keresztul eszrevetlenul be lehet lopozni, aztan meg agyonloni oket. Vagy arra kenyszeriteni oket, hogy agyonlojek magukat! Es miert halnak meg kulonfele betegsegekben az emberek? Hisz a magusok tudnak gyogyitani, ugye… sajat maga mondta az elebb.
— Ez lenne a Jo — mondtam.
— Hat persze! Elvegre maguk Fenyparti magusok!
— Ha egy akarmilyen ertelemben vett jotettet hajtunk vegre, akkor a Setet magusok jogot formalhatnak egy gonosztettre.
Jegor csodalkozon meredt ram. Tulsagosan sok mindenben volt resze az elmult 24 oraban. Es mondhatni viszonylag meg jol is boldogult mindezzel.
— Sajnos, Jegor, a Gonosz termeszetenel fogva erosebb. A Gonosz: destruktiv. Sokkal konnyebben rombol, mint ahogy a Jo teremt.
— Es akkor mit tesznek? Itt van ez az Ejszakai Orseg… Haboruznak a Setet magusokkal?
Nem volt szabad valaszolnom. Ezt ugyanazzal a halalos biztonsaggal ereztem, mint amivel tudtam: egyaltalan nem kellett volna foltarulkozni a fiu elott. Le kellett volna szerelnem a kivancsisagat. A homaly melyebb szintjere vonulni. De semmi esetre — semmi esetre sem bonyolodni magyarazkodasba!
Semmit se tudok bizonyitani!
— Haboruznak veluk?
— Nem egeszen — mondtam. Az igazsag rosszabb volt a hazugsagnal, de nem volt jogom hazudni. — Felugyeljuk egymast.
— Haborura keszultok?
Jegort elnezven arra gondoltam, hogy egyaltalan nem buta fiu. Viszont fiu — ez itt a kulcsszo. Es ha most elmondanam neki, hogy hamarost eljon a Jo es Gonosz csataja, hogy a homalyvilag uj jedije valhat belole, akkor a mi oldalunkra all.
Igaz, nem tul hosszu ideig.
— Nem, Jegor. Nagyon kevesen vagyunk.
— Fenypartiak? Kevesebben, mint a Setetek?
Most tenyleg keszen all arra, hogy elhagyja otthonat, anyukajat es apukajat, fololtse fenylo vertezetet, es elinduljon nekiinduljon, eletet a jo oltaran folaldozando…
— Ugy altalaban, a Masfelek. Jegor… a Jo es a Gonosz csatai evezredeken keresztul valtakozo sikerrel folytak. Olykor a Feny gyozedelmeskedett… de ha tudnad, hany ember hullott el ennek soran, akik meg csak nem is sejtettek a homalyvilag letet… A Masfelek kevesen vannak, ellenben minden Masfele kepes hetkoznapi emberek ezrei folott rendelkezni akaratlanul. Jegor… ha most kitor a Jo es Gonosz haboruja — az emberiseg fele elhull. Ezert majd fel evszazada alairatott egy megallapodas. A Jo es Gonosz, Setet es Feny kozti nagyszabasu megallapodas.
Kikerekedett szemmel fulelt. Felsohajtottam es folytattam:
— Terjedelmet tekintve rovid megallapodas. Mindjart fololvasom — hivatalos orosz nyelvu forditasat. Most mar jogod van tudni.
Lehunytam a szemem es a sotetsegbe neztem. A homaly foleledt, gomolyogni kezdett szemhejam innenso oldalan. Kifeszult egy szurke vaszonlepel, melyet langolo voros betuk boritottak. A megallapodast nem lehet emlekezetbol idezni, csakis olvasni szabad:
Jegor szeme elkerekedett.
— A Feny es a Setet beket kotottek?
— Igen.
— Es a vampirok… — Egyre-masra csak ennel a temanal lyukadt ki. — Ok is Setetek?
— Igen. Olyan emberek, akik teljesen ujjaszulettek a homalyvilag hatasara. Oriasi lehetosegeket kapnak, de elveszitik magat az eletet. Es a letezesuket csakis masok energiajaval tudjak fonntartani. A ver az „energiaatfejtes” leheto legjobb kozege.
— Es kozben embereket oldosnek!
— Donorveren is elelnek. Ez, fiacskam, affele szublimalt elelmiszer. Nem valami izletes, de meglehetosen taplalo. Ha a vampirok igazandibol rakapnanak a vadaszatra…
— De hisz engem megtamadtak!
Egyebre se gondol, csakis sajat magara… Rossz jel.
— Nemely vampirok megszegik a torvenyt. Es ezert kell az Ejszakai Orseg: hogy felugyeljuk a megallapodas betartasat.
— Es egyebkent a vampirok csak ugy nem vadasznak az emberekre?
Lathatatlan szarnyak szelloje legyintette meg orcamat. A karmocskak vallamba kapaszkodtak.
— Mit felelsz neki, jaror? — suttogta Olga a homaly melyebol. — Megkockaztatod az igazsag kimondasat?
— Vadasznak — mondtam. Es hozzatettem azt, ami valamikor, ot evvel ezelott mindennel rettenetesebben erintett engem. — Licenc alapjan. Olykor… olykor szukseguk van elo verre.
Nem kerdezett ra azonnal. Kiolvastam a szemebol — mindent, amit a fiu gondolt, mindent, amit kerdezni akart. Tudtam, hogy minden kerdesre meg kell felelnem.
— Es ti?
— Mi pedig elejet vesszuk az orvvadaszatnak.
— Tehat ram is azert tamadhattak… emiatt a megallapodas miatt? A licenc ertelmeben?
— Igen — feleltem.
— Es kiszivtak volna a veremet? Ti pedig elmentetek volna mellettem, oda se nezve?
Feny es Setet…
Lehunytam a szemem. A megallapodas szurke kodben langolt. Tagoltan vesett sorok, melyek mogott evezredek haborui es milliok eletei allanak.
— Igen.
— Menjen el…
A srac most oly feszult volt, akar egy folhuzott rugo. A hiszteria hataran, az orulet szelen.
— Azert jottem, hogy megvedjelek.
— Nem kell!
— A vampircsaj szabadon van. Rad fog tamadni…
— Menjen el!
Olga folsohajtott:
— Kiszorakoztad magad, jaror?
Folemelkedtem. Jegor osszerezzent, mikozben a hokedlivel egyutt tavolodott tolem.
— Meg kell ertened — mondtam. — Szamunkra nincs mas kiut…
Magam se hittem sajat szavaimat. Es hasztalan is lett volna a vita. Az ablakon tul mar sotetedett, nemsoka
