— Meddig kell maradnunk? — kerdezte.
A legszebb mosolyommal valaszoltam.
— Egy kicsit tulzasba estek, mi? Ez a rengeteg vidamsag es szorakozas… Nagyon kellemetlenul erezheted magad itt.
— Visszafojthatatlan vagyat erzek arra, hogy kezet mossak — valaszolta. — Kint megvarlak.
— Biztos vagy benne, hogy ez jo otlet? — kerdeztem. Felrebillentett fejjel a vonatozo Vince-ekre nezett, akik most eppen kirobbano vidamsaggal estek egymas hegyere-hatara.
— Hogy biztos vagyok-e? — kerdezte.
Es termeszetesen igaza volt, bar ami a nyers, halalos fajdalom es felelem kelteset illeti, a vonatozo tarsasag nem igazan versenyezhetett Dr. Dancoval. Ezzel egyutt, feltetelezem, neha az emberi meltosagot is tekintetbe kell venni, mar ha letezik ilyen. Ez ebben a pillanatban, ahogy korbeneztem a szobaban, nem tunt lehetsegesnek.
A bejarati ajto kivagodott. Doakesszal mindketten odafordultunk, kihegyezett reflexekkel, es szerencse, hogy fel voltunk keszulve a veszelyre, maskulonben varatlanul lephetett volna meg minket a ket felmeztelen no, akik egy taskaradiot cipeltek.
— Haho — kialtottak, mire a padlon fekvo vonatozok magas hangu „huuuu!”-ja volt a valasz. Vince kiverekedte magat a testek halma alol, es feltapaszkodott.
— He! — kialtotta. — He, mindenki! Itt vannak a sztriptiztancosnok! Banzai! — Erre egy meg hangosabb „huuuuu” valaszolt, es az egyik foldon fekvo zsaru terdre verekedte magat, es nemileg billegve, eltatott szajjal bamulta a lanyokat, mikozben azt suttogta: — Sztriptiztancosnok…
Doakes korbenezett a szobaban, majd vissza ram.
— Kint varlak — ismetelte meg, es az ajto fele indult.
— Doakes — szoltam utana, mert tenyleg ugy gondoltam, hogy ez nem jo otlet. De csak egy lepest sikerult megtennem, amikor ismet aljasul torbecsaltak.
— Megvagy! — uvoltotte Vince egy esetlen medveoleles kisereteben.
— Vince, engedj el — kertem.
— Dehogy engedlek! — vihoraszott Vince. — He, emberek! Segitsetek nekem a szegyenlos volegennyel. — Az exvonatozok egy hullama es az utolso ket labon allo rendor sietett oda, es hirtelen azon kaptam magam, hogy a tobbiek testenek nyomasara pogozom a szek fele, amirol Camilla Figg lecsuszott, mielott a padlora ajult volna. Kuzdottem, hogy kiszabaduljak, de semmi haszna nem volt. Tul sokan voltak, es tul sokat ittak Vince raketakokteljabol. Nem tehettem mast, mint hogy nezzem, ahogy Doakes ormester egy utolso, kobol is vizet fakaszto pillantas kisereteben kisetal az ajton, egyenesen bele az ejszakaba.
Lenyomtak a szekre, es olyan szoros felkorben alltak mellettem, hogy eselyem sem volt elmenekulni. Remeltem, Doakes van olyan ugyes, amilyennek gondolja magat, mert most nyilvanvaloan csak magara tamaszkodhat egy ideig.
A zene elhallgatott, en pedig meghallottam egy hangot, amitol az egnek meredt a karomon a szor: az eppen letekert szigeteloszalag recsegeset, kedvenc preludiumomat a Kespenge-hangversenyhez. Valaki megfogta a karom, Vince pedig haromszor korbetekerte korulottem a szigeteloszalagot, es ezzel a szekhez rogzitett. Nem volt olyan szoros, hogy megtartson, de valoszinuleg elegge lelassit ahhoz, hogy a korulottem csoportosulo emberek meg tudjak akadalyozni az elmenekulesemet.
— Hat akkor meg is lennenk! — kialtotta Vince, mire az egyik sztriptiz-tancosno elinditotta a magnot, es elkezdodott a musor. Az elso tancosno, egy mogorva kulseju fekete lany vonaglani kezdett elottem, mikozben megszabadult par szuksegtelennek itelt ruhadarabjatol. Amikor mar majdnem meztelen volt, az olembe ult, es a fulemet nyalogatta, mikozben a feneket riszalta. Majd a mellei koze eroltette a fejem, hatrahajolt, es a masik sztriptiztancosno, egy tavol-keleti, szoke no odalepett, es megismetelte az egesz muveletet az elejetol a vegeig. Par masodperccel azutan, hogy riszalni kezdte magat az olemben, csatlakozott hozza az elso lany, es mindketten az olembe ultek ket oldalrol. Majd elorehajoltak, a melluk az arcomhoz ert, es csokolozni kezdtek.
Ekkor a kedves jo Vince hozott nekik egy-egy poharkaval a gyilkos gyumolcsbolejabol, ok pedig kiittak, tovabbra is ritmusra mozogva. Az egyikuk azt motyogta, „ez igen, jo kis bole”. Nem tudtam megallapitani, melyik volt, de ugy tunt, egyetertenek. A ket lany ekkor meg intenzivebb vonaglasba kezdett, es a tomeg ugy feluvoltott korulottem, mintha telihold lenne a veszettsegi konferencian. Persze nem sokat lattam a negy hatalmas, termeszetellenesen kemeny melltol — ketto-ketto kulonbozo szinekben — de legalabb hallhattam, hogy rajtam kivul mindenki nagyon jol szorakozik.
Neha eltunodik az ember, hogy letezik-e valamifele beteges humorerzeku, rosszindulatu ero, ami az univerzumot kormanyozza. Eleget tudok a ferfiakrol ahhoz, hogy tisztaban legyek vele, szinte barmelyikuk odaadna valamelyik vegtagjat, ha a helyemben lehetne. En meg csak arra tudtam gondolni, hogy odaadnam egy, esetleg ket vegtagomat, ha kiszabadulhatnek vegre ebbol a szekbol es el ezektol az izgo-mozgo noktol. Persze jobban orulnek, ha valaki mas vegtagjat adhatnam oda, es vidaman begyujtenem a cel erdekeben.
De nincs igazsag; a ket sztriptiztancosno tovabbra is ott ult az olemben, zenere ugrandozva es osszeizzadva a gyonyoru hawaii ingemet es egymast, mikozben korulottunk tovabb tombolt a buli. A vegtelennek tuno purgatoriumi elmeny utan, amit csak Vince szakitott meg azzal, hogy hozott meg ket italt a lanyoknak, a spiccesse valo tancosnok vegre kiszalltak az olembol, es korbetancoltak a kozonseget. Megerintettek az emberek arcat, belekortyoltak az italukba, illetve par agyekot is megmarkoltak. Kihasznalva, hogy elterelodott rolam a figyelem, kiszabaditottam a kezemet es letepkedtem magamrol a szigeteloszalagot, es csak akkor vettem eszre, hogy mar ugyet se vet senki Draga Dexterre, aki elmeletileg pedig az Ora Ferfija. Egy pillantas korbe, es ki is derult, miert; a szobaban mindenki tatott szajjal allt korben a ket sztriptiztancosnot figyelve, akik immar teljesen meztelenul tancoltak, izzadsagtol es kiontott italtol csillogo testtel. Ahogy ott allt kimeredo szemmel, Vince ugy nezett ki, mint egy rajzfilmfigura, de jo tarsasagban volt. Mindenki, aki meg maganal volt, hasonlo testtartast vett fel, elakadt lelegzettel bamult, jobbra-balra dulongelve. Vegigautokazhattam volna a szoban egy langolo tubat fujva, akkor sem figyelt volna oda ram senki.
Felalltam, ovatosan megkerultem a tomeget, es kislisszoltam a bejarati ajton. Ugy gondoltam, Doakes ormester valahol a kornyeken var majd, de sehol nem lattam. Atsetaltam az utca tuloldalara, es beneztem a kocsijaba. Az is ures volt. Mindket iranyban vegigneztem az utcan, de semmi. Nyoma sem volt sehol.
Doakes eltunt.
24. FEJEZET
Sok olyan aspektusa van az emberi letezesnek, amit en soha nem fogok megerteni, es nem csak az intellektualis megertesre gondolok. Ugy ertem, az empatiara valo kepesseg is hianyzik belolem, csakugy, mint az erzelmek. Szamomra ez nem tunik nagy vesztesegnek, de emiatt az atlagos emberi elmenyek nagy resze megismeresem hatarain kivul marad.
De van egy mar-mar nyomasztoan atlagos emberi tulajdonsag, amit en is erzek, ez pedig a kisertes. Es ahogy vegigneztem az ures utcan Vince Masuoka haza elott, es radobbentem, hogy Dr. Danco valahogy elkapta Doakest, ereztem, ahogy szedito, szinte fojtogato hullamokban sopor vegig rajtam ez az erzes. Szabad vagyok. A gondolat orvenylett korulottem, es kalapalt rajtam a maga elegans es tokeletesen igazolhato egyszerusegevel. Hadd elvezze ki Doakes es a Doktor a viszontlatas oromet, reggel jelentem, es ugy teszek, mintha tul sokat ittam volna — vegul is az eljegyzesi bulimrol volt szo! —, es abban sem lennek egeszen biztos, mi is tortent a derek ormesterrel. Es ki tudna megcafolni? A buli resztvevoi kozul ketsegkivul senki nem tudna a realista bizonyossagot akarcsak megkozelito hozzaallassal megcafolni, hogy nem neztem veluk vegig az egesz musort.
Doakes eltunne. Elsodortak ot a csonkolt vegtagok es az orulet vegso homalyaba, hogy soha ne vilagithassa be tobbe sotet kapualjamat. Dexter szabadda valik, o-milyen-szabadda, es semmit nem kell tennem erte. Es ezt meg en is meg tudom csinalni.
Szoval miert is ne setaljak el? Es ha mar itt tartunk, miert ne tegyek egy kis kerulot kozben, Coconut Grove fele, ahol egy bizonyos gyermekfenykepesz varja osztatlan figyelmemet, talan mar tulsagosan is regen? Olyan egyszeru, olyan biztonsagos — valoban, miert is ne? Ez tokeletes ejszaka a sotet oromokhoz, a Hold majdnem teli, es az a kis hianyzo pereme csak hetkoznapibba, nem hivatalossa tenne a hangulatat. A surgetoen egyeterto suttogasok pedig elcsititott, kitarto korussa nottek.
Minden megvolt. A hely, az ido, a Hold legnagyobb resze, meg alibi is, es most mar olyan regota nott
