Vallat vontam. Meglehetosen nagy kisertest ereztem, hogy ezt valaszoljam: „Azert, mert itt van, melletted.” Meg aztan annak eselye, hogy megfigyelnek, osszessegeben eleg csekely. A kocsi is biztonsagi igezetekkel volt levedve — egy reszuket erzekeltem, mas reszuk mar meghaladta a kepessegeimet.
De sikerult megallnom.
Szvetlana meg nem vegezte el az informacios biztonsagtechnikai kurzust, amely csak haromhavi oktatas utan kezdodik. Nezetem szerint nem artana korabban elkezdeni, viszont mindegyik Masfele szamara kulon szemelyre szabott programot kell kidolgozni, ez pedig idobe telik.
Majd ha Szvetlana is tulesik e megprobaltatas tuzkeresztsegen, birtokaban lesz mind a hallgatas, mind a beszed kepessegenek. Mondhatni ez a kikepzes legkonnyebb, egyszersmind legnehezebb kurzusa. Egyszeruen adagolni kezdik neked az informaciokat, szigoruan kimert porciokban, meghatarozott sorrendben. A hallottak egy resze igaz lesz, masik resze hazugsag. Lesz, amit nyiltan es kozvetlenul a tudomasodra hoznak, masvalami rettenetes titok gyanant jut a birtokodba, es akad olyan is, amit „veletlenul” tudsz meg, amit kilesel vagy kifulelsz.
Es mindaz, amit megtudsz, utra kel benned, fajdalomkent es felelemkent visszhangzik bensodben, felszinre akar torni, majd szetrepeszti a szived, azonnali es meggondolatlan reakciora kesztet. Az eloadasokon pedig kozben mindenfele badarsagot hallasz, melyekre valojaban nincs is szukseged ahhoz, hogy Masfelekent elj. Mivel a fo megprobaltatas es oktatas a lelkedben zajlik.
Valojaban itt igen kevesen buknak meg. Vegul is ez kikepzes, nem pedig holmi vizsga. Es mindenki ele csakis olyan magassagba rakjak a lecet, amit meg at tud vinni — erejet megfeszitve, amikor ugymond tepett irhaval es verzo sebekkel boritottan tuljut ama bizonyos szogesdrotakadalyon.
De mikor olyanokra kerul a sor, akik valoban fontosak a szamodra vagy csak egyszeruen szimpatizalsz veluk, belegebedsz es darabokra szakadsz. Egyszer csak elkapsz egy kulonos tekintetet es talalgatni kezded, vajon mit tudott meg a kurzus kereteben a baratod? Minemu igazsag az? Es minemu hazugsag?
Es a tanulofelben levo mit tud meg onnon magarol, az ot korulvevo vilagrol, tulajdon szuleirol es baratairol?
Es foltamad egy rettenetes, elviselhetetlen vagy. A segitsegnyujtas vagya. Hogy megmagyarazd, utba igazitsd, sugj neki.
Csak hat a kurzus resztvevoi kozul senki sem vallalkozik arra, hogy vagyanak hangot advan azt tenniakarassal is parositsa. Mert valojaban ezt tanuljak, onnon fajdalmuk aran, hogy mit es mikor lehet es kell mondani.
Osszessegeben persze mindent meg lehet es meg is kell mondani. Csupan az idopontot kell helyesen megvalasztani, kulonben az igazsag meg a hazugsagnal is rosszabb lesz.
— Olja?
— Majd megerted — mondtam. — Csak legy turelemmel!
A homalyba nezven beletapostam, beslisszolva kocsimmal egy bumfordi dzsip es egy bohom katonai teherauto koze. A visszapillanto tukor kattant egyet, amint a teherauto szelet erintve visszahajlott — momentan nem erdekelt. Elsokent hajtottam at a keresztezodesen, csikorgo gumikkal vettem a kanyart, aztan kivagodtam a kocsival az Entuziaszti sugarutra.
— Szerelmes belem? — kerdezte hirtelen Szvetlana. — Vegul is igen vagy nem? Te biztos tudod, ugye?
Megrezzentem, a kocsi egy pillanatra oldalra siklott, de Szvetlana ugyet sem vetett erre. Ereztem, hogy nem eloszor tette fol ezt a kerdest. Mar beszeltek errol Olgaval, velhetoen sulyos es megoldatlan dilemmaval szembesulve.
— Vagy beled szerelmes?
Kesz. Most aztan nem hallgathatok.
— Anton nagyon jol kijon Olgaval. — Mind magamrol, mind a testem gazdasszonyarol nyilatkoztam egyes szam harmadik szemelyben. Ez szandekos volt, de ugy hatott, mintha csupan egy szaraz, kitero udvariassag lenne. — Bajtarsi baratsag. Semmi tobb.
Ha Olganak is folteszi a kerdest, mikepp is viszonyul hozzam, akkor mar nehezebb lesz hazugsag nelkul meglenni.
Am Szvetlana hallgatott. Egy perc mulva pedig egy pillanatra megerintette a kezemet, mintha csak bocsanatot kerne.
Most viszont en nem alltam meg kerdes nelkul.
— Miert kerded?
Konnyeden felelt, habozas nelkul:
— Nem ertem. Anton nagyon kulonosen viselkedik. Neha azt hiszem, hogy teljesen odavan ertem. Maskor viszont… mintha csak egyike lennek a sok szaz Masfele ismerose kozul. Bajtars.
— Sorsgoc — feleltem roviden.
— Tessek?
— Ezt meg nem vettetek, Szveta.
— Akkor talan magyarazd meg!
— Tudod — egyre gyorsabban szaguldottam a kocsival, alighanem kezdtek foleledni az idegen test motorikus reflexei —, tudod, amikor eloszor ment hozzad…
— Tudom, hogy szuggesztio hatasa ala keritett. Ezt mar elmeselte — szakitott felbe Szvetlana.
— Nem ez a lenyeg. A szuggesztio utobb elmult, amikor elmondtak neked az igazsagot. De ha majd megtanulod elore latni a sorsot, marpedig okvetlenul meg fogod tanulni, es nalam alaposabban, meg fogod erteni.
— Nekunk azt mondtak, hogy a sors valtozekony.
— A sors tobbvaltozos. Mikozben akkor feled tartott, Anton tudta, hogy ha sikerrel jar, beled fog szeretni.
Szvetlana elhallgatott. Ugy lattam, mintha enyhen kipirultak volna az orcai, de az is lehet, hogy csupan a nyitott karosszeriaba suvito szel hatasanak tudhato be.
— Es ebbol mi kovetkezik?
— Tudod te, mit jelent ez? Szerelemre iteltetni?
— De hat csak nem kell mindig igy lennie? — Szvetlana meg ossze is rezzent folhaborodasaban. — Amikor az emberek szeretik egymast, amikor ezrek, milliok kozul is egymasra talalnak. Hisz ez a sors kell legyen!
En pedig ujfent megereztem benne azt a vegtelenul naiv bakfist — pedig mar mintha kezdett volna eltavolodni tole —, aki csakis onmagat volt kepes gyulolni.
— Nem. Szveta, hallottad mar azt a hasonlatot, hogy a szerelem — egy virag?
— Igen.
— A viragot nevelgetheted magad is. De venni is lehet. Vagy pedig ajandekba kapod.
— Anton… vette?
— Nem — mondtam, alighanem tulsagosan is elesen. — Ajandekba kapta. A sorstol.
— Es mi kovetkezik ebbol? Mar ha szerelemrol van szo.
— Szveta, a vagott virag is lehet szep. De nem sokaig elnek. Meg akkor is haldokolnak, ha gondosan friss vizzel teli kristalyvazaba helyezed oket.
— Fel attol, hogy belem szeressen — szolt Szvetlana elgondolkodon. — Igy van? En nem feltem, mert nem tudtam errol.
A hazahoz erkeztunk, ahol most epp a parkoloban allo kocsik kozt laviroztam: legtobb a Moszkvicsokbol es Zsigulikbol volt. Nem egy presztizzsel biro kerulet.
— Miert is mondtam el neked ezeket? — kerdezte Szvetlana. — Miert is eroltettem a valaszt? Es honnet tudod a valaszokat, Olga? Csak azert, mert 443 eves vagy?
A szamot hallvan osszerezzentem. Hat igen, elettapasztalata, az van. Meglehetosen gazdag lehet e teren.
Jovore Olga sajatos jubileumot unnepelhet…
Szerettem volna hinni, hogy a testem, akarcsak negyedekkora eletkorban is, ilyen kituno fizikai kondicionak orvend majd.
— Menjunk!
A kocsit ugy hagytam ott, hogy nem volt ralatasunk. Emberi lenynek eszebe se jut, hogy ellopja; a vedoigezetek biztonsagosabbak barmely riasztoberendezesnel. Hallgatagon, celiranyosan mentunk fol a lepcson,
