csampas barnamedve kepeben — amikor az Orseg amerikai kuldottsegenek rendeztunk farsangi folvonulast —, de grizzly alakjat is oltotte mar magara — az alakvaltast taglalo szemlelteto eloadasokon.
A vampircsaj a teto legszelen allott.
Szemmel lathatoan lesovanyodott elso talalkozasunk ota. Arca tovabb hegyesedett, az orcai is beestek. A szervezet atalakulasanak kezdeti szakaszaban a vampiroknak majdnem folyamatosan friss verre van szukseguk. Am a kulseje ne tevesszen meg senkit: lesovanyodasa csupan kulsodleges, kinokkal jar ugyan, de nem veszi el az erejet. Az arcan ektelenkedo egesnyom majdnem teljesen elmult, mar alig latszott a helye.
— Te! — A vampircsaj hangja unnepelyesen csengett. Meglepoen unnepelyes — mintha bizony nem targyalasra, hanem aldozathozatalra hivott volna.
— En.
Jegor a vampircsaj elott allt, vele vedte magat a no muveletisektol. A fiu a verszopo altal eletre hivott homalyban allt, ezert aztan nem vesztette el az eszmeletet. Neman allt, mozdulatlanul, hol ram, hol Tigrincsre vetve tekintetet. Nyilvanvalo, hogy nagyon remenykedett bennunk. A vampircsaj egyik kezevel atfogta a fiu mellkasat, ezaltal magahoz szoritva, masik, kimeresztett karmu kezet pedig a torkanak szegezte. Nem volt tul nehez kiertekelni a tortenteket. Patthelyzet. Meghozza kolcsonosen.
Ha Tigrincs vagy Macko netan ravetne magat — egy kezmozdulattal lemetszi a fiu fejet. Ez pedig gyogyithatatlan — meg a mi lehetosegeink kozepette is… Masfelol viszont, ha megoli a sracot — hat semmi se vedi tovabb.
Az ellenseget nem erdemes sarokba szoritani. Plane, ha azert mesz oda, hogy meggyilkold.
— Azt akartad, hogy eljojjek. Hat eljottem — folemeltem a kezem, demonstralando, hogy semmi sincs nalam. Eloreleptem. Amikor Tigrincs es Macko koze ertem, a vampircsaj kivicsoritotta szemfogait:
— Megallj!
— Nincs nalam nyirfakaro, de meg csak harci amulett sem. Nem vagyok magus. Es semmit se tudok tenni ellened.
— Az amulettet! Ott log a nyakadban!
Szoval igy allunk…
— Annak semmi koze sincs hozzad. Attol ved, aki merhetetlen magassagokban van hozzad kepest.
— Vedd le!
Ajjaj, nem jol van ez igy… mondhatni nagyon rosszul… Megragadtam a lancocskat, leteptem az amulettet es a labam ele dobtam. Most mar, ha Zavulon netan ugy akarja, megprobalkozhat a befolyasolasommal.
— Levettem. Most mar ki vele! Mit akarsz?
A vampircsaj megcsavarta a fejet — a nyaka konnyeden 360 fokos fordulatot vett. Hoppa! Ilyesmirol meg csak nem is hallottam — es szerintem a harcosaink sem: Tigrincs folbogott.
— Valaki lopakodik itten! — a vampircsaj hangja emberi maradt: egy fiatal, buta csajszi hiszterikusan visito hangja, akire veletlenul raszakadt nemi ero es hatalom. — Ki az? Kicsoda?
Megnovesztett karmokkal ekes bal kezet a fiu torkaba nyomta. Osszerezzentem arra gondolvan, mi lesz, ha csak egyetlen csepp ver is kiserked. A verszopo keptelen lesz uralkodni magan! Masik kezevel, egy ugyetlenre sikeredett vadlo gesztussal — mely akaratlanul is a pancelauton szonokolo Leninre emlekeztetett — a teto szelere mutatott.
— Mondd, hogy jojjon elo!
Folsohajtvan kiszoltam:
— Ilja, gyere elo…
A teto szelen kapaszkodo ujjak bukkantak fol. Egy pillanat mulva pedig Ilja atugrott az alacsony peremen, majd Tigrincs melle allt. Hol tudott ott meglapulni? Egy erkelykorlaton? Vagy pedig a kek mohaindakba kapaszkodva logott?
— Tudtam! — szolt unnepelyesen a vampircsaj. — Atveres! Szemjont azonban mintha nem erezte volna. Lehetseges volna, hogy a mi flegma baratunk vagy szaz eve nindzsucuval foglalkozik?
— Talan nem neked kene atverest emlegetned.
— Igenis nekem! — Egy pillanatra a vampircsaj szemeben valami emberi villant. — En ertek az atvereshez! Ti viszont… nem!
Rendben. Rendben, ertesz hozza, mi meg nem. Higgy es remelj! Ha ugy veled, hogy a „kegyes hazugsag” fogalma csakis a szentbeszedekbe valo — am hidd azt. Ha azt gondolod, hogy „nem art, ha a josag okollel is bir” csakis egy kinevetett kolto osdi verseibe valo — am remelj.
— Mit akarsz? — kerdeztem.
Egy pillanatra elhallgatott, mintha eddig ezen nem igazan gondolkodott volna el.
— Elni!
— Ezzel mar elkestel. Halott vagy.
A vampircsaj ujfent vicsoritott:
— Tenyleg? Es a holtak vajon ertenek a fejletepeshez?
— Igen. Csakis ehhez ertenek.
Neztuk egymast — az egesz olyan furcsa volt, oly szinpadias-fellengzos, az egesz parbeszed olyan benara sikeredett, hisz soha nem fogjuk megerteni egymast. A vampircsaj halott. Az elete — masok halala aran lehetseges. En elek. Viszont az o szemszogebol nezve ez az egesz forditva van.
— Errol nem tehetek. — A hangja hirtelen lenyugodott, puhabba valt. Es Jegor nyakanak szoritasan is engedett egy kicsit. — Ti… ti, akik Ejszakai Orsegnek hivjatok magatokat… akik ejszakankent nem alusztok, akik eldontottetek, hogy jogotok van megvedeni a vilagot a Setettol… Hol voltatok, amikor a veremet vettek?
Macko tett egy apro lepest elore. Ici-pici lepest, mintha nem is lepett volna hatalmas mancsaival, hanem csak a szel lokte volna elorebb. Arra gondoltam, hogy igy fog araszolni hosszu perceken at, ahogy az elmult oraban is tette, miota tart ez a szembenallas. Egeszen addig, mig ugy nem iteli, hogy immaron eleg eselye van. Akkor aztan raveti magat — es ha szerencseje van, kiragadja a fiut a vampircsaj kezebol, igy az par bordatoressel megussza az egeszet.
— Nem tudunk mindenkire felugyelni — mondtam. — Egesz egyszeruen nem megy.
Ez mar tenyleg felelmetes — kezdtem megsajnalni… Nem a sracot sajnaltam, aki a Feny es Setet jatekaiba keveredett, sem a Szvetlana nevre hallgato leanyzot, aki folott atok lebeg, de meg csak a semmiben se vetkes varost, amire razudul majd ez az atok… A vampircsajt sajnaltam. Mert, ha ugy vesszuk, tenyleg — hol voltunk akkor? Mi, akik az Ejszakai Orsegnek hivjuk magunkat…
— Akarhogy is vesszuk, volt valasztasod — mondtam. — Es ne mondd, hogy nem igy volt! A hasonulas csakis kolcsonos beleegyezes nyoman megy vegbe. Akar meg is halhattal volna. Becsuletes halallal. Emberkent.
— Becsuletesen? — A vampircsaj megrazta a fejet, szetteritve hajat a vallan. Hol van mar Szemjon? Nem lehet olyan nehez folkapaszkodni egy huszemeletes haz tetejere… — Akartam is, becsuletesen… Es a masik… aki alairta a licenceket… aki taplaleknak jelolt engem? O is becsuletesen jart el?
Feny es Setet…
Nem egyszeruen holmi bevadult vampir predaja. Zsakmanynak szantak, a vakveletlen aldozata lett. Es semmifele sorslehetosege nem maradt — csak hogy atengedje az eletet, egy idegen halal meghosszabbitasa erdekeben. Csak hat az a srac, aki a labam elott omlott ossze egy marek porra, miutan sajat pecsetjetol folemesztodott — beleszeretett. Tenyleg beleszeretett… es nem egy idegen eletet szivott ki, hanem magahoz hasonlova tette a lanyt.
A holtak nem csak a fejek letepesehez ertenek, de szeretni is tudnak. Csupan az a baj, hogy meg a szerelmuk is vert kivan.
A vampir kenytelen volt rejtegetni baratnojet, hisz torvenytelenul valtoztatta a lanyt verszivova. Kenytelen volt taplalni ot, es erre csakis az elover alkalmas, nem pedig holmi naiv donorok altal leadott uvegcsek tartalma.
Es azzal megkezdodott a Moszkva utcain zajlo orvvadaszat, mi pedig, a Feny orzoi, a hosies Ejszakai Orseg — aki szepen atengedte az embereket Seteteknek —, hirtelen folocsudtunk.
A haboruban az a legfelelmetesebb, ha megerted az ellenseget. Megerteni — ez azt is jelenti, hogy egyszersmind megbocsatasz neki. Nekunk pedig nincs jogunk ehhez — a vilag teremtese ota nincs jogunk…
— Ennek ellenere megiscsak volt valasztasod — mondtam. — Volt. A mas arulasa nem mentheti a sajatodat.
