— Latom — erositette meg Tolik.
— Es majdnem masfel ora hosszat odaleszek. Pezsgot vadasztam… es amig megtalaltam, kisse kijozanodtam a levegon. Azon filoztam, hogy vajon erdemes-e visszamennem.
— Ne emeszd magad! — mondta Tolik. — Inkabb kukkants bele a fonok intim eletebe!
Feloranyi munka utan megertettem, hogy Toliknak igaza volt. Lehet, hogy boven volna okom a sertodesre megfigyeloek pofatlansaga miatt. Akkor viszont Borisz Ignatyjevics egy szemernyivel sem marad el e teren mogottem.
— A fonok alibije — mondtam. — Megdonthetetlen. Ket esetben: negy szemtanu. Meg egy esetben: majdhogynem az egesz Orseg.
— Amikor a megkergult Setetet hajkurasztatok?
— Igen.
— Neked viszont meg erre az esetre sincs alibid. Csak reggel fele riasztottak, az idoelemzes pedig nagyon hozzavetoleges. Van egy foto, ahogy epp belepsz az irodaba. Semmi tobb.
— Ezek szerint…
— Elmeletileg nincs kizarva, hogy te gyilkoltad meg a Seteteket. Siman. Egyebkent meg, mar megbocsass, Anton, de a gyilkossagok mindegyike akkor kovetkezett be, amikor folfokozott erzelmi allapotban voltal. Mintha nem egeszen lettel volna a magad ura.
— Nem en tettem.
— Elhiszem. Mit csinaljak a fajllal?
— Torold le!
Tolik egy darabig eltoprengett.
— Semmi erdemleges nincs a gepen. Raeresztek egy mely formattalast, legyalulom. Ugyis reg megerett mar a vincsi egy alapos tisztitasra.
— Koszonom. — Bezartam a fonokrol szolo dossziet. — Egyelore ennyi, a tobbit majd megoldom magam.
— Ertettem. — Tolik legyurte a szamitogep jogos meltatlankodasat, az pedig nekilatott, hogy tisztara gyalulja magat.
— Ugorj el a lanyokhoz! — javasoltam. — Vagj rideg kepet! Meggyozodesem, hogy ugyis csak paszianszoznak.
— Ha ugy vesszuk, hat ez is egyfajta munka — egyezett bele keszsegesen Tolik. — Mikorra vegzel?
— Ugy ket ora mulva.
— Majd benezek.
Elpalyazott a „lanyainkhoz”: ket fiatal programozorol van szo, akik valojaban alapvetoen az Orseg hivatalos mukodesevel foglalkoztak. En pedig folytattam a munkat. Szemjon kerult sorra.
Ket es fel ora mulva tudtam csak elszakadni a geptol, miutan megmassziroztam a tarkomat — mindig elzsibbad, ha sokaig ulok a monitorra meredve —, aztan bekapcsoltam a kavefozot.
Sem a fonokre, Sem Iljara, se Szemjonra nem illett a Setetek zakkant gyilkosanak szerepe. Mindegyikuk rendelkezett alibivel — raadasul alighanem abszolut atombiztos alibivel. Peldanak okaert ugy alakult, hogy az egyik gyilkossag ejszakajat Szemjon vegig a Nappali Orseg vezetosegevel folytatott targyalasokkal toltotte. Ilja kikuldetesen vett reszt Szahalin szigeten — akkoriban olyan meleg lett ott a helyzet, hogy egyenest a kozpontbol kellett segitseget hivni…
Csak en arvalkodtam ott — egyeduli gyanusitottkent.
Nem mintha nem hittem volna Toliknak. De azert a ram vonatkozo adatokat en is atneztem. Minden stimmelt, egy szem alibi nem sok, annyi sem akadt.
A kave nem izlett — savanyunak ereztem: latszik, hogy reg nem csereltunk szurot benne. A meleg lottyot nyeldekelve meredtem a kepernyore, aztan elohuztam a mobilomat, es a fonokot hivtam.
— Mondjad, Anton!
Mindig tudta, hogy ki hivja.
— Borisz Ignatyjevics, csak egyvalaki johet szamitasba gyanusitottkent.
— Megpedig?
A hangja szaraz es hivatalos volt. De valahogy ugy kepzeltem, hogy a fonok most epp a bordivanyon ucsorog felmeztelenul, egyik kezeben pezsgospohar, a masikban Olga tenyere, a kagylot pedig kozben a vallaval szoritja, vagy pedig a fule mellett lebegteti…
— Nono… — erkezett a fonok rendreutasitasa. — Latnoksagbol elegtelen. Ki a gyanusitott?
— En.
— Ertem.
— De hisz maga is tudta — mondtam.
— Mibol gondolod?
— Nem volt letszukseglet engem is bevonni a dosszie foldolgozasaba. Boldogult volna egymaga is. Ezek szerint azt szerette volna, hogy sajat magam is meggyozodjem veszelyes mivoltomrol.
— Tegyuk fol — a fonok folsohajtott. — Mihez kezdesz, Anton?
— Zabhegyezek.
— Gyere a dolgozoszobamba. Mondjuk… ooo, mondjuk tiz perc mulva.
— Rendben — azzal kinyomtam a telefont.
Elso korben beneztem a lanyokhoz. Tolik azota is ott lezengett, ok pedig buzgon dolgoztak.
Valojaban az Orsegnek semmi szuksege nem volt a ket semmirekello programozo csajra. A titkositott anyagokhoz valo hozzaferesuk eleg alacsony szintu volt, es majdhogynem mindent nekunk kellett elvegezni. De hat ugyan hova lehetne besuvasztani ket igencsak gyenguci varazslonot? Legalabb belenyugodtak volna abba, hogy hetkoznapi eletet elnek… de nem, romantikazasra vagynak, ugymond az Orseget akarjak szolgalni… Igy aztan hozzank csaptak oket, es meg melot is krealtak nekik.
Egyebkent meg leginkabb csak a napot loptak, barangoltak a halon meg jatszogattak — raadasul a legegyszerubb pasziansz volt a kedvencuk.
A szabad gepek egyikenel — technikai folszereltsegunket tekintve jol el voltunk latva — Tolik uldogelt. Az olebe feszkelodve pedig Julja huzogatta nekiboszulten egeret az alateten.
— Netan ezt hivjatok a szamitastechnika alapjaiba valo bevezetesnek? — kerdeztem, mikozben elneztem a kepernyon szaguldozo szornyeket.
— Semmi sem fejleszti annyira az egerkezelesben valo jartassagot, mint a szamitogepes jatekok — felelte artatlan keppel Tolik.
— Na… — Egyszeruen nem talaltam szavakat.
En mar reges-reg nem jatszottam effele jatekokkal. Amikepp az orseg legtobb tagja sem. A festett tisztatalanok legyilkolaszasa addig erdekes, amig szemtol szembe nem talalkozol vele. Vagy pedig addig, mig par evszazadot megerven oriasi adag cinizmust nem halmozol fol magadban — mint mondjuk Olga…
— Tolik, ma mar aligha jovok vissza — mondtam.
— Aha — bolintott kulonosebb csodalkozas nelkul. A jovobe latas kepessege egyikunknel sem tul eros, de az effajta aprosagokat rogton megerezzuk.
— Galja, Lena, sziasztok — biccentettem oda a csajoknak. Galja meg csicsergett is valamit udvariassagbol, szemmel lathatoan azt szerette volna erzekeltetni, mennyire elmerult a munkaban. Lena megkerdezte:
— Elmehetnek ma korabban?
— Persze.
Nem hazudunk egymasnak. Ha Lena engedelyt ker a tavozasra, akkor tenyleg el kell mennie. Nem hazudunk. Neha viszont ravaszkodunk, az elhallgatasokrol nem is szolva…
A fonok iroasztalan felelmetes rendetlenseg uralkodott. Szanaszet tollak, ceruzak, papircetlik, folbontott jelentesek hevertek, hogy a bagyadtan fenylo, megmunkalas ala vont magikus kristalyokat ne is emlitsem.
Am a disznoolra a koronat egy nyilt langon ego spirituszfozo tette fol, amely folott egy tegelyben valami feher por izzott. A fonok elgondolkodon kavargatta egy meregdraga Parker toll vegivel — alighanem valami effektusra szamitott. A por azonban ellenallt mind a melegitesnek, mind pedig a kavargatasnak.
— Tessek. — A fonok ele helyeztem a lemezt.
— Mihez kezdjunk? — kerdezte ram se nezve Borisz Ignatyjevics. Zako nelkul volt, az inge gyurott, a nyakkendoje felrecsuszva.
