— Nem igaz — mondta Jegor onnon maganak. — Letezik. Lehetseges. Elofordul!
Meg sajat maganak is nehez volt hinnie…
Nem ment iskolaba, viszont kitakaritott a lakasban. Valamivel el kellett foglalnia magat. Parszor az ablakhoz lepett es mero pillantassal figyelte az udvart.
Semmi gyanus nincs odalent.
De vajon lathatja-e oket?
El fognak jonni erte. Jegor egy pillanatig sem ketelkedett ebben. Tudjak, hogy emlekszik rajuk. Szemtanu, tehat meg fogjak olni.
Es meg ha csak egyszeruen megolnek! Veret veszik es vampirra valtoztatjak.
A fiucska odalepett a konyvszekrenyhez, ahol egy fel polc videokazettakkal volt teli. Csak talal itt valami utmutatast.
Ugyan miben segithet neki a kereszt? Hisz meg sincs keresztelve. Es nem hisz az Istenben. Azelott nem hitt.
Lehet, hogy itt lenne az ideje valtani?
Ha leteznek vampirok, akkor Isten is letezik?
Ha letezik a Gonosz, akkor letezik a Jo is?
— Semmi sem letezik — mondta Jegor. Farmernadragja zsebebe dugta a kezet, kilepett az eloszobaba, belenezett a tukorbe. Latta sajat kepet a tukorben. Lehet, hogy egy nagyon komor, de nagyon is hetkoznapi srac. Ezek szerint egyelore minden rendben van. Nem volt idejuk megharapni.
Minden eshetosegre azert forgolodott kicsit, igyekezett megnezni a tarkojat. Nincs ott semmi. Semmi nyoma. Csupan egy sovany, s mondhatni nem epp a legtisztabb nyak…
Es akkor tamadt az otlete. Jegor oly hirtelen vetette magat a konyha fele, hogy feluton folriasztotta a mosogepen lustalkodo kandurt. A krumplival, hagymaval es repaval teli zacskok kozt kezdett kotoraszni.
Megvan — a fokhagyma.
Sietosen megtisztitott egy fejet, majd nekiallt ragcsalni. A fokhagyma csipett, perzselte a szajat. Jegor kitoltott egy csesze teat, kiseroul itta minden gerezd utan. Alig hasznalt — egett a nyelve, viszketett az inye. De ez majd csak segit, nemde?…
A kandur belesett a konyhaba. Ertetlenul meredt a fiura, majd csalodottan nyavogott egyet es azzal elkotrodott. Nem ertette, hogy lehet ilyesfajta fortelmet enni.
Az utolso ket gerezdet Jegor szetragta, majd kikopte es nekiallt bedorzsolni a nyakat. Maga is nevetsegesnek talalta, amit csinal, de mar nem birta abbahagyni.
Most mar a nyakat is csipte. Jofele fokhagyma. Mar csak a szagaba is beledoglik akarmelyik vampir.
A kandur elegedetlenul nyervakolt az eloszobaban. Jegor eberen fulelt, majd kikukucskalt a konyhabol. Nem, semmi sincs ott. Az ajto harom zarra csukva, plusz a biztonsagi lanc.
— Ne uvolts, Greysick! — parancsolta szigoruan. — Kulonben teged is megetetlek fokhagymaval.
Folmerven a fenyegetes mibenletet, a kandur beslisszolt a szuloi haloba. Mit lehetne meg tenni? Talan meg az ezust is segit. Jegor a haloszobaba ment, ujbol folijesztven a kandurt, majd kinyitotta a fehernemus szekrenyt, s a lepedok es torulkozok alol elohuzott egy diszdobozt — ebben tartotta anyukaja az ekszereit. Elovett egy ezustlancot, majd a nyakaba tette. Buzleni fog a fokhagymatol, de estere ugyis le kell majd vennie. Vagy inkabb uritse ki a perselyet es vegyen egy ezustlancocskat maganak? Egy kis kereszttel. Es szuntelenul hordani fogja. Majd azt mondja, hogy hisz Istenben. Elvegre elofordul olyasmi, hogy sokaig nem hisz az ember, egyre csak nem hisz, aztan meg egyszerre hinni kezd!
Vegigment a szoban, folhuzott labakkal a divanyra telepedett, majd tunodo pillantast vetett a szobara. Vajon van a kornyeken rezgo nyarfa? Mintha nem igazan lenne. Es egyaltalan — hogy nez ki ez a rezgo nyarfa? Talan el kene mennie a botanikus kertbe, hogy ott faragjon egy tort az agabol…
Mindez rendben van, persze, hogyne. Csak hat vajon segit-e? Ha megint folhangzik a zene — az a halk, csalogato muzsika… Mi lesz, ha erre majd sajat maga tepi le a lancocskat, eltori a rezgo nyarfa-tort, es lemossa fokhagymaval osszemazolt nyakat?
Halk, alig hallhato muzsika… Lathatatlan ellensegek. Az is lehet, hogy mar itt vannak. Csak epp nem latja oket. Nincs meg hozza a kepessege. A vampir meg itt ul mellette, rohog rajta, elnezi a naiv kiscsavot, aki ugymond folkeszul a vedelemre. Es egyaltalan nem tart a nyarfatortol, nem ijed el a fokhagymatol. Lehetseges egyaltalan harcolni a lathatatlan ellenfellel?
— Greysick — szolitotta Jegor. A cicc-ciccre nem reagalt a kandur, bonyolult szemelyiseg leven. — Gyere ide, Greysick!
A kandur a haloszoba kuszoben allt. A szore egnek meredt, a szeme egett. Elnezett Jegor mellett, a sarokba, a dohanyzoasztal melletti fotelre. Az ures fotelre…
A fiucska megerezte, ahogy vegigszalad testen a mar ismeros huvosseg. Oly hirtelen eredt neki, hogy leropult a divanyrol, egyenest a padlora. A fotel ures volt. A bezart lakasban sem volt senki. Kezdett besotetedni, mintha a napfeny is kezdene elhalvanyulni…
Valaki ott allt mellette.
— Nem! — kialtotta Jegor hatralva. — Tudom! Tudom! Itt van!
A kandur horgo hangot hallatott majd az agy ala surrant.
— Latlak! — kialtotta Jegor. — Ne bants!
A kapualj mar eleve komor es piszkos volt. De a homalybol nezve valosagos katakombanak tunt. A hetkoznapi valosagban az egyszeruen csak mocskos betonfalakat a homalyban sotetkek moha notte be. Undorito. Egyetlen Masfele se lakik itt, kulonben kipucolta volna a hazat… Tenyeremet egy kulonoskepp suru csomo folott mozgattam — a moha megmozdult, igyekezett elmaszni a hoforras elol.
— Egj! — parancsoltam.
Nem szeretem az elosdiket. Meg ha kulonosebb kart nem is okoznak, s csupan idegen erzelmeket vedelnek. Ama foltetelezest, miszerint a nagy kekmoha-telepek kepesek megingatni az emberi pszichikumot, mialtal hol depressziot, hol pedig fektelen jokedvet keltenek, meg senkinek sem sikerult bebizonyitani. En azonban mindig is elonyben reszesitettem az ovatos hozzaallast.
— Egj! — ismeteltem, nemi erot kuldven a tenyerembe.
Az attetszo, forro lang korbeolelte az osszekuszalt kek nemezcsomot. Egy pillanat mulva mar az egesz kapualj langolt. A lifthez hatraltam, megnyomtam a hivogombot, beleptem a fulkebe. A fulke mar tisztabbnak tunt.
— A nyolcadikra — segitett ki Olga. — Miert pazarlod az erodet?
— Aprosag…
— Lehet, hogy szukseged lesz mindarra, amid csak van! Benohetne mar a fejed lagya.
Nem feleltem. A lift lassan maszott folfele, a homaly-lift — a kozonseges lift masa, amely tovabbra is a foldszinten allt.
— Te tudod — hatarozott Olga. — Fiatalsag… kompromisszum-keptelenseg…
Az ajto szetnyilt. A nyolcadikon mar vegigment a lang — a kek moha ugy eg, akar a puskapor. Meleg volt, a homalyban szokasosnal joval melegebb. Enyhe egesszag terjengett.
— Ez lesz az… — mondta Olga egy ajtora.
— Latom.
Tenyleg megereztem a fiucska aurajat az ajton keresztul. Meg csak meg sem probalt ma kijonni a lakasbol. Remek. A kecskegida eros spargara van kotve, mar csak meg kell varni a tigrist.
— Csak bemegyek mar — dontottem el. Es azzal megloktem az ajtot.
Az ajto nem nyilt ki.
Ez egyszeruen lehetetlen!
A valosagban akarhany zarral be lehet zarni az ajtokat. A homalynak megvannak a torvenyei. Csakis a vampiroknak van szukseguk arra, hogy meghivjak oket egy idegen hazba — ez a fizetseguk az erofoloslegert meg az emberekhez valo gasztronomiai kozeledesert…
Ahhoz, hogy a homalyban elreteszeljuk az ajtot, legalabbis bele kell tudni hatolni.
— A felelem — szolt Olga. — Tegnap a srac rettegett. Es nemreg bent jart a homalyvilagban. Becsukta maga
