vagyunk kepesek eljuttatni hozzajuk?
Mas alkalmakkor is rajott, mint most is, hogy a zorejekben vitathatatlanul semmifele rendszer nincs. Ilyenkor eszebe jutott Shannon hires informacioelmeleti mondasa, hogy ha nem rendelkezunk a rejtjelkulccsal, az igazan jol rejtjelezett uzeneteket soha meg nem tudjuk kulonboztetni a zorejektol. Gyorsan megnyomott nehany gombot az elotte allo oszlopon, osszehozott ket rovidhullamu frekvenciat, az egyiket az egyik, a masikat a masik fulhallgatoba. Semmi. Hallgatta a radiohullamok ket polarizacios sikjat, majd az egyenes vonalu es a korkoros polarizacio kozotti kontrasztot. A csatornak szama milliardnyi. Elete vegeig kiserletezhet azzal, hogy tultegyen a komputereken, es szanalmasan korlatozott emberi fulevel es agyaval fuleljen a jelzesekre.
Tisztaban volt vele, hogy az ember kepes felfedezni nagyon gyenge jelzeseket is, ha valoban elofordulnak, de arra is, hogy azt kepzelje, hallja oket, pedig valojaban egyaltalan nem leteznek. Lehetnek olyan egymast koveto impulzusok, alakulhatnak ugy a zorejek, hogy egy pillanatra ugy tunhet, szinkopas utemeket, rovid melodiat hallunk. Atkapcsolt ket radioteleszkopra, amelyeket egy ismert galaktikus radioforrasra iranyitottak. Hallotta, ahogy a frekvenciakon vegigfut egy glissando, egy “futty”: a sugarzas forrasa es a Fold kozotti ritka csillagkozi gazban a radiohullamok elektronokba utkoztek. Minel tobb elektron kerul a radiohullamok utjaba es minel tavolabb van a forras a Foldtol, annal tisztaban kiveheto a glissando. Ellie ezt mar olyan gyakran tapasztalta, hogy ha egy glissandot eszlelt, elso hallasra pontosan megmondta, milyen tavolsagra van. Ez a mostani ezer fenyevnyire lehet, joval tul a szomszedos csillagokon, de meg messze belul a tejutrendszer hatalmas galaxisan.
Visszaallt az Argus-projekt rendes megfigyelesi modjara. Megint semmi. Mintha egy zenesz fulelne egy tavoli mennydorges morajara. A neha-neha felhangzo, rovid, gyanus zajok olyan makacsul rogzodtek Ellie emlekezetebe, hogy gyakran kenytelen volt elovenni egy-egy megfigyelesi szakasz szalagjait, es ujra ellenorizte oket, nem volt-e valami, ami elkerulte a komputerek figyelmet, de az o tudata rogzitette.
Egesz eleteben joban volt az almokkal. Szokatlanul reszletesen, rendszerezetten, szinesen almodott. Kepes volt rameredni edesapja arcara, vagy egy osdi radiokeszulek hatuljara, es az alom engedelmesen, a legaprobb reszletekig eleje vetitette a kivant latnivalot. Utolag is mindig igy tudta felidezni, amit almodott — kiveve, ha feszult lelkiallapotban volt, mint amikor peldaul a doktorijat kellett megvedenie, vagy amikor szakitottak Jesse-szel. Mostanaban azonban csak nehezen tudta felidezni az almaiban latottakat. Es meghokkenesere, hangokat kezdett almodni, mint a vakon szuletettek. Hajnaltajban a tudattalanjabol soha nem hallott zenei temak, dalocskak csendultek fel. Ilyenkor felriadt, raszolt a hangvezerleses ejjeliszekreny-lampara, a lampa felgyulladt, Ellie fogta az erre a celra odakeszitett tollat, kottavonalakat huzigalt es papirra vetette az almaban hallott zenet. Hosszu, nehez napok utan estenkent magnorol visszahallgatta a dallamokat, es torte a fejet, hogy az Ophiuchus vagy a Bak csillagkepben hallotta-e. Toredelmesen bevallotta maganak, hogy rogeszmejeve valtak az elektronok, a vevoket meg erositoket rejto, mozgo lyukak es a tolteshordozo reszecskek meg a magneses mezok a villodzo, tavoli csillagok kozti jeges, ritka gazban.
Ismetlodo, egyedi jel, magas, eles hang. Beletelt egy percbe, mire felismerte. De akkor rogton tudta, hogy harmincot ev ota egyetlen egyszer sem hallotta. A teregetokotel femcsigaja nyikkan, az edesanyja huz egyet a kotelen, hogy egy ujabb frissen mosott holmi szaradjon a napon. Kislanykoraban nagyon tetszettek Ellie-nek a sorjazo ruhacsipeszek, es ha senki sem latta, a frissen megszaradt vaszonholmikba furta a fejet. Elvezettel szivta be athato, kellemes illatukat. Mintha most is ez az illat csapna meg az orrat. Emlekszik, amint kacagva odebb docog a lepedoktol, anyja kecses mozdulattal folkapja — ugy tunt, az egig repiti —, es olelo karjaban ugy viszi, mintha Ellie is kis agynemuhalom volna, amit szep rendesen el kell rakni a szulei haloszobajaban allo komod fiokjaiba.
— Dr. Arroway! Dr. Arroway! — A technikus meghokkenten nezett Ellie-re, akinek meg-megrebbent a szemheja, es kapkodva szedte a levegot. Pislogott kettot, levette a fulerol a hallgatot, es bocsanatkeron ramosolygott a technikusra. A kierositett kozmikus radiozorej miatt sokszor csak kiabalva ertettek meg egymast, es ha valaszolni akart a kollegainak, Ellie-nek is kiabalnia kellett, mert nehany szo miatt nem tartotta erdemesnek levenni a fulhallgatot. Ha belemelyedt a munkajaba, a tajekozatlan szemlelo a leghetkoznapibb, sot kedelyes, kedves kozlesekrol is azt hihette volna, hogy vad veszekedes robbant bele a radiozas bekes csondjebe. De most Ellie csak annyit mondott: — Elnezest, elkalandoztak a gondolataim.
— Dr. Drumlin van a telefonnal. Jack irodajaban ul, es azt mondja, talalkozot beszeltek meg.
— Szent Habakuk, teljesen megfeledkeztem rola!
Drumlin ragyogasa nem fakult az evek mulasaval, de egyenisegeben mostanaban mutatkozott mar nehany kellemetlen vonas, amelyek annak idejen, amikor a CalTechen rovid ideig mellette dolgozott, nem tuntek fel Ellie- nek. Zavarba ejto szokasa volt peldaul, hogy ha ugy hitte, nem latja senki, gyors pillantassal ellenorizte, nincs-e nyitva a slicce. Az evek soran egyre szilardabb meggyozodeseve lett, hogy foldovkivuliek nem leteznek, vagy ha megis, olyan kevesen vannak es olyan messze tolunk, hogy ugysem talalhatunk rajuk. Azert jott az Argus munkatarsaihoz, hogy a szokasos heti tudomanyos megbeszelesek egyiket vezesse. De Ellie szerint mas oka is volt a latogatasanak. Irasban felszolitotta ugyanis a Nemzeti Tudomanyos Alapitvanyt, hogy az Argus fejezze be foldon kivuli intelligencia-kutatasait, es a szokott radiocsillagaszati feladatokkal foglalkozzanak. Kivette a levelet a belso zsebebol, ragaszkodott hozza, hogy Ellie olvassa el.
— De hiszen mindossze negy es fel eve csinaljuk! Meg az eszaki egbolt egyharmadat sem fesultuk at. Ez az elso olyan vizsgalat, amelynek soran optimalis hullamsavokon fogni tudjuk az osszes minimalis radiosugarzast. Miert akarja most leallitani?
— Ugyan mar, Ellie, ennek se vege, se hossza. Ha tucatnyi evig csinalja, akkor sem fog talalni semmit. Aztan meg majd azt fogja kovetelni, hogy sulyos szazmilliokert epitsunk egy ujabb Argust Ausztraliaban vagy Argentinaban, ahonnan a deli egboltot figyelhetjuk. Ha meg az is eredmenytelen lesz, arra akar majd ravenni bennunket, ugyan keringessunk egy parabolaantennat a Fold korul, hogy millimeteres hullamhosszu radiohullamokra vadasszon ott maganak. Maga folyton kepes lesz kitalalni eddig meg sosem volt megfigyelesi modszereket. Meg magyarazatokat is arra, miert epp onnan tamad kedvuk a foldonkivulieknek sugarozni, ahol meg nem kerestuk oket.
— Jaj, Dave, de hat ezt mar szazszor megbeszeltuk! Ha nem jarunk eredmennyel, akkor megtanultuk, hogy az intelligens lenyek ritkak — legalabbis az olyanok, amelyek hozzank hasonloan gondolkoznak, es fel akarjak venni a kapcsolatot egy olyan elmaradott civilizacioval, mint a mienk. Ha pedig sikerrel jarunk, megutjuk a kozmikus fonyeremenyt. Szenzaciosabb felfedezest elkepzelni sem lehet.
— Elsorenduen fontos kutatasoknak nem jut teleszkopido. Ott a kvazarok fejlodesenek kerdese, a kettos pulzarok, a kozeli csillagok kronoszferaja, vagy akar azok a hulye csillagkozi proteinek. Es ezeknek mind sorban allva kell varakozniuk, mert itt, ezen az allomason, ami ketsegtelenul a legjobb elrendezesu a vilagon — szinte kizarolag a SETI-vel foglalkoznak.
— Hetvenot szazalekban, Dave, huszonot szazalekban pedig radiocsillagaszati rutinmunkaval.
— Mi az, hogy rutinmunka? Megnyilt a lehetoseg, hogy visszapillantsunk az idoben, addig a korig, amikor a galaxisok kialakultak, vagy talan meg annal is korabbra. Gigantikus molekularis felhok magjat, a galaktikak kozepeben levo fekete lyukakat tudjuk vizsgalni. A csillagaszat
— Ne szemelyeskedjen, Dave. A SETI-nek szant tamogatas nelkul az Argus soha nem johetett volna letre. Nem en talaltam ki. Tudja, hogy akkor neveztek ki az igazgatojanak, amikor az utolso negyven tal meg epuloben volt. Az NSF meg sokkal kezdetlegesebb allapotban…
— Nem sokkal, es ha csak valami beleszolasom van, nem is marad igy. Ez az egesz csak szenzaciohajhaszas, hogy felnotas ufosokat, a hulye kepes ujsagok olvasoit meg mas idiotakat szorakoztassanak.
Drumlin most mar valosaggal kiabalt, es Ellie ellenallhatatlan vagyat erzett, hogy kikapcsolja. Munkaja jellegenek kovetkezteben, meg mivel egyenisege es tudasa altalaban kimagaslott a kornyezetebol, gyakran kerult olyan helyzetbe, hogy a kavet felszolgalokon vagy a gyorsirokon kivul o volt az egyetlen no. Annak ellenere, hogy — neki legalabbis ugy tunt — egy egesz eleten at igyekezett ezt megvaltoztatni, rengeteg ferfi tudos meg most sem tekintette partnernek, nem vontak be a megbeszeleseikbe, ha megszolalt, kozbevagtak, es ha csak tehettek, nem figyeltek ra, mit akar mondani. Voltak olyanok is, mint Drumlin, akik nyiltan kimutattak az ellenszenvuket. De Drumlin legalabb ugyanigy bant sok ferfival is. Kitoreseiben nem tett kulonbseget, mindket nembeli tudosokra egyforman razuditotta ingerultseget. De Ellie-nek csak keves ferfi kollegaja akadt, aki az o jelenleteben ne viselkedett volna maskeppen, kellemetlenebbul, mint egyebkent. Talan tobb idot kellene toltenie veluk. Az olyanokkal peldaul, mint Peter der Heer, a Salk Intezet molekularis biologusa, aki nemreg elnoki tudomanyos tanacsado lett. Meg persze Peter Valeriannel.
Nem csak Drumlin, sok mas csillagasz is elegedetlen az Argussal. Az Elso ket ev utan valamifele melankolia
