— Igen. Az o szemevel lattam, az o fulevel hallottam, az o fajdalmatol szenvedtem.
— Adj nekem is a fajdalmabol, Aliser, devona es emberi no fia!
— Fogadd hat azt, amit kersz, Geszer! Gonosz pusztitoja, ki egyenlo a nem letezo istensegekkel.
Egymas szemebe neztek. Aztan Geszer bolintott.
— Ismerem a gyilkosokat. Atyad megbosszultatik.
— Nekem kell megtennem.
— Nem. Nem vagy erre kepes, es nem all jogodban. Illegalisan erkeztetek Moszkvaba.
— Vegy fol az Orsegedbe, Geszer!
Az Ejszakai Orseg fonoke fejet csovalta.
— En voltam a legjobb Szamarkandban, Geszer. — A fiatalember figyelmesen rameredt. — Ne mosolyogj, tudom, hogy itt az utolso leszek. Vegy fol az Orsegbe! Tanitvanyok tanitvanyaul szegodom. Lancos kutya leszek. Atyam emlekezetere kerlek: vegy fol az Orseghez!
— Tulsagosan is sokat kersz, Aliser. Arra kersz, hogy tulajdon halaloddal ajandekozzalak meg.
— Mar haldokoltam, Geszer. Amikor kiittak atyam lelket… vele egyutt haltam. Mosolyogva mendegeltem, mikozben o elvonta a Setetek figyelmet. Leereszkedtem a metroba, mikozben labam a hamvait tapodta. Geszer, jogom van ahhoz, hogy ezt kerjem.
Geszer bolintott.
— Am legyen! Az Orsegemben vagy immaron, Aliser.
Az ifju arcan semmifele erzelem nem tukrozodott. Bolintott es egy pillanatra tenyeret a keblehez szoritotta.
— Hol van az, amit szallitottatok, Aliser?
— Magammal hoztam, en uram.
Geszer neman kinyujtotta kezet az asztal folott.
Aliser kinyitotta az oven fuggo szutyot. Nagyon ovatosan egy durva textiliaba csomagolt teglalap alaku tekercset vett elo.
— Im vedd at, Geszer, s vedd le rolam tartozasom terhet!
Geszer raboritotta tenyeret az ifju tenyerere, ujjaik osszekulcsolodtak. Egy pillanat mulva, miutan elhuzta kezet, mar semmi sem volt alatta.
— Kuldetesed teljesitve, Aliser. Most mar csak pihennunk kell. Enni-inni fogunk, mikozben folidezzuk atyadat. Mindent elmeselek, amire csak vissza tudok emlekezni.
Aliser bolintott. Eldonthetetlen volt, hogy Geszer szavai kellemesen erintettek, avagy immar barmely ohajanak kesz alavetni magat.
— Lesz egy felorank — jegyezte meg mellekesen Geszer. — Aztan Setetek latogatnak ide. Megiscsak sikerult a nyomodra akadniuk. Tul keson, de megis rad akadtak.
— Tusazni fogunk, en uram?
— Nem tudom. — Geszer vallat vont. — Mit szamit az? Zavulon messze van. A tobbiektol meg nem felek.
— Tusazni fogunk — szolt elgondolkodon Aliser. Tekintetet korbehordozta a termen.
— Zavard el a vendegeket! — tanacsolta Geszer. — Finoman, nem tolakodon. Szeretnem latni a technikadat. Aztan pedig pihenunk es varjuk a Seteteket.
Tizenegy fele a jonep mar kezdett ebredezni.
A teraszon ejtoztem egy nyugszeken elomolva, kinyujtott labakkal, idonkent belenyalintva gin-tonicos hosszukas poharamba. Jol ereztem magam — a mazochista edeskes fajdalma… Amikor valaki folbukkant az ajtoban, baratsagos kezmozdulattal es egy kis szivarvannyal koszontottem, mely szetterpesztett ujjaimbol ragyogott fol az egbe. Gyermekded szorakozas volt, s mindenki mosolygott rajta. Az asitozo Julja udvozlesem lattan folvisitott, es megeresztett egy valasz-szivarvanyt. Vagy ket percig versengtunk, aztan egy ketszemelyes ivet kerekitettunk, mely egyenest az erdobe vezetett. Julja kozolte, hogy ennek nyoman rogton megy is megkeresni az arannyal teli cserepfazekat,[45] azzal buszke leptekkel bemasirozott a sokszinu boltiv ala. A terrierek egyike engedelmesen loholt mellette.
Vartam.
Elsokent Lena jelent meg azok kozul, akiket vartam. Vidaman, ude-frissen, egy szal furdoruhaban. Megpillantvan engem egy pillanatra zavarba jott, aztan bolintott, majd a kapu fele szaladt. Jo volt elnezni a mozgasat: sudar, kecses, elettel teli. Mindjart megmartozik a hus vizben, pancsol egyet magaban, aztan ha megjon az etvagya, visszater reggelizni.
Ignat jott ki a nyomaban. Furdonadragban es strandpapucsban.
— Szeva, Anton! — kialtotta vidoran. Odajott, mellem huzta a szomszed nyugszeket, es belehuppant. — Milyen a hangulatod?
— Harcias! — kozoltem, folemelve poharam.
— Nagyszeru! — Ignat tekintetevel az uveget kereste, de mivel nem talalta, ajkaval a szivoszalamhoz hajolt es kulonosebb faxni nelkul belekortyolt az italomba. — Gyonge, tulhigitod.
— Tegnap mar alaposan elteltem.
— Az teny, ugyhogy csak ovd magad! — tanacsolta Ignat. — Mi pedig tegnap egesz este pezsgot nyakaltunk. Aztan ejjel meg raerositettunk egy kis konyakkal. Tartottam attol, hogy majd megfajdul a fejem, de semmi. Megusztam.
Meg csak haragudni sem lehetett ra.
— Ignat, mi szerettel volna lenni gyerekkorodban?
— Apolo.
— Tessek?
— Azt mondtak nekem, hogy noverkeknek a fiuk nem mennek, en viszont embereket szerettem volna gyogyitani. Igy hat elhataroztam, hogy ha felnovok… apolo leszek.
— Derek dolog — szoltam lelkesulten. — De miert nem orvos?
— Tul nagy a felelosseg — ismerte be onkritikusan Ignat. — Es tul sokaig kell hozza tanulni.
— Es azza lettel?
— Igen. Mentokocsin szolgaltam, egy pszichiatriai brigadban. Minden orvos szeretett velem dolgozni.
— Miert?
— Eloszor is, folottebb elbuvolo vagyok — magyarazta Ignat, elobbi nyiltszivusegevel ajnarozva onmagat. — Ferfival es novel is ugy el tudok beszelgetni, hogy lenyugszanak, es onszantukbol bejonnek a korhazba. Masodszor pedig lattam, hogy mikor beteg valojaban az ember, s mikor kepzeleg. Idonkent eleg volt sutyorogni egy kicsit, megmagyarazando, hogy minden rendben van es nincs szukseg semmifele injekciokra.
— Sokat veszitett tavoztoddal az orvostudomany.
— Hat igen. — Ignat folsohajtott. — Am a fonok meggyozott, hogy az Orsegben tobb hasznot hajtok. Nem igy van?
— De, minden bizonnyal.
— Unom magam — szolt elgondolkodva Ignat. — Te nem? Jo lenne mar dolgozni valamit.
— En is igy vagyok ezzel valahogy. Ignat, van neked valami hobbid? A munka mellett.
— Mit faggatozol itt? — csodalkozott ram a magus.
— Erdekes lenne tudni. Vagy netan titok?
— Ugyan mifele titkaink lehetnek nekunk? — Ignat vallat vont. — Lepkegyujto vagyok. A vilag egyik legjobb gyujtemenyet mondhatom a magamenak. Ket egesz szobat elfoglal.
— Tiszteletre melto teljesitmeny — egyeztem bele.
— Gyere el valamikor, kukkantsd meg! — ajanlotta Ignat. — Gyertek el Szvetaval, mondta, hogy neki is tetszenek a lepkek.
Oly sokaig nevettem ezen, hogy meg neki is foltunt. Ignat folkelt, aztan egy bizonytalan mosoly kisereteben ezt motyogta:
— Na megyek, segitek reggelit kesziteni.
— Sok sikert! — Mindossze ennyit sikerult kipreselnem magambol. De csak nem tudtam megallni, es midon a mi jeles szoknyavadaszunk az ajtohoz ert, meg egyszer utanaszoltam. — Figyelj csak, ugye a fonok nemhiaba aggodik Szvetaert?
Ignat festoi mozdulattal tamasztotta meg az allat. Elgondolkodott:
