sikerult rajonnom, mit varnak a nok cserebe a baratjuktol, de ugy tunt, en megadom Ritanak azt, amire vagyik. Es ez biztos nem a szex volt, mert az korulbelul annyira hozott lazba, mint a kulkereskedelmi merleg hianya.
Szerencsere Ritat sem igazan erdekelte a szex. Egy katasztrofalisan korai hazassag tuleloje volt, amit egy olyan ferfival kotott, akirol kiderult, hogy leginkabb attol erzi jol magat, ha kokozhat es verheti a feleseget. Kesobb azzal tette teljesse kozos eletuket, hogy tobb igen erdekes korral fertozte meg a feleseget. De egy szep ejszakan, amikor a gyermekeit is bantalmazni kezdte, Rita csodalatos, countryszamokba illo husege szilankokra tort, es az a diszno kirugatott az eletebol, mi tobb, szerencsere meg sem allt a bortonig.
Az egesz zurzavar eredmenyekeppen Rita olyasvalakit kezdett keresni, aki tarsasagot szeretne, valakit, akivel beszelgethet, akinek nyers, allatias osztoneit nem kell kielegitenie. Mas szoval egy olyan ferfit, aki a finom lelkeert ertekeli ot, nem pedig a lepedoakrobatika iranti lelkesedeseert. Ecce Dexter! Majdnem ket eve volt mar Rita az en tokeletes alruham, a vilag Dexterrol alkotott kepenek kulcsfontossagu szereploje. Cserebe nem vertem, nem fertoztem meg semmivel, nem kenyszeritettem ra allatias szenvedelyemet, es ugy tunt, valoban elvezi a tarsasagomat.
Raadasul a gyerekeit, Astort es Codyt is nagyon megkedveltem. Lehet, hogy furcsa, de igaz, tenyleg igy van. Ha valami rejtelyes okbol mindenki mas eltunne a foldrol, abban csak az idegesitene, hogy nem maradt senki, aki fankot sutne nekem. De a gyerekek erdekelnek, mi tobb, kedvelem oket. Rita ket kolyke traumatikus kisgyermekkort tudhatott maga mogott, es talan azert, mert ezzel en is igy voltam, kulonos kotodest ereztem felejuk, valami olyasfajta erdeklodest, ami tulmutatott Rita alruha mivoltan.
De Rita a gyerekeit leszamitva is meglehetosen vonzo no. Rovid, jolfesult frizuraja van, szalkas, sportos testalkata, es szinte soha nem hagyja el ostobasag a szajat. Megjelenhettem vele emberek kozott, tudvan, hogy megkozelitoleg ugy nezunk ki, mint egy osszeillo emberpar, es ez volt a lenyeg. Az emberek meg odaig is elmentek, hogy szep parnak nevezzenek bennunket, bar azt nem egeszen ertettem, mire akartak ezzel celozni. Feltetelezem, Rita valamilyen mertekben vonzonak tartott engem, bar a multbeli ferfi partnereibol kiindulva ez nem feltetlenul tunt hizelgonek. Ezzel egyutt nem rossz olyasvalakivel lenni, aki csodal engem. Igazolja az emberekrol alkotott rossz velemenyemet.
Raneztem az asztali oramra. 17:32, az elkovetkezendo negyedoraban fog hazaerni Rita a munkahelyerol, a Fairchild Title Ugynoksegtol, ahol valami bonyolult munkat vegez, aminek talan valami koze van a szazalekos reszesedesek hanyadaihoz. Mire odaerek, mar otthon kell lennie.
Vidam, szintetikus mosollyal leptem ki az ajton, intettem Doakesnak, es Rita szereny, del-miami hazahoz hajtottam. Nem volt tul nagy forgalom, vagyis nem lattam utkozben halalos baleseteket vagy lovoldozest, es nem egeszen husz perccel kesobb leparkoltam Rita otthona elott. Doakes elhajtott az utca vegeig, es amikor bekopogtam a bejarati ajton, o is megallt a tuloldalon.
Az ajto kitarult, es Rita kukucskalt ki ram.
— O! — lepodott meg. — Dexter.
— Szemelyesen — valaszoltam. — Erre jartam, es arra gondoltam, hatha itthon vagy mar.
— Hat, en… en ebben a pillanatban ertem haza. Szornyen nezhetek ki. Ize… gyere be. Kersz egy sort?
Sor; micsoda gondolat. Soha nem jutna eszembe ilyesmi — ezzel egyutt, ez annyira normalis volt, olyan tokeletes resze volt a munka-utan-meglatogatjuk-a-baratnonket jelenetnek, hogy meg Doakesra is mely benyomast kellene gyakoroljon. Teljesen beleillett a kepbe.
— Nagyon orulnek neki — valaszoltam, es kovettem baratnomet a szoba viszonylagos huvosebe.
— Foglalj helyet — szolitott fel. — Mindjart rendbe kapom magam. — Rammosolygott. — A gyerekek kimentek hatra, de biztos vagyok benne, hogy le se fogod tudni vakarni oket magadrol, ha megtudjak, hogy itt vagy. — Ezzel kisuhant az eloszobaba, majd egy pillanattal kesobb visszatert egy doboz sorrel. — Maris itt vagyok — biztositott, es elment a haz vegeben levo haloszobajaba.
Leultem a kanapera, es nezegetni kezdtem a kezemben levo sort. Nem vagyok nagyivo — de most tenyleg, az alkoholfogyasztas nem tesz jot a ragadozoknak. Lelassitja a reakcioidot, eltompitja az erzekeket, es megkoti a torodes osszegubancolodott ruhaujjat, amire mindig is rossz dologkent gondoltam. De most itt ultem, vakaciozo demonkent, aki megkisereli meghozni a vegso aldozatot, es feladja hatalmat, hogy emberre valhasson — ehhez pedig az alkoholtol viszolygo Dipszofobikus Dexter egy sornel nem is kivanhatott volna jobbat.
Belekortyoltam. Keseru es sekelyes ize volt, pont, mint amilyen en leszek, ha tul hosszu ideig bekotve kell tartanom a Sotet Utast a Hatso Ulesen. Ezzel egyutt azt hiszem, a sor szeretete csak megszokas kerdese. Ugyhogy ittam meg egy kortyot. Ereztem, ahogy legugyog a torkomon es csobban a gyomromban, es ekkor eszembe jutott, hogy a sok izgalom es frusztracio miatt nem is ebedeltem. De banja a fene — vegul is csak egyvilagos sorrol volt szo; vagyis, mint a doboza buszken hirdette, VILAGOSSER-rol. Feltetelezem, orulnom kellene, hogy nem aranyoskodtak el meg ennel is jobban a sor szot.
Meghuztam a dobozt. Ha az ember egyszer hozzaszokott, mar nem is olyan rossz. Istenemre, ez tenyleg ellazitja az embert. En legalabbis minden huzassal egyre lazabbnak ereztem magam. Meg egy frissito korty — nem emlekszem, hogy ennek ennyire jo ize lett volna, amikor megkostoltam az egyetemen. De persze akkor meg csak egy fiu voltam, nem pedig az a ferfias, erett, kemenyen dolgozo felnott allampolgar, mint most. Megforditottam a dobozt, de nem jott ki belole semmi.
Hat — valahogy kiurulhetett. En viszont meg mindig szomjas voltam. Hagyhatjuk ennyiben ezt a kellemetlen helyzetet? Ugy gondoltam, nem. Semmikeppen nem hagyhatjuk ennyiben. En legalabbis egyaltalan nem szandekoztam ennyiben hagyni. Felalltam, es hatarozott, szilard leptekkel kivonultam a konyhaba. Talaltam par doboz vilagos sert a hutoben, es az egyiket magamhoz veve visszatertem a kanapehoz.
Leultem. Kinyitottam a sort. Belekortyoltam. Sokkal jobb. Doakes megmenjen a fenebe. Esetleg meg kellene kinalnom egy sorrel. Az talan megnyugtatna, ellazitana, es akkor feladna a harcot. Vegul is, ugyanazon az oldalon allunk, nem?
Ittam egy kortyot. Rita egy farmersortban es egy selyemmasnival megkotott, feher topban jott vissza. El kellett ismernem, nagyon jol nezett ki. Rendkivul jo izlessel valasztom meg az alruhaimat.
— Szoval — mondta, mikozben leult mellem a kanapera —, orulok, hogy csak igy beugrottal.
— Meg tudom erteni — valaszoltam.
Oldalra billentette a fejet, es furcsan nezett ram.
— Nehez napod volt a munkahelyeden?
— Rettenetes napom volt — valaszoltam, es ittam meg egy kortyot. — El kellett engednem egy rosszfiut. Egy nagyon rossz fiut.
— O. — Osszerancolta a homlokat. — Miert kellett… ugy ertem, nem lehetett volna…
— Bar lehetett volna — feleltem. — De nem rajtam mulott. — Koccintasra emeltem a sorosdobozt. — Politika. — Belekortyoltam.
Rita megrazta a fejet.
— Meg mindig nem tudok hozzaszokni a gondolathoz, hogy… ugy ertem, kivulrol annyira egyertelmunek tunik minden. Az ember elkapja a rosszfiukat, es bezarja oket. De mi koze van ennek a politikahoz? Ugy ertem, ahhoz, amit… vegul is mit csinalt tulajdonkeppen?
— Segitett megolni nehany gyereket — valaszoltam.
— O — dobbent meg. — Te jo eg, csak van valami, amit tehetnel?
Ramosolyogtam. Eskuszom, beletrafalt. Micsoda csaj. Mondtam mar, hogy nagyon jo az izlesem?
— Ratapintottal a lenyegre — kozoltem vele, es megfogtam a kezet, hogy megnezzem, mivel tapintott ra. — Van valami, amit megtehetek. Es azt nagyon jol csinalom. — Megveregettem a kezet, es csak egy kis sort ontottem ki. — Tudtam, hogy te meg fogod erteni.
Zavarodottnak tunt.
— O — valaszolta. — Mire… ugy ertem… mit fogsz tenni?
Ittam egy kortyot. Miert is ne mondanam el neki? Nyilvanvalo, hogy mar felmerult benne az otlet. Miert ne? Kinyitottam a szamat, de meg mielott akar egy hangot is tudtam volna szolni a Sotet Utasrol es az artalmatlan hobbimrol, Cody es Astor viharzottak be a szobaba, megtorpantak, amikor eszrevettek, es csak alltak ott, az egyikunkrol a masikunkra nezve.
— Szia, Dexter — koszont Astor. Megbokte az occset.
— Szia — koszont a fiu is halkan. Nem volt tul szoszatyar alkat. Ami azt illeti, szinte meg se szolalt. Szegeny kolyok. Az az egesz zurzavar az apjaval nagyon rossz hatassal volt ra. — Reszeg vagy? — kerdezte. Tole ez egesz szonoklatnak szamitott.
— Cody! — szolt ra Rita. En batran leintettem, es a kisfiuhoz fordultam.
