szepseget csempesz a vilagba.
Ellie megfogta der Heer szabad kezet. Szotlanul bandukoltak vegig a halal idorendjebe szedett nevek hosszu sora menten. Itt persze csak az amerikai aldozatok szerepeltek. A ketmillio delkelet-azsiai pusztulasanak emleket egesz bolygonkon nem orzi semmi, csupan csaladtagjaik es barataik sziveben el. Amerikaban altalaban a katonai hatalommal valo politikai visszaelesnek tekintettek ezt a haborut, pszichologiai ertelemben valahogy ugy, ahogyan a nemet militaristak “hatbadofesnek” tulajdonitottak elso vilaghaborus vereseguket. A vietnami haboru olyan keleveny volt a nemzet lelkiismereten, amelyet egyetlen amerikai elnoknek sem volt meg batorsaga felnyitni. (A Vietnami Demokratikus Koztarsasag azota folytatott politikaja sem igen jarult hozza, hogy konnyebb legyen a feladat.) Ellie-nek eszebe jutott, hogyan csufoltak az amerikai katonak vietnami ellenfeleiket “sarga manok”-nak, “laposfejuek”-nek, “slicceltszemuek”nek, hogyan gyalazkodtak meg vadabbul is. Kepes lesz-e az ember tortenelmenek jovendo szakaszaiban boldogulni, ha nem hagy fel legeloszor is azzal, hogy ellenfelet embertelenul megalazni probalja?
Maganeleteben der Heer egyaltalan nem viselkedett akademikuskent. Aki a sarki ujsagosstandnal botlott beleje, annak eszebe sem jutott, hogy egy tudost lat. Nem kopott le rola a New York-i utcak zsargonja sem. Kollegait, akik eloszor hallottak, mindig meglepte, hogy beszedmodorabol mennyire nem lehet tudomanyos munkassagara kovetkeztetni. Ahogy azonban mind emberkent, mind tudoskent egyre ismertebbe valt, beszedet affele jelentektelen hobortkent vettek tudomasul. De ugy tudta kimondani peldaul azt, hogy guanozin trifoszfat, hogy attol ez az artalmatlan molekula egyszerre felelmetes nyomatekot kapott.
Csak lassan jottek ra, hogy beleszerettek egymasba. Masok szamara ez sokkal hamarabb nyilvanvalova lett. Nehany hettel korabban, amikor Lunacsarszkij meg az Argus-telepen tartozkodott, belefogott szokasos fejtegeteseinek egyikebe a nyelvek kovetkezetlensegerol. Most az amerikai angol volt soron.
— Ellie, miert mondjak azt, hogy “ugyanazt a hibat ujra elkovetni”? Mennyivel kozol tobbet a mondat az “ujra” szocskaval? Es igazam van, hogy “felegetni” vagy “leegetni” valamit pontosan ugyanaz? Bezzeg a “felcsinalni” meg a “lecsinalni” teljesen mast jelent!
Ellie bizonytalanul bolintott. Nemegyszer hallotta, amint Vaygay a szovjet kollegaknak az orosz nyelv kovetkezetlensegeit taglalta, es biztos volt benne, hogy a parizsi konferencian meg a kerdes francia valtozatat fogja tole hallani. Ellie keszsegesen elismerte, hogy a nyelveknek vannak furcsa fordulatai, de hat annyifele forras hatott a kialakulasukra, olyan rengeteg kulonbozo helyzet formalta oket, nem csoda, hogy nem tokeletesen logikusak es kovetkezetesek. De mivel Vaygay lathatoan roppantul elvezte ezeket a kritikus fejtegeteseket, Ellie-nek nem volt szive vitatkozni vele.
— Vagy vegyuk ezt a kifejezest: “olyan szerelmes, hogy se lat, se hall”. Hiszen gyakran hasznaljak, nem? Miert? Ha az ember szerelmes, igenis folyton latni meg hallani akarja a szerelmet! Igazam van? Maga, Ellie, tudhatja, milyen az, ha az ember szerelmes. De aki ezt a mondast kitalalta, annak fogalma sem lehetett rola. Talan ugy velte, hogy mivel szerelmes, maga is ugy lebeg a levegoben, mint annak a francia festonek a figurai — hogy is hivjak?
— Orosz volt, nem francia — felelte Ellie. Marc Chagallnak koszonhetoen sikerult a beszelgetest kevesbe ingovanyos teruletre atvinnie. Kesobb toprengett rajta, hogy ingerkedett-e vele Vaygay, vagy puhatolodzott-e nala. Lehet, hogy nem is tudatosodott benne, amit eszrevett, hogy ugyanis Ellie es der Heer kozott egyre szorosabb szalak szovodnek.
Der Heer vonakodasa vegul is ertheto volt. Az elnok tudomanyos tanacsadojakent rengeteg idot kell forditania egy pelda nelkuli, kenyes, bizonytalan kimenetelu ugyre. Erzelmi kapcsolatba keveredni az ugy egyik foszereplojevel felettebb kockazatos lehet. Az elnok minden bizonnyal reszrehajlas nelkuli velemenyt var el tole.
Der Heemek esetleg olyasmit kell javasolnia, amit Ellie ellenez, vagy azt, hogy hagyjanak figyelmen kivul olyasmit, amit pedig Ellie fontosnak itelne. Ha beleszeret Ellie-be, ez bizonyos ertelemben gatolja abban, hogy hatekony munkat vegezzen.
Ellie szamara meg bonyolultabb volt a dolog. Mielott megszerezte volna azt a tekintelyt, amellyel mar meltan tarthatott igenyt ra, hogy egy nagy radiocsillagaszati obszervatorium igazgatoja legyen, szamos partnere volt. Szerelmes volt, mindig be is vallotta, de ferjhez menni sohasem akart igazan.
Elenken elt az emlekezeteben, milyen bubajos volt hozza John Staughton, amikor meg csak udvarolt az edesanyjanak, es milyen gyorsan megvaltozott, amint a mostohaapja lett. Ha az ember mar ferjhez ment hozzajuk, a ferfiakbol teljesen uj, korabban nem is gyanitott, szornyu szemelyiseg tor elo. O meg tul romantikus, es ez vedtelenne teszi. Nem akarja megismetelni anyja hibajat. A lelke melyen rettegett attol, hogy minden tartozkodas nelkul beleszeret valakibe, teljesen feloldodik a masikban, aztan elveszi tole valaki, vagy egyszeruen otthagyja az illeto. Persze, ha az ember sohasem volt igazan szerelmes, nem is kepes az igazi, nagy szerelmet hianyolni. (Nem melyedt el ebben a gondolatban, mert remlett neki, hogy nem egeszen igaz.) Meg aztan, ha nem szeret bele igazan senkibe, nem is valhat hutlenne hozza, ahogyan — Ellie a lelke legmelyen ugy erezte — az edesanyja hutlen lett reg halott apja emlekehez. Ellie-nek meg mindig nagyon hianyzott az edesapja.
Ugy latszott, mintha Kennel maskepp allna a helyzet. Vagy lehet, hogy az evek mulasaval Ellie valt megalkuvasra hajlamosabba? Sok ferfi munkatarsa viselkedesehez kepest, amikor nehez helyzetbe kerultek vagy idegesek voltak, Ken mintha mas lett volna, kedvesebb, megertobb. A kompromisszumkeszseg es a jartassag a tudomanypolitikaban a foglalkozasahoz tartozik; de Ellie ugy erezte, ezen tulmenoen is van benne valamilyen rokonszenves megbizhatosag. Nagyra becsulte benne azt, ahogyan a tudomanyt beepitette az eletebe, es azt, hogy ket kulonbozo hivatalos forumon is harcolt a tudomany erdekeben.
Amellett, hogy igyekeztek megovni a latszatot, annyi idot toltottek egyutt Ellie kis Argus-telepi lakasaban, amennyit csak lehetett.
Nagyon jokat beszelgettek, pattogtak koztuk a gondolatok, otletek, akar a tollaslabda. Elofordult, hogy az egyik meg ki sem mondta, amit akart, a masik mar felelt is ra, megpedig pontosan. Der Heer figyelmes es fantaziadus szeretonek bizonyult. Ellie kulonben meg az izzadsagszagat is szerette.
Neha maga is elkepedt, hogy ebben a szerelemben miket kepes mondani es tenni. Annyira csodalta a ferfit, hogy Ken szerelme megnovelte az onbecsuleset: sajat magat is jobban szerette, miota Ken szereti. Es mivel a ferfi szemmel lathatoan ugyanigy erzett iranta, kapcsolatuk vegtelen szerelmen es kolcsonos tiszteleten alapult. Ellie legalabbis igy fogalmazta meg magaban. Barmennyi baratja vette is korul korabban, alapjaban veve mindig maganyos maradt. Most, Kennel ez a maganyerzet tokeletesen megszunt.
Minden gatlas nelkul meselgetett a ferfinek mindarrol, amirol almodozott, emlekfoszlanyokrol, gyerekkori megrazkodtatasairol, toprengeseirol. Ken meg rendkivul figyelmesen hallgatta. Orakon at faggatta a gyerekkorarol. Minden kerdeset kerteles nelkul tette fel, neha szinte szamonkeroen, de mindig nagyon kedvesen. Ellie kezdte megerteni, hogy a szerelmesek gugyognek egymasnak. A benne elo gyermek semmilyen mas, a tarsadalom altal elfogadhatonak itelt modon nem tudott kitorni belole. Ha a szerelmeseben mind az egyeves, mind az oteves, a tizenket eves meg a huszeves gyermek-enje megerto tarsra talal, akkor ezek a megnyilvanulni vagyo al- szemelyisegei boldogan megnyugszanak. A szerelemben megszunik hosszu ideje kinzo maganyerzetuk. Talan a szerelem melysege eppen azon merheto, hogy az ember kulonbozo enjei kozul hany vesz reszt a kapcsolatban. Ellie-nek ugy tunt, hogy az eddigi partnerei csupan egy vagy legfeljebb ket enjenek jelentettek kiegeszito tarsat; a tobbi csak kivulallokent csellengett a kapcsolatokban.
Egy hettel a Josszal valo talalkozas kituzott idopontja elott az agyban hevertek, a leeresztett redony resei kozott beszoko keso delutani napsugarak jatszadoztak osszefonodott testukon.
— Ha csak ugy cseveges kozben szoba kerul az edesapam — mondta Ellie —, nem erzek tobbet, mint… egy kis szomorusagot, hogy elvesztettem valamit. De ha megengedem magamnak, hogy igazan emlekezni kezdjek ra — a humorara, mondjuk, vagy arra, amilyen megszallottan tisztesseges volt —, akkor osszedol az egesz latszatfal, es legszivesebben most is elsirnam magam, hogy nincs tobbe.
— Az ember, legalabbis bizonyos mertekig, megkonnyebbul, ha a dolgokat ki tudja beszelni magabol — felelte der Heer es kozben simogatta Ellie vallat. — Lehet, hogy ez a beszed egyik funkcioja is, kulonben hogyan is erthetnenk meg a vilagot anelkul, hogy beleroppannank.
— Tudod, Ken, mindenemet — szo szerint ertsd, mindenemet, amim csak van — odaadnam erte, ha csak par percre is talalkozhatnek az apammal.
Ellie fantaziajaban megjelent a mennyorszag kepe, ahol kedves mamak es papak lebegnek kis felhocskek kozott, vagy rajuk libbennek eppen. Jo tagasnak kell lennie a mennyorszagnak, hogy a sok tizmilliardnyi leny, akik az emberi faj letrejotte ota eltek es meghaltak, mind elferjen benne. Nagy lehet a tolongas, gondolta Ellie, hacsak a vallasok nem a csillagaszati mennybolt mintajara kepzelik el a mennyorszagukat. Akkor ugyanis van benne hely
