Erenyes, amint megmentesre siet. Vagy legalabbis valoszinuleg megmentesre. Ugy ertem, mindent figyelembe veve. Kinyitottam a bejarati ajtot, es bementem.
Kozvetlenul az ajto mogott a falhoz lapultam, csak a biztonsag kedveert, es korbetapogatoztam egy villanykapcsolo utan. Ott talaltam, ahol lennie kellett, es megnyomtam.
Csakugy, mint Danco elso buntanyajaban, ebben is alig voltak butorok. A legfobb latvanyossag itt is a szoba kozepen allo asztal volt. Egy tukor logott a szemben levo falon. Jobb fele egy ajto nelkuli ajtonyilas vezetett valahova, valoszinuleg a konyhaba, balra meg egy csukott ajto volt, talan a halo- vagy a furdoszoba. Velem pontosan szemben ujabb bejarati ajtonyilt, Dr. Danco, feltetelezesem szerint, ezen at menekulhetett el.
Az asztal tuloldalan pedig, erosebben vergodve, mint valaha, ott fekudt valami egy halvany narancsszinu kezeslabasban. Nagyjabol emberszerunek tunt, meg a szoba tulso vegebol is.
— Ide, o, kerem, segitsen, segitsen — mondta, en pedig atmentem a szoban, es leterdeltem melle.
A karja es a laba szigeteloszalaggal volt leragasztva, termeszetesen, minden tapasztalt, valogatos szornyeteg ezt valasztotta volna. Ahogy levagtam a szalagot, megvizsgaltam, mikozben hallottam a folyamatos motyogasat, de nem igazan figyeltem oda arra, hogy „o, hala istennek, o, kerem, o, istenem, szabadits ki, pajtas, gyorsan, gyorsan, az eg szerelmere. O, Jezusom, mi tartott ennyi ideig, tudtam, hogy eljossz”, vagy valami ilyesmire. A koponyajat teljesen leborotvaltak, meg a szemoldoket is. De azt a godrocskes, ferfias allat nem lehetett nem felismerni, es az arcat diszito sebhelyeket sem. Kyle Chutsky volt az.
Vagy legalabbis a legnagyobb resze.
Ahogy lejott a ragasztoszalag, es Chutskynak sikerult ulo pozicioba kuzdenie magat, nyilvanvalova valt, hogy hianyzik a bal karja konyoktol lefele, es a jobb laba terdtol lefele. A csonkok nagyon szepen be voltak tekerve tiszta feher gezzel, semmi nem folyt at rajtuk; megint csak nagyon profi munka, bar nem hiszem, hogy Chutsky kulonosebben ertekelte volna a szakmai elhivatottsagot, amit Danco a kezenek es a labanak eltavolitasanal tanusitott. Es az sem volt meg tiszta, hogy mennyi hianyzik Chutsky elmejebol, de a folyamatos nyafogasa nem gyozott meg rola, hogy keszen allna arra, hogy egy utasszallito repulogep pilotafulkejebe uljon.
— O, te jo eg, pajtas — mondta. — O, Jezusom. Hala istennek, hogy eljottel — nyogte, majd a vallamra hajtotta a fejet, es elsirta magat.
Mivel mostanaban kezdtem megszokni az ilyesmit, pontosan tudtam, mit tegyek. Megveregettem a hatat, es azt mondtam, „nyugodj meg”. Az egesz meg esetlenebb volt, mint amikor Deborahval csinaltam, mivel folyamatosan hozzam verodott bal karjanak csonkja, es ettol sokkal nehezebb lett egyutterzest tettetnem.
De Chutsky sirasrohama csak par pillanatig tartott, es mire vegre elengedett es ulo pozicioba kuzdotte magat, gyonyoru hawaii ingem mar teljesen atazott. Nagyot szipogott, az ingem szempontjabol egy kicsit megkesve.
— Hol van Debbie? — kerdezte.
— Eltorte a kulcscsontjat — tajekoztattam. — Korhazban van.
— O — valaszolta, es megint szipogott egyet, hosszan es nedvesen, ami mintha az agyaban visszhangzott volna. Majd egy gyors pillantast vetett a hata moge, es talpra kuszkodte magat. — Jobban tennenk, ha minel hamarabb eltunnenk innen. Barmikor visszajohet.
Nekem nem jutott eszembe, hogy Danco visszajohet, de volt benne racio. A ragadozok idotallo trukkje, hogy elszaladnak, majd egye szukulo korokben visszalopakodnak megnezni, ki szagolgatja a csapajukat. Ha Dr. Danco is ezt teszi, ket meglehetosen konnyu celpontot fog itt talalni.
— Hat jo — mondtam Chutskynak. — Hadd nezzek gyorsan korul.
Felem nyult a kezevel, termeszetesen a jobb kezevel, es megragadta a karomat.
— Kerlek — mondta. — Ne hagyj egyedul.
— Gyors leszek — biztositottam, es megprobaltam elhatralni. De erosebbe valt a szoritasa rajtam, meglepoen erosse ahhoz kepest, hogy min ment keresztul.
— Kerlek — ismetelte meg. — Legalabb a fegyveredet hagyd itt nekem.
— Nincsen fegyverem — kozoltem vele, mire elkerekedett a szeme.
— O, istenem, hat ezt meg hogy gondoltad? Jezusom, el kell tunnunk innet. — Panik hallatszott ki a hangjabol, mintha barmelyik pillanatban megint elsirhatna magat.
— Hat jo — mondtam. — Na gyerunk, probalj meg, ize, talpra allni. — Remeltem, hogy nem vette eszre a hezitalasomat; nem akartam erzeketlennek tunni, de emiatt az egesz vegtaghianyos dolog miatt ugy ereztem, nagyon oda kell figyelnem arra, mit hogyan fogalmazok. De Chutsky nem mondott semmit, csak a karomba kapaszkodott. Felsegitettem, o pedig az asztal fole hajolt.
— Csak par masodpercet adjal, hogy meg tudjam nezni a tobbi szobat — kertem. Nedves, konyorgo tekintetet vetett ram, de nem mondott semmit, ugyhogy vegigszaguldottam a kis hazon.
A nagyszobaban, ahol Chutskyt megtalaltam, Dr. Danco szerszamain kivul nem volt semmi. Nagyon szep vagoeszkozei voltak, es az etikai vonatkozasok gondos megfontolasa utan a legszebbet magamhoz is vettem: egy gyonyoru penget, amit arra terveztek, hogy a leginasabb husba is konnyeden szaladjon bele. Tobb sorban alltak a gyogyszerek; a nevuk nem sokat mondott nekem, kiveve par uveg barbituratot. Semmilyen nyomot nem talaltam, semmi osszegyurt gyufasdobozt egy rafirkantott telefonszammal, semmi mosodai szamlat. Semmit.
A konyha teljesen ugyanolyan volt, mint az elso haz konyhaja. Allt benne egy kicsi, ocska hutoszekreny, egy fozolap, egy kartyaasztal egy osszecsukhato szekkel, es ennyi. Fel doboz fank hevert a pulton, es egy nagyon nagy csotany falatozott eppen az egyikbol. Ugy nezett ram, mintha kesz lenne megharcolni a fankert, ugyhogy atengedtem neki.
Amikor visszamentem a nagyszobaba, Chutsky meg mindig az asztalfole hajolt.
— Siessunk — mondta. — Az isten szerelmere, menjunk.
— Meg egy szoba — valaszoltam. Odamentem a konyhaval szemben levo ajtohoz.
Mint szamitottam is ra, egy haloszobaba nyilt. Az egyik sarkaban egy hevero volt, a heveron pedig egy kupac ruha es egy mobiltelefon. Az ing ismerosnek tunt, es elgondolkoztam, vajon honnan kerulhetett ide. Elohuztam a sajat telefonom, es felhivtam Doakes ormester szamat. A ruhakon fekvo mobil megszolalt.
— Hat, ez van — sohajtottam. Megszakitottam a hivast, es kimentem, hogy elvigyem Chutskyt.
Eppen ott volt, ahol hagytam, bar ugy nezett ki, mint aki elszaladt volna, ha tud.
— Gyerunk mar, az isten szerelmere, siessunk — mondta. — Jezusom, szinte erzem a leheletet a nyakamban. — A hatso ajto fele forditotta a fejet, majd a konyha fele, es ahogy odanyultam, hogy segitsek neki, a falitukorre vandorolt a pillantasa.
Egy hosszu pillanaton keresztul csak bamulta a tukorkepet, majd magaba zuhant, mintha eltunt volna az osszes csontja.
— Jezusom — mondta, es megint elkezdett sirni. — O, Jezusom.
— Gyerunk — szoltam ra. — Mozogjunk.
Chutsky osszerazkodott, majd megrazta a fejet.
— Mozdulni sem tudtam, csak fekudtem ott, es hallgattam, mit muvel Frankkel. Olyan boldognak tunt… „Mit gondolsz? Nem? Hat jo, akkor egy kar”, es aztan a fureszhangja, es…
— Chutsky — mondtam.
— Es akkor engem is felrakott oda, es azt mondta, „het betu”, es hogy „mondj egyet”. Es aztan…
Termeszetesen mindig is erdekelt, masok milyen technikaval dolgoznak, de Chutsky olyannak tunt, mint aki a maradek onuralmat is kezdi elvesziteni, en pedig nem engedhettem meg neki, hogy megint osszesirja az ingem egyik oldalat. Ugyhogy odaleptem hozza, es megragadtam a jo karjat.
— Chutsky, gyerunk. Menjunk innen — szolitottam fel.
Ugy nezett ram, mint aki azt sem tudja, hol van, tagra nyilt szernekkel, majd visszafordult a tukor fele.
— O, Jezusom — mondta. Majd hosszan, szaggatottan levegot vett, es felallt, mintha egy kepzeletbeli kurt szavanak engedelmeskedne. — Lehetne rosszabb is — mondta. — Meg elek.
— Igen, elsz — erositettem meg —, es ha el tudunk vegre indulni, akkor ez akar igy is maradhat.
— Rendben — valaszolta. Hatarozottan elforditotta a fejet a tukortol, es a jo karjaval a vallamra tamaszkodott. — Menjunk.
Chutskynak lathatoan nem volt tul nagy gyakorlata a fel labon torteno kozlekedesben, de zihalva ugrandozott mellettem, ram tamaszkodva ket lepes kozott. Meg igy is, hogy hianyoztak testreszei, meglehetosen nagydarab ember volt, es sok erofeszitesembe kerult cipelni. A hid elott megallt egy pillanatra, es atnezett a drotkeritesen.
— Bedobta oda a labam — mondta. — Az aligatorokhoz. Gondoskodott rola, hogy vegignezzem. Feltartotta,
