szinben tunt fel. Azon gondolkoztam, hogy szolithatnam fel Deboraht udvariasan, ugyanakkor kello meggyozo erovel arra, hogy alljon meg mar egy kicsit megszagolni a rozsakat, de eppen amikor a legnagyobb szuksegem lett volna ra, ugy tunt, elmem eroteljes gepezete teljesen leallt, es meg mielott ujbol be tudtam volna inditani, Oscar odaert a keresztezodeshez.
Valoszinu, hogy Oscar jart templomban a heten, mert amint beleszaguldott a keresztezodesbe, a lampa zoldre valtott. A feher furgon a sarkaban maradt, bar beletaposott a fekbe, hogy kikeruljon egy kis kek autot, ami megprobalt meg atcsusszanni a sargan, utana pedig mi kovetkeztunk, es a mi lampank mar egyertelmuen zold volt. Kikerultuk a furgont, es majdnem sikerult aternunk a tuloldalra — de vegul is Miamiban voltunk, es egy betonkevero szaladt bele a pirosba a kek auto mogott, kozvetlenul elottunk. Nyeltem egy nagyot, ahogy Deborah a fekre allt, es kikerulte a betonkeverot. Nagyot ugrottunk a jardaszegelyen, a ket elso kerek fel is szaladt a jardara egy pillanatra, mielott visszatertek volna az utra.
— Gyonyoru — mondtam, mikozben Deborah ismet a gazra lepett. Es biztos vagyok benne, hogy szakitott volna idot arra, hogy megkoszonje a dicseretet, ha a feher furgon nem ezt a pillanatot valasztotta volna arra, hogy kihasznalva atmeneti sebessegcsokkenesunket, belenk rohanjon. Az autonk hatulja balra kifarolt, de Deborah urra lett a helyzeten.
A furgon ismet belenk jott, ezuttal erosebben, kozvetlenul az ajtom mogott, ami, mikozben beljebb lodultam, ki is nyilt. Az autonk megbillent, es Deborah a fekre lepett — talan nem ez volt a legjobb strategia, mert a furgon ezzel egy idoben felgyorsult, es ezuttal olyan erosen neki utkozott az ajtomnak, hogy az leszakadt es — a hatso kerek mellett enyhen behorpasztva a furgont — szikrazva odebb gurult, mint egy deformalt kerek.
Lattam, hogy a furgon egyensulyat veszti, es meghallottam a defektes kerek jellegzetes kattogasat. Ezt kovetoen a feher fal ismet belenk csapodott. A mi autonk vadul megugrott, balra tantorodott, atugratott a jardaszegelyen, es belecsapodott a drotkeritesbe, ami a szervizutat valasztotta el az I-95-osrol levezeto lehajtotol. Ugy csuszkaltunk korbe-korbe, mintha vajbol lennenek a kerekeink. Deborah vicsorogva kuzdott a kormannyal, es majdnem sikerult is epsegben eljutnunk a lehajto tulso oldalaig. De en persze nem voltam templomban a heten, es ahogy a ket elso kerekunk nekiutkozott a lehajto tulso szegelyenek, egy nagyvarosi terepjaro szaladt bele a hatso lokharitonkba. Kiperdultunk a tobbszintu keresztezodes melletti kis fuves teruletre, ami egy nagy tavat vett korul. Egy pillanatra ugy tunt, mintha a gondosan nyirt gyep helyet cserelne az eggel. A kovetkezo pillanatban az auto megrandult, es az utasoldalon levo legzsak az arcomba robbant. Ugy ereztem magam, mintha Mike Tysonnal parnacsataznek; es meg akkor sem tertem magamhoz a megrokonyodesbol, amikor a kocsi a tetejere billent, beleesett a toba, es elkezdett megtelni vizzel.
20. FEJEZET
Szerenysegem nem akadalyoz abban, hogy tudataban legyek erenyeimnek. Peldaul orommel elismerem, hogy az atlagosnal jobb teljesitmenyt nyujtok a szellemes megjegyzesek teren, es ahhoz is van tehetsegem, hogy megkedveltessem magam az emberekkel. De hogy igazsagos legyek magammal, a hibaimat is mindig kesz vagyok elismerni. Egy gyors introspekcio kovetkezteben peldaul kenytelen voltam szembesulni a tennyel, hogy soha nem voltam kulonosebben jo a viz alatti legzesben. Ahogy szedelegve logtam ott a biztonsagi ovon, es neztem, ahogy beomlik es a fejem korul orvenyleni kezd a viz, ez hirtelen egyre nagyobb jellemhibanak kezdett tunni.
Az utolso kepem Deborahrol, mielott a viz ellepte volna a fejet, nem volt tul batorito. Mozdulatlanul, csukott szemmel es nyitott szajjal logott a biztonsagi ovrol, pont ellenkezoleg, mint altalaban. Ez valoszinuleg nem volt jo jel. Aztan a viz elerte a szememet, es mar semmit nem lattam.
Szeretnem azt hinni, hogy jol reagalok a varatlan veszhelyzetekben, ugyhogy meglehetosen biztos vagyok, hogy a szokatlan apatiamat a sok razkodasnak es az arcomba csapodo legzsaknak tudhatom be. Mindenesetre meglehetosen hosszunak tuno ideig ott logtam fejjel lefele a vizben, es bar restellem beismerni, de ezalatt leginkabb sajat magam gyaszolasaval voltam elfoglalva. Szegeny eltavozott Dexterunk, olyan sok volt meg elotte, annyi sotet utazotars, akit feldarabolhatott volna, es oly tragikusan tavozott kozulunk viragzo ifjusagaban. Ime, a Sotet Utas, en jol ismertem ot. Es a szegeny fiu raadasul pont most keszult meghazasodni. Milyen vegtelenul szomoru — elkepzeltem Ritat, amint talpig feherben zokog az oltarnal, ket kisgyermeke a labanal sirdogal. Edes kis Astor a copfos fejevel, vilagoszold, konnyek aztatta koszoruslanyruhaban. Es a csendes kis Cody az apro szmokingjaban, ahogy a templom vegeben bamul es var, az utolso kirandulasunkra gondolva, es arra, hogy mikor tud megint kest dofni valamibe, es lassan megcsavarni, mosolyogva nezve, ahogy a ragyogo piros ver elobugyog, majd…
Lassits, Dexter. Ez most honnan jutott eszedbe? Persze ez koltoi kerdes volt, es megvalaszolasahoz nem volt szukseg belso baratom mely hangu kacagasara. De az o segitsegevel felig sikerult osszeillesztenem a szilankokat, es rajonnom, hogy Cody…
Nem furcsa, mire gondolunk, mielott meghalnank? Az auto stabilan letelepedett osszenyomodott tetejere, most mar csak enyhen himbalozott, es teljesen megtelt a suru, zavaros vizzel, amelyben meg az orrom hegyeig sem lattam, es akkor sem lattam volna, ha ott sutnek el egy riasztopisztolyt. Codyt ennek ellenere tokeletesen tisztan lattam, tisztabban, mint amikor utoljara egy szobaban voltunk; es elesen kirajzolodo kis alakja mogott most ott tornyosult egy sotet arnyek, egy fekete, arcvonasok nelkuli figura, ami mintha megis nevetett volna.
Lehetseges volna? Megint vegiggondoltam, milyen boldogan dofte bele a kest a halba. Es eszembe jutott, milyen furcsan reagalt a szomszed elveszett kutyajanak emlitesekor — eppen ugy, ahogy en, amikor kisfiukoromban megkerdeztek egy kornyekbeli kutyarol, amit elvittem kiserletezni. Es arra is gondoltam, hogy o — csakugy, mint en — atesett egy traumatikus elmenyen, amikor a ver szerinti apja egy rettenetes kabitoszeres rohamaban megtamadta ot es a noveret, es egy szekkel verte oket.
A gondolat hihetetlennek tunt. Mi tobb, nevetsegesnek, de… ott volt minden darabka. Tokeletes, koltoi ertelmet nyert a dolog.
Volt egy fiam.
Valaki, aki Olyan, Mint En.
De neki nem volt egy bolcs neveloapja, aki felugyelhette volna elso bizonytalan lepteit a darabolasok vilagaban; nem volt ott mindentudo Harry, hogy megtanitsa, mive valhat, hogy egy celtalan gyermekbol, akire idonkent rator a gyilkolas vagya, alarcos bosszuallot neveljen; senki, aki ovatosan es turelmesen vegigkormanyozza a csapdakon, egyenesen a jovofenylo kespengejebe — Codynak nem marad senkije, ha Dexter itt es most meghal.
Tul melodramatikusan hangzana, ha azt mondanam: „a gondolat hevesen osztokelt cselekvesre”, es en csak elore megfontolt szandekkal szoktam melodramatikus lenni, csak akkor, ha van hozza kozonsegem. Ennek ellenere, ahogy radobbentem, mi is Cody valojaban, meghallottam egy visszhangra emlekezteto mely, testetlen hangot, amint azt mondja: csatold ki a biztonsagi ovet, Dexter. Es valahogy sikerult a hirtelen oriasiva es ugyetlenne valt ujjaimmal megtalalni a biztonsagi ov veget, es kotoraszni a kioldogomb korul. Olyan volt, mintha egy sonkaval probalnam befuzni a cernat a tube, de bokdostem es nyomkodtam, es vegul valami engedett. Persze ez azt jelentette, hogy fejemmel a kocsi tetejenek csapodtam, egy kicsit tul erosen is ahhoz kepest, hogy viz alatt voltam. De a fejemet ert utes sokkja elfujta a pokhalokat, ugyhogy osszeszedtem magam, es a nyilas fele nyultam, a leszakadt ajto helyere. Sikerult felig athuznom magam rajta, es arccal a to feneket borito tobbcentis iszapretegbe erkeznem.
Kihuztam es a felszin fele rugtam magam. Meglehetosen gyenge rugas volt, de elegendonek bizonyult, mivel a viz itt csak ugy egy meter mely volt. Sikerult terdre kuzdenem magam, majd talpra, es egy pillanatig csak alltam ott, a vizben, oklendezve es a csodalatos levego utan kapkodva. Milyen nagyszeru es alulertekelt dolog is a levego. Milyen igaz, hogy nem ertekeljuk a dolgokat, amig meg nem vonjak oket tolunk. Milyen rettenetes lehet azoknak a szegeny embereknek a vilagban, akiknek nincs levegojuk, mint peldaul…
…Deborahnak?
Egy valodi emberi lenynek valoszinuleg sokkal hamarabb eszebe jutott volna a fuldoklo testvere, de ne mar, legyunk igazsagosak, nem varhatunk tul sokat egy emulatortol, aki keresztulment azon, amin en. Most viszont eszembe jutott, valoszinuleg meg idoben ahhoz, hogy valami ertelmes dolgot cselekedhessek. Ennek ellenere, bar nem vetettem el a gondolatot, hogy a megmentesere siessek, nem tudtam kiuzni a fejembol a gondolatot, hogy ma este mintha egy kicsit tulsagosan is sokat varnank el Diligensen Dalias Dextertol, nem? Alighogy elfojtottam, mar vissza is jott.
