Rita ugy mosolygott, mintha hatartalan orommel toltene el, hogy hajlando vagyok szoba allni Astorral es Codyval.
— Kint vannak hatul — mondta. — Megyek, szolok nekik.
— Ne, maradj csak — kertem. — Inkabb en megyek ki.
Cody es Astor Nickkel, a szomszedban lako bardolatlan kis fajankoval jatszottak, aki meg akarta nezni Astort meztelenul. Amikor kinyitottam a toloajtot, felneztek, es Nick megfordult, hogy visszaigyekezzen a sajat kertjebe. Astor odaszaladt hozzam es megolelt, Cody pedig kifejezestelen arccal kovette.
— Szia — koszont halk kis hangjan.
— Udvozletem, ifju polgarok — mondtam. — Felvegyuk-e egyentogankat? Cezar a szenatusba hivatott minket.
Astor felrebillentette a fejet, es ugy nezett ram, mintha a szeme elott ettem volna meg egy nyers macskat. Cody egyszeruen csak annyit mondott, nagyon halkan:
— Mi a…
— Dexter — vagott bele Astor —, miert nem mehetunk el veled a buliba?
— Eloszor is — magyaraztam neki —, holnap iskola. Azonkivul, attol tartok, hogy ez egy felnottbuli lesz.
— Ez azt jelenti, hogy meztelen lanyok is lesznek ott? — kerdezte Astor.
— Megis, mit gondolsz, milyen ember vagyok en? — kerdeztem vissza, harciasan felvonva a szemoldokom. — El tudnad rolam kepzelni, hogy valaha is elmennek egy olyan buliba, ahol nincsenek meztelen lanyok?
— Fuuuuj — kommentalta Astor, Cody pedig azt suttogta:
— Hahh.
— De ami meg lenyegesebb, hulyen fogunk tancolni, randa ingekben, ez pedig nem a ti szemeteknek valo latvany. Minden tiszteleteteket elveszitenetek a felnottek irant.
— Milyen tiszteletunket? — kerdezte Cody, en meg kezet raztam vele.
— Ahogy mondod — mondtam neki. — Es most nyomas a szobadba.
Astor vegre elkuncogta magat.
— De mi el akarunk menni a buliba — mondta.
— Attol tartok, ez nem lehetseges — valaszoltam. — De hoztam nektek egy kis kincset, hogy ne menjetek vilagga. — Egy csomag Necco napolyit nyomtam a kezebe, ez volt a mi titkos valutank. Kesobb igazsagosan megfelezik majd Codyval, tavol a kivancsi tekintetektol. — Most pedig, fiatalok — kezdtem bele. Varakozassal telve neztek fel ram. De itt megakadtam, bar remegtem a vagytol, hogy valaszt kapjak, de meg azt sem tudtam, hol vagy hogyan kezdjek el kerdezoskodni. Azt azert megse mondhattam, hogy „egyebkent, Cody, te szeretsz gyilkolni?”. Persze pont erre lettem volna kivancsi, de tenyleg nem tunt olyasminek, amit egy gyereknek mondana az ember — kulonosen Codynak, aki annyira volt beszedes, mint egy kokuszdio.
A novere, Astor viszont gyakran az o gondolatait is tolmacsolta. A feszultsegtol, hogy kora gyermekkorukat egy eroszakos, brutalis apaval kellett toltsek, szimbiotikus kapcsolat alakult ki koztuk, olyan szoros, hogy amikor Cody kolat ivott, Astor bofogott. Barmi is megy vegbe Codyban, Astor tudja megfogalmazni.
— Kerdezhetek valami komolyat? — kerdeztem, mire ok egy egesz parbeszeddel felero pillantast valtottak, de nem mondtak semmit. Majd bolintottak, majdnem ugy, mintha egy csocsoasztal egyazon rudjahoz lenne erositve a fejuk.
— A szomszed kutyarol — folytattam.
— Mar elmondtam — jelentette ki Cody.
Mindig fellokte a kukat — magyarazta Astor. — Es idekakilt a kertunkbe. Es Nicky megprobalt raparancsolni, hogy harapjon meg minket.
— Es akkor Cody elintezte? — kerdeztem.
— O a fiu — valaszolta Astor. — O szeret ilyesmit csinalni. En csak nezem. Most megmondod anyanak?
Ez volt az. O szeret ilyesmit csinalni. Rajuk neztem, ahogy ott alltak, aggodalom nelkul, mintha csak annyit mondtak volna, hogy a vaniliafagyit jobban szeretik, mint az epreset.
— Nem mondom el anyatoknak — mondtam. — De nem mondhatjatok el senki masnak, soha. Csak mi harman tudhatjuk, senki mas, ertitek?
— Jo — mondta Astor, es vetett egy pillantast az occsere. — De miert, Dexter?
— Mert az emberek nem ertenek meg — valaszoltam. — Meg anyatok sem.
— Te igen — suttogta rekedten Cody.
— En igen — mondtam. — Es segiteni is tudok. — Mely levegot vettem, es ereztem, ahogy egy visszhang fut vegig a hatamon lefele, Harrytol indulva sok evvel ezelott, egeszen a mostani onmagamig, ugyanabban a floridai ejszakaban, ahol Harryvel alldogaltunk, amikor ugyanezt mondta nekem. — Ezt tisztaznunk kell — mondtam, Cody pedig nagy szemekkel nezett ram, pislogas nelkul, es bolintott.
— Jo — valaszolta.
23. FEJEZET
Vince Masuoka egy kis hazban lakott Eszak-Miamiban, egy zsakutca vegen az eszakkeleti Szazhuszonotodik utcanal. Halvanysarga haza volt, vilagoslila szegellyel, ami ketelyeket ebresztett bennem a tekintetben, hogy jo izlessel valogatom-e meg az ismeroseimet. Egy-ket szepen trimmelt bokor allt a haza elott, egy kis kaktuszkert a bejarati ajto mellett, es egy sor napelemes lampa vilagitotta meg az ajtohoz vezeto utat.
Egyszer jartam mar nala, evekkel ezelott, amikor valamilyen oknal fogva Vince ugy dontott, jelmezbalt tart. Elvittem Ritat is, mivel az alruha lenyege az, hogy lassak benne az embert. Rita Pan Peternek oltozott, en pedig termeszetesen Zorro voltam; a Sotet Bosszuallo lesujtasra kesz pengevel. Vince egy testhez allo szatenkontosben nyitott ajtot, egy gyumolcskosarral a fejen.
— J. Edgar Hoover? — kerdeztem.
— Majdnem. Carmen Miranda — valaszolta, mielott odavezetett volna minket egy szokokutnyi halalos puncshoz. Ittam egy kortyot, majd ugy dontottem, maradok az uditoknel, de persze ez meg azelott volt, hogy verbo sorissza ferfiva valtam volna. Folyamatosan szolt valami monoton techno-popzene, olyan hangerovel, amitol az embernek kedve tamadt onkezevel vegrehajtani magan egy agymutetet, szoval a buli rendkivul hangos es jokedvu volt.
Amennyire en tudtam, azota Vince semmilyen osszejovetelt nem rendezett, legalabbis ilyesfajtat nem. De az emleke meg nyilvanvaloan elt, es Vince-nek semmi gondot nem okozott, hogy huszonnegy ora alatt osszegyujtson egy elhivatott tomeget, amelynek tagjai lelkesen csatlakoztak megalaztatasom unneplesehez. Allta a szavat, es mocskos filmek mentek mindenfele a hazban elhelyezett monitorokon, meg a hatso tornacan is. Es, persze, a puncsszokokut is visszatert.
Mivel az elso bulirol szolo pletykak meg mindig frissen eltek a suttogohirkozles berkeiben, a hely duhaj emberekkel telt meg, nagyreszt ferfiakkal, akik ugy vedeltek a puncsot, mintha azt hallottak volna, hogy aki eloszor eleri a maradando agykarosodast, azt kulondijjal jutalmazzak. Par embert meg ismertem is. Angel-nem-rokon is ott volt a munkahelyemrol, Camilla Figgel es meg par laboranssal egyutt, illetve par zsaru, beleertve azt a negyet is, akik Doakes ormester kedveert nem kefeltek el a dolgot. A tomeg maradekat lathatoan South Beachrol valasztottak random modon, annak alapjan, hogy felhujjognak-e magas hangon, amikor a zene megvaltozik, vagy a monitoron valami kulonosen meltatlan dolog jelenik meg.
Nem telt sok idobe, hogy a buli olyasmive alakuljon, amire mindanynyian szegyenkezve fogunk emlekezni meg hosszu ideig. Negyed kilencre en maradtam az egyetlen, aki segitseg nelkul meg tudott allni a laban. A legtobb zsaru letanyazott a szokokut mellett, ahol csak a gyorsan mozgo konyokok gyaszos tomege latszott. Angel-nem-rokon arcan mosollyal, melyen aludt, az asztal alatt fekve. A nadragja eltunt, es valaki egy kopaszcsikot vagott a feje kozepen.
Ha mar igy alltak a dolgok, ugy gondoltam, ez a megfelelo idopont ahhoz, hogy eszrevetlenul kislisszoljak, es megnezzem, megerkezett-e mar Doakes ormester. De mint kiderul, tevedtem. Csak ket lepest sikerult megtennem az ajto fele, amikor valami nagy suly zuhant ram hatulrol. Gyorsan megpordultem, es lattam, hogy Camilla Figg probal a hatamra csimpaszkodni.
— Szia — koszont nagyon ragyogo, de nemileg szetfolyos mosollyal.
