Ejszakai orseg

— Hat tudod, tenyleg nemhiaba. Olyan feszultnek tunik mostanaban, csak nem tud ellazulni. Marpedig nagy tetteknek nez elebe, nem ugy, mint mi.

— De beprobalkoztal nala?

— Eridj mar! — bantodott meg Ignat. — Nezzetek be valamikor, orulni fogok nektek, becsszora!

A gin folmelegedett, a jeg elolvadt a poharban. A szivoszalon egy enyhe ruzsfolt maradt vissza. Megcsovaltam a fejem, aztan felretettem a poharat.

Geszer, nem lathatsz elore mindent.

Persze mar a gondolat is nevetseges, hogy netan magikus parharcban kuzdjek meg veled — ahhoz, hogy az egyetlen, esellyel kecsegteto szinteren, a szavak es tettek mezejen kuzdjek meg veled, tudnom kell, mit is akarsz. Tudnom kell a lapok leosztasat a pakliban. Es azt is, hogy mit tartasz a kezedben.

Ki vesz reszt a jatekban?

Geszer — a szervezo es ihleto. Olga — a szeretoje, a vetkes varazslono, tanacsado. Szvetlana — a gondosan dedelgetett kivitelezo. En — kikepzesenek egyik eszkoze. Ignatot, Tigrincset, Szemjont, egyszoval az osszes tobbi Fenypartit szamitasba sem erdemes venni. Ok is eszkozok, mondhatni masodlagos fontossaguak. Es nem is szamithatok rajuk.

A Setetek?

Magatol ertetodoen ok is benne vannak, meg ha nem is nyilvanvalo modon. Zavulon es osszes alantasa is nyugtalan amiatt, hogy Szvetlana a mi taborunkban bukkant fol. Kozvetlenul azonban semmit sem tehetnek. Vagy alattomban probalnak piszkoskodni, vagy egy megsemmisito csapast keszitenek elo, amely aztan a haboru szelere sodorja az Orseget.

Mi van meg?

Az Inkvizicio?

Ujjaimmal dobolni kezdtem a nyugszek karfajan.

Az Inkvizicio. Az Orsegek folotti intezmeny. Kivizsgalj a vitas eseteket, megbunteti a vetkezoket — legyen szo barmelyik oldalrol. Resen van. Mindegyikunkrol gyujt adatokat. Am arra csak a legritkabb esetben kerul sor, hogy beavatkozzon, meg aztan ereje is inkabb titkos mivoltaban, semmint hadi potencialjaban rejlik. Amikor az Inkvizicio egy meglehetos hatalommal biro magus ugyet vizsgalja, harcosokat von be az Orsegek oldalarol.

Es megis, az Inkvizicio benne van. Ismerem a fonokot. Mindenbol legalabbis ket-harom lepes elonyt harcol ki. Es a nemreg teritekre kerult Makszim-ugy — a vad Masfele, a Fenyparti, aki az Inkvizicio soraiban dolgozik immar, szinten jo pelda erre. A fonok ennek kapcsan futtatott par kort Szvetlanaval: onuralom es intrika teren alapos leckeben reszesitette, es nem mellekesen kitermelt egy uj Inkvizitort is.

De jo lenne tudni, mire keszitik fol Szvetlanat!

Egyelore sotetben tapogatodzom. Es ami a legrettenetesebb az egeszben — tavolodom a Fenytol.

Folvettem a fulhallgatot, lehunytam szemem.

Ezen az ejszakan csodas szinben nyilik a pafrany,
Ezen az ejszakan a haziszellemek hazaternek,
Felhok eszakrol, szel nyugatrol,
Ezek szerint nemsokara int nekem a varazslono.
Csodavarassal toltom napjaim, akar egy Mauser-pisztoly a tokjaban,
Mint pok a halojaban,
Mint fa a sivatagban,
Mint fekete roka az odujaban.

Kockaztatok. Meghozza nagyon sokat. A Hatalmas Varazslok a maguk utjat jarjak, de meg ok sem mereszelnek sajatjaik elleneben haladni. A maganyos farkas nem egy tulelo fajta…

Tavcsoveken at futottam gyermekek ijedt szemei elol,
Sellolannyal akartam halni, de nem tudtam, mit is kezdjek vele,
Villamossa akartam valtozni, hogy az ablakodban landoljak,
A szel a vegekrol fuj, nekunk most mar mindegy is,
A szel a vegekrol fuj, nekunk pedig most mar mindegy.
Legy az arnyekom, nyikorgo lepcsom, szines vasarnapom, gombanoveszto esom,
Legy az istensegem, nyirfanedvem, villanyaramom, otromba puskam.
Tanuja voltam annak, hogy szel vagy, az arcomba fujsz, en meg nevetek,
Nem akarok harc nelkul elvalni toled, amig almodsz velem.
Legy az arnyekom…

Egy kez nehezedett a vallamra.

— Jo reggelt, Szveta — mondtam, es kinyitottam a szemem.

Sortban es furdoruhaban volt. A haja nedves es gondosan elrendezett. Velhetoen letusolt. Nekem meg, a diszno mindensegemet, ez meg csak eszembe se jutott.

— Hogy erzed magad a tegnapi utan? — kivancsiskodott.

— Rendben. Hat te?

— Megjarja — szolt elfordulva.

Vartam. A fulhallgatoban szolt a Szplin.[46]

— Mit vartal tolem? — kerdezte elesen Szveta. — Normalis, egeszseges, fiatal no vagyok. Tel ota nem volt pasim. Megertem, azt vetted a fejedbe, hogy Geszer ugy hozott ossze bennunket, mint lovakat a hagataskor, hat megmakacsoltad magad.

— Semmit se vartam.

— Akkor elnezest a varatlan kitoresert.

— Megerezted a nyomomat a szobaban, amikor folebredtel?

— Igen. — Szvetlana nagynehezen kihuzott egy csomag cigit keskeny zsebebol, azzal ragyujtott. — Elfaradtam. Akkor is, ha meg csak tanulok es nem dolgozom, de elfaradtam. En pihenni jottem ide.

— De hisz magad hoztal szoba holmi elcsepelt mulatozast…

— Te meg ket kezzel kaptal utana!

— Igaz — egyeztem bele.

— Aztan pedig elmentel vodkat vedelni meg osszeeskuveseket szoni.

— Ugyan mifele osszeeskuveseket?

— Geszer ellen. Es ellenem is, csak ugy mellekesen. Nevetseges! Meg en is megereztem! Azt ne hidd magadrol, hogy olyan nagy magus vagy, aki…

Elakadt. De mar tul keson.

— Nem vagyok nagy magus — mondtam. — Harmadosztalyu. Talan masod. De nincs tovabb. Mindenkinek megvannak a maga keretei, amelyek kozul nem lephet ki, meg ha ezer evig is el.

— Bocsass meg, nem akartalak megbantani — szolt zavartan Szveta. Leengedte cigarettat tarto kezet.

— Hagyd csak! Nincs miert megsertodnom. Tudod, miert alapitanak a Setetek egymas kozt oly gyakran csaladot, mi pedig inkabb az emberek kozul valasztunk feleseget-ferjet? A Setetek konnyebben elviselik az egyenlotlenseget es a szakadatlan konkurenciat.

— Ember es Masfele… ez meg nagyobb egyenlotlenseg…

— Mar nem szamit. Ket kulonfele faj vagyunk. Es itt mar semmi se szamit.

— Szeretnem, ha tudnad — Szvetlana egy mely slukkot szivott —, nem allt szandekomban ennyire melyen belebonyolodni. Arra vartam, hogy majd lejossz, meglatsz, feltekenykedsz egy sort.

— Mar megbocsass, de nem tudtam, hogy feltekenykednem kellett volna — vallottam be oszinten.

— Aztan meg valahogy egyszerre minden forogni kezdett. Es mar nem tudtam megalljt parancsolni.

— De hisz emlekszem en mindenre, Szveta. Nincs semmi baj!