tornyosult, elottunk pedig a Venetian gyorsforgalmi terult el.
— En nem vagyok nagyon jo az erzelmek teren, Debs — mondtam. — Es tenyleg fogalmam sincs errol az egesz hazassagdologrol. De nem szeretem, amikor boldogtalan vagy.
Deborah a regi Herald epuletevel szemben levo kis kikoto mellett huzodott le az ut szelere, es orral a Venetian gyorsforgalmi fele parkolta le az autot. Egy kis ideig csendben ult, majd kifujta a levegot, es azt mondta:
— Ne haragudj.
Ez egy kicsit varatlanul ert, mert be kell vallanom, en is valami ilyesmit keszultem mondani, csak hogy ne csikorogjanak tovabb szocialis erintkezesunk fogaskerekei. Majdnem biztos, hogy en egy kicsit szellemesebben fogalmaztam volna meg, de a lenyege ugyanez lett volna.
— Miert?
— Nem akartam… tudom, hogy te mas vagy, Dex. Igazan igyekszem hozzaszokni, es… De ennek ellenere a testverem vagy.
— Mostohatestvered — helyesbitettem.
— Ez baromsag, es ezt te is tudod. A testverem vagy. Es tudom, hogy csak miattam vagy most itt.
— Az igazat megvallva, abban remenykedem, hogy kesobb en is belemondhatom a radioba, hogy „tiz- negy”.
Felhorkantott.
— Rendben, legyel seggfej. De azert koszonom.
— Szivesen.
Felkapta a radiot.
— Doakes. Mit csinal?
Rovid szunet utan Doakes valaszolt:
— Ugy tunik, mobiltelefonon beszel.
Deborah osszerancolt homlokkal pillantott ram.
— Ha szokesben van, akkor miert beszelne barkivel telefonon? — Megvontam a vallam. — Talan eppen utat foglal valahova kulfoldre. Vagy…
Megalltam. Ez tul ostoba otlet volt ahhoz, hogy komolyabban belegondoljak, es automatikusan el kellett volna vetnem, de valamiert megis ottmaradt a fejemben, a szurkeallomanyon ugralva es egy kis piros zaszlot lobogtatva.
— Vagy mi? — faggatott Deborah.
Megraztam a fejem.
— Lehetetlen. Ostobasag. Csak egy vad otlet, ami nem akar beken hagyni.
— Hat jo. Mennyire vad?
— Mi van, ha… en megmondtam, hogy ostobasag.
— Sokkal nagyobb ostobasag igy kerulgetni a forro kasat — csattant fel Deb. — Mi az otleted?
— Mi van, ha Oscar a josagos Doktor urnak telefonal, es alkudozni probal vele? — kerdeztem. Es igazam volt; valoban ostoban hangzott.
Deborah felhorkantott.
— Es milyen alapja lenne az alkuhoz?
— Hat — valaszoltam —, Doakes azt mondja, van nala egy kisborond. Lehet benne penz, bemutatora szolo kotveny, belyeggyujtemeny. Nem tudom. De valoszinuleg olyasmi van nala, ami meg ezeknel is nagyobb ertekkel bir sebesz baratunk szamara.
— Mint peldaul?
— Valoszinuleg tudja, hol bujkalnak a tobbiek a regi csapatbol.
— A francba — fakadt ki Deb. — Feldobna mindenkit, csak hogy mentse az eletet? — Beharapta az ajkat, ahogy vegiggondolta a dolgot. — Ez meglehetosen meresz otlet — mondta.
— A meresz, az nagy elorelepes az ostobatol — valaszoltam.
— Eszerint Oscar tudja, hogy veheti fel a kapcsolatot a Doktorral.
— Az egyik rem mindig megtalalja az utat a masikhoz. Leteznek listak es adatbazisok es kapcsolati halok, te is tudod. Nem lattad a Bourne-rejtelyt?
— En igen, de honnan tudhatnank, hogy Oscar is latta-e?
— En csak annyit mondtam, hogy lehet.
— Aha — valaszolta. Elgondolkozva kinezett az ablakon, majd fintorgott egyet, es megrazta a fejet. — Kyle mondott valamit… hogy egy ido utan elfelejti az ember, melyik csapathoz tartozik, mint a szabaduszo baseball jatekosok. Az ember egy ido utan elkezd baratkozni az ellenfellel, es… a fenebe is, ez akkora hulyeseg.
— Es akkor barmelyik oldalon is all Danco, Oscar meg tudja talalni a modjat, hogy elerje.
— Es akkor mi van? Mi nem tudjuk — valaszolta.
Ezutan mindketten csendben maradtunk par percig. Debs, feltetelezem, Kyle-ra gondolt, es azon toprengett, meg tudja-e vajon talalni idoben. Megprobaltam elkepzelni, milyen lenne, ha en is igy aggodnek Ritaert, de nem sikerult. Mint Deborah olyan eleslatoan ravilagitott, en hazasodni keszultem, es ennek ellenere nem ertettem. Es nem is fogom soha, amire altalaban aldaskent gondoltam. Mindig ugy ereztem, hogy sokkal jobban teszem, ha az agyammal gondolkozom, mintha egy bizonyos masik redos testreszemmel, amely az agyamtol enyhen delre helyezkedik el. Ugy ertem, de most komolyan, az emberek soha nem latjak magukat, ahogy nyaladzva botladoznak es odongenek, konnyes tekintettel es remego terdekkel, es teljesen kiszolgaltatva olyasvalaminek, amivel meg az allatok is inkabb gyorsan vegeznek, hogy olyan ertelmesebb dolgokkal tolthessek az idejuket, mint amilyen peldaul a friss hus keresese.
Hat, abban egyeterthetunk, en nem ertem a dolgot. Ugyhogy csak atneztem a viz felett, a gyorsforgalmi ut tulso vegen elhelyezkedo hazak tompa fenyeire. A dijbeszedo bodetol nem messze par tarsashaz allt, majd egy sor haz, majdnem ugyanakkorak. Talan ha megnyerem a lottot, megkerhetek egy ingatlanugynokot, hogy mutasson nekem valamit egy kis pincevel, epp csak akkoraval, hogy egy gyilkos lelku fenykepesz beferjen a padloja ala. Es a gondolat nyomaban meghallottam a privat hatso kis hangom suttogasat, de persze semmit nem tudtam kezdeni vele, azonkivul, hogy talan megtapsolhattam volna a viz felett fuggo Holdat. Es ugyanezen holdsutotte viz felett egyszer csak felhangzott egy csengo csilingelese, ami azt jelezte, hogy a hidat mindjart felvonjak.
A radio felrecsegett.
— Elindult — mondta Doakes. — At fog szokni a felvonohidon. Figyeljek. Egy feher, negykerek meghajtasu Toyota.
— Mar latom — kozolte Deborah a radioval. — Rajta vagyunk.
A feher varosi terepjaro atjott a gyorsforgalmin, fel a Tizenotodik utcara, epp mielott a hid felemelkedett volna. Deborah vart egy kicsit, hogy leszakadhassunk, majd elindult es kovetni kezdte. A Biscayne sugarutnal jobbra fordult az auto, es egy pillanattal kesobb mi is.
— Eszak fele tart a Biscayne-en — mondta a radioba.
— Vettem — felelte Doakes. — En ezen az oldalon kovetem magukat.
A terepjaro atlagos sebesseggel haladt az enyhe forgalomban, csupan tiz kilometer per oraval lepte tul a megengedett sebesseget, ami Miamiban turistatemponak szamit, eleg lassunak ahhoz, hogy a mellette elhalado autosok jogosnak erezzek a veszkurt megszolaltatasat. De ugy tunt, Oscar nem banja. Betartotta az osszes kozlekedesi szabalyt, es savon belul maradt, ugy kocsikazva, mintha nem lenne konkret celja, csak egy vacsora utani ellazito setakocsikazasra jott volna ki.
Ahogy ratertunk a Hetvenkilencedik utca autoutjara, Deborah felvette a radiot.
