kepest sokkal tovabb elnek —, melyben az esemenyek gyerekkori elmenyekkel kapcsolatosak, vagy tudomisen mivel, ami nekik ott a Vegan van, amikor meg kicsik. Vagy valamilyen keresztul-kasul idezetekkel megspekelt vallasi kezikonyv.
— A Tizmilliard Parancsolat — nevetett fel der Heer.
— Lehet — mondta Lunacsarszkij es a cigarettaja fustjen at kibamult az ablakon, a teleszkopokra. Mintha vagyakozva bamulnanak fol, az egre. — De ha megnezi, hogyan kapcsolodnak egymashoz az elore-hatra utalasok, gondolom, maga is belatja, hogy inkabb konstrukcios kezikonyv egy gep epitesehez. Hanem, hogy mire szanhatjak azt a gepet, azt csak a Joisten tudja.
A FELFOGHATATLANOK
A csodatetel valtja ki az imadatot.
Allitom, hogy a kozmikus vallasi erzulet a tudomanyos kutatas legerosebb es legnemesebb osztonzoje.
Ellie pontosan emlekezett a pillanatra, amikor szamos washingtoni utja egyiken radobbent, hogy beleszeretett Ken der Heerbe.
A Palmer Josszal valo talalkozas elokeszuletei a vegtelensegig huzodtak. Joss lathatoan vonakodott ellatogatni az Argus-telepre; most azt a kifogast hozta fel, hogy ot nem az Uzenet megfejtese, hanem a tudosok istentelen mivolta erdekli. Es ahhoz, hogy a jellemuket megitelje, semleges kornyezetre van szuksege. Ellie akarhova hajlando volt elmenni, es most az elnok egyik kulonleges munkatarsa targyalt az ugyben. Mas radiocsillagaszokrol nem volt szo; az elnoknek az volt a kivansaga, hogy Ellie egyedul talalkozzon Josszal.
Ellie meg azt a meg nehany hettel kesobb esedekes napot varta turelmetlenul, amikor Parizsba repul, az Uzenet Vilagkonzorcium elso nagy talalkozojara. Vaygay meg o egyeztettek az atfogo adatgyujtesi programot. A jelek vetele most mar hetkoznapi rutinna valt, a halozat hezagmentes volt. Igy aztan Ellie meglepetesere azon vette eszre magat, hogy van egy kis szabad ideje. Megfogadta, hogy nagyot fog beszelgetni az edesanyjaval, higgadtan, kedvesen, barmivel is probalja majd az anyja kihozni a sodrabol. Felelmetes level— es elektronikus postarestanciaja is volt, amit at kellett nezni. Nemcsak a kollegak gratulacioi meg biralatai, hanem vallasos dorgedelmek, bizalmasan kozolt altudomanyos elkepzelesek, es a rajongok levelei szerte a vilagbol. Honapok ota nem volt ideje elolvasni az asztrofizika szakmai kiadvanyat, a The Astrophysical Journal-t, noha o volt annak a nemreg megjelent tanulmanynak elso szerzojekent feltuntetve, amelynel szokatlanabb aligha jelent meg meg a tekintelyes folyoiratban. A Vegarol erkezo jelek olyan erosek voltak, hogy egy csomo amator — akik meguntak a “nagykepuskodo” radiohireket nekiallt maganak radioteleszkopot es jelelemzot barkacsolni. Az Uzenet megfejtesi kiserleteinek elejen jottek is toluk hasznalhato adatok, es Ellie-t most is ostromoltak, azt hiven, hogy tudnak meg ujat mondani a SETI hivatasosainak. Ellie pedig kotelessegenek erezte batoritoan valaszolni nekik. Voltak a letesitmenynek mas fontos radiocsillagaszati programjai is — a kvazarfigyeles peldaul —, azokkal is foglalkoznia kellett. De azon vette eszre magat, hogy mindehelyett szinte minden idejet Kennel tolti.
Persze, kotelessege is volt az elnok tudomanyos tanacsadojat olyan melyen beavatni az Argus-projekt dolgaiba, amennyire az ezt szuksegesnek talalta. Fontos volt, hogy helyesen es behatoan tajekoztathassa az elnokot. Ellie remelte, hogy mas orszagok vezetoi is olyan alapos informaciokat kapnak a Vegaval kapcsolatosan, mint az Egyesult Allamoke. Az o elnokuket, bar nem otthonos a tudomanyban, eleve erdekelte a tema, es hajlott ra, hogy ne csak gyakorlati haszna, hanem legalabb egy kicsit a tudas orome miatt is tamogassa a tudomanyt. Ezt James Madison es John Quincy Adams ota keves korabbi amerikai elnokrol lehetett elmondani.
Megis, der Heer feltunoen sok idot volt hajlando az Argus-telepen tolteni. Naponta egy orat vagy annal is tobbet szentelt a washingtoni Tudomanyos es Technikai Ugyintezesi Irodajaval folytatott elenk kommunikacionak. De az ideje tobbi reszeben, amennyire Ellie meg tudta itelni, der Heer egyszeruen… itt volt. A komputerrendszer rejtelmeirol faggatodzott, vagy meglatogatta egyik-masik radioteleszkopot. Elofordult, hogy washingtoni munkatarsak kisertek, de legtobbszor egyedul boklaszott. Rendelkezesere bocsatattak az egyik uresen allo irodat, a nyitott ajton at Ellie gyakran latta, amint az iroasztalra felrakott labbal valamilyen jelentest olvasott vagy telefonon beszelt. Vidaman kiintett Ellie-nek, aztan folytatta, amit eppen csinalt. Sokszor talalta egyutt Drumlinnal es Valeriannal, elmelyulten targyaltak, de ugyanugy elbeszelgetett az alacsonyabb beosztasu muszaklakkal meg az irodistakkal is, akik, Ellie nemegyszer hallotta, egymas kozott “elragado” emberkent emlegettek.
Der Heer rengeteget kerdezoskodott Ellie-tol is. Eleinte kizarolag szakmai, a programra vonatkozo kerdeseket tett fel, de hamarosan mar a lehetseges jovobeli esemenyekkel kapcsolatos elkepzelesekrol es csapongo fantaziakepekrol is. Ebben az idoszakban a projekttel kapcsolatos beszelgetesek mintha csak urugyul szolgaltak volna, hogy egyutt tolthessenek egy kis idot.
Egy kellemes oszi napon Washingtonban az elnok a Tyrone Freevalsag miatt kenytelen volt elhalasztani a Rendhagyo Helyzeti Csoport uleset, ezert Ellie-nek es der Heernek varatlanul akadt nehany szabad oraja. Elhataroztak, hogy megnezik a Vietnam Emlekmuvet, amelyet Maya Ying Lin tervezett, meg diakkoraban, a Yale- egyetem epiteszkaran. Az emlekmu egy ertelmetlen haborura emlekeztetett, kijozanitoan es szomoruan, der Heer azonban a helyzethez cseppet sem illoen jokedvu volt, es Ellie-ben felmerult a gondolat, hogy hatha az o jellemenek is akadnak foltjai. Ket hetkoznapi oltozetu biztonsagi, fulukben az ugyesen megformalt, husszinu kis hallgatokkal feltunes nelkul kovette minden lepesuket.
Der Heer eszrevett egy gyonyoru kek szinu hernyot, egy agat tartott eleje, a hernyo rakuszott. Renduletlenul araszolt, fenylo teste vonaglott tizennegy par laban. Az ag vegen megkapaszkodott a hatso ot parral, testenek elulso resze pedig felmeredt, kereste, mire kapaszkodhatna tovabb. Mivel semmit sem talalt, megfordult es most visszafele szaporazta apro lepeseit. Der Heer fogast cserelt az agon, es amikor a hernyo visszaert oda, ahonnan elindult, megint csak nem volt tovabb hova kusznia. Mint egy ketrecbe zart ragadozo, ugy ingazott fel es ala tobbszor is az agon, de Ellie-nek ugy tunt, egyre lassabban, mintha kezdte volna feladni. Megsajnalta a szegeny parat, meg akkor is, ha netan valamifele karokozo volna.
— Milyen csodalatos program rejlik ebben a paranyi fejben! — mondta der Heer elragadtatva. — Kifogastalanul mukodo optimalis menekulesi szoftver. Es nem esik le. Pedig az ag lebeg a levegoben. A hernyo soha nem tapasztalhat ilyet a termeszetben, mert az agak mindig kiindulnak valamibol. Eszebe jutott mar valaha, Ellie, milyen volna, ha ez a program a maga fejeben lenne? Ugy ertem, magatol ertetodo lenne, mit kell tennie, ha egy ag vegere er? Az volna-e a benyomasa, hogy vegiggondolta a dolgot? Kivancsi lenne-e, honnan tudja, hogy az elulso tiz labat a levegoben kell razogatni, a masik tizennyolccal meg erosen kapaszkodni kell?
Ellie kicsit felrehajtott fejjel sokkal inkabb der Heert, mintsem a hernyot figyelte. Ugy latszik, konnyeden el tudja ot rovarnak kepzelni. Igyekezett, hogy a hangja targyilagosan csengjen, hiszen a ferfi reszerol ez amolyan szakmai erdeklodes.
— Es most mit csinal vele?
— Gondolom, visszateszem ide a fube. Mi mast lehetne vele csinalni?
— Esetleg volna, aki szettaposna.
— Nehez megolni egy teremtmenyt, ha az ember mar meggyozodott rola, mennyire tudatos leny. — Vitte tovabb a kezeben az agat, rajta a hernyoval.
Egy ideig szotlanul mentek. Elottuk, a csillogo fekete granitba csaknem 55 000 nev volt bevesve.
— Amikor haborut akar inditani, minden kormany szornyetegnek festi az ellenfelet — szolalt meg Ellie. — Nem akarjak, hogy a masik oldalon levokben is embereket lassunk. Ha az ellenseg gondolkodik, erez, esetleg elbizonytalanodunk, hogy megoljuk-e. Marpedig olni kell. Szoval, inkabb lassunk bennuk szornyeket.
— Nezze, milyen gyonyoru — der Heer csak par perc mulva valaszolt. — Tenyleg. Nezze csak meg kozelebbrol.
Ellie nezte a hernyot. Legyurte kis viszolygasat, probalta a ferfi szemevel latni.
— Nezze, mit csinal — folytatta der Heer. — Ha akkora volna, mint maga vagy en, mindenki halalra remulne tole. Ez aztan igazi szornyeteg volna, nem? De hat pici. Majszolgatja a leveleket, vegzi a maga dolgat, es egy kis
