— Kersz meg? — a kepviselo maga volt a megtestesult joindulat. Jo lenne tudni, mit sulykolt bele Macko es Tigrincs? Hogy en lennek a legjobb baratja? Netan mindorokke a lekotelezettem maradt? Vagy netan en volnek az elnok hazassagon kivul szuletett, megis imadott fiacskaja?
Mekkora egy baromsag ez az egesz. Szazszamra leteznek oly modszerek, melyekkel megnyerhetjuk az emberek bizalmat, szimpatiat es segitokeszseget valthatunk ki beloluk. A Fenynek megvannak a maga modszerei, csak hat az a kar, hogy a Setetnek is epp eleg van beloluk. Baromsag.
Az a fo kerdes, hogy miert kellek annyira a fonoknek?
6. FEJEZET
AZ UT mellett Ilja vart ram. Zsebre dugott kezzel alldogalt, undorral meregette a hodarat szitalo egboltot.
— Soka jottel — csak ennyit szolt, miutan kezet fogvan bucsut vettem a kepviselotol es kikaszalodtam a kocsibol. — A fonok mar alig var.
— De hat mi zajlik itt tulajdonkepp?
Ilja folenyesen elmosolyodott. Am a megszokott eletvidamsagnak nyoma sem volt ebben a mosolyban.
— Mindjart meglatod… Menjunk!
A kitaposott osvenyen indultunk el, leelozve a szupermarketbol szatyrokat cigolo asszonyokat. Erdekesmod a szupermarketek ugy bukkantak fol mifelenk, akarha mindig is leteztek volna. Viszont az emberek jarasa nem valtozott: mintha bizony epp most alltak volna orahosszat sorba egy nyeszlett, kekes csirketetemert…[11]
— Messze van?
— Ha messze lenne, bizton fognank egy kocsit.
— Es mi van a mi szexoriasunkkal? Nem boldogult?
— Ignat apait-anyait beleadott — kozolte szukszavun Ilja. Valamiert pillanatnyi karoromot ereztem, mintha bizony a szepfiu kudarca erdekemben allna. Ha megoldando feladata akadt, ugy az altalaban azt jelentette, hogy egy-ket oran belul mar valakinek az agyaban hempergett.
— A fonok evakuacios keszultseget hirdetett — mondta hirtelen Ilja.
— Hogy mit?
— Teljes keszenlet. Ha a forgeteg nem stabilizalodik, akkor a Masfelek elhagyjak Moszkvat.
Elottem ment, igy nem tudtam a szemebe nezni. De hat miert is hazudna nekem Ilja…
— De hat a forgeteg eddig is… — kezdtem. Es elhallgattam. Leven abban a pillanatban szemem ele tarult a hihetetlen latvany.
Elottunk, egy levero kulseju nyolcemeletes haz folott, a hoterhes, sotet egbolt hattere elott lassan forgott a fekete szelorveny.
Most mar nem lehetett forgetegnek avagy mezei orvenynek nevezni. Kifejezetten szelorveny. Nem ebbol az epuletbol eredt, hanem a mellette allobol, ami meg takarasban volt. Es figyelembe veve a sotet kup hajlasszoget, a szelorveny majdhogynem magabol a foldbol eredt.
— Az ordogbe… — szakadt ki belolem suttogva.
— Ne fesd a falra! — szakitott felbe Ilja. — A vegen meg megjelenik.
— Van vagy harminc meter.
— Harmincketto. Es egyre csak no.
Sietve a vallamra neztem, ahol megpillantottam Olgat. Elojott a homalybol.
Lattak mar valaha is ijedt madarat? Ember modjara beijedtet?
A bagoly tollai folborzoltnak tuntek. Csak tan nem szoktak a madartollak is egnek meredni? A szeme narancssargas borostyanlangban egett. Jobb sorsra erdemes dzsekim valla cafatokra tepve, a karmok pedig egyre csak ott kaparasztak, mintha bizony a testemig akartak volna hatolni.
— Olga!
Ilja megfordulvan biccentett.
— Nicsak, nocsak… A fonok azt mondta, hogy Hirosimaban a forgeteg nem volt ennyire magas.
A bagoly kitarta szarnyat es a levegobe emelkedett, kecsesen es hangtalanul. A hatam mogott egy no kialtasa hangzott — megfordultam es egy tanacstalan arcot lattam, a madarra szegezodo csodalkozo tekintetet.
— Csak egy varju — kozolte a novel halk hangon felvallrol Ilja. Joval gyorsabban reagalta le, mint en. Egy pillanat multan a veletlen szemtanu mar utol is ert bennunket, beketlenkedon motyoraszott valamit a szuk osvenyrol meg az utonallokrol, meg hogy egyesek mennyire szeretik elfoglalni a teljes jardaszelesseget.
— Gyorsan novekszik? — kerdeztem a szelorveny fele intve fejemmel.
— Loketekben. De mar folyamatban a stabilizacioja. A fonok idejeben hivta vissza Ignatot. Menjunk…
A bagoly nagy ivben megkerulte a szelorvenyt, majd alacsonyabbra ereszkedett, s most pont folottunk ropult. Bizonyos fokig megorizte az onuralmat, am a homalybol valo ovatlan elojovetele nyilvanvaloan mutatta tanacstalansagat.
— De hat vegul is mit vetett?
— Mondhatni semmit… marmint a folos onhittsegen tul… Alaposan megismerkedett a leanyzoval. Eroltetni kezdte, es ezzel csak a forgeteg novekedeset segitette elo. De meg mekkora novekedest…
— Nem ertem — szoltam zavartan. — Ekkora novekedest csakis egy magustol eredo energia-utanpotlas biztosithat, aki maga idezte elo a poklot…
— Hat errol van szo. Valaki szepen kifigyelte Ignatot, aztan meg mondhatni olajat ontott a tuzre. Erre gyere…
Beleptunk azon epulet lepcsohazaba, amely eltakarta elolunk az orvenyt. A bagoly az utolso pillanatban roppent utanunk. Ertetlenul meregettem Iljat, de aztan nem kerdeztem semmit. Kulonben is, rogvest kiderult, miert is vagyunk itt.
A foldszint egyik lakasaban utott tanyat a hadmuveleti torzs. A hatalmas acelajto, mely az emberi vilagban het lakatra volt zarva, a homalyban tarva-nyitva allt. Ilja menet kozben merult el a homalyban es mar be is lepett, mig en par masodpercig meg elszoszmotoltem, arnyekomat folemelendo, aztan kovettem.
A lakas nagynak bizonyult, vagy negyszobas, igencsak otthonosan berendezve. Ugyanakkor meg zajos, fulledt es bagoszagu is volt.
Tobb mint husz Masfele gyult itt ossze. Muveletisek is, meg magunkfajta irodapatkanyok. Amikor beleptem, ugyet se vetettek ram, Olgara viszont folfigyeltek. Rogton levettem, hogy az Orseg regi munkatarsai ismerik, de meg csak meg sem probaltak odakoszonni, vagy akar csak ramosolyogni a hobagolyra.
Vajon mit vetkezhetett?
— Irany a haloszoba, a fonok ott var — vetette oda foghegyrol Ilja, mikozben maga a konyha fele indult. A konyhabol uvegpoharak koccanasa hallatszott. Lehet, hogy teaztak, de tan valami erosebbel is beprobalkoztak. Futo pillantast vetven felejuk meggyozodhettem, hogy igazam van. Epp Ignatot itattak. A mi szexterroristank holtra valtan nezett ki, alaposan megtaposva erezhette magat — reg nem volt osztalyresze ilyesfajta kudarcban.
Tovabbmentem, majd belokven az elso utamba kerulo ajtot, beneztem.
A gyerekszobanal voltam. A kisagyban egy otevesforma aprosag aludt, mellette a szonyegen a szulei es egy kamaszlany. Minden vilagos. A lakokat jotekony, edes alomba kuldtek, hogy ne legyenek lab alatt. Akar az egesz hadmuveleti torzset fol lehetett volna allitani a homalyterben, de miert vesztegessuk foloslegesen eroinket?
Valaki a vallamra csapott. Megfordultam — Szemjon volt az.
— A fonok ott van — kozolte roviden. — Eredj…
Alighanem mindenki tudta mar, hogy varnak ram.
Beleptem a masik szobaba es egy pillanatra meghokkentem.
Nincs annal badarabb latvany, mint amikor az Ejszakai Orseg hadmuveleti torzse egy lakoterben ver tanyat.
A toalettasztal folott, amely rendszerint kozmetikumokkal es bizsukkal van telehordva, egy kozepes meretu
