Zavartan nezett ram.
— Semmi?
— Semmi. Mindenkivel megesik. Az Orseg… egy nagy es osszetarto csalad. Ennek minden kovetkezmenyevel.
— Mekkora egy barom vagy! — Szveta kifujta a fustot. — Anton, ha latnad most magad kivulrol! Es egyaltalan, hogy kerultel be hozzank?
— Szveta, nem bekulni jottel ide? — kerdeztem csodalkozon. — Nos hat, en kesz vagyok kibekulni. Minden rendben. Semmi alapja a szemrehanyasnak. Ilyen az elet, annyi baj legyen, megesik az ilyesmi.
Folpattant, majd egy pillanatig jeges vasvillaszemekkel meregetett. Gyakori zavart pislogas volt a reakciom.
— Idiota! — bokte ki, azzal bement a hazba.
De hat megis, mit vartal? Sertodest, vadaskodast, buborongast?
Kulonben nem szamit. Es mire szamitott Geszer? Mi valtozik attol, ha kilepek a szerepembol, hogy en vagyok Szveta peches imadoja? Netan valaki mas foglalja el a helyemet? Vagy most mar epp ideje, hogy egyedul maradjon — egymagaban, kettesben a nagy sorskihivassal?
A cel. Meg kell tudnom Geszer celjat.
Hirtelen folpattanvan nyugszekembol a hazba leptem. Es rogton Olgaba botlottam. Egyedul volt a nappaliban. A kardokat rejto nyitott vitrin elott allt, s ket kinyujtott kezeben egy hosszukas, keskeny penget tartott. Egyre csak meregette — nem, igy nem szoktak antik jatekszert meregetni. Velhetoen Tigrincs is hasonlokepp meregeti a kardjait. Am az o regi fegyverek iranti vonzodasa absztrakt. Olgae viszont — nem.
Amikor Geszer attette szekhelyet Oroszorszagba, mellesleg Olga miatt, az effajta kardok meg boven napi hasznalatban voltak.
Nyolcvan evvel ezelott, amikor Olga teljesen jogfosztott lett, mar maskepp harcoltak.
Az egykori Hatalmas Varazslono. Az egykori Hatalmas Cel. Nyolcvan ev.
— Pedig milyen jol elgondoltak — mondtam.
Olga osszerezzent, es megfordult.
— Egymaga senki sem gyozheti le a Setetet. Az emberecskek megvilagosodasa is kell hozza. Hogy josagosak es szelidek, szorgalmatosak es eszesek legyenek. Hogy minden Masfele egyebet se lasson a Fenyen kivul. Micsoda nemes cel volt! Es sokaig az is maradt, mig verbe nem fojtottak.
— Megiscsak kideritetted — szolt Olga. — Vagy kitalaltad?
— Kitalaltam.
— Rendben. Hogyan tovabb?
— Min csusztal el, Olga?
— Kompromisszumra hajlottam. Egy apro kompromisszum a Setettel. Aminek kovetkezteben vesztettunk.
— Ugy erted, mi? Hisz mindig megmaradunk. Alkalmazkodunk, folkeszulunk, beleeljuk magunkat. Es folytatjuk korabbi harcunkat. Az egeszben csakis az emberek veszitenek.
— A visszavonulas szuksegszeru. — Olga egy kezzel konnyeden folkapta a ketkezes kardot, majd suhintott egyet a feje folott. — Hasonlitok szerinted egy uresjaratos helikopterre?
— Egy nore hasonlitasz, aki karddal hadonaszik. Olga, hat tenyleg semmit sem tanulunk?
— Dehogynem, tanulunk… de meg hogy! Ezuttal minden maskepp lesz, Anton.
— Egy uj forradalom?
— Mar az elozot sem akartuk. Majdnem mindennek verontas nelkul kellett volna tortennie. Hisz magad is erted: csakis az emberek altal nyerhetunk. A megvilagosodasukon keresztul, lelkuk emelkedette valasa soran. A kommunizmus egy pompasan eltervezett rendszer volt, es csakis az en bunom, hogy nem valosult meg.
— Hoppa! Hat akkor hogyhogy nem vagy a homalyban, ha egyszer a te bunod?
— Hat csak azert, mert mindent egyeztettek. Minden egyes lepest jovahagytak. Meg az a balszerencses kompromisszum, meg az is megengedhetonek tunt.
— Most pedig itt az ido egy ujabb probalkozasra, hogy megjavuljanak az emberek?
— A soron kovetkezore.
— Es miert pont itt? — kerdeztem. — Miert megint nalunk?
— Hol nalunk?
— Oroszorszagban! Mennyit kell meg elviselnie?
— Amennyi szukseges.
— Akkor hat… miert ujra itt, nalunk?
Olga folsohajtott, majd egy konnyed mozdulattal huvelyebe illesztette a kardot. Visszatette az allvanyra.
— Azert, kedves fiacskam, mert e teren meg van mit elerni. Europa, Kozep-Amerika… ezek az orszagok mar lestrapalodtak. Ami csak lehetseges volt, minden kiprobaltatott. Nemely dolgokkal meg most is probalkoznak. De mar bobiskolnak, elalvofelben vannak. Egy ereje teljeben levo, sortos-sportos, videokameras nyugdijas, ehhez tudnam hasonlitani a szerencses nyugati orszagokat. Kiserletezni viszont a fiatalokon kell. Oroszorszag, Azsia, az arab vilag: ezek a mai kor folvonulasi teruletei. Es ne vagj itt nekem folhaborodott kepet, en a hazamat nalad nem kevesbe szeretem! Tobb vert ontottam erte, mint amennyi az ereidben folyik. Ertsd meg, Antoska, az egesz vilag harcmezo! De hisz ezt legalabb olyan jol tudod, mint en.
— A Setettel, s nem az emberekkel folytatott harc mezeje!
— Igen, a Setettel. Am csak akkor gyozhetunk, ha idealis kozosseget kepzunk. Egy vilag, amelyben a szeretet, josag es igazsagossag uralkodik. Az Orsegek munkaja nem arrol kellene szoljon, hogy kiszurje az utcan garazdalkodo pszichopata magusokat, es licenceket osztogasson holmi vampiroknak! Mindezek a piszlicsare dolgok idot es erot emesztenek fol, de masodlagosak, akar az elektromos izzo mukodese soran keletkezo ho. Az izzonak vilagitani kell, nem pedig melegiteni. Az emberi vilagon kell valtoztatnunk, nem pedig a Setet aprobb attoreseit likvidalni. Ime a cel. Ime a gyozelemhez vezeto ut!
— Olga, mindezt ertem.
— Csodas. Akkor azt is fogd fol, amirol nem beszelnek egyenesen! Evezredek ota kuzdunk. Es mindezen ido alatt igyekeztunk atformalni a tortenelem menetet. Egy uj vilag teremtesen faradoztunk.
— Szep uj vilag.
— Ne ironizalj! Egyet-mast azert elertunk. A verontas meg a szenvedes aran megiscsak embersegesebbe kezd valni a vilag. Csakhogy szukseg van egy kezzelfoghato, valodi fordulatra.
— A kommunizmus a mi otletunk volt?
— Nem a mienk, de tamogattuk. Meglehetosen vonzonak tunt.
— Es mi lesz most?
— Majd meglatod. — Olga elmosolyodott. Baratian, oszinten. — Anton, minden rendben lesz. Higgy nekem!
— Tudnom kell.
— Nem. Ez az, amire pont nincs szukseg. Nem kell aggodnod, semmifele forradalom nincs tervbe veve. Nincs szo lagerekrol, kivegzesekrol, vesztorvenyszekekrol. Nem kovetjuk el ujra regi hibainkat.
— Viszont ujakat vetunk.
— Anton! — Olga folemelte a hangjat. — De hat, a mindensegit, mit meg nem engedsz magadnak! Kivalo eselyeink vannak a gyozelemre. Orszagunkra beke, nyugalom es viragzas var! Az emberiseg elere allhatunk. Legyurjuk a Setetet. Tizenket ev folkeszules, Anton. Es nemcsak Geszer dolgozott, hanem az egesz felsobb vezetes is.
— Tessek?
— Igen. Tan azt hitted, hogy talalomra folyik itt minden?
Teljesen elkepedtem.
— Tizenket eve kiseritek figyelemmel Szvetlanat?
— Persze, hogy nem! Egy uj tarsadalmi modell lett kidolgozva. Zajlott a terv egyes elemeinek kiprobalasa. Meg en sem vagyok kepben minden reszletet illetoen. Geszer azota varja, hogy a terv reszesei terben es idoben talalkozzanak.
— Marmint egesz pontosan kik? Szvetlana es az inkvizitor?
Egy pillanatra osszeszukult a pupillaja, en pedig megertettem, hogy beletrafaltam. Reszlegesen.
