Osszessegeben azert kiderult, merre is jartam.
Nem allithat meg a Nappali Orseg sem, ha netan utamba akad.
Mellesleg a Fenypartiak is elnemulnak, ha meglatjak, mi zajlik.
Azt teszem, amit szuksegesnek gondolok. Azt, amit eloszorre akartam megtenni. Kolcsonvenni. Elrabolni. Es az fogja meghatarozni sorsomat, hogy mihez kezdek a kapott Erovel.
Vagy elszamolok mindenert.
Vagy pedig a homaly kitarul elottem.
A Fenyparti magus, aki emberekbol kezdi kinyerni az Erot, mindent egy lapra tesz fol. Es itt mar nem igazak az Orsegek hetkoznapi mukodese soran bevett arfolyamok. A termelt Jo mennyisegenek nem csupan meg kell haladnia az altalam idezett Gonoszet.
A ketelynek meg csak arnyeka sem maradhat bennem afelol, hogy teljesen elszamoltam.
Szerelmesek, gyermekek, oregek. Holmi szobor korul sorozo tarsasag. Attol tartottam, hogy az oromuk csak megjatszott, am igazinak bizonyult, igy aztan meritettem az Erojukbol.
Bocsassatok meg.
Ha kell, akar haromszor is bocsanatert esedezem. Akar fizethetek is a rablott javakert. Epp csak az egesz hazugsag lesz.
Hisz egesz egyszeruen csakis a sajat szerelmemert harcolok. Elsosorban. Es csak ezek utan kovetkeztek ti — ti, akik szamara egy soha nem hallott, uj boldogsagot keszitenek elo.
Csakhogy, meglehet — netan ez is igazsag?
Es midon onnon szerelmedert szallsz harcba, minden alkalommal egyszersmind az egesz vilagert is harcolsz?
Az egesz vilagert — s nem az egesz vilag ellen.
Ero!
Ero.
Ero?
Egyre csak gyujtogettem, szemenkent, olykor gondosan es ovatosan, olykor durvan es hirtelenul, hogy a kezem meg ne rezzenjen, hogy a szegyentol felre ne pillantsak, midon az utolso morzsakat is elveszem.
Meglehet, a boldogsag igy is ritka vendeg e fiatalembernel?
Nem tudom.
Ero!
Meglehet, e no elveszti valaki szerelmet, ha megfosztom a mosolyatol?
Ero.
Meglehet, ez az eros, ironikusan mosolygo ferfi holnapra meghal?
Ero.
Nem segitenek a zsebemben lapulo amulettek. Nem lesz harc. Nem segit a fonok altal is emlegetett „csucsformam”. Mindez kevesnek bizonyul majd. S az akadalytalan masodfoku beavatkozashoz valo jog, amit Zavulon oly bokezuen biztositott — csapda. Efelol csoppnyi ketsegem sincs. Odadobta csali gyanant a sajat baratnojet, s ugy igazitotta a valoszinusegi egyeneseket, hogy keresztezzuk egymas utjat, majd utobb bubanatos keppel nyujtotta at a halalos ajandekot. Nem tudok oly messzire tekinteni a jovobe, hogy megbizonyosodhassak: a birtokomban levo Jo soha nem valik Gonossza.
Am ha nincs fegyvered — szerezd meg az ellenseget.
Ero!
Ero.
Ero!
Ha megoriztem volna a Geszerhez vezeto vekony fonalat, mely egy fiatal magust annak oktatojahoz kot, mar reg megerezte volna, mi zajlik. Erzekelne, ahogy feszulok az energiatol — roppant meretu adag, melyet talalomra gyujtottem be, ki tudja, milyen cellal.
O vajon megtenne?
Ertelmetlen megallitani a magust, aki erre az utra lepett.
Gyalog indultam a VDNH fele. Tudtam, hol fog minden lezajlani. Nincsenek veletlenek, ha egyszer felsobb magusok iranyitjak oket. Az esetlen „labashaz”, az utburkolatra allitott gyufaskatulya — itt vesztette el Zavulon a Szvetlanaert folytatott harcot, itt fedte fol partfogoltja kiletet Geszer, hogy aztan az Inkvizicio berkeibe vezesse, s mellesleg Szvetlanat is eddze kicsit.
Az egesz kombinacio erokozpontja.
Harmadszor is.
Most mar nem voltam sem ehes, se szomjas. Egyszer azert megis megalltam, hogy igyak egy kavet. Izetlen volt, mintha teljesen hianyzott volna belole a koffein. Az emberek kezdtek kiterni az utambol, noha a koznapi vilagban jartam. A magia-feszultseg korulottem notton-nott.
Nem leplezhetem kozeledesemet.
De nem is akarok lesbol lopakodni.
Egy fiatal allapotos no ovatosan, gondosan haladt. Osszerezzentem, amint eszrevettem, hogy mosolyog. S majdnem letertem utamrol, amikor folfogtam, hogy meg nem szuletett gyermeke szinten mosolyog a maga apro es biztonsagos vilagaban.
Az o Erejuk egy halvanyrozsaszin bazsarozsara hasonlitott — egy nagy virag, s a meg ki nem nyilt bimbo gombje.
Mindent be kell gyujtenem, ami csak az utamba akad.
Ingadozas es sajnalkozas nelkul.
Valami keszulodott koros-korul a vilagban.
Olyba tunt, hogy a hoseg meg inkabb rakapcsolt. Meghozza egyfajta elkeseredett, gorcsos nekifeszulessel.
Nemhiaba igyekeztek Setet es Fenyparti magusek is ezekben a napokban szetoszlatni a rekkeno hoseget. Valami tortent. Megalltam, es folszegett fejjel a homalyon keresztul az eget kemleltem.
Vekony, gyurukbe rendezodo korzesek.
Szikrak a horizonton.
Homalylas delkeleten.
Fenyudvar az Osztankinoi Torony egbe meredo tusziluettje korul.
Kulonos egy ejszaka lesz.
Megerintettem egy mellettem elfuto leanyzot es elvettem afolott erzett egyszeru oromet, hogy ezuttal az apja jozanul erkezett haza.
Akarha egy csipkerozsa letort gallya lenne — szuros es torekeny.
Bocsassatok meg nekem!
Amikor a „labashazhoz” ertem, mar majdnem 11-re jart az ido.
Az utolso, akit megerintettem, egy spicces melos volt, a kapualj egyik fala melle feszkelte be magat. Abban a bizonyos kapualjban, ahol eloszor oltem Setetet. Majdnem teljesseggel beszamithatatlan volt. Es boldog.
Az o Erejet is elvettem. Egy poros, megkopdosott utilapu viraga, egy meglehetosen csunyacska, piszkosbarna gyertya.
Ez is Ero.
Atkelven az uttesten megertettem, hogy nem vagyok egyedul. Elohivtam az arnyekot, es atleptem a homalyvilagba. Az epulet kore kordont vontak.
A legfurabb kordon, amit valaha is lattam. Setetek es Fenypartiak — vegyesen. Eszrevettem Szemjont, bolintottam fele, mire valaszul egy nyugodt, kisse szemrehanyo tekintetet kaptam. Tigrincs, Macko, Ilja, Ignat…
Vajon mikor hivtak ossze oket? Mig a varosban koboroltam, Erot gyujtogetve? Nem jott ossze a nagy pihi, fiuk.
Es a Setetek. Meg Alisza is itt volt. Rossz volt ranezni: a boszorkany arca ugy nezett ki, mint egy osszegyurt es kiegyengetett papirmaszk. Ahogy elneztem, Zavulon nem hazudott a bunteteset illetoen. Alisza mellett Aliser allt, s amikor elkaptam a pillantasat, megertettem, hogy ok ketten halalos tusaba fognak bonyolodni. Az is lehet, hogy nem most. De feltetlenul ossze fognak csapni.
Atleptem a gyurun.
