felmuvelt papnovendekek es tehetsegtelen festok zsarnokokka emelkedtek. Egy kis kretacsonk. Csupancsak ennyi.
Zavulon folkelt. Szettarta a karjat.
— Ennyit szerettem volna csak mondani, en draga ellensegem. A tobbit pedig magad is megerted, mar persze ha akarod.
— Zavulon! — Szetnyitott oklomben az amulettet meregettem. — Te a Setet szulottje vagy.
— Magatol ertetodik. De csupan azon Setete, mely bennem lakozott. Aze, melyet magam valasztottam.
— Meg az igazsagod is Gonoszat hordoz.
— Kinek? Az Ejszakai Orseg szamara? Persze. Az embereknek? Engedtessek meg nekem, hogy ezzel ne ertsek egyet.
Az ajtohoz lepett.
— Zavulon — szolitottam ujbol. — Lattam valodi alakodat. Tudom, hogy kifele-mifele vagy.
A Setet magus ugy allt meg, mintha gyokeret vert volna a laba. Aztan lassan megfordult, tenyeret vegigvonta az arca elott — egy pillanatra eltorzult, a bor helyett fako pikkelyek villantak elo, a szeme pedig resnyire szukult.
A bubaj szertefoszlott.
— Igen, hogyne. Lattal. — Zavulon ismet emberi kulsot oltott. — En pedig lattalak teged. Es bocsass meg, de eppenseggel nem egy villogo pallosu feher angyal voltal. Minden attol fugg, honnet nezzuk. Bucsuzom, Anton. Hidd el, oromest pusztitalak majd el, valami mas alkalommal. Most viszont sok sikert kivanok. A lelkembol szolok… melynek ugyis hijaval vagyok…
Az ajto becsapodott mogotte.
Es rogton utana, mintha csak akkor ocsudott volna fol, a homalyban harsogni kezdett a riaszto. Cshojon maszkja grimaszt vagott a falon, fabol metszett szemreseibol duh villant elo, a foga egyszeriben vicsorogni kezdett.
Mit ne mondjak, jo kis vedoszolgalat…
Ket buveszmozdulattal leallitottam a jelzest, a maszkra pedig raeresztettem a betarazott „freeze”-t, magyaran lefagyasztottam. Jol jott most az igezes.
— Egy darabka kreta — mondtam.
Valami remlett. De nagyon regrol, es csak felfullel. Vagy nehany elejtett mondat tanulmanyaim soran az eloadotol, vagy valaki elkottyantotta magat egy tarsasagban, netan egy hallgato rizsazott errol. Egy darabka kretarol…
Folkeltem a kanaperol es folemeltem karjaimat, amulettet a foldre dobtam.
— Geszer! — kialtottam el magam a homalyban. — Geszer, felelj nekem!
Az arnyek mellem csusszant a padlon, a testembe ivodott, beszippantott magaba. A feny elhalvanyult, a szoba uszni kezdett, a butorok korvonalai elmosodtak. Elviselhetetlen csond tamadt. A hoseg elmult. Ott alltam, kitart karral, a homaly pedig mohon szurcsolte az eroimet.
— Geszer, tulajdon neveddel eloszolitalak!
A szobaban szurke kodfonalak usztak. Magasrol tettem arra, hogy netan masvalaki is meghallja kialtasomat.
— Geszer, en oktatom, im szolitlak. Felelj!
Valahol nagyon-nagyon messze egy lathatatlan arny sohajtott.
— Hallgatlak, Anton.
— Felelj!
— Mire szeretnel feleletet kapni?
— Zavulon nem hazudott?
— Nem.
— Geszer, alljatok le!
— Keso, Anton. Minden megy a maga utjan. Bizz bennem!
— Geszer, alljatok le!
— Semmit sem all jogodban kovetelni.
— Igenis jogomban all! Mar ha a Feny reszei vagyunk, ha a Joert cselekszunk… igenis jogomban all!
Elhallgatott. Mar-mar azt hittem, a fonok ugy dontott, hogy egyaltalan nem beszel velem.
— Rendben. Egy ora mulva varlak az ejtozo barban.
— Hogy hol?
— Az ejtoernyozok barjaban. Turgenyevszkaja metroallomas. A volt foposta mogott.
Csond tamadt.
Egy lepest hatraltam, kikeveredven a homalybol. Eredeti egy hely talalkozok szamara. Lehet, hogy Geszer abban a csehoban szamolt le a Nappali Orseggel? Nem, az inkabb valami etteremben volt.
Am legyen — ejtozo bar, vagy Rose, de felolem lehet akar a Sansz is. Nem szamit. Ejtoernyosok, yuppie-k, melegek — nekem egyre megy.
Viszont meg valamit meg kell tudnom, mielott talalkozom Geszerrel.
Elovettem a mobilomat es Szvetlanat hivtam. Rogton folvette.
— Szia — mondtam keresetlenul. — A nyaraloban vagy?
— Nem. — Ugy tunt nekem, hogy hangjabol eltunt az ugybuzgosag. — A varosba tartok.
— Kivel?
Akadozon felelt.
— Ignattal.
— Remek — mondtam oszinten. — Ide figyelj: tudsz valamit a kretarol?
— Mirol?
Most aztan mar nyilvanvalo volt a zavara.
— A kreta magikus tulajdonsagairol. Nem tanitottak, mikepp kell folhasznalni a magiaban?
— Nem. Anton, veled minden rendben?
— Total, jobb ma’ nem is lehetne.
— Nem tortent semmi?
Az orok noi hozzaallas: tegy fol minden kerdest ket-harom valtozatban is.
— Semmi kulonos.
— Szeretned… — Elakadt. — Szeretned, ha megkerdeznem Oljatol?
— O is veletek van?
— Igen, harmasban utazunk a varosba.
— Inkabb nem kene. Koszonom.
— Anton…
— Igen, Szveta?
Az asztalhoz leptem, kinyitottam a mindenfele magikus kacattal teli fiokot. Elneztem a fenytelen kristalyokat, a kontarmodon faragott palcat — abbol az idobol, amikor meg harci magus szerettem volna lenni. Visszatoltam a fiokot.
— Bocsass meg!
— Nincs miert bocsanatot kerned.
— Lehetseges volna, hogy odamenjek hozzad?
— Messze vagytok?
— Feluton.
A fejemet ingatva valaszoltam:
— Nem fog menni. Fontos talalkozom van. Majd hivlak kesobb.
Kinyomtam a mobilt es elmosolyodtam. Az igazsag sok esetben lehet rosszindulatu es hamis. Teszem azt, ha csak az igazsag felet mondod el. Jelzed, hogy nem akarsz beszelni, am azt nem magyarazod el — miert.
Engedtessek meg nekem, hogy Jot tegyek a Gonosz altal. Kapasbol semmi egyebem nincs keznel…
A biztonsag kedveert vegigmentem a lakason, beneztem a haloba, a vecebe, a furdoszobaba, a konyhaba. Amennyire ereztem, Zavulon tenyleg nem hagyott hatra „ajandekokat”.
A dolgozoszobaba visszaterve bepoccintettem a notebookot es behelyeztem a magiara vonatkozo adatbazis diszkjet. Megadtam a jelszot. Es beirtam a „kreta” szot.
