szemektol.
Jegor ott guggolt — ahhoz nem volt ereje, hogy folkeljen. Mar azon is meglepodtem, hogy egyaltalan eszmeletenel van — hisz kulso energia-utanpotlasa immaron megszakadt. Ama bizonyos utanpotlas, ami a fonok erdeklodeset is folkeltette, mely mar a tortenet kezdeten is jelen volt. Az Y faktor. Amit a szitu megbonyolitasa vegett dobtak be.
Jegor tenyererol rezlancon egy apro csontamulett logott.
— Kapd el! — kialtotta a fiu.
— Ne fogd meg! — parancsolta Zavulon. De mar keson, leven lehajolva folkaptam a labam ele hullo amulettet. A vesett medalion erintese egetett, akarha egy zsaratnokot markoltam volna.
A demonra nezve a fejem csovaltam:
— Zavulon, tobbe mar nincs hatalmad folottem…
A demon foluvoltott, aztan megindult felem. Hatalma immar nem volt folottem, ereje viszont annal tobb.
— Nono… — szolt Ilja kioktaton.
Egyszerre langolo feher fal osztotta kette a teret kozottunk. Rarontvan a magikus akadalyra Zavulon egyszer csak foluvoltott, a tiszta feher fenysav hatravetette. Nevetsegesen razogatta megegett labait, most mar egyaltalan nem tunt felelmetesnek, inkabb sutanak.
— Tobblepeses kombinacio — mondtam. — Eleg utos, nemde?
A teto elcsendesult. Tigrincs es az Alisza nevre hallgato boszorkany egymas mellett alltak — meg sem probaltak egymasra tamadni. Szemjon hol ram, hol pedig Iljara nezett, es nem igazan lehetett eldonteni, melyikunk valt ki belole nagyobb csodalkozast. A verszopo halkan sirdogalt, mikozben igyekezett foltapaszkodni. O jart a legrosszabbul, minden erejet elvesztegette, mikozben Macko szoritasaban a tulelesert kuzdott, most pedig nagy erofeszitesek kozepette igyekezett regeneralodni. Elkepeszto megeroltetessel sikerult kibuknia a homalybol, mialtal egy homalyos sziluette valtozott.
Mintha meg a szel is elallt volna…
— Mikepp tegyunk Setet magussa egy eredendoen tiszta embert? — kerdeztem. — Hogyan csabitsuk a Setet oldalara azt az embert, aki nem tud gyulolni? Bombazhatjuk mindenfelol kellemetlensegekkel… aprankent, kis adagokban, annak remenyeben, hogy majd nekiboszul… De ez sem segit, az az ember tulsagosan is tiszta… az a no…
Hja folnevetett, halkan es helyeslon.
— Az egyetlen, akit meggyulolhet — elneztem Zavulont: mostanra mar csak holmi erotlen duh maradt a szemeben —, sajat maga. Ez varatlan lepes. Szokatlan. Mondjuk megbetegszik az anyja. A leany tulajdon lelket is elegeti, mikozben megveti magat onnon erotlensegeert es tehetetlensegeert. Ezzel aztan sarokba szoritjuk, miutan szamara csak a gyulolet marad, mely ha onmagara is iranyul, de gyulolet. Persze fonnall a valoszinusegi elagazas lehetosege is. Egy kis esely, hogy az Ejszakai Orseg egyik maganyos munkatarsa, aki lenyegeben jaratlan a terepmunkaban…
A labam mar rogyadozott — tenyleg nem szoktam ennyi ideig a homalyban maradni. Nagyon ugy nezett ki, hogy terdre esem Zavulon elott, amihez kulonosebben nem volt kedvem. Szemjon atsiklott a homalyon es megtamasztott a vallamnal fogva. Le mernem fogadni, hogy vagy 150 eve gyakorolja magat ebben…
— Jaratlan a terepmunkaban… — ismeteltem. — Kapja magat, azt’ nem a bevett eljaras szerint cselekszik. Nem fogja szanni es tutujgatni a leanyt, kinek szamara a szanalom… csakis halalos lehet. Kovetkezeskepp el kell terelni a figyelmet. Olyan helyzetet kell teremteni, ugy el kell havazni, hogy ki se latszodjek a tennivalokbol. El kell erni, hogy egy masodlagos fontossagu feladatban talalja magat, raadasul meg szemelyes felelosseggel es szimpatiaval is meg kell terhelni — mindennel, ami csak lehetseges. Ez boven megeri egy mezei vampir folaldozasat. Igy van?
Zavulon kezdett visszavaltozni. Rohamosan nyerte vissza elozo, buvalbelelt ertelmisegi kullemet.
Rohej. Minek? Olyannak lattam, amilyenne a homalyban lett, egyszer es mindorokke.
— Tobblepeses kombinacio — ismeteltem. — Le mernem fogadni, hogy Szvetlana anyjanak egyaltalan nem kell elpusztulnia holmi halalos korsagban. A ti oldalatok felol ez csupan egy apro beavatkozas volt, a megengedheto keretek kozt… De hat akkor nekunk is jogunk van effelehez.
— O mar a mienk! — mondta Zavulon.
— Nem — intettem a fejemmel. — Nem fog itt semmifele pokol attorni. Az anyja pedig rendbe jon. Mindjart indulok Szvetlanahoz… es mindent elmeselek neki… A leany az Ejszakai Orseghez csatlakozik. Zavulon… vesztettetek. Akarhogy is, de vesztettetek.
Teton szetdobalt ruhacafatai a Setet magushoz kusztak, egybenottek, majd raszokkenven fololtoztettek — szemem elott igy vegul egy banatos, elbuvolo, az egesz vilagon busongo alak bontakozott ki.
— Senki sem megy el kozuletek — mondta Zavulon. Hata mogott gomolyogni kezdett a Setet, es mintha ket hatalmas fekete szarny bontakoznek ki a semmibol.
Ilja ismet folnevetett.
— Mindotoknel erosebb vagyok. — Zavulon Iljara sanditott. — Kolcsonkapott eroid is vegesek. Orokre itt maradtok, a homalyban… melyebben, mint ahova valaha akar csak tekinteni is mertetek…
Szemjon folsohajtott es igy szolt:
— Anton, hisz meg mindig nem fogta fol.
Megfordultam es megkerdeztem:
— Borisz Ignatyjevics, eleg lesz most mar a maszkabalbol, nemde?
A fiatal pimasz muveletis vallat vont:
— Hat persze, Antoska. De hat oly ritkan van szerencsem akcio kozben megfigyelhetni a Nappali Orseg fonoket… igy hat bocsass meg az oregnek! Merem remelni, hogy Iljanak legalabb ennyire erdekes volt az en boromben lenni…
Borisz Ignatyjevics fololtotte elobbi valojat. Egy csapasra, mindenfele kozbenso szinpadias metamorfozisok es fenyeffektusok nelkul. Ismet kontost es tubetejkat viselt, epp csak a laban puha icsig[23] volt immar, afolott pedig — kalucsni.
Latni kellett volna Zavulon arcat — mit ne mondjak, orom volt nezni.
A sotet szarnyak nem tuntek el, de mar nem nottek tovabb, bizonytalanul verdestek, mintha a magus szeretne elropulni, de meg nem szanta ra magat.
— Fujd le az akciot, Zavulon! — mondta a fonok. — Ha most rogton eltuntok innet es Szvetlana hazatol, nem nyujtjuk be a hivatalos tiltakozo jegyzeket.
A Setet magus nem habozott:
— Elmegyunk.
A fonok bolintott, mintha nem is szamitott volna mas valaszra. Azt hihetne az ember… De leengedte a magikus vesszot, igy a Zavulon es koztem termett akadaly is eltunt.
— Szamon tartom, milyen szerepet jatszottal a tortentekben… — suttogta nyomban a Setet magus. — Mindorokre.
— Emlekezz csak! — egyeztem bele. — Artani nem arthat.
Zavulon osszefogta a karjat — a hatalmas szarnyak utemesen kezdtek verdesni, majd a magus eltunt. De elobb meg a boszorkanyra nezett, aki rabolintott.
Juj, de nem volt ez inyemre. Ha kikopnek utanad — hat, halalosnak epp nem mondhato, de kellemesnek sem.
Konnyed riszalo jarassal, ami egyaltalan nem illett osszeverzett arcahoz es tehetetlenul logo bal karjahoz, Alisza mellem lepett.
— Neked is menned kell — mondta a fonok.
— Hat persze, a legnagyobb orommel! — felelte a boszorkany. — De mindezek elott meg jogom van egy aprocska… egeszen aprocska tetthez. Igy van, Anton?
— Igen — suttogtam. — Hetedik fokozatu beavatkozas.
Kire mer csapast? A fonokre? Rohej. Tigrincs, Macko, Szemjon… ugyan mar. Jegor? Vajon mit lehet belesulykolni a legalacsonyabb szintu rahatassal?
— Nyilj meg! — szolt a boszorkany. — Nyilj meg nekem, Anton! Hetedik fokozatu beavatkozas. Az Ejszakai Orseg a tanum ra: nem hagom at a hatart.
Szemjon folnyogott, a fajdalomig szoritva a vallam.
