tanulmanyozta a fegyvert.
— Ezust? Nagy fajdalmat okoz a vampirnak, de nem halalos.
— Robbanogolyokkal van toltve. — Kipattintottam a Desert Eagle-bol a toltenytarat. — Ezust robbanogolyok. 0,44-es kaliber. Harom talalat ugy megspekeli, hogy tehetetlenne valik.
— Es aztan?
— Nepi alkalmatossaggal.
— Nem hiszek a technikaban — felelt ketkedon Olga. — Lattam, hogy rantotta helyre magat egy alakvalto, miutan cafatokra tepte az agyulovedek.
— Es gyorsan ment.
— Harom teljes nap kellett hozza.
— Es en szerinted mirol beszelek?
— Rendben, Anton. Ha megbizol a sajat eroidben…
Elegedetlen maradt, amit nagyon is ertettem. De nem vagyok muveletis. Torzskari beosztott vagyok, akire most epp terepmunkat biztak.
— Minden rendben lesz — nyugtattam. — Hidd el! Inkabb osszpontositsunk a csaletekre!
— Gyerunk!
— Hat itt zajlott le az egesz — kozoltem Olgaval. A kapualjban alltunk. Magatol ertetodoen a homalyban.
Neha jarokelok mentek el mellettunk — vicces volt, ahogy kerulgettek, pedig hat lathatatlan voltam.
— Itt olted meg a vampirt. — Olga hangszine a vegletekig hivatalosan csengett. — Nos, ertem, ifju baratom… Rosszul takaritottad el a szemetet… egyebkent ez most mellekes…
Ahogy elneztem, nyomat se lattam a nehai vampirnak. De nem alltam le vitatkozni.
— Itt allt a vampircsaj… itt valamivel megutotted… nem, leontotted vodkaval… — Olga halkan folnevetett. — Elment… A muveletiseink meg abszolute elvesztettek rajta a fogast. Ez a nyom mindmostanaig elesen kiveheto!
— Atvaltozott — valaszoltam komoran.
— Deneverre?
— Igen. Garik azt mondta, hogy az utolso pillanatban sikerult neki.
— Kar. A vampircsaj erosebb annal, mint amit remeltem.
— Elvegre teljesen vad. Elovert ivott es gyilkolt is. Jartassaga semmi, viszont annyi ereje van, amennyit csak akarsz.
— Elpusztitjuk — mondta kemenyen Olga.
Csendben maradtam.
— Es itt van a fiucska nyoma — Olga hangjabol helyesles erzodott. — Es tenyleg tehetos eroforrasnak tunik… Gyerunk, nezzuk meg, hol lakik!
A kapualjbol kilepven megindultunk a jardan. Nagy udvar volt, mindenfelol hazak oveztek. En is ereztem a kissrac aurajat, meg ha nagyon gyonge es kusza is volt: rendszeresen jart errefele.
— Elore! — vezenyelt Olga. — Fordulj balra! Tovabb! Jobbra! Allj…
Egy utca elott alltam meg, epp egy villamos vanszorgott rajta lassacskan. Tovabbra se leptem ki a homalybol.
— Ebben a hazban — kozolte Olga. — Elore! Ott lesz.
A haz remesen nezett ki. Elnyulo, egbenyulo, raadaskepp valamifele oszloplabazaton is allt. Elso pillantasra egy titani gyufaskatulya emlekmuvenek remlett. Masodikra pedig — egy beteges gigantomania megtestesulesenek.
— Az ilyesfajta hazakban jo igazan gyilkolaszni — mondtam. — De akar meg is lehet orulni.
— Majd sort keritunk mindkettore — helyeselt Olga. — Tudod, eleg nagy gyakorlatom van e teren.
Jegornak nem akarodzott kilepnie a hazbol. Amikor szulei munkaba indultak es becsapodott utanuk az ajto, rogton elfogta a felelem. Ugyanakkor tudta: az ures lakason kivul a felelem rettegesse valik.
Nem volt menekves. Sehol es semmiben nem remenykedhetett. De a haz legalabb a biztonsag latszatat nyujtotta.
A vilag megtort, osszeomlott tegnap ejjel. Jegor mindig is oszinten vallotta, no nem a tobbiek elott, hanem sajat maganak, hogy nem epp bator alkat. Ugyanakkor gyavanak sem volt mondhato. Leteznek olyan dolgok, melyektol lehet es kell is felni: a huliganok, maniakusok, terroristak, katasztrofak, tuzveszek, haboruk, halalos betegsegek. Minden egy kupacban, es mind egyforma tavolsagra. Mindez a valosagban is letezett, ugyanakkor a hetkoznapi let hataran tul maradt. Tartsd be az alapszabalyokat, ejszakankent ne koborolj, ne maszkalj idegen keruletekben, eves elott moss kezet, ne ugralj a sineken. Lehet ugy is felni, hogy kozben az ember tudataban van: folottebb csekely annak az eselye, hogy belekeveredik barmino kellemetlensegbe.
Most azonban minden megvaltozott.
Igenis leteznek oly jelensegek, melyek elol egyszeruen lehetetlen elbujni. Jelensegek, amelyek nem leteznek, es nem is letezhetnek a vilagban.
Igenis leteznek vampirok.
Mindenre pontosan emlekezett, a rettegestol nem vesztette el emlekezetet, amiben tegnap meg homalyosan bizott, mikozben hazafele rohant, es szokasaval ellentetben ugy vagott at az utcan, hogy korul se nezett. Es abbeli batortalan remenyei sem igazolodtak be, hogy a tortentek reggelre majd alomnak tunnek.
Minden igaznak bizonyult. Lehetetlen igazsagnak. Amde…
Ez tegnap tortent. Vele tortent meg.
Keson ment haza — igen, de volt mar ugy, hogy meg ennel is kesobb. Es meg a szulei is — akik Jegor szilard meggyozodese szerint mindmostanaig nem fogtak fol, hogy mar majdnem tizenharom eves — nyugodtak voltak efelol.
Amikor a fiukkal egyutt kilepett az uszodabol… igen, mar este 10 is elmult. Csapatostul beestek a McDonald’s-be es vagy 20 percig ott ucsorogtek. Ez is szokvanyosnak volt mondhato — mindazok, akik megengedhettek maguknak, edzes utan beugrottak a Mekibe. Azutan… kozosen a metrohoz mentek. Nem volt messze. Egy kivilagitott utcan. Nyolcan.
Meg ekkor is minden rendben volt.
A metroban valamiert izgulni kezdett. Az orajat nezte, s a korulotte levokon jaratta szemet. Amde semmi gyanusat nem tapasztalt.
Ekkor Jegor hirtelen meghallotta a zenet.
Es elkezdodott mindaz, ami nem tortenhet meg.
Valamiert befordult egy sotet, budos kapualjba. Odalepett egy ifju parhoz, akik vartak ra. Akik odacsaltak. Es sajat maga nyujtotta oda tulajdon nyakat a vekony, hegyes, nem emberi fogakhoz.
Meg most is, odahaza, egyedul, Jegor huvosseget erzett — edesen csabitotta, csiklandozon futkarozott a boren. De hisz maga is akarta! Felt, de kivanta a villogo szemfogak erinteset, a rovid kis fajdalmat, amely utan… amely utan… amely utan tortenik valami… bizonyosan…
Es kerek e vilagon senki sem segithetett. Jegor emlekezett a kutyasetaltato no tekintetere. A tekintetre, amely egyszeruen athatolt rajta: figyelmes volt, de egyaltalan nem kozombos. Nem ijedt meg, egyszeruen nem latta, mi zajlik ott… Jegort csakis egy harmadik vampir megjelenese mentette meg. Az a walkmanes, sapadt srac volt, aki meg a metroban akaszkodott ra. Osszekaptak rajta, akarha jol megtermett, ehes farkasok marakodnanak a predan: egy agyonhajszolt, de meg le nem gyilkolt szarvas folott.
Es ettol fogva mar minden zavarossa lett, oly hirtelen kovettek egymast az esemenyek. Valamifele jarort emlegettek kialtozva, meg valamifele homalyt is. Egy kek szinu fenyvillanas — es az egyik vampir a szeme lattara kezdett porra omolni, tisztara mintha moziban lenne. Es a vampircsaj vonitasa, akinek valamit az arcaba lottyintettek.
Aztan pedig sajat panikszeru menekulese…
Es a szornyu folismeres, ami meg a tortenteknel is szornyubb: senkinek sem szabad errol beszelni. Nem hinnek el. Egyszeruen fol se fognak.
Vampirok nincsenek!
Nem lehet ugy atnezni az embereken, hogy eszre se veszik oket!
Senki sem eg el egy kek szinu langforgatagban, mikozben mumiava aszik, csontvazza, egy marek hamuva!
