Altalaban egy percbe is beletelik, amig letrehozom a szferat. Most viszont eleg volt hozza vagy ot masodperc. A fajdalom folvillanasa — akarha egy miniatur toltet robbanna a fejemben. Hatraszegtem a fejemet, mikozben a negativ szfera kilepett a testembol es szivarvanyos szappanbuborekot vont korem. A buborek egyre csak nott, duzzadt, kelletlenul szivott magaba engem a fiuval egyetemben.
— Kesz, most tartsd meg. Semmiben se tudok segiteni neked, Anton. Tartsd meg a szferat!
Nem volt igaza Olganak. Mar pusztan a tanacsaival is a segitsegemre volt. Alighanem magam is rajottem volna, hogy letre kell hoznom a szferat, de kozben jopar ertekes masodpercet elvesztegettem volna.
Korulottem vilagosodni kezdett. A homaly egyre itta az eronket, az enyemet nehezkesen, a fiuet annal szabadabban, viszont most csupan a ter nehany kobmetere folott rendelkezett. Itt nem hatnak a koznapi fizika torvenyei, de az analogiai leteznek. A szferaban most jott letre az egyensuly elo testeink es a homaly kozt.
Vagy szetoszlik a homaly es azzal elereszti zsakmanyat, vagy pedig a srac a homalyvilag lakojava lesz. Mindorokre. Effele megesik azon magusokkal is, akik teljes erejuket folhasznalva ottragadnak — ovatlansag avagy kenyszeruseg okan. Elofordul effele az ujoncokkal is, akik nem kepesek ertelmesen vedekezni a homaly ellen, es tobbet engednek at neki, mint amennyi dukal.
Jegorra neztem: arca a szemem lattara kezdett elszurkulni. Az arnyekvilag vegtelen tersegeire keszult tavozni.
Atvetettem jobbomra a fiut, bal kezzel pedig elohalasztam a zsebembol egy bicskat. Fogammal kinyitottam a penget.
— Ez veszelyes — figyelmeztetett Olga.
Nem feleltem. Csupan fogtam es azzal sebet ejtettem csuklomon a kespengevel.
A homaly sisteregni kezdett, akar a folhevult serpenyo, amikor a ver kispriccelt. Szemem elott pedig lassan elhomalyosult a vilag. Nem a verveszteseg okozta, hanem maga az elet kezdett tavozni vele egyetemben. Folsertettem a homallyal szembeni vedelmemet.
Viszont akkora adag energiat kapott tolem, amit nem volt kepes elnyelni.
Minden kivilagosodott, arnyekom a padlora vetodott, en pedig atleptem folotte. A negativ szfera szivarvanyos hartyaja szetpukkadt, s ezaltal ateresztett a koznapi vilagba.
5. FEJEZET
A VER vekony sugarban spriccelt a palaszra.[7] A fiu meg eszmeletlenul kornyadozott karjaimban, am az arca mar kapott nemi szint. A szomszed szobaban ugy ordu’ott a kandur, mintha bizony epp nyuznak.
Jegort a divanyra tettem. Melle telepedtem. Majd igy szoltam:
— Olga, kotszert…
A bagoly elhussant a vallamrol, feher cikornyakent iramodott a konyhaba. Alighanem utkozben atment a homalyba, leven par masodperc mulva mar vissza is tert, csoreben a polyaval.
Jegor pont akkor nyitotta fol a szemet, amikor atvettem a bagolytol a kotszert es nekialltam ellatni sebes kezemet. Megkerdezte:
— Ez meg micsoda?
— Bagoly. Hat nem latod?
— Mi tortent velem? — kerdezte. A hangja alig remegett.
— Elvesztetted az eszmeletedet.
— Miert? — meregette ijedt tekintettel a padlon es a ruhamon lathato vernyomokat. Sikerult ugy ugyeskednem, hogy Jegort ne verezzem ossze.
— Az az en verem — magyaraztam. — Veletlenul megvagtam magam. Jegor, a homalyba ovatosan kell belepni. Ez egy idegen kozeg, meg a magunkfajta Masfelek szamara is. A homalyvilagban tartozkodva folyamatosan adjuk le eronket, elo energiaval kell taplalnunk. Aprankent. De ha nem felugyeled a folyamatot… a homaly minden elot kisziv beloled. Nincs mit tenni, ez a fizetseg.
— Tobbet fizettem, mint kellett volna?
— Tobbet, mint amennyid volt. Es majdhogynem orokre a homalyvilagban rekedtel. Ez nem a halal — meglehet, meg rosszabb is a halalnal.
— Hadd segitsek… — A srac folult, majd egy pillanatra elfintoritotta az arcat: alighanem elszedult. Kinyujtottam a kezem, mire nekiallt bekotozni a csuklomat — ugyetlenul, am igyekvon. A srac auraja nem valtozott, tovabbra is szivarvanyos, semleges volt. Mar volt bejarasa a homalyba, amde annak meg nem volt ideje ratenni a maga pecsetjet.
— Most mar elhiszed, hogy a baratod vagyok? — kerdeztem.
— Nem tudom. Az biztos, hogy aligha ellenseg. Vagy pedig nem tud mit tenni ellenem!
Kinyujtott kezemmel megtapintottam a srac nyakat, mire rogton megfeszult. Kikapcsoltam es levettem rola a lancocskat.
— Ertve vagyok?
— Ezek szerint nem vampir. — A hangja arnyalatnyival megkonnyebbultebben csengett.
— Ugy van. De egyaltalan nem azert, mert kepes vagyok megerinteni a fokhagymat es az ezustot. Jegor, ez nem lenne akadaly egy vampir szamara.
— De hat minden filmben…
— Ja, persze, raadasul minden filmben a jofiuk gyozedelmeskednek a rosszfiuk folott. Fiacskam, a babonak igen veszelyesek… hazug remenyeket keltenek.
— Es vannak igaz remenyek?
— Nincsenek. Alapjaraton nem jellemzo. — Folkeltem, megtapogattam a kotest. Megjarja, erosen tekerte fol, es eleg szorosan tartja magat. Fel ora mulva mar elhetek a gyogyito raolvasassal, am egyelore meg keves az erom ehhez.
A fiu a divanyrol nezegetett. Igen, mondhatni kicsit megnyugodott. Am egyelore meg nem hitt nekem. Murisnak hatott, hogy ugyet sem vetett az artatlan keppel a teven szundikalo hobagolyra. Olyba tunt, hogy Olga megiscsak belepiszkalt a tudataba. De jobb is ez igy: folottebb nehez lenne elmagyarazni, valojaban ki is ez a beszelo hobagoly…
— Van valami kajad?
— Mifele?
— Mindegy. Cukros tea. Egy darab kenyer. En is sok erot vesztettem.
— Persze, akad. Es hogy sebesult meg?
Nem alltam le pontrol pontra megmagyarazni, ugyanakkor hazudni sem akartam.
— Szandekosan. Igy kellett lennie, hogy ki tudjalak huzni a homalybol.
— Koszonom. Mar ha ez igaz.
Meg kell hagyni, pimaszsagert nem kell a szomszedba mennie — nekem megis kedvemre valo legenyke volt.
— Nincs mit. Ha elveszejtenelek a homalyban… hat fejemet venne a fonokseg.
A fiucska hummogve folkelt. A biztonsag kedveert igyekezett tavolsagot tartani tolem.
— Mifele fonokseg?
— Szigoru. Nos hat, megkapom vegre azt a teat?
— Derek embernek illik mindent megadni. — Igen, tovabbra is felt. Felelmet pedig fesztelen szemtelenseggel palastolta.
— Engedd meg, hogy kozbevetoleg pontositsalak: nem vagyok ember. Masfele vagyok. Akarcsak te.
— Es mi a kulonbseg? — Jegor latvanyosan erdeklodo pillantast vetett ram. — Igy ranezesre meg nem mondanam!
— Amig nem adsz teat, hallgatni fogok. Hallottal mar a vendegszeretetrol?
— A hivatlan vendegek szereteterol? Es egyaltalan… hogy jott be?
— Az ajton keresztul. Megmutatom. De majd csak kesobb.
— Jojjon!- Ugy latszik, vegul csak raszanta magat, hogy teaval kinaljon. Kovettem a fiut, mikozben akaratlanul is elfintorodtam.
