Szvetlanara nezve tovabbra is halalos. Felreeso helyre. A tajgaba, a tundraba, az Eszaki-sarkra. Ott aztan johet vulkankitores, becsapodhat egy aszteroida vagy akar egy nuklearis robbanofejekkel folszerelt szarnyasraketa. A pokol attorese bekovetkezik, am csupan Szvetlana latja karat.
Vegtere is szerencses dolog, hogy egy ilyen hordereju dontes meghozatala olyannyira lehetetlen szamunkra, mint a Setet magus altal ajanlott gyilkossag.
— Mire gondolsz, Anton?
— Szveta, mi tortent veled?
—
— Tenyleg ennyire latszik?
— Igen.
Szvetlana lesutotte a szemet. Egyre vartam Olga kialtasat arrol, hogy a fekete orveny megkezdte vegso, katasztrofalis novekedeset, hogy mindent elrontottam, tonkretettem, es immaron ezrek pusztulasa szarad a lelkemen… Olga hallgatott.
— Arulo vagyok.
— Tessek?
— Elarultam a sajat anyamat.
Komolyan nezett, de ebben nyoma sem volt azon ember fortelmes tetszelgesenek, aki becstelenseget kovetett el es most eldicsekszik vele.
— Nem ertem, Szveta…
— Az anyam beteg, Anton. A veseje. Rendszeres hemodializisre szorul… de ez csak felmegoldas. Tulajdonkeppen… szervatultetest ajanlottak nekem…
— Miert neked? — meg mindig nem ertettem.
— Folajanlottak, hogy engedjem at az egyik vesemet. Az anyamnak. Majdnem biztos, hogy nem lokodik ki a szerv, meg egy kivizsgalason is reszt vettem… aztan lemondtam. En… en felek.
Hallgattam. Most mar minden vilagos. Valamit tenyleg beindithattam, valami olyasmire akadhattam, ami ily nagyfoku oszintesegre kesztette Szvetlanat. Az anyja.
Az anyja!
—
A homalyban nem foghatod be a fuled. Igy aztan tetszik, nem tetszik, de hallgathatod, mit mondanak.
— Szvetlana, ilyesmit senkinek sincs joga kerni…
— Igen. Hat persze. Elmeseltem anyukamnak… o aztan arra utasitott, hogy felejtsem el az egeszet. Azt mondta, hogy vegez magaval, ha raszanom magam. Hogy igy is, ugy is meg kell halnia… Nekem pedig nem erdemes belerokkannom. Nem kellett volna semmit se mondani. Oda kellett volna adnom a vesemet. Hogy csak utana tudja meg, az operaciot kovetoen. Meg szulni is lehet egy vesevel… volt mar ra pelda.
Vese. Micsoda badarsag. Semmiseg. Egy igazi feher magus szamara egyoranyi munka. Csakhogy nekunk nincs folhatalmazasunk a gyogyitasra, hisz minden igazi gyogyulas — egy bucsucedula valamely Setet magusnak, jogositvany holmi atokra, szemmelveresre. Es itt van az anyja… a szuloanyja, maga se tudvan rola, hogy pillanatnyi erzelmi kitoreseben, mikozben szavaival mast mond, az operacionak meg a gondolatat is megtiltva — egyszer csak megatkozza tulajdon lanyat.
Es folhorgad az iszonyatos fekete orveny.
— Most mar tenyleg nem tudom, mihez is kezdhetnek, Anton. Mindenfele ostobasagokba bonyolodom. Ma peldaul majdnem agyba bujtam egy vadidegennel — vegul csak ravette magat arra, hogy ezt elmondja, noha minden bizonnyal nem kisebb erofeszites kellett hozza, mint az anyjarol szolo elbeszeleshez.
— Szveta, ki lehet otolni valamit — kezdtem. — A lenyeg, hogy ne ulj olbe tett kezekkel, hogy ne illesd magad hiabavalo szemrehanyasokkal…
— De hisz direkt mondtam el neki, Anton! Tudtam, hogy mit felel! Azt akartam, hogy ne engedjek a szervatultetest! Meg kellett volna atkoznia, meg egy ilyen hulye p…t, mint en!
Nem is tudod, mennyire igazad van, Szvetlana… Senki se tudja, valojaban mifele folyamatok jatszodnak le ilyenkor, mi zajlik a homalyban, hogy mi a kulonbseg egy ismeretlen es egy kedves atka, plane a gyermeki vagy anyai atok kozt. De az biztos, hogy az anyai atok — mindennel veszedelmesebb.
—
Olga hangja egy pillanat alatt kijozanitott.
—
— Nem — valaszoltam. Hangosan szoltam, egyszerre felelven Szvetlananak es Olganak.
— En vagyok a vetkes. — Szvetlana a fejet ingatta. — Koszonom, Anton, de tenyleg vetkes vagyok.
—
Meglehet. Nem alltam le vitatkozni. Olga az atkok szakertoje, o aztan latott mindenfelet. Igen, persze, hogy valaki tulajdon gyermekenek rosszat akarjon… hosszutavon — ezt senki sem akarhatja. Mindazonaltal persze akadnak kivetelek.
—
— Szvetlana — kerdeztem. — Nincs mas megoldas? Nem lehetne maskepp segiteni az edesanyadon? A szervatultetesen kivul?
— Nem. Tudom, hisz orvos vagyok. Az orvostudomany nem mindenhato.
— Nem csak orvostudomany letezik a vilagon… Egy kicsit elbizonytalanodott:
— Mire gondolsz, Anton?
— Nem hivatalos orvostudomany — mondtam. — Nepi gyogyaszat.
— Anton…
— Ertem en, Szvetlana, hogy nehez ezt elhinni — vagtam bele sietosen. — Hisz van egy csomo sarlatan, szelhamos, a zuros klinikai esetekrol nem is szolva. De csak nem lehet minden kamu?
— Anton, mutass nekem akar csak egyet is kozuluk, aki valoban kepes volt egy sulyos beteget meggyogyitani. — Szvetlana tekinteteben ironia bujkalt, ahogy ram nezett. — De inkabb ne is meselj rola, hanem mutasd meg! Mutasd meg magat az embert es a betegeit, lehetoleg a gyogyitas elott es utana is. Akkor majd elhiszem, elhiszek mindent. Az osszes latnokot, tavkuruzslot, a feher es fekete magia mestereit…
Onkentelenul is osszerandultam. A leany folott ott fuggott a „fekete” magia pazar bizonyiteka, mondhatni iskolapeldaja.
— Meg tudom mutatni — mondtam. Eszembe jutott, hogy vonszoltak be egyszer Danyilat az irodaba. Egy szokvanyos csetepate utan — nem epp a leghetkoznapibb, de nem is a legsulyosabbak kozul valo. Egyszeruen csak nem volt szerencseje. Egy alakvalto csaladot akartak lekapcsolni, a Megallapodas csekely megszegese miatt. Az alakvaltok akar meg is adhattak volna magukat, es akkor az egeszet a ket Orseg kozti targyalas soran rendeztek volna le.
Am alakvaltoek inkabb az ellenszegulest valasztottak. Alighanem tobb nyomot is hagytak maguk mogott — veres nyomokat, amirol az Ejszakai Orseg nem tudott, es most mar nem is fogja megtudni a teljes igazsagot. Danyila ment be elsokent, igy aztan ot teptek meg legkemenyebben. Kapott a bal tudejere, a szivere, sulyos serulest szenvedett a majan, az egyik vesejet pedig egy az egyben kiteptek.
Danyila helyrerantasan maga a fonok ugykodott, es az Orsegbol majd mindenki, joforman az egesz szemelyzeti allomany besegitett — mindenki, aki csak rendelkezett erovel abban a pillanatban. Jomagam a harmadik korben alltam, feladatunk nem annyira a fonok energiaellatasanak biztositasa, mint inkabb a kulso behatasok elharitasa volt. Idonkent azert raneztem Danyilara. Hol egyedul merult el a homalyban, hol a fonokkel egyetemben. Es ahanyszor csak folbukkant a koznapi szferaban, sebei egyre inkabb begyogyuloban voltak. Mindezt nem volt annyira nehez elerni, ellenben nagyon hatasosnak bizonyult, hisz a sebek meg frissek voltak, es nem irattak meg elore a sors altal. De szemernyi ketsegem sem volt afelol, hogy a fonok kepes meggyogyitani Szvetlana anyjat. Meg ha a sorsa meg is szakad a kozelebbi jovoben, meg ha okvetlenul meg is kell halnia. A gyogyitas egyertelmuen lehetseges. A halal pedig majd mas okok folytan kovetkezik be…
