a hibak kijavitasarol. Es ez igaz is lesz. Geszer majd beszel a fenyes jovorol, amely Jegorra var. Es ez, eppen ez, a lenyeg — ez is igaz lesz! A Setetek akar ezer tiltakozast is benyujthatnak — az Inkvizicio ketsegkivul elfogadja ama tenyt, hogy a fiucska elso korben igenis az o karvallottjuk.
Szvetlananak pedig velhetoen elregelik, hogy engem meg egyre csak gyotor a Jegorral kapcsolatos kudarcelmeny. Hogy a fiucska karvallasa legnagyobbreszt annak tudhato be, hogy akkoriban az Orseg az o, Szvetlana megmentesevel volt elfoglalva.
Erre aztan meg csak ketsegei sem lesznek.
Mindent vegighallgat, mit kell tennie.
Megerinti a kretat, a kozonseges kretat, amellyel ugroiskolat lehet rajzolni az aszfaltra, vagy pedig a iskolai tablara lehet irni, hogy „2x2=4”.
Es azzal elkezdi kiszabni a meghatarozatlan jovot.
Mit akarnak kihozni belole?
Kifelet?
Parancsnokot, hadurat, uj partok es forradalmak vezeret? Egy meg ki sem talalt vallas profetajat?
Egy gondolkodot, aki uj tarsadalmi tanitast otol ki? Zeneszt, koltot, irot, kinek munkassaga milliok tudatat befolyasolja?
Hany evre nyulik elore a jovobe a Feny eroinek raerosen formalodo terve?
Hat igen, ami egy Masfelenek termeszettol fogva adatott, azt bizony nem lehet csak ugy megvaltoztatni. Jegor nagyon, de nagyon gyenge magus lesz. Az Orseg beavatkozasanak koszonhetoen azonban megiscsak Fenyparti magus.
Am ahhoz, hogy valaki az emberi vilag sorsat megvaltoztassa, nem muszaj Masfelenek lenni. Sot, ez inkabb csak zavaro. Sokkal jobban jon ki, ha az Orseg segitsegere hagyatkozik, s azzal tomegeket vonz maga utan, tomegeket, melyek olyannyira szomjazzak az altalunk kiagyalt boldogsagot…
Igy aztan vonz majd rendesen. Nem tudom, mi modon, nem tudom, hova — de vezetni fogja oket. Csakhogy a Setetek is megteszik a maguk valaszlepeseit. Minden elnokre kijut a maga orgyilkosa. Minden profetara ezernyi ertelmezo, akik aztan kiforgatjak a vallas lenyeget, s a fenyes langot inkvizitori maglyak tuzere cserelik. Elobb-utobb minden konyvet elegetnek, a szimfoniakbol slagert krampacsolnak, hogy aztan szertezengjek a kocsmakban. Es barmely ocsmanysag ala odateremtenek egy stabil filozofiai alapot.
Igen, semmit sem okultunk. Velhetoen azert, mert nem is akarunk.
Azonban van meg egy kis idom. Es meglephetem a magam lepeset. Az egyetlent.
Jo lenne tudni, mi is legyen az.
Folszolitsam Szvetlanat, hogy ne engedelmeskedjen Geszernek, ne eljen a felsobb magiaval, ne igazgassa a mas sorsat?
De ha ugy vesszuk — tulajdonkeppen miert tenne? Hisz minden jonak tunik. Helyrehozatnak az elkovetett vetkek, boldogsag var mind az egyes emberre, mind pedig az emberiseg egeszere. Rolam is levetetik az elkovetett vetek terhe. Szvetlanarol pedig annak tudata, hogy sikerenek ara a mas szerencsetlensege volt. Es ezzel a Hatalmas Varazslonok soraba lep. Ugyan mi lehet az ara zavaros ketelyeimnek? Es mirol van szo bennuk valojaban — oszinte gondoskodasrol, vagy pedig sajat kis pecsenyemet probalom itt sutogetni? Mi a Feny, s mi a Setet?
— He, haver!
Az arus szolitott meg, akinek a standja mellett alltam. Nem tul duhosen, de azert idegesen.
— Veszel valamit?
— Hat ugy nezek en ki, mint egy hulye? — erdeklodtem.
— De meg mennyire. Vagy vasarolj, vagy huzz arrebb!
Valahol igaza volt. De momentan formedos kedvemben voltam:
— Fol sem ered a magad szerencsejet. Hisz tomeget hozok letre, vasarlokat vonzok.
Az elado feltuno jelenseg volt. Testes, voros kepu, kigyurt karokkal, rajtuk egyenletes eloszlasban haj es izom. Latolgato pillantassal mert vegig, aztan mivel semmi fenyegetot nem talalt bennem, mar epp epesen visszavagott volna.
Aztan hirtelen elmosolyodott.
— Hat akkor vonzzad oket. Csak valahogy elenkebben, ha kerhetem. Tegy ugy, mintha vasarolnal. Kamubol meg perkalhatnal is valamennyit nekem.
Ez mar nagyon fura volt, meglehetosen varatlanul ert.
Valaszul elmosolyodtam:
— Ha akarod, hat tenyleg veszek valamit.
— Ugyan minek tenned: turistabovli ez. — Az arus abbahagyta a mosolygast, am az elobbi feszult agressziv hozzaallasnak nyoma sem maradt az arcan. — Pokoli ez a hoseg, ilyenkor mindenkire beragok. Legalabb eleredne az eso.
Az egre pillantva vallat vontam. Kicsit mintha tenyleg valtozna az idojaras. Valami elmozdulni latszott az egi suto attetszo keksegeben.
— Gondolom, elobb-utobb tenyleg elered — kozoltem.
— Jo lenne.
Biccentettunk egymasnak, azzal elpalyaztam, beleolvadva az emberfolyamba.
Meg ha nem is tudtam, mihez fogok kezdeni, azt azonban igen, hova menjek. Es ez mar tobb a semminel.
7. FEJEZET
A MI eronk sokmindentol fugg — kolcsonhatasok befolyasa alatt allunk.
A Setetek masok szenvedesebol meritkeznek. Joval egyszerubb dolguk van. Meg csak fajdalmat sem kell okozniuk az embereknek. Eleg, ha kivarnak. Eleg, ha figyelmesen korulneznek, s azzal mar meg is csiptek a mas szenvedeset, aztan meg ugy szivjak magukba mint koktelt a szivoszalon keresztul.
Ez az ut szamunkra is jarhato. Meg ha kicsit maskepp is nez ki. Akkor merithetunk erot, amikor az emberek jol erzik magukat, amikor boldogok.
Csakhogy van egy olyan momentum, amely lehetove teszi a Seteteknek, hogy beavatkozzanak a folyamatba, bennunket pedig gyakorlatilag kitilt az egeszbol. Az orom s a banat — korantsem az emberi erzelmek skalajanak ket veglete. Kulonben nem lenne derus banat, sem pedig karorom. Ez ket parhuzamosan futo folyamat, az Ero ket egyenjogu arama, melyek erzekelese es folhasznalasa megadatott a Masfeleknek.
Amikor egy Setet magus a mas banatat horpoli, az egyre csak no.
Amikor egy Fenyparti magus elveszi a mas oromet, az elolvad.
Lehetosegunk van barmikor Erot vetelezni. Es folottebb ritkan engedjuk meg magunknak.
Ugy dontottem, most epp megengedem.
Veteleztem keveset egy olelkezo parocskatol, akik a metro-lejaratnal ragadtak. Most boldogok voltak, nagyon boldogok. Es megis ereztem, hogy epp elvalnak egymastol, meghozza hosszabb idore, s a banat ugyis elkerulhetetlenul megerinti a szerelmeseket. Ugy dontottem, hogy megis jogom van ehhez. Oromuk elenk es buja volt, akar egy csokor voros rozsa — gyonged es pokhendi rozsak.
Megerintettem egy mellettem elfuto gyermeket — jokedvu volt, nem is erzekelte a nyomaszto, sulyos hoseget, fagyizni indult. Gyorsan regeneralodik majd. Az innet vett ero egyszeru es tiszta volt, akar a mezei viragok. Egy csokorra valo kamilla, amit rezzenetlen kezzel teptem le.
Meglattam egy oreganyot az ablakban. A halal arnya mar nagyon kozel jart hozza, ezt alighanem maga is erezte. S mindezek ellenere az anyo mosolygott. Ma meglatogatja az unokaja. Velhetoen csak azert, hogy csekkolja: el-e meg az oreglany, folszabadult-e mar a draga lakas Moszkva belvarosaban? Ezzel az anyo is tisztaban van. Es megis boldog. Kibirhatatlanul szegyelltem magam, de megis megerintettem, es meritettem egy keves Erot. Egy csokor hervado sarga-narancs oszirozsa, oszi falevelekkel vegyesen…
Ugy mentem, mint ahogy annak idejen ejszakai oruleteim soran, amikor jobbra-balra boldogsagot osztogattam. Mindenkinek, hogy senki se tavozzek megbantottan. Csakhogy most egesz masfajta nyomot hagytam magam utan. Egy picit halvanyabb mosolyokat, homlokra szalado rancokat, pillanatokra beharapott ajkakat.
