Az ejszakai ugyeletes — dzsekijen stilizalt roplabda korul “Marauders” felirat viritott — az iranyitoepulet fele tartott, hogy megkezdje a szolgalatot. Egy csapat radiocsillagasz jott epp kifele, vacsorazni mentek.
— Miota is kukkoljatok a kis zold emberkeket, Willie? — kerdezte tole az egyikuk. — Van vagy ot eve, de lehet, hogy tobb, vagy nem? Baratian ugrattak, de az ugyeletes ugy erezte, nemi kis ingerultseg is cseng a hangjukban.
— Tenyleg tarthatnatok mar egy kis szunetet, Willie — mondta az egyikuk. — A kvazarok fenyereje nagyon sokat igero ugy, de egy orokkevalosagig fog tartani, ha csupan a teleszkopido ket szazaleka jut a kutatasara.
— Igazad van, Jack, igy van.
— Mi a vilagegyetem kezdeteit kutatjuk, Willie, es a mi programunk tetje is nagy. Azonkivul mi tudjuk, hogy a vilagegyetem letezik — te viszont egy szal kis zold emberkerol sem tudsz meg.
— Mondd ezt el Dr. Arroway-nek. Biztosan orul majd neki — vagta ra Willie kicsit savanyuan.
Belepett a vezerloterembe. Vegigszaladt a szeme a tobbtucatnyi kepernyon, amelyek a radioteleszkopok pillanatnyi eszleleseit mutattak. Epp befejeztek a Herkules csillagkep megfigyeleset. A tejutrendszertol nagyon tavoli Herkules-halmaz galaxisainak a kozepebe probaltak bepillantani — szazmillio fenyevnyire; raalltak a nagyjabol 300 000, gravitacio osszetartotta csillagbol allo M-13-ra, amely vagy 26 000 fenyevnyire kering a Tejut korul; megvizsgaltak a Ras Algethinek a Zetabol es a Lambda Herculisbol allo kettos rendszeret; a mi Napunkhoz hasonlo es egeszen mas, kozeli csillagokat. A szabad szemmel lathatok legtobbje alig nehany szaz fenyevnyire van tolunk. Milliardnyi frekvencian pasztaztak vegig gondosan a Herkules csillagkep sok szaz apro szeletet, de sehonnan nem hallottak semmit. Az elozo evek soran a Herkulestol nyugatra eso, vele szomszedos csillagkepeket vizsgaltak vegig — a Kigyot, a Corona Borealist, az Okorhajcsart, a Canes Venaticit… — semmi.
Az ugyeletes latta, nehany teleszkopot ugy hagytak, hogy tovabbra is felfoghassa a Herkulesrol erkezo, eddig netan eszre nem vett jeleket. A tobbi mar az egbolt egy masik pontjat furkeszte, a legkozelebbi csillagkepet a Herkulestol keletre. Az embereket, akik nehany ezer evvel ezelott a Foldkozi-tenger melleken laktak, ez a csillagcsoport huros hangszerre emlekeztette, es a mitikus gorog hos, Orfeusz alakjat kapcsoltak hozza. Innen kapta a nevet a Lira csillagkep.
Komputerek vezereltek a teleszkopokat, hogy napkeltetol napnyugtaig szuntelenul kovessek a Lira csillagait, es kozvetitettek ember-kezeloik szamara hasznalhato formaban az adatokat. Az itt dolgozok kivetel nelkul megszallottak voltak. Willie elsetalt egy cukortarto, egy kavefozo, egy, a stanfordi Mesterseges Intelligenciakutato Intezettol kapott, elfrunakkal irott Tolkien-idezet, valamint egy SEHOL EGY FEKETE LYUK A LATHATARON feliratu kituzo mellett, es letelepedett a vezerlopult ele. Biztatoan bolintott a delutani ugyeletesnek, aki mar rakta ossze a papirjait, hogy vacsorazni induljon. Mivel az aznapi eszlelesek adatai ott fenylettek elotte a kozponti kepernyon, Willie-nek egyetlen kerdest sem kellett feltennie, hogy mi is tortent az elozo orakban.
— Semmi ujsag, latod — mondta a tavozni keszulo ugyeletes. — A negyvenkilencesnel volt valami uzemzavar, legalabbis annak nezett ki — bizonytalanul intett valahova az ablakon tul. — A kvazarosok vagy egy oraval ezelott szalltak le az egy-tizesekrol es az egy-huszasokrol. Ugy hallom, nagyon jok az eredmenyeik.
— Igen, en is hallottam. Csak nem ertik…
Elcsuklott a hangja, mert az elottuk levo pulton elenk szinu riasztojelzes villant fel. Az “Intenzitas/Frekvencia” feliratu kepernyon eles fenyu nyil kuszott fuggolegesen felfele.
— Figyelj, ez egy monokromatikus jel!
Egy masik kepernyon — “Intenzitas/ido” — balrol jobbra impulzusok futottak at, majd eltuntek.
— Szamok — mondta Willie bizonytalanul —, valaki szamokat ad.
— Biztosan a legiero zavar be. Tizenhat ora korul lattam egy AWACS-ot, gondolom, Kirtlandrol. Lehet, hogy ok szorakoznak velunk.
Voltak hallgatolagos megegyezesek arrol, hogy legalabb nehany radiofrekvenciat meghagynak a csillagaszoknak. De eppen, mivel ezek a frekvenciak uresek voltak, a sereg idonkent nem tudott ellenallni a kisertesnek, hogy hasznalja oket. Ha valaha kitorne egy vilaghaboru, elsokent a radiocsillagaszok tudnak meg, mert az o kozmoszra nyilo ablakaikba zudulna a csapatokat vezerlo meg a Fold koruli palyan keringo, az okozott karokrol tudosito mesterseges holdaknak szolo rengeteg utasitas, meg a rejtjelezett tamadasi parancsok a tavoli strategiai tamaszpontoknak. Az egyidejuleg milliardnyi frekvencian fulelo csillagaszoknak a katonai forgalmazason kivul mas zavarassal is kellett szamolniuk. A villamlas, a gepkocsik indito-berendezesei, a tavkozlesi muholdak mind-mind zavarforrast jelentettek. De a komputerekbe betaplaltak az azonositoszamaikat, karakterisztikaikat, igy aztan tudatosan figyelmen kivul hagytak az ilyenfajta zavarast. A tisztazatlan jelekre a komputerek jobban felfigyeltek, ellenoriztek, valoban nem szerepelnek-e azok kozott, amelyek felismeresere beprogramoztak oket. Idonkent elofordult, hogy egy gyakorlorepulest vegzo elektronikus felderitogep — neha szemermesen repulo cseszealjnak alcazott parabolaantennaval a hatan — repult el folottuk, es az Argus egyszeriben felreerthetetlenul ertelmes lenyek jelzeseit fedezte fel. De mindig kiderult, hogy a lenyek ugyan kulonlegesek, bizonyos mertekig ertelmesek is, de nagyon kevesse foldonkivuliek. Nehany honapja egy kiserleti elektronikus radarelharitoval felszerelt F-29E repult el 26 000 meter magasan felettuk, mire mind a 131 teleszkoptol riadojelzes erkezett. A katonai szempontbol gyakorlatlan csillagaszok elegge bonyolultnak talaltak a jelzest ahhoz, hogy egy foldon kivuli civilizacio elso uzenetenek tartsak. Hanem rajottek, hogy a teleszkopsor nyugati vegen allo teleszkop teljes egy perccel elobb fogta a jelzest a keleti vegen levonel, igy hamarosan kiderult, hogy a jelzesek nem valamely, tolunk elkepzelhetetlen mertekben kulonbozo civilizaciotol, az ur melyerol, hanem egy, a Foldet korulvevo vekony levegoburokban koszalo targytol erednek. Minden bizonnyal igy van ez most is.
Jobb kezenek ujjai az iroasztalan fekvo lapos dobozon egymastol egyenlo tavolsagban levo ot erzekelon nyugodtak. A dobozzal megtakaritott hetente fel orat. De valojaban nemigen tudott mit kezdeni az ily modon felszabadult idejevel.
— Es aztan mindent elmeseltem Yarboroughnenak, miota Wertheimerne elment, o fekszik a szomszed agyon. Nem akarom dicserni magam, de amit elertel, abban nekem is nagy reszem van.
— Persze, anyam.
Figyelmesen megnezte a kormein a lakkot, es ugy dontott, kell meg egy perc, esetleg masfel is, hogy teljesen megszaradjon.
— Eszembe jutott, amikor negyedikes voltal — emlekszel? Szakadt az eso, sehogyan sem akarodzott iskolaba menned. Azt akartad, adjak masnap igazolast, hogy beteg voltal, azert mulasztottal. De en erre nem voltam hajlando. Azt mondtam neked: — Azon kivul, hogy egy lany szep legyen, Ellie, a tanulas a legfontosabb a szamara. Ami a szepseget illeti, hat azert nem sokat tehetsz, de a tanulasert igen! Menj csak el az iskolaba. Nem tudhatod, mirol maradnal le. — Igy van?
— Igy, anyam.
— Ugy ertem, ugye, ezt mondtam neked?
— Igen, anyam, emlekszem.
Negy ujja mar tokeletesen fenylett, de a huvelykujja kormevel meg nem volt elegedett.
— Eloszedtem a sarcipodet meg az esokopenyedet — sarga nejlonbol volt, ugy neztel ki benne, mint egy kis dinnye — es elinditottalak az iskolaba. Nem ez volt az a nap, amikor a matematikaoran nem kaptal valaszt a kerdesedre Weisbrod tanar urtol? Amikor duhbe gurultal, atmentel az egyetemi konyvtarba, es addig bujtad a konyveket, amig vegul mar tobbet tudtal Weisbrod tanar urnal is? Nagyon imponaltal neki. Bevallotta nekem.
— Weisbrod tanar ur mondta neked? Mikor beszeltel te Weisbrod tanar urral?
— Az egyik szuloi ertekezleten. Azt mondta: Makacs egy lanya van, asszonyom. Ugy beduhodott ram, hogy valosagos matek szakember lett belole. Szakember, igy mondta. biztos vagyok benne, hogy elmeseltem neked.
Ellie felrakta a labat az iroasztal egyik kihuzott fiokjara, hatradolve egyensulyozott a hintaszeken, csak a lakkozogepecskebe rakott ujjainak volt szilard tampontjuk. Szinte megerezte a szemelyi hivo pityegeset, meg mielott valojaban megszolalt volna. Lekapta a labat, kiegyenesedett a szekben.
— Mennem kell, anyam.
— Egeszen biztos vagyok benne, hogy beszamoltam neked rola. De te sose figyelsz ram. Weisbrod ur nagyon kedves ember volt! Csak te sose voltal hajlando a jo oldalait meglatni.
— Mama, tenyleg mennem kell. Ugy latszik, talaltunk valamit.
— Mit talaltatok?
— Valami olyasmit fogtunk, ami jelzes lehet. Tudod, meseltem neked rola.
— Na tessek, mar megint elbeszelunk egymas mellett. Te nem figyelsz ram, es ugy gondolod, en sem
