Halkan folnevetett.
— Hogyne, hogyne, te josagos szolgaja a Fenynek… Persze. Igazad van. Es akar ezerszer is elismetelheted, hogy halott vagyok. Hogy a lelkem elhamvadt, fololdodott a homalyban. Csupan akkor azt magyarazd el a magamfajta aljas gonosznak, mi koztunk a kulonbseg? Ugy magyarazd el, hogy en is megertsem…
A vampircsaj lehajtotta fejet es Jegor arcaba nezett. Bizalommal telten mondta, mar-mar baratian:
— Te pedig, fiacskam… ertesz engem? Felelj! Felelj becsuletesen, ugyet se vess… a karmokra! Nem fogok megbantodni.
Macko elorebb csuszott. Egy piciket. Ereztem, ahogy megfeszulnek az izmai, amint az ugrasra keszul.
A vampircsaj hata mogott pedig, hangtalanul, legiesen, ugyanakkor meglehetos gyorsasaggal — hogy tud ilyen sebesen haladni az emberi vilagban? — Szemjon bukkant fol.
— Ebreszto, fiacskam! — szolt vidaman a verszopo. — Felelj! De becsuletesen am! Es ha ugy gondolod, hogy neki van igaza, nem pedig nekem… ha valoban ezt hiszed… akkor elengedlek.
Elkaptam Jegor tekintetet.
Megertettem, mit fog valaszolni.
— Neked is igazad van…
Kiuresedtem. Elhultem. Kesz, nincs erom az erzelmekre. Hadd torjenek elo, langoljanak lobogva, az emberek elott lathatatlanul.
— Mit akarsz? — kerdeztem. — Letezni? Rendben… add meg magad! Lesz targyalas, kozos targyalas, az Orsegek bevonasaval…
A vampircsaj ram nezett. A fejet ingatta:
— Nem… Nem hiszek a birosagunkban. Sem az Ejszakai Orsegben, sem a Nappaliban…
— Akkor meg minek hivtal ide? — kerdeztem. Szemjon a vampircsaj fele haladt, egyre kozelebb es kozelebb jutott hozza…
— Hogy bosszut alljak — felelte egyszeruen. — Megolted a baratomat. En pedig a tiedet fogom… a szemed lattara… Aztan pedig… megproballak teged is megolni. De meg ha nem is sikerul… — A vampircsaj elmosolyodott. — Eleg lesz neked annak tudata, hogy nem menthetted meg a fiut. Nemde, jaror? Ugy irjatok ala a licenceiteket, hogy kozben nem neztek az emberek arcaba. De ha egyszer beleneztek… es az erkolcs felszinre kerul… az egesz alsagos, olcso, aljas erkolcsotok…
Szemjon ugrott.
Vele egyidejuleg pedig Macko is.
Szep volt, es gyorsabb barmely lovedeknel, barmely atoknal is — mert hat, vegso soron csupan a csapast ado test marad, no meg a kepesseg, melyre husz, negyven, szaz even at tarto gyakorlassal tettek szert…
Ennek ellenere megis elokaptam hatam mogul a pisztolyt es meghuztam a ravaszt, tudvan tudva, hogy a lovedek lustan es almosan mozog majd, ahogy a „rapid” felveteleken latni valamely olcso akciofilmben, mialtal a vampircsajnak eselye lesz kiterni elole, vagy pedig gyilkolni.
Szemjon kiterjesztett testtartassal uszott a levegoben, aztan mintha uvegfalnak utkozne, lecsuszott egy lathatatlan fal menten, egyszersmind atment a homalyba. Mackot felrevetette az akadaly — o joval masszivabbnak bizonyult. A lovedek, mely egy szitakoto eleganciajaval vanszorgott a vampircsaj fele, langnyelv kisereteben lobbant egyet, majd hirtelen eltunt.
Ha nem lattam volna a verszopo ertetlensegben lassan elkerekedo szemet, hat azt hittem volna, hogy a vedoburat o maga bocsatotta le… Noha ez csakis a felsobb magusok elojoga volt…
— A vedelmem alatt allnak… — hangzott fol a hatam mogul.
Megfordultam — es Zavulon tekintetebe utkoztem.
Meglepo, de a vampircsaj nem esett panikba. Es az is meglepo, hogy nem olte meg Jegort. A sikertelen tamadas es a Setet magus megjelenese mondhatni ot sokkal inkabb megleptek, mint bennunket, mert a magam reszerol… szamitottam valami effelere, elvegre levettem az amulettet.
Azon sem csodalkoztam, hogy ilyen gyorsan erkezett. A Seteteknek megvannak a maguk utjaik. Csak az nem vilagos, hogy Zavulon miert ezt a kis csetepatet tuntette ki figyelmevel, ahelyett, hogy a tabori torzsunknel tartozkodna a Setetek reszerol delegalt megfigyeloi minosegeben? Elvesztette volna Szvetlana es az annak feje folott fuggo orveny iranti erdeklodeset? Netan valami olyasmire jott ra, amit sehogy se tudunk megfejteni?
Atkozott egy tulajdonsag az elorelato tervezesre valo keptelenseg! A muveletisek munkajuk lenyegenel fogva hijaval vannak eme kepessegnek. Letelemuk a veszely azonnali lereagalasa: rogtonzott osszecsapas, aztan gyozelem vagy vereseg.
Ilja mar huzta is elo a magikus vesszot. Halvanylila villodzasa egy harmadfokozatu magushoz kepest tulsagosan erosnek tunt, ahhoz pedig tulzottan is egyenletesnek, hogy az erok holmi hirtelen foltolulasanak szamlajara irjam. Magikus vesszejet minden bizonnyal maga a fonok toltotte fol.
Ezek szerint szamitott volna ra?
Ezek szerint olyasvalaki folbukkanasat gyanitotta, aki erejet tekintve onmagaval is osszemerheto?
Sem Tigrincs, sem Macko nem valtoztatott az alakjan. Az o magiajuk nem kovetelte meg az alkalmazkodast — az emberi testhez valo hasonulast pedig meg annyira sem. Macko tovabbra is a vampircsajra meredt, ugyet sem vetve Zavulonra. Tigrincs pedig mellem lepett. Szemjon, derekat dorzsolgetve, a vampircsajt kerulgette lassu iramban, mikozben demonstrativan annak szemebe meredt. A Setet magussal valo veszodest szinten rank hagyta.
— Ok? — bodult el Tigrincs.
Eloszor nem is ertettem, mi zaklatta fol.
— A vedelmem alatt allanak — ismetelte meg Zavulon. Egy alaktalan fekete kabatba burkolozott, a fejen pedig fekete szormebol keszult, gyurott barettot viselt. A magus kezet a zsebebe rejtette, de valamiert meggyozodesem volt, hogy nincs bennuk semmi — sem amulett, sem pisztoly.
— Ki vagy? — kialtott ra a vampircsaj. — Ki vagy?
— Vedelmezod es partfogod. — Zavulon felem nezett, illetve nem is felem, hanem inkabb egy kicsit elnezett mellettem. — A gazdad vagyok.
Elment volna az esze? A vampircsaj semmit sem ertett az eroviszonyok ilyeten megoszlasabol. Folspannolta magat. Kesz volt a halalra… marmint letezesenek befejezesere. Most pedig folbukkant annak eselye, hogy epsegben megussza, de ez a hangnem…
— Nekem aztan nincs gazdam! — A lany, kinek elete masvalaki halalava lett, folnevetett. — Akarki is legy, Fenybol avagy Setetbol valo: jegyezd meg! Nekem nem volt, es nem is lesz gazdam!
A teto szele fele kezdett araszolni, magaval vonszolva Jegort. Akarcsak az elobbiekben is, egyik kezevel atfogta, a masikat pedig a torkanak szoritotta. Tuszul ejtette — jo kis huzas a Feny eroivel szemben…
De az is lehet, hogy netan a Setet eroivel szemben is?
— Zavulon, mi beleegyezunk — mondtam. Kezemet Tigrincs megfeszulo hatara tettem. — A tied. Vidd el… targyalasra vele! Alavetjuk magunkat a Megallapodasnak.
— Elviszem oket… — Zavulon bamban meredt elore. A szel az arcat csapkodta, am a magus tagra nyilt szemeivel meg csak nem is pislantott, mintha uvegbol ontottek volna oket. — A no es a fiu a mienk.
— Nem. Csak a vampircsaj.
Erre aztan vegre kegyeskedett pillantasra meltatni:
— Feny hodoloja, csakis a magamet veszem el. En a Nagy Megallapodasnak vetem ala magam. A no es a fiu a mienk.
— Erosebb vagy akarmelyikunknel — mondtam. — De egyedul vagy, Zavulon.
A Setet magus erre a fejet csovalta es szomorkasan, egyutterzon elmosolyodott.
— Nem, Anton Gorogyeckij.
A liftaknabol leptek elo — az ifju es tarsnoje. Es sajna nem ismeretlenek.
Alisza es Pjotr. A Nappali Orseg boszorkanymestere es boszorkanya.
— Jegor! — szolitotta halkan Zavulon. — Tudataban vagy a koztunk levo kulonbsegnek? Melyik oldalt reszesitened elonyben?
A fiu hallgatott. Talan csak azert, mert a vampircsaj karmai a torkat ertek.
— Benne lennenk a pacban? — kerdezte dorombolon Tigrincs.
— Ja — erositettem meg.
— Mit hataroztok? — kerdezte Zavulon. A jarorei egyelore hallgattak, nem avatkoztak be a tortenesekbe.
