acsorogtunk volna, amig a galambok feszket nem raknak a fejunkon, ha nem lettek volna ott a mentosok.
— Megvagyunk, sracok — mondta az idosebbik, mi pedig arrebb leptunk, hogy odaferjenek Frankhez. A kopcos mentos ekkorra mar teljesen olyannak tunt, mint aki rendben van, mintha azert lenne itt, hogy befaslizza egy kisfiu kibicsaklott bokajat. A tarsa viszont meg mindig lehangoltnak tunt, es meg ket meterrol is hallottam, ahogy a levegot veszi.
Doakes mellett allva figyeltem, ahogy a hordagyra csusztatjak, majd elguritjak Franket. Mire visszaneztem Doakesra, o mar megint engem bamult. Ismet ram villantotta azt a baratsagtalan mosolyat.
— Csak TE meg EN — mondta. — Es azt nem tudom, hogy VELED mi lesz. — A megviselt feher furgonnak dolt, es osszefonta a karjat. Hallottam, ahogy a mentosok becsapjak a mentoauto ajtajat, es egy pillanattal kesobb megszolalt a szirena. — Csak TE meg EN — ismetelte meg Doakes —, jatekvezeto nelkul.
— Ez valami nepi bolcsesseg? — kerdeztem, mivel ott alltam, felaldozva a bal cipomet es egy nagyon szep tekepolot, hogy a hobbimrol, Deborah kulcscsontjarol es egy teljesen jo allapotban levo ceges autorol ne is beszeljunk — o pedig ott allt, egyetlen ranc sem volt az ingen, es rejtelyesen ellenseges megjegyzeseket tett. De most tenyleg, kicsit tullott a celon.
— Nem bizom benned — kozolte velem.
Ugy gondoltam, nagyon jo jel, hogy Doakes ormester elkezdett megnyilni nekem, megosztvan velem ketsegeit es erzeseit. Ennek ellenere ugy ereztem, hogy ra kellene birnom, hogy koncentraljon.
— Ez most nem szamit. Kezdunk kifutni az idobol — valaszoltam. — Most, hogy Franket befejezte es leszallitotta, Danco elkezd majd Kyle-on dolgozni.
Oldalra billentette a fejet, es megcsovalta.
— Kyle nem szamit — mondta. — Kyle tudta, mibe uti az orrat. Csak az szamit, hogy elkapjuk a Doktort.
— Kyle fontos a hugomnak — valaszoltam. — En csak ezert vagyok itt.
Doakes megint bolintott.
— Nagyon jo — mondta. — Majdnem el is hittem.
Valami oknal fogva ekkor tamadt az otletem. Beismerem, hogy Doakest hajmeresztoen idegesitonek talaltam — es nem csak azert, mert megakadalyozott a fontos, szemelyes kutatomunkamban, bar ez is eppen eleg rossz volt. De most mar a cselekedeteimet is kritizalta, ez pedig tulment a civilizalt viselkedes osszes hataran. Ugyhogy lehet, hogy az idegesseg a talalekonysag szuloanyja; ez nem tunt olyan koltoinek, de errol volt szo. Mindenesetre egy kis ajto nyilt meg Dexter poros koponyajaban, es egy vekony kis fenysugar sutott ki rajta; a szellemi munka valodi, eredeti eredmenye. Persze lehet, hogy Doakes nem fogja tul sokra tartani, hacsak nem sikerul meggyoznom arrol, hogy igazabol milyen jo otletrol van szo, ugyhogy megprobalkoztam vele. Egy kicsit ugy ereztem magam, mintha Tapsi Hapsi lennek, aki eppen megprobalja Elmer Fuddot valami eletveszelyes dologra ravenni, de a pasas megerdemelte.
— Doakes — szolaltam meg —, Deborah az egyetlen elo csaladtagom, es nem igazsagos, ha megkerdojelezed az iranta valo elhivatottsagomat. Kulonosen — folytattam, es lekuzdottem a kenyszert, hogy a kormeimet kezdjem polirozgatni, mint Tapsi —, hogy eddig nem tettel semmit az egegyadta vilagon.
Barmi is volt egyebkent, hidegveru gyilkos, meg minden, ugy tunt, Doakes ormester meg mindig kepes az erzelmekre. Talan ez volt a legnagyobb kulonbseg kettonk kozott, emiatt probalta feher kalapjat olyan eltavolithatatlanul a fejehez erositeni, es felvenni a harcot az ellen, ami a sajat oldala kellett volna hogy legyen. Mindenesetre lattam, ahogy a duhhullama vegigfut az arcan, es ott melyen lent mar-mar hallhatoan felmordult belso arnyeka.
— Semmit az egegyadta vilagon — ismetelte utanam. — Ez is jo.
— Semmit az egegyadta vilagon — szogeztem le. — Deborah es en vegeztuk el a fizikai munkat, es mi vallaltuk az osszes kockazatot is, mint ahogy azzal te is tisztaban vagy.
Egy pillanatra megrandultak az allkapocsizmai, mintha ki akarnanak ugrani az arcabol, hogy megfojtsanak, es az elnemitott belso morgasa bombolesse erosodott, ami egeszen a Sotet Utasomig visszhangzott, mire o felult, es visszauvoltott, es mi igy alltunk ott, a ket oriasi arnyunkkal, amint lathatatlanul nyujtozkodnak es starthoz keszulodnek ott elottunk.
Eleg nagy esellyel szennyezhette volna az utcat szettepett hus es jo par vertocsa, ha egy jarorauto nem ezt a pillanatot valasztotta volna, hogy csikorogva lefekezzen mellettunk es felbeszakitson minket. Egy fiatal rendor ugrott ki belole, Doakes pedig reflexbol elovette es felejuk tartotta a jelvenyet, anelkul, hogy levette volna rolam a szemet. A masik kezevel nyugalomra into mozdulatot tett, mire a zsaru visszavonult, es bedugta a fejet az autoba, hogy megtanacskozza a tortenteket a tarsaval.
— Hat jo — mondta Doakes ormester. — Van valami otleted?
Nem volt tokeletes. Tapsi Hapsi elerte volna, hogy neki maganak jusson eszebe, de azert eleg jo volt.
— Ami azt illeti — mondtam —, van egy otletem. De egy kicsit kockazatos.
— Aha — valaszolta. — Rogton gondoltam.
— Ha nem tetszik, nyugodtan talalj ki valami mast — mondtam. — De nekem nincs mas otletem.
Lattam rajta, hogy erosen gondolkozik. Tisztaban volt vele, hogy csalit logatok ele, de eppen eleg igazsag volt abban, amit mondtam, benne meg eppen eleg buszkeseg vagy harag ahhoz, hogy ne erdekelje.
— Hadd halljuk — mondta vegul.
— Oscar elmenekult — kezdtem.
— Ugy tunik.
— Ugyhogy csak egyvalaki maradt, akirol biztosra vehetjuk, hogy Dr. Dancot erdekli — mondtam, es a mellkasara emeltem a mutatoujjamat. — Te.
Konkretan nem randult arcizma, de valami megvonaglott a homlokan, es par masodpercig elfelejtett levegot venni. Majd lassan bolintott, es melyet sohajtott.
— Te minden hajjal megkent gazember — valaszolta.
— Igen, az vagyok — helyeseltem. — Ugyanakkor igazam van.
Doakes megfogta a scanner radiot, es oldalra tolta, hogy le tudjon ulni a furgon nyitott hatuljaban.
— Hat jo — mondta. — Beszelj.
— Eloszor is, lefogadnam, hogy szerezni fog egy ujabb scannert — intettem fejemmel a Doakes mellett levo keszulek fele.
— Aha.
— Es ha tudjuk, hogy lehallgat minket, akkor tehetunk rola, hogy azt hallja, amit mi akarunk. Ez pedig az — villantottam ra a legszelesebb mosolyomat —, hogy te ki vagy, es hol vagy.
— Es ki vagyok en? — kerdezte, lathatoan nem lenyugozve a mosolyomtol.
— Te vagy az a ficko, aki csapdat allitott neki, hogy a kubaiak elkaphassak — kozoltem vele.
Egy pillanatig az arcomat tanulmanyozta, majd megcsovalta a fejet.
— Ugy erted, rakjam a farkamat a favago tonkre?
— Pontosan — valaszoltam. — De azert nem felsz, ugye?
— Kulonosebb erofeszites nelkul elkapta Kyle-t.
— Tudod, hogy mire szamithatsz — magyaraztam. — Kyle nem tudta. Es egyebkent is, egy kicsit ugyesebb vagy ebben, mint Kyle, nem?
Arcatlan manover volt, teljesen atlatszo, de bekapta a horgot.
— Igen — valaszolta. — Te meg nagyon jo vagy a seggnyalasban.
— Szo sincs seggnyalasrol — ellenkeztem. — Ez a meztelen igazsag.
Doakes ranezett a mellette fekvo scannerre. Majd felemelte a tekintetet, es vegignezett az autopalyan. Az utcai lampak narancssarga fenye megcsillant egy izzadsagcseppen, ami a homlokan gurult vegig, egyenesen a szemebe. Szorakozottan letorolte, mikozben meg mindig az I-95-os fele meredt. Olyan hosszan bamult ram pislogas nelkul, hogy most, hogy valami mast nezett, annak ellenere, hogy en is ott voltam, kezdtem egy kicsit kenyelmetlenul erezni magam a tarsasagaban. Majdnem olyan volt, mintha lathatatlanna valtam volna.
— Hat jo — mondta, mikozben visszanezett ram, a narancssarga fennyel immar a szemeben. — Csinaljuk.
22. FEJEZET
