— Es rolad, Anton.
— Miert? — kerdeztem butan.
— A teton lezajlott csetepate soran harom percig tartozkodtal a homaly masodik retegeben. Anton, ez harmas szintu eronlet…
— Az nem lehet — csak ennyit tudtam mondani.
— Marpedig igy volt.
— Borisz Ignatyjevics, de hisz mindig is azt mondta, hogy kozepes szintu magus vagyok!
— Tegyuk fol, hogy nagyobb szuksegem van egy kivalo programozora, mint egy jo muveletisre.
Mas alkalommal alighanem buszkeseggel toltottek volna el a hallottak. Buszkeseggel, meg ha nemi megbantas is vegyult volna bele. Mindig is azt hittem, hogy a szamomra elerheto maximum a negyes szintu magia — es azt is csak joval kesobb fogom elerni. Amde most egyszeriben mindent a felelem kezdett elboritani: kellemetlen, ragados, undort kelto felelem. Az Orsegnel eltoltott ot esztendo, no meg a csendes torzskari tisztseg leszoktatott arrol, hogy feljek, lett legyen szo barmirol is: hatalomrol, bunozokrol, betegsegekrol…
— De hisz az masodik szintu beavatkozas volt…
— Tulsagosan is keskeny a valasztovonal, Anton. Meglehet, hogy tobbre vagy kepes.
— De hisz harmas szintu magusbol tiznel is tobb van nalunk. Miert pont en lettem a gyanusitott?
— Mert szemelyesen konfrontalodtal Zavulonnal. Moszkva Nappali Orsege fonokenek tyukszemere hagtal. O meg aztan igazan kepes egy szemelyesen Anton Gorogyeckijre szabott csapda folallitasara. Egesz pontosan egy talonban tartott regi csapda atigazitasarol lehet szo.
Nyeltem egyet, aztan kimentem, tobb kerdesem nem volt.
A mi laborunk is a harmadik emeleten van, csak a masik szarnyban. Vegigsiettem a folyoson, kozben oda- odabiccentettem az ismerosoknek, de nem hagytam elkalandozni figyelmemet. A lemezt erosebben szoritottam, mint a szenvedelyes ifju kedvese kacsojat.
Csak nem hazudott a fonok?
Lehet, hogy csapast akarnak merni ram?
Aligha valoszinu, hogy hazudott volna. Egyenes kerdesemre egyenes valaszt kaptam. Persze az esztendok mulasaval meg a legjobb Fenyparti magusok is szert tesznek nagy adag cinizmusra, a szavakkal valo buveszmutatvanyok kepessegerol nem is szolva. Am egy kozvetlen hazugsag kovetkezmenyei tul nagy megterhelest jelentenenek meg Borisz Ignatyjevics szamara is.
Ime az eloter — benne az elektronikus belepteto rendszerekkel. Tudataban vagyok, hogy minden magus ironikusan viszonyul a technikahoz, egyszer pedig Szemjon egyenest azt demonstralta elottem, milyen konnyu is atverni a hangfelismerot es az irisz-szkennert. Ennek ellenere megis elertem, hogy megvegyuk eme draga jatekszereket. Egen, tudom — lehet, hogy nem vedenek meg egy Masfeletol. Attol viszont igenis joggal tartottam, hogy egyszer csak ranktornek a fiuk az FSZB-tol,[26] vagy teszem azt a maffiatol.
— Egy, ketto, harom, negy, ot… — dormogtem a mikrofonba es egyszersmind beleneztem a kamera lencsejebe. Az elektronika elszoszolt par masodpercig, aztan az ajto folott kigyulladt a bemenetelre jogosito zold feny.
Az elso szobaban nem volt senki. A szerver ventillatorai zugtak, a falba epitett legkondik is erolkodtek. Ennek ellenere megis meleg volt a laborban. Marpedig a tavasz meg epphogy csak elkezdodott…
Elkerultem a rendszergazdak szobajat, s egyenest a magameba mentem. Mondjuk nem egeszen az enyem — Tolik, a helyettesem szinten ott tanyazott. Raadasul olykor szo szerint is, leven gyakran maradt bent ejszakara, olyankor az osregi bordivanyon aludt.
Momentan az asztalnal ult es valami osdi alaplapot vizslatott.
— Szeva — mondtam a divanyra ereszkedve. A lemez szinte egette az ujjaimat.
— Kinyiffant — kozolte morozusan Tolik.
— Akkor dobd ki!
— Mindjart, csak kiveszem a memoriajat… — Tolik a takarekossagaval tunt ki, melyre az allami intezetekben eltoltott hosszu esztendok soran tett szert. Kulonosebben nem szukolkodtunk anyagiakban, megis gondosan raktarozta az osszes oreg es senkinek sem kello kacatot. — Gondolj bele, felora hosszat veszodtem vele, megsem tudtam eletre kelteni…
— Annyira osdi, nem eri meg a faradsagot. Meg a konyvelesen levo gepek is ujabbak nala.
— Odaadnam valakinek… Tan meg nemi penzmagra is szert tehetek…
— Tolik, surgos munkank akadt — mondtam.
— He?
— Ehe. Nos… — elovettem a lemezt. — Itt egy dosszie: az Orseg negy munkatarsanak teljes anyaga… A fonokot is beleertve.
Tolik kihuzta az asztalfiokot, behajintotta az alaplapot, azzal a lemezre meredt.
— Bizony am. Harmat en ellenorzok. Te pedig a negyediket: engem…
— Es mit kell ellenorizni?
— Ezt. — Elovettem az elobbiekben kapott nyomtatott emlekeztetot. — Meglehet, hogy valaki a gyanusitottak kozul idonkent Seteteket gyilkol. A sajat szakallara, jovahagyas nelkul. Ezen szerepel az osszes ismertte valt eset. Sajat magunknak kell kizarni ennek lehetoseget, vagy pedig…
— Es tenyleg megolod oket? — erdeklodott Tolik. — Mar elnezest a rosszindulatert…
— Nem. De ne higgy nekem! Munkara!
Aram vonatkozo informaciokat meg se neztem. Atdobtam mind a 800 megabajtot Tolik gepere es elvettem a lemezt.
— Ha valami erdekesre akadok, beszamoljak rola? — kerdezte Tolik. Rasanditottam: mialatt a szovegfajlokat nezegette, a bal fulet birizgalta es kozben utemesen klikkelgetett az egerrel.
— Ahogy gondolod.
— Rendben.
A fonokre vonatkozo anyagokkal kezdtem a dosszie atnezeset. Az egesz egy beazonosito resszel kezdodott, altalanos informaciokat szolgaltatva rola. Ahogy elorehaladtam az olvasasban, soronkent kezdtem egyre jobban leizzadni.
Persze a fonok eredeti neve es a szarmazasa meg ebbol a dossziebol sem derult ki, a hozza hasonlo rangu Masfelek eseteben egyaltalan nem dokumentaltak az effele adatokat. Megis masodpercenkent egyre ujabb felfedezesekre bukkantam. Kezdve azzal, hogy a fonok meg annal is idosebb volt, mint amit saccoltam. Legalabb masfel evszazaddal. Ez pedig azt jelenti, hogy szemelyesen is reszt vett a Feny es Setet kozt kottetett Megallapodas letrehozatalaban. Foltunt, hogy mindazon magusok, akik tuleltek az azota eltelt esztendoket, ma mar a legfelsobb vezetesben foglalnak helyet, s nem nyuglodnek holmi regionalis igazgatok kimerito es unalmas posztjan.
Mindezen felul tudomasomra jutott nehany nev, melyeken az Orseg tortenete soran a fonok futott, es a szulohelye is. Errol alkalmankent elvitatkoztunk, fogadasokat kotottunk, meg persze „minden ketseget kizaro” bizonyitekokat sorakoztattunk. De valahogy senki sem akadt, aki foltetelezte volna, hogy Borisz Ignatyjevics Tibetbol valo.
Azt pedig legmereszebb almaimban sem folteteleztem volna, hogy ki mindenkinek volt a mestere!
Europaban a fonok a 14. szazad ota mukodott. De holmi kozvetett utalasokbol azt is kihamozhattam, hogy a lakohelyeben bekovetkezett folottebb eles valtasnak egy no volt az oka. Es meg azt is kitalaltam, hogy kirol van szo.
Lezarvan az altalanos informaciokat tartalmazo ablakot, Tolikra neztem. Epp valami videoreszletet nezett — persze az en eletrajzom nem volt oly szorakoztato, mint a fonok eletenek kronikaja. Raneztem a kismeretu mozgokepre es menten elvorosodtem.
— Az elso esetet tekintve megdonthetetlen az alibid — kozolte hatra sem fordulva Tolik.
— Ide figyelj… — kezdtem tehetetlenul.
— Ugyan mar. Mit szamit. Mindjart atporgetem folgyorsitva, hogy ne kelljen az egesz ejszakat leellenoriznem…
Elkepzeltem, hogy is fog kinezni a folgyorsitott film, s inkabb elfordultam. Persze felteteleztem, hogy a vezetoseg rajta tartja a szemet sajat munkatarsain, foleg a fiatalokon. De ezt a cinizmust!
— A megdonthetetlen alibi ugrott — mondtam. — Mindjart feloltozom, es kimegyek.
