— Olga, adj infot a leanyrol! Mindent.
— Szvetlana Nazarova[14]. Huszonhetes. Belgyogyasz, a 17-es szamu rendelointezetben dolgozik. Az Ejszakai Orseg latomezejebe eleddig nem kerult. A Nappali Orseg latomezejebe eleddig nem kerult. Magikus kepesseg kinyilvanitasa nem tapasztalhato. A szulei es az occse Bratyejevoban laknak, alkalmi kapcsolatot tart fonn veluk, foleg telefonon erintkeznek. Negy baratnoje van, ellenorzesuk folyamatban, egyelore minden tiszta. Kornyezetevel kiegyensulyozott a kapcsolata, heves gyulolseget nem eszlelhetni.
— Orvos — mondtam elgondolkodon. — Olga, hisz ez egy lehetseges kapaszkodo. Mondjuk valami oregember vagy oregasszony… elegedetlen a gyogykezelessel. Eletuk utolso szakaszaban gyakran megesik, hogy a latens magikus kepessegek felszinre tornek…
— Futtatom az adatait — valaszolta Olga. — Egyelore nem talaltam erre valo utalast.
Nahiszen. Ostoba dolog talalgatasokba bocsatkozni, elvegre fel napon at nalam okosabbak foglalkoztak vele.
— Mi van meg?
— Nullas vercsoport. Komolyabb megbetegedese nincs, idonkent enyhebb szivtaji fajdalom. Elso szexualis egyuttlet 17 evesen, vele egykoruval, kivancsisagbol. Negy honapig volt hazas, ket eve hogy elvalt, a volt ferjevel kiegyensulyozott a kapcsolata. Gyereke nincs.
— A ferje kepessegei?
— Zerusfok. Az uj felesegenek ugyszinten. Ot ellenoriztuk le elsokent.
— Ellensegek?
— Ket rosszindulatu kollegina. Ket visszautasitott udvarlo a munkahelyen. A volt iskolatarsa fel evvel ezelott hamis beteglapot igyekezett szerezni tole.
— Es?
— Visszautasitotta.
— No nezd csak. Es hogy allnak a magiaval?
— Gyakorlatilag sehogy. A rosszindulat foka… hetkoznapi. Mindegyikuk magikus kepessege gyonge. Ekkora tolcsert egyikuk sem tud eloidezni.
— Elhunyt paciensek? Az utobbi idoben?
— Nem volt.
— Akkor hat honnet az atok? — tettem fol a szonoki kerdest. Egen, most mar ertem, miert jutott zsakutcaba az Orseg. Szvetlana egesz egyszeruen maga volt a megtestesult jokislany. Ot ellenseg 25 eves korban — erre inkabb csak buszke lehet az ember.
Olga hallgatott.
— Ideje indulni — mondtam. Az ablak fele fordultam, ahol a fiuk sziluettje sejlett. Valaki az orsegbol integetett a kezevel. — Olja, es Ignat milyen munkat vegzett?
— A szokasost. Utcai ismerkedes,
— Tovabb!
— A tolcser pedig novekedesnek indult.
— Ennek oka?
— Semmi. Megtetszett neki Ignat, sot mi tobb, eroteles vonzalmat kezdett erezni iranta. Amde minden atmenet nelkul a forgeteg katasztrofalis gyorsasaggal novekedesnek indult. Ignat haromszor is valtoztatott magatartasi stilusan, elerte, hogy egyertelmuen ejszakara marasztaltak, ezek utan pedig a forgeteg a robbanasszeru novekedes stadiumaba lepett. Visszarendeltek. A forgeteg pedig stabilizalodott.
— Mikepp ment a visszarendeles?
Teljesen atfaztam, cipomben pedig mar utalatos nyirkossagot is ereztem. Es meg mindig nem alltam keszen a cselekvesre.
— „Beteg anyuka.” Egy hivas a mobiljan, rovid beszelgetest kovetoen szabadkozas, es persze az igeret, hogy masnap visszahivja. Minden siman zajlott, a targyszemelyben nem kelt gyanu.
— Es a forgeteg stabilizalodott?
Olga hallgatott, nyilvan epp az elemzokkel lepett kapcsolatba.
— Egy kicsit meg alabb is hagyott. Harom centit. De lehet, hogy ez csak az utanpotlas megszunte utani szokvanyos visszaeses.
Valami nem stimmelt ebben az egeszben. De sehogy se tudtam megfogalmazni homalyos sejtelmeimet.
— Merrefele esik rendeloi korzete?
— Itt, korulottunk. Beleertve ezt a hazat is. Gyakran jarnak hozza betegek.
— Csodas. Akkor pacienskent megyek hozza.
— Elkel nemi segitseg a hamis emlekkepek elhelyezeseben?
— Megoldom.
— A fonok jovahagyja — felelte nemi szunet utan Olga. — Munkara! Az alcad… Anton Gorogyeckij, programozo, notlen, harom eve kezelik, a diagnozis: a gyomorfekely, ugyanebben a hazban lakik, a 64-es szamu lakasban. Ami momentan ugyan ures, am ha szukseges, biztositjuk a megfelelo hatteret.
— Harom ev kamu azert tulzas — vallottam be. — Max. egy evet birok.
— Rendben.
Olgara neztem, o pedig ram, a maga rezzenetlen madartekintetevel, amelyben megiscsak volt valami abbol a szutykos arisztokrata nobol, akivel a konyhamban konyakoztunk.
— Jarj szerencsevel!- mondta utravaloul Olga. — Probald meg leszoritani a forgeteget! Legalabb tiz meterrel… akkor aztan megkockaztatom…
A madar folroppent es rogvest atment a homalyba, annak is valamely legmelyebb retegebe.
Folsohajtottam, majd a lepcsohaz fele indultam. A tolcser ormanya ingadozott, igyekezett megerinteni. Tenyereimet nyujtottam fele: Xamadit, a tagadas jelet formazva veluk.
A tolcser megingott, es arrebb mozdult. Nem mondhatni, hogy tartana tolem, inkabb csak kezdi kiismerni a jatekszabalyokat. Ekkora meretek mellett az attorofelben levo pokol mar ertelemmel is kell birjon — nem holmi oniranyito raketa, hanem inkabb tombolo es tapasztalt kamikaze. Viccesen hangzik: tapasztalt kamikaze, am a Setet vonatkozasaban eme terminusnak igenis van letjogosultsaga. Miutan betor az emberi vilagba, a pokol tolcsere pusztulasra van karhoztatva, am ez az egesz nem tobb, mint mondjuk egyetlen meh elpusztulasa az oriasi rajbol.
— Nem utott meg az orad — szoltam. A pokol ugyse felel, de azert szerettem volna ezt elmondani.
Elhaladtam a tolcserkocsany mellett. Elso pillantasra ugy tunt, mintha gumihajlekonysagu kekesfekete uvegbol keszult volna. Kulso felulete majdhogynem teljesen mozdulatlan maradt, am beljebb, ahol a mely kekseg athatolhatatlan sotetsegbe ment at, eszement forgas sejlett.
Meglehet, nincs igazam. Es bizony meglehet, igenis most utott csak igazan az oraja…
A lepcsohaz kapujaban meg csak szamkodos zar se volt, egesz pontosan lett volna, ha epp nincs tonkreteve es kibelezve. Helyes. Aprocska udvozlet a Setettol. Egy ideje mar leszoktam arrol, hogy ugyet vessek kisded foltocskaira, eszre se vettem a falakon ektelenkedo feliratokat es mocskos ciponyomokat, a torott villanyizzokat es a teleronditott lifteket. Most viszont mondhatni emelkedett hangulatban voltam.
Nem ereztem szukseget, hogy megtudjam a cimet. Ereztem a leanyt — aligha erdemes lemondani arrol, hogy a jogi ertelemben leanynak nevezzuk, mert bar volt mar ferjnel: ez inkabb affele kormegjeloles —, tudtam, hova kell mennem, mar lattam is a lakasat, azaz nem annyira lattam, mint inkabb egeszeben erzekeltem.
Epp csak azt nem ertettem, mikepp is kene eltakaritanom ezt az atkozott forgeteget…
Megalltam az ajto elott: kozonseges ajto volt, meg csak nem is acelbol, ami eleg furan hatott a foldszinten, raadasul egy tonkretett bejarati zarral „vedett” lepcsohazban. Vettem egy nagy levegot es becsongettem. Tizenegy ora tajt lehetett. Mondhatni kesore jar.
Leptek hallatszottak. Nyoma sincs semmifele hangszigetelesnek…
7. FEJEZET
