Ejszakai orseg

— Eros — szolt roviden Szemjon a tetore nezve, es labaval bepoccentette a pinkszin kocsi ajtajat. Folsohajtott, aztan nekiallt vetkozni.

— Teged meg mi lelt? — kerdeztem.

— Inkabb a falakon megyek fol oda… az erkelyeken at. Es neked is ezt tanacsolom, Ilja. Csak te inkabb menj a homalyban, ugy konnyebb.

— Es te hogy gondoltad?

— A szokvanyos modon. Igy kisebb az eselye, hogy meglat. Ne aggodjatok… hatvan eve foglalkozom hegymaszassal. Az Elbruszrol[20] is en teptem le a fasiszta zaszlot.

Szemjon ingre vetkozott, ruhajat a flaszterre dobalva. Egy vedo igezetformulat is elmormolt, ami aztan elfedte a cuccokat, meg magat a popec kocsit is.

— Biztos vagy benne? — erdeklodtem.

Szemjon folenyesen elmosolyodott, aztan osszehuzta magat, parszor leguggolt, karkorzeseket csinalt, mintha egy sportolo vegezne a bemelegiteset. Majd raerosen az epulethez ugetett. Az enyhe havazasban par hopihe szallt a vallara.

— Birni fogja? — kerdeztem Iljat. Azt tudtam, hogy kell folmenni egy epulet falan a homalyban. Elmeletileg. De egy ilyen folmenetel a koznapi vilagban, raadasul mindenfajta felszereles hijan…

— Muszaj lesz — erositette meg kulonosebb hatarozottsag nelkul Ilja. — Amikor tiz percig uszott a Jauza[21] fold alatti medreben… akkor se gondoltam volna, hogy kibukkan.

— Harminceves gyakorlat a vizalatti uszas teren — szoltam komoran.

— Negyven… Na, megyek en is. Es te, Anton… lifttel?

— Igen.

— Akkor gyerunk, ne halogasd…

Atment a homalyba es azzal Szemjon nyomaba eredt. Velhetoen mas-mas falakon fognak folmenni, arra viszont mar vegkepp nem volt cernam, hogy azt talalgassam, ki melyiken. A sajat utamat kellett megjarnom, es aligha valoszinu, hogy konnyebb lesz a tobbiekenel.

— Miert is talaltal ram, fonok… — suttogtam, mikozben a kapualjhoz futottam. Labam alatt ropogott a ho, fulemben luktetett a ver. Menet kozben huztam elo fegyveremet a pisztolytaskabol, majd pedig kibiztositottam. Nyolc darab ezust robbanogolyo. Elegnek kell lennie. Mar ha celba talalok. Csak csipjem el azt a pillanatot, amikor eselyem lesz eltalalni, megelozve a vampircsajt, es hogy a fiunak se essek baja.

— Elobb vagy utobb rad talaltak volna, Anton. Ha nem mi, hat a Nappali Orseg. Es nekik is megvan az eselyuk arra, hogy elkapjanak.

Nem lepodtem meg azon, hogy figyelemmel kiser. Eloszor is, komoly volt az ugy. Masodszor pedig, megiscsak o az elso szamu oktatom.

— Borisz Ignatyjevics, ha valami tortenne… — szetnyitottam dzsekimet, pisztolyomat pedig a hatam moge dugtam, csovet az ovembe akasztva. — Szvetlanaval kapcsolatban…

— Az anyjat teljes mertekben leellenoriztek, Anton. Nem. Nem kepes a megatkozasra. Nincs semmi effele kepessege.

— Nem is errol van szo. Borisz Ignatyjevics, arra gondoltam, hogy… Nem sajnaltam meg.

— Es ez mit jelent?

— Nem tudom. De nem sajnaltam. Nem bokoltam neki. Nem kerestem mentsegeket a szamara.

— Ertem.

— Most pedig… kerem, tunjon el! Ez az en munkam.

— Rendben. Elnezest, amiert kihajtottalak a csatamezore. Jarj szerencsevel, Anton!

Emlekezetem szerint a fonok soha senkitol nem kert elnezest. De nem volt idom az amuldozasra, hisz maris a lifthez ertem.

Megnyomtam a legfolso emelet gombjat es gepiesen a vezeteken himbalodzo fulhallgatokert nyultam. Kulonos, de szolt a zene. Vajon mikor kapcsolhattam be a lejatszot?

Es mit hoz szamomra a veletlen?

Minden majd csak azutan dol el: egyeseknek senki o,

Szamomra pedig — az ur,

A sotetsegben allok: egyeseknek arny vagyok,

Masoknak — lathatatlan.

Rajongok a Piknik egyuttesert. Erdekes lenne tudni: Skljarszkijt[22] lecsekkoltak abbol a szempontbol, hogy a Masfelekhez tartozik-e? Erdemes lenne… De lehet, hogy folosleges. Inkabb csak enekeljen.

Tanc kozben elvetem a ritmust, mindent rosszul tettem,

S meg csak meg se bantam.

Ma meg holmi elmaradt esore hasonlitok,

Egy ki nem nyilt viragra.

En, en, en — lathatatlan vagyok.

En, en, en — lathatatlan vagyok.

Arcaink akar a fust, arcaink akar a fust,

Es senki se tudja meg, mikepp fogunk gyozni…

Az utolso mondatot netalantan vehetem jo elojelnek?

A lift megallt.

Kiugrottam a legfolso emelet lepcsofordulojara, majd szemugyre vettem a mennyezetrol nyilo csapoajtot. A lakat le volt tepve, igenis, eppenseggel letepve — a zaropantot valaki szetlapitotta es kiegyenesitette. Ez eppenseggel nem a vampircsajra vallott, a tetore alighanem ropulve erkezett. A kissrac pedig az erkelyeken keresztul kapaszkodott fol.

Ezek szerint Tigrincs es Macko jart itt. Alighanem Macko muve, Tigrincs inkabb attorte volna a csapoajtot.

Lerancigaltam magamrol a dzsekit, majd a motyorgo discman melle dobtam a padlora. Megtapogattam hatam mogott a pisztolyt — erosen ult a helyen. Tehat a technikai reszletek elhanyagolhatoak? Meglatjuk, Olga, meglatjuk.

Arnyekomat folfele vetettem, kivetitettem a levegobe. Folhuzodzkodtam es egy ugrassal beleje siklottam. A homalyba lepven elkezdtem folfele maszni a letran. A femkapaszkodokat surun belepo kek moha rugozott az ujjaim alatt, igyekezett elmaszni.

— Anton!

Kiugorvan a tetore egy kicsit osszegornyedtem, akkora szel fujt. Hihetetlen, mekkora ereje volt a jeges szellokeseknek. Vagy az emberi vilag utorezgese, vagy pedig a homaly szeszelye. Egyelore meg vedett a teton magaslo liftakna betontombje, de eleg volt egy lepest tennem, es a szel maris csontig hatolt.

— Anton, itt vagyunk!

Tigrincs ugy tizmeternyire allhatott. Raneztem, es egy pillanatra megirigyeltem: o aztan biztos nem erzi a hideget.

Fogalmam sincs, honnet veszik az alakvaltok es a magusok a testuk transzformalasahoz szukseges plusztomeget. Ugy tunik, hogy nem a homalybol, de nem is az emberi vilagbol. Emberi alakjaban a harcos leanyzo ugy otven kilot nyomhatott, talan egy kicsit tobbet. Az eljegesedett teton harci pozban allo fiatal nostenytigris pedig vagy masfel metermazsat kostalt. Az auraja narancssarga szinben lobogott, a szoren lassan, raerosen szikrak csordogaltak. A farka utemesen jobbra-balra csapkodott, a jobb elso mancsa utemesen karmolaszta a bitument. Ezen a helyen a teto felszinet is atmarta, egesz a betonig — tavasszal aztan majd valaki jol beazik…

— Gyere kozelebb, Anton! — mordult ram a nostenytigris, hatra sem fordulva. — Ott van, ni!

Macko kozelebb allt a vampircsajhoz, mint Tigrincs. Meg annal is fenyegetobben nezett ki. Ezuttal egy jegesmedve alakjat valasztotta a transzformaciohoz, raadasul az Eszaki-sark valos lakoitol elteroen hofeher volt, akarha a gyermekkonyvek kepeirol lepett volna le. Nem, alighanem megiscsak magus lehet, nem pedig egy atnevelesen atesett alakvalto. Az alakvaltok egy, max. ket alakba vannak zarva, en pedig lattam mar Mackot