— Nem tetszik ez nekem — mondta Tigrincs. Zavulon fele nyomult kicsinyeg, farka pedig irgalmatlanul csepelte a terdemet. — Nagyon nem tetszik nekem a Nappali Orsegnek jelen esemenyekkel kapcsolatos allaspontja…
Alighanem Mackoval egyetemben ez volt a kozos velemenyuk: amikor parban dolgoztak, csak az egyikuk nyilvanult meg szoban. Iljara neztem: ujjai kozt forgatta a vesszot es kozben mosolygott — nem sok jot igerve, egyszersmind abrandosan. Mint a gyerek, aki jatekfegyver helyett egy toltott UZI-t hozott a pajtasai korebe. Szemjonnak nyilvanvaloan mindegy volt. Magasrol tett az effajta csip-csup aprosagokra. Immaron 70 eve, hogy a tetokon rohangal.
— Zavulon, a Nappali Orseg neveben szolsz? — kerdeztem.
A Setet magus szemeben egy pillanatra mintha a habozas arnyekat lattam volna folvillanni.
Mi zajlik itt tulajdonkepp?… Miert hagyta ott Zavulon a tabori torzsunket — hisz ezaltal elvesztette annak lehetoseget, hogy kifurkesszen es a Nappali Orseg oldalara allitson egy hatalmas ereju, ismeretlen magust. Ilyen lehetoseget nem szoktak elszalasztani — meg egy vampircsaj es egy potencialisan igen nagyszeru kepessegekkel biro legenyke kedveert sem. Miert valt ki konfliktust Zavulon?
Es miert, vajon miert nem akar — hisz latom en, efelol nincs ketseg! — az egesz Nappali Orseg neveben follepni?
— A magam neveben szolok — mondta Zavulon.
— Akkor nemi szemelyes nezetelteres latszik kibontakozni kozottunk — feleltem.
— Meglehet.
Nem akarja belekeverni az Orsegeket. Jelen helyzetunkben csupan egyszeruen Masfelek vagyunk, meg ha momentan szolgalatban is allunk, es epp meghatarozott feladatok megoldasan ugykodunk. Amde Zavulon szeretne elkerulni, hogy eme konfliktust a hivatalos szembenallasig vigye. Miert? Ennyire bizik onnon erejeben, vagy ennyire tart a fonok megjelenesetol?
Semmit sem ertek.
De ami a legfobb: miert hagyta ott a tabori torzset es a vadaszatot, melyet a Szvetlanara atkot terhelo varazslo utan folytattunk? A Setetek arra torekedtek, hogy ez a varazslo az o oldalukra alljon. Most meg lazan lemondanak rola?
Mit tud Zavulon? Es mi lehet az, amit viszont mi nem tudunk?
— A ti szanalmas… — kezdte a Setet magus. Nem volt mar ideje befejezni — az aldozat megtette a maga lepeset.
Meghallottam Macko bogeset — egy ertetlen, tanacstalan bogest, amire megfordultam.
Jegor, aki mar vagy fel oraja jatszotta a tusz szerepet a vampircsaj szoritasaban, egyszer csak tunedezni kezdett, szemunk lattara olvadozott.
A srac kezdett melyebbre merulni a homalyba.
A vampircsaj osszeszoritotta a kezet — vagy megtartani akarta, vagy pedig megolni. A karmos mancs lendulettel csapott le, de mar nem ert elo testet. A vampircsaj sajat magara mert csapast — a bal melle ala, a szivere.
Milyen kar, hogy elettelen!
Macko ravetette magat. Eleven hobuckakent suvitett at a pusztasagon, egyenest Jegor hult helyere, es azzal ledontotte a vampircsajt. A hustorony alatt teljesen eltunt a rangatodzo test, csupan a medve bozontos oldalat gorcsosen dongeto karmos kez latszodott.
Ebben a pillanatban Ilja kezebe kapta magikus vesszejet. Annak lila fenye egy kicsit elhalvanyult, mielott a vesszo folrobbant volna, hogy aztan feher langoszloppa valjek. Olyba tunt, hogy a muveletis kezeben egy vilagitotoronyrol leszakitott fenynyalab van — vakito, egyszersmind majdhogynem tapinthatoan tomor. Ilja lathato erofeszitessel emelte fol a kezet, nyalabjat a szurke egre emelven — ilyet Moszkva a haborus idok ota nem lathatott —, hogy aztan a gigaszi bunkoval Zavulonra sujtson.
A Setet magus folkialtott.
Egesz egyszeruen leverte a labarol, a tetohoz lapitotta, a fenyoszlop pedig kitepte magat Ilja kezei kozul, sajat akarattal es mozgassal birvan onallo eletre kelt. Immaron nem egy fenysugar, nem egy langoszlop volt, hanem egy ezustos pikkelyekkel boritott, tekergodzo feher kigyo. A gigaszi test ellaposodott, csuklyava alakult, melynek vegen egy bamba allati pofa meredt elo, teherauto-kerek meretu, rezzenetlen szemekkel. Majd pedig elovillant vekony, ketagu nyelve is, mely aztan gazegokent langolt.
Felreugrottam — majdnem elcsapott a farkaval. A tuzes kobra gombolyagga valtan Zavulonra vetette magat, fejet olykor heves randulasokkal onnon testenek gyurui koze meritve. A langolo gyuruk mogott pedig harom arny csepelte egymast, mozgasukat csak homalyos savokban, elmazoltan erzekeltem. Tigrincs ugrasat, mellyel a Nappali Orseg boszorkanyat es boszorkanymesteret celozta meg, egyszeruen eszre se vettem.
Ilja halkan rohincselve meg egy magikus vesszot huzott elo valahonnet derektajrol. Immaron bagyadtabb fenyut — ezt alighanem sajat maga toltotte fol.
Ezek szerint egy eppenseggel Zavulonra meretezett fegyverrel jott ide? A fonok tudta volna, vegso soron kivel gyulik meg a bajunk?
Korbepillantottam a teton. Elso pillantasra olyba tunt, hogy minden rendben. Macko elkapta a vampircsajt, es most nagy odaadassal gyepalta mancsaival, mindekozben idorol-idore kusza hangok hallatszottak ki alola. Tigrincs a jarorokkel volt elfoglalva, es nem ugy tunt, mint aki segitsegre szorulna. A feher kobra Zavulont fojtogatta.
Mi pedig dologtalanul maradtunk. Ilja, keszenletben tartva a magikus vesszot, a kavarodast figyelte — nyilvan azon filozott, hogy melyik tusaba vesse magat. Szemjon immaron figyelemre se meltatta a vampircsajt, a jarorok es Zavulon pedig egyaltalan nem erdekeltek, igy aztan a teto szelen jarkalt, mikozben lefele figyelt. Csak tan nem a Setetek erositesetol tartott?
En meg alltam, mint a hulye, egy folosleges pisztollyal a kezemben…
Az arnyek elsore a labam ele vetult. Belelepven azonnal megereztem a belole arado hideget. Nem az emberek szamara ismeros hideget, de nem is azt, mely minden Masfele elott ismert — a mely homaly hidege volt ez. Itt mar szel sem fujt, a ho es a jeg is eltunt a labam alol. Nyoma sem volt a kek mohanak. Mindent kod boritott — suru, nyulos, csomos kod. Ha mar mindenaron a tejhez kell hasonlitani, hat akkor ez a kod volt az aludttej. Az ellensegek es a baratok is — mind elmosodott, alig mozdulo arnyakka valtak. Csupan a Zavulonnal birkozo tuzes kobra maradt ugyanolyan lenduletes es fenyes — eme kuzdelem a homaly osszes retegeben zajlott. Amikor elkepzeltem, mennyi energiat is taplaltak a magikus vesszobe, kezdtem egeszen rosszul erezni magam.
De hat miert, Setet es Feny! Miert? Sem a fiatal vampircsaj, sem a Masfele fiucska nem er meg ekkora erofeszitest!
— Jegor! — kialtottam.
Mar kezdtem egeszen atfagyni. A homaly masodik szintjere csak ketszer mereszkedtem: egy gyakorlat alkalmaval, oktato jelenleteben, illetve tegnap, hogy athatoljak a bezart ajton. Itt aztan nem rendelkeztem vedelemmel, es minden egyes pillanattal rohamosan vesztettem az erombol.
— Jegor! — Atgazoltam a kodon. Hatam mogul tompa utesek zaja hallatszott: a kigyo csepelt valakit a teton, annak testet a pofajaba tomkodve — meg azt is tudtam, kinek a testet…
Az ido itt meg lassabban folyik, igy van egy kis eselye annak, hogy a srac egyelore nem vesztette el az eszmeletet. Arra a helyre igyekeztem, ahol a homaly masodik szintjere merult, mikozben azon iparkodtam, hogy legalabb valamit eszleljek, de nem vettem eszre a testet. Elbotlottam, elestem, majd foltapaszkodvan guggolo helyzetbe ereszkedtem, es akkor Jegor arcaba utkoztem.
— Minden rendben? — kerdeztem sutan. Sutan, leven a szeme nyitva volt, es engem meregetett.
— Igen.
A hangunk suketen es harsogon szolt. Karnyujtasnyira tolunk ket arny kuzdott egymassal: Macko tovabbra is a vampircsajt tepte. Hihetetlen, mennyi ideig futja ellenallasra!
Es az is, hogy milyen sokaig birja a fiu.
— Menjunk! — mondtam, mikozben megerintettem a vallat. — Nehez itt lenni… Azt kockaztatjuk, hogy orokre itt ragadunk.
— Am legyen!
— Nem erted, Jegor! Ez maga a szenvedes! Meghozza orok szenvedes… szerteoszlani a homalyban. Meg csak el se tudod kepzelni, Jegor! Gyerunk innet!
— Miert?
