— Ki van meg benne? Nekem milyen szerepet szantak? Es te mit fogsz tenni?
— Megtudod, ha eljon az ideje.
— Olga, az emberi eletbe tortent magikus beavatkozas meg soha nem vezetett semmi jora.
— Hagyjuk az iskolas axiomakat! — Most mar tenyleg belelendult. — Ne hidd magadat okosabbnak a tobbieknel! Nem all szandekunkban bevetni a magiat. Higgadj le es pihenj!
Bolintottam:
— Rendben. Kifejtetted az allaspontodat, amivel en nem ertek egyet.
— Hivatalosan?
— Nem. Privatice. Es mint maganszemely, jogomban allonak erzem az ellenszegulest.
— Kivel szemben: Geszerrel tan? — Olga szeme kikerekedett, szajszelei mosolyra huzodtak. — Anton!
Sarkon fordultam, es kiviharzottam a szobabol.
Igen, rohej.
Igen, ostobasag.
Nem egyszeruen holmi zavaros akciot probal most levezenyelni Geszer es Olga. Nem csupan a sikertelen tarsadalmi kiserlet megismetlesere torekszenek. Ez egy jol elokeszitett, reg eltervezett akcio, amelybe szerencsetlensegemre en is belekeveredtem.
Jovahagyta a felsobb vezetoseg.
Jovahagyta a Feny.
Tulajdonkeppen mit izmozok en itt? Meg csak jogom sincs hozza. Szemernyi sem. Es eselyem sincs. Abszolute nincs. Persze vigasztalgathatnam magam az oraszerkezetbe kerult homokszemrol szolo bolcs peldazattal, am momentan eppenseggel egy malomkovek koze kerult homokszem vagyok…
Es, ami a legszomorubb, holmi barati es gondoskodo malomkovek koze. Senki sem fog uldozni. Senki sem bocsatkozik harcba velem. Csupan elejet veszik annak, hogy csacskasagokat csinaljak, melyekbol amugy sem szarmazhat semmifele haszon.
Akkor hat megis, miert e fajdalom, ez az elviselhetetlen fajdalom, mely keblem mardossa?
A teraszon alltam, tehetetlen duhomben osszeszoritott oklokkel, amikor egy kez nehezult a vallamra.
— Ahogy elnezem, sikerult ezt-azt kideritened… nemdebar, Anton?
Szemjonra nezve bolintottam.
— Nehez?
— Igen — vallottam be.
— Csak egyet erts meg, legy oly szives! Nem egy homokszem vagy. Az emberek kozul senki sem homokszem. A Masfelek kozul meg aztan plane nem.
— Mennyit kellett ahhoz elni, hogy ekkora jaratossagra tegyel szert a gondolatok kitalalasaban?
— Vagy szaz evet, Anton.
— Ezek szerint Geszer ugy tud olvasni barmelyikunkben, akarha nyitott konyvek lennenk?
— Termeszetesen.
— Kovetkezeskepp le kell szoknom a gondolkodasrol — mondtam.
— Eloszor ezt kell megtanulni. Tudtad, hogy a varosban balhe volt?
— Mikor?
— Negyedoraja. De mar veget is ert.
— Es mi tortent?
— A fonokhoz erkezett egy futar, valahonnet Keletrol. A Setetek azon voltak, hogy folfedjek es likvidaljak. A fonok szeme lattara. — Szemjon elvigyorodott.
— De hisz ez haboru!
— Nem, jogukban allt kezdemenyezni. A futar illegalisan jott.
Korulneztem. Senki sem sietett sehova. A kocsikat sem inditottak be, a cuccaikat sem kapkodtak ossze. Ignat es Ilja ujbol begyujtottak a kerti parazsas sutotalat.
— Nem kell visszaternunk?
— Nem. A fonok elboldogul egyedul is. Volt egy kis osszes csapas, aldozatok nelkul. A futart az Orsegunkbe fogadtak, a Setetek pedig kenytelenek voltak ures kezzel tavozni. Epp csak az etterem serult meg kicsit.
— Mifele etterem?
— Amelyikben a fonok talalkozott a futarral — homalyositott fol turelmesen Szemjon. — Engedelyt kaptunk az udulgetes folytatasara.
Folneztem — vakitoan kek egbolt, melybol nemsokara csak ugy arad majd a hoseg.
— Tudod, valahogy nincs kedvem punnyadni. Visszaterek Moszkvaba. Gondolom, emiatt senki se sertodik meg.
— Persze, hogy nem.
Szemjon elohuzta cigijet, ragyujtott. Es mintegy mellekesen odavetette:
— A te helyedben azon lennek, hogy megtudjam: mit hozott a futar Keletrol. Lehet, hogy ez a nagy eselyed.
Keseruen elnevettem magam.
— A Setetek sem tudtak meg, te pedig azt javaslod, hogy turkaljak a fonok szefjeben?
— A Setetek nem tudtak elszedni. Akarmi is legyen az. Nem szabad elvenned, vagy akar csak megerintened a kuldemenyt, ez magatol ertetodik. Viszont ha kiszimatolod…
— Koszonom. Tenyleg koszonom.
Szemjon biccentett, kulonosebb buszkeseg nelkul nyugtazvan halamat.
— A homalyban majd elszamolunk. Ja igen, valahogy en is belefaradtam a pihizesbe. Ebed utan majd elkerem Tigrincstol a motorjat, es bemegyek a varosba. Elvigyelek?
— Aha.
Szegyelltem magam. Velhetoen ezt a fajta szegyent teljes mertekben csakis a Masfelek tudjak megtapasztalni. Mindig tudataban vagyunk annak, ha valaki elozekeny velunk, amikor meg nem erdemelt ajandekokat kapunk, meghozza olyanokat, melyeket nincs eronk visszautasitani.
Nem tudok itt tovabb megmaradni. Sehogy se megy. Hogy tovabbra is lassam Szvetlanat, Olgat, Ignatot. Hogy hallgassam az o igazsagukat.
Az en igazsagom pedig orokre elkiser.
— Egyaltalan tudsz motorozni? — kerdeztem, sutamod probalva felrevinni a beszelgetest.
— Reszt vettem az elso Parizs-Dakar-ralin. Gyere, segitsunk a tobbieknek!
Komor pillantast vetettem Ignatra, aki epp fat apritott. Virtuoz modjara kezelte a baltat. Minden egyes suhintas utan egy pillanatra megdermedt, futo pillantast vetett a korulotte allokra, mikozben a bicepszet tornaztatta.
Nagyon szerette onmagat. Ami azt illeti, az egesz, ot korulvevo vilagot is. De azert elsosorban megiscsak onmagat.
— Segitsunk! — egyeztem bele. Lenduletet vettem es a homalyon keresztul odavetettem egy harmas penge-jelet. Par tusko takaros hasabokra esett szet, Ignat pedig, aki epp soron kovetkezo utesre emelte volna a baltat, elvesztette egyensulyat es majdnem elesett. Most a fejet forgatta.
Persze csapasomnak nyoma maradt a terben. A homaly csak ugy zengett, mohon szurcsolve az energiat.
— Antosa, ezt most miert kellett? — kerdezte enyhe megbantottsaggal a hangjaban Ignat. — Ugyan miert? Nem valami sportszeru!
— Viszont roppant hatasos — valaszoltam a teraszrol lejovet. — Apritsak meg?
— Eridj mar! — Ignat lehajolt, s a fahasabokat szedegette ossze. — Ha igy megy tovabb, a vegen meg arra fanyalodunk, hogy a saslikokat is tuzgolyobisokkal sutogessuk.
Nem ereztem magam vetkesnek semmiben, de azert segitettem neki. A tuzifa takarosan volt szethasogatva, a vagasok ele ledus sargas borostyanszinben tundokolt. Kar az ilyen szepsegert, nem kellene tuzifakent vegeznie.
Aztan a hazra neztem es a foldszinti ablakban megpillantottam Olgat.
Meglehetos komolysaggal figyelte kirohanasomat. Tulsagosan is komolyan.
A kezemmel intettem fele.
