— Igen, a megfigyelorendszerrel kapcsolatban nem kell aggodnod — vetette oda mintegy mellekesen Zavulon. — Nincs gond azzal, amit ti allitotok, sem azzal, amit az Inkvizicio. Megengedtem magamnak, hogy ugy mondjam, a elaltatasukat. Mindaz, amit most egymasnak mondunk, mindorokre koztunk marad.
— Embernek csak felig higgy, Fenypartinak negyedreszt, Setetnek meg semmit se! — motyogtam gyorsan.
— Hat hogyne. Jogodban all nem hinni nekem. Sot kotelesseged! Megis arra kerlek, hallgass meg! — Zavulon hirtelen elmosolyodott, meglepoen nyiltan es bekulekenyen. — Elvegre Fenyparti vagy. Muszaj segitened. Mindazoknak, akik segitseget kernek, meg nekem is. Hat most arra kerlek, segits. Elbizonytalanodva a kanapehoz leptem, es leultem. A cipomet se vettem le, es a „freeze”-t is keszenletben tartottam, akarmilyen rohejes is volt elkepzelni, hogy Zavulonnal csatazom.
Idegen vagyok a sajat lakasomban. Az en hazam az en varam — az Orsegnel lehuzott esztendok soran mar majdnem hinni kezdtem ebben.
— Eloszor is: hogy jutottal be? — kerdeztem.
— Fogtam a legkozonsegesebb tolvajkulcsot, am…
— Zavulon, te is tudod, mire celzok. A riasztorendszer erzekeloit meg lehet semmisiteni, de nem lehet atverni. Mukodesbe kellett volna lepniuk idegen behatolas eseten.
A Setet magus folsohajtott.
— Kosztya segitett bejonnom. Te magad adtal neki hozzaferest.
— Abban biztam, hogy a baratom. Meg ha vampir is.
— A baratod is maradt. — Zavulon elmosolyodott. — Es szeretne segiteni neked.
— Sajatos egy hozzaallas az ove.
— Sajatos egy hozzaallas a mienk. Anton, a hazadba hatoltam, de nincs szandekomban bajt okozni. Nem vizslattam a nalad orzott hivatalos iratokat. Nem hagytam nyomkoveto jegyeket. Beszelgetni jottem.
— Beszelj!
— Mindkettonknek problemaja tamadt, Anton. Meghozza egy es ugyanaz. Mely aztan mara kritikus meretuve dagadt.
Alighogy megpillantottam Zavulont, mar tudtam is, hova akar kilyukadni a beszelgetessel. Eppen ezert csak bolintottam.
— Rendben, ertjuk egymast. — A Setet magus kicsit elorebb jott, folsohajtott. — Anton, nem ringatom magam illuziokba. Maskepp latjuk a vilagot. Es maskepp ertelmezzuk kotelessegunket. De meg ilyen esetekben is eloallhatnak erintkezesi pontok. Bennunket, Seteteket, el lehet marasztalni… a ti szemszogetekbol. Olykor finoman szolva is nem egyertelmuen lepunk fol. Es az emberekhez is, termeszetunkbol fakadoan, kevesbe kimeletesen viszonyulunk. Igen, mindez valoban letezik. Ugyanakkor senki, hangsulyozom: senki soha nem illetett szemrehanyassal bennunket azert, mert az emberiseg sorsat globalis mertekben probaltuk volna megvaltoztatni! A Megallapodas alairasa utan eljuk a magunk eletet es ugyanezt varnank el toletek is.
— Senki sem illetett szemrehanyassal — ismertem el. — Azert, mert, akarhogy csurod-csavarod is, az ido nektek dolgozik.
Zavulon bolintott:
— Es mindez mit jelent? Tan csak nem allunk kozelebb az emberekhez? Meglehet, hogy esetleg nekunk van igazunk? Mindegy is, hagyjuk el az effajta soha veget nem ero vitakat! Megismetlem: tiszteljuk a Megallapodast. Es gyakran joval pontosabban betartjuk, mint a Feny eroi.
Szokvanyos vita-praktika. Eloszor el kell ismerni egy kozos vetket. Aztan enyhen elmarasztalni a vitapartnert, hogy o sem egeszen artatlan ugyanabban. Megdorgalni es rogvest elallni az egesztol — fatylat ra!
Es csak mindezek utan erdemes raterni a lenyegre.
— Na most akkor elo a farbaval! — Zavulon komolyabb hangot utott meg. — Amit egyre csak kerulgetunk. Az elmult evszazadban a Feny eroi harom alkalommal inditottak utjukra globalis kiserleteket. Forradalom Oroszorszagban, a masodik vilaghaboru. Es most megint. Ugyanazon forgatokonyv alapjan.
— Nem ertem, mire akarsz kilyukadni — mondtam, mellkasomban egyszeriben sajgo fajdalom tamadt.
— Tenyleg? Na akkor elmagyarazom. Tarsadalmi modellek keszulnek, amelyek akar oriasi megrazkodtatasok, hatalmas veraldozatok aran is, am elvezetik az emberiseg vagy legalabbis annak jelentos reszet az idealis tarsadalomhoz. Mely a ti szemszogetekbol szemlelve tokeletes, nem vitatom! Hat persze. Mindenkinek joga van abrandoz. Am az teny, hogy valasztott utatok folottebb kegyetlen… — es itt ujbol megeresztett egy szomorkas mosolyt. — Kegyetlenseggel vadoltok bennunket, igen, ennek van alapja: am ugyan mit szamit egy fekete misen elveszejtett gyermek, ha osszevetjuk akar csak egy atlagos fasiszta koncentracios gyereklagerrel? Hisz a fasizmus… szinten a ti hozadekotok. Amely ujfent kikerult az ellenorzesetek alol. Eloszor az internacionalizmus meg a kommunizmus fuccsolt be. Aztan a nemzeti szocializmus. Szinten hiba lenne? Osszeugrasztottatok oket, mintegy gorcso alatt vizslatvan, mi lesz belole. Aztan jott egy nagy sohaj a reszetekrol, mindent lenullaztatok, es most johet egy ujabb kiserleti periodus.
— Igen, a hibak… hala nektek.
— Hat hogyne! Hisz mukodik bennunk az onvedelmi reflex. Mi nem konstrualunk szocialis modelleket sajat etikank alapjan. Akkor hat ugyan miert engedjunk szabad teret a ti projektjeiteknek?
Hallgattam.
Zavulon bolintott, csak ugy sutott belole az elegedettseg.
— Nos hat, Anton. Lehetunk ellensegek. Es ellensegek is vagyunk. Most telen belekoptel a levesunkbe, meghozza alaposan. Tavasszal szinten keresztezted az utamat. A Nappali Orseg ket munkatarsat is elpusztitottad. Igen, tudom, az Inkvizicio elismerte tetteid jogossagat, leven onvedelembol es folottebb indokoltan kovetted el azokat, de hidd el nekem, kellemetlenul erzem magam. Milyen vezeto az, aki nem tudja megvedeni a sajat beosztottjait? Nos hat, ellensegek vagyunk. Most azonban rendkivuli helyzet allt elo. Egy soron kovetkezo kiserlet. Amibe kozvetetten ugyan, de belekeveredtel.
— Nem tudom, mirol beszelsz.
Zavulon folnevetett. Folemelte a kezet:
— Anton, semmit sem akarok beloled kicsikarni. Es nem fogok kerdeseket foltenni. Meg csak nem is foglak semmire sem megkerni. Hallgasd meg a mondandomat, aztan elmegyek.
Hirtelen eszembe jutott, ahogy ezen a telen egy sokemeletes haz tetejen Alisza boszi elt a neki megadatott beavatkozas jogaval. Egesz enyhe volt, csupan arra jogositott fol, hogy megmondjam az igazat. Ez az igazsag aztan a Jegor nevu fiucskat a Setetek oldalara allitotta.
De hat miert van ez?
Miert a hazugsagon keresztul hat a Feny, a Setet pedig az igazsag altal? Miert van az, hogy a mi igazsagunk gyamoltalan, mikozben a hazugsag folottebb hathatos? Es miert van az, hogy a Setet kitunoen elvan az igazsaggal, mikozben Gonoszat teremt? Kinek a termeszeteben keresendo az ok — az emberekeben vagy a mienkben?
— Szvetlana egy csodas varazslono — mondta Zavulon. — Am nem az a jovoje, hogy az Ejszakai Orseget iranyitsa. Egyetlenegy cel erdekeben tervezik folhasznalni. Oly kuldetesre szanjak, amelyet Olga sikertelenul probalt vegrehajtani. De hisz tudod: ma reggel behatolt a varosba egy futar Szamarkandbol, nemdebar?
— Tudom — ismertem be valamiert.
— En pedig meg tudom mondani, mit hozott. Hisz meg akarod tudni, ugye?
Osszeszoritottam a fogaimat.
— Akarod — bolintott Zavulon. — A futar egy darabka kretat hozott.
Soha ne higgy a Seteteknek! De valamiert ugy tunt nekem, hogy nem hazudik.
— Egy kis darabka kretat. — A Setet magus elmosolyodott. — Lehet vele tablara irni az iskolaban. Vagy akar ugroiskolat rajzolni az aszfaltra. Vagy bekretazni vele a biliarddako hegyet. Mindezt oly konnyu megtenni vele, mint teszem azt diot torni egy nagy kiralyi pecsettel. Am ha ezt a kretadarabot egy Hatalmas Varazslono veszi a kezebe… kifejezetten Hatalmasrol beszelek: egy hetkoznapinak nem lenne ereje hozza. Kifejezetten Varazslononek kell lennie, egy ferfi kezeben a kreta kozonseges kreta marad. Raadasul a Varazslono Fenyparti kell legyen. Egy Setet hiaba is probalkoznek.
Csak kepzeltem, vagy valoban folsohajtott? Csendben hallgattam tovabb.
— Egy darabka kreta. — Zavulon hatravetette magat a fotelban, elore-hatra hajladozva. — Mar egeszen elkopott, hisz nemegyszer illettek szepleanyok kacsoinak finom ujjacskai, kiknek szeme fenyes langgal eg. Bevetettek, s a Fold beleremegett, allamok hatarai valtoztak meg, birodalmak tamadtak, pasztorokbol profetak lettek, az acsokbol pedig… istensegek, lelenceket kiralyoknak ismertek el, ormesterek egesz a csaszarsagig vittek,
