— Szveta, hagyjuk ezt, jo? — kerleltem. — Enelkul is epp eleg ramatyul erzem magam.
— Rendben, bocsanat — egyezett bele konnyeden mellem telepedve. — Akkor tehat ki vele, mit kell tennunk?
— Nekunk? — ismeteltem meg hangsullyal kiemelten.
— Igen, Anton. Elvegre nem veletlenul jottel hozzam.
— El kellett volna mondanom, mifele kellemetlensegekbe bonyolodtam.
— Tegyuk fol. De ha egyszer a fonok — a „fonok” szot sikerult folottebb izesen ejtenie Szvetlananak: tisztelettel vegyes ironiaval — engedte, hogy megnyilj elottem, ez azt jelenti, hogy segitenem kell rajtad. Ha masert nem, hat a sors akaratanak engedelmeskedve. — Vegul csak nem allta meg es kimondta.
Megadtam magam.
— Nem szabad egyedul maradnom. Egy percre sem. Az egesz terv arra epul, hogy a Setetek tudatosan aldozzak fol gyalogbabuikat: vagy elpusztitjak, vagy pedig hagyjak meghalni oket.
— Mint jelen esetben is?
— Igen. Pontosan. Es ha ez a provokacio engem celoz, akkor meg egy gyilkossag fog bekovetkezni. Abban a pillanatban, amikor, persze az o nezetuk szerint, nem lesz alibim.
Szvetlana kezfejere tamasztott allal nezett ram. Lassan csovalta a fejet:
— Akkor aztan, Anton, egy csapasra kiszokkensz ebbol a testbol, akar kiskrampusz a ladafiabol. Es kiderul, hogy sehogy se tudtad veghezvinni ezt a sorozatgyilkossagot. Az ellenseg pedig megszegyenul.
— Aha.
— Mar megbocsass! Mondhatni nem tul regen vagyok az Orsegnel, es lehet, hogy valamit rosszul ertek.
Eberen hegyeztem a fulemet.
— Amikor ez az egesz vegbement velem… Hogy is volt. akkor? Probaltak ugy intezni, hogy a Setetekhez hasonuljak. Tudtak, hogy az Ejszakai Orseg eszreveszi ezt, es meg azt is kideritettek, hogy segitoleg kozbe tudsz avatkozni.
— Igen.
— Ezert jatszottak meg a nehany babu folaldozasaval es par hamis erokozpont letrehozasaval jaro kombinaciot. Es az ejszakai Orseg eleinte mondhatni bedolt ennek. Ha a fonok nem dobja be ezt az ellenjatszmasdit, ha nem tortetsz annyira elore, semmire sem leven tekintettel…
— Akkor most az ellensegem lennel — mondtam. — A Nappali Orsegben tanulnal.
— Nem errol beszelek, Anton. Halas vagyok neked, az egesz Orsegnek halaval tartozom, de neked — kulonoskepp. Csak most nem errol van szo. Ertsd meg: az, amit elmeseltel, legalabb annyira valoszeru, mint a masik tortenet. Hisz nezd csak meg, milyen pontosan illeszkednek a dolgok! A vadorzo-vampir parocska. A nagyfoku Masfele-kepessegekkel biro fiucska. Az eroteljesen elatkozott leany. A varost fenyegeto globalis veszely.
Hirtelenjeben nem tudtam, mit feleljek. Csak neztem ra, mikozben ereztem, mikepp onti el orcamat a pir. A leany, aki meg a kepzes harmadanal sem tart, teljesen ujonc a dolgainkban, olymodon tarja fol a helyzetet elottem, ahogy azt nekem kellett volna.
— Mi is zajlik most valojaban? — Szvetlana nem vette eszre gyotrodesemet. — Adott egy a Setetek elpusztitasara szakosodott sorozatgyilkos. Te a gyanusitottak listajan talalod magad. A fonok azon nyomban beujit egy ravasz huzast: Olgaval testet csereltek. Na ja, azonban mennyiben tekintheto ravasznak ez a huzas? Nekem ugy tunik, hogy a testcsere gyakorlata meglehetosen elterjedt lehet. Borisz Ignatyjevics is nemreg hasznalta, nemde? Vajon hasznalta mar ketszer egymas utan ugyanazt a fogast? Raadasul ugyanazon ellenseggel szemben?
— Nem tudom, Szveta, az akciok reszleteit nem kozlik velem.
— Akkor hasznald a fejed! Es meg valami. Csak nem lehet Zavulon ennyire kisstilu, hiszterias bosszuallo alkat? Elvegre tobb szaz eves, nemde? A Nappali Orseget reges-reg iranyitja… Ha ez a maniakus…
— Duvad.
— Ha viszont evek ota hagyjak Duvadot Moszkva utcain randalirozni, mikozben a provokacio elokeszitesen dolgoznak, hat vajon a Nappali Orseg pont egy ilyen semmiseg kedveert fogja bebuktatni? Mar megbocsass, Anton, de valahogy nem tunsz olyan fontos celnak.
— Ertem en. Hivatalosan otos szintu magus vagyok. De a fonok azt mondta, hogy a valosagban akar harmas szinture is palyazhatnek.
— Meg ennek a figyelembe vetelevel sem.
Egymas szemebe neztunk, aztan szettartam a karomat:
— Megadom magam. Szvetlana, alighanem igazad van. En csupan azt meseltem el, amit tudok. Es egyeb lehetoseget nem latok.
— Ezek szerint alaveted magad az intezkedeseknek? Szoknyat hordasz es egy pillanatig sem maradsz egyedul?
— Amikor berukkoltam az Orseghez, tudtam, hogy elveszitem a szabadsagom egy reszet.
— Egy reszet. — Szvetlana folhorkant. — Jol mondtad. Rendben, te jobban atlatod. Ezek szerint egyutt toltjuk az ejszakat?
Bolintottam:
— Igen. De nem itt. Jobb, ha mindvegig emberek kozt maradok.
— Es az alvas?
— Par ejszakat ebren atveszelni: nem nagy ugy. — Vallat vontam. — Velhetoen Olga teste is van olyan edzett, mint az enyem. Az utobbi honapokban mast se csinalt, csak nagyvilagi eletet elt.
— Anton, en meg nem vagyok birtokaban eme buveszmutatvanyoknak. Mikor alhatok?
— Nappal. Az eloadasok alatt.
Elfintorodott. Tudtam, hogy Szvetlana bele fog egyezni, ez szuksegszeru volt. Egyszeruen nem engedte a termeszete, hogy ne segitsen valakin, lett legyen szo egy ismeretlenrol is akar — marpedig en igazan tobb voltam holmi ismeretlennel.
— Nezzunk el a Maharadzsaba? — javallottam.
— Az meg mi?
— Egy indiai etterem, eleg jo hely.
— Nyitva tart reggelig?
— Legnagyobb sajnalatomra nem. De majd csak kiotoljuk, hova lepjunk tovabb.
Szvetlana oly sokaig nezett ram, hogy egesz veleszuletett vastagborusegem sem volt eleg. Mar megint mit csinaltam rosszul?
— Anton, koszonet neked — mondta erzessel Szvetlana. — Halam hatartalan. Meghivtal egy etterembe. Mar vagy ket honapja varok erre.
Folkelven a szekrenyhez lepett, kinyitotta, majd elgondolkodon kezdte nezegetni a folakasztott ruhakat.
— A te meretedre semmi normalisat nem talalok — jegyezte meg. — Alighanem ujbol a farmerral kell beerned. Beeresztenek igy az etterembe?
— Muszaj lesz nekik — mondtam nem tul meggyozoen. Vegso soron legfoljebb majd bevetek egy konnyed kis elmebeavatkozast a szemelyzet vonatkozasaban.
— Ha ugy adodik, gyakorlom kicsit a szuggeralast — mondta Szvetlana, mintha csak a gondolataimban olvasott volna. — Kenyszeritem, hogy beengedjenek. Elvegre ez jotettnek szamit, nem igaz?
— Feltetlenul.
— Tudod, Anton — Szvetlana leakasztott egy ruhacskat a vallfarol, aztan maga ele tartva a fejet ingatta; ezek utan egy bezs kosztumot vett elo —, meghokkent a jarorok ama kepessege, hogy a valosagra gyakorolt barmilyen beavatkozast a Jo es a Feny erdekeivel magyarazzanak.
— Egyaltalan nem barmilyent! — haborodtam fol.
— De igen, barmilyent. Ha ugy fordul, a rablas is jotettnek szamit majd, s akar a gyilkossag is.
— Nem.
— Ennyire biztos vagy ebben? Es hanyszor kellett beavatkoznod az emberek tudataba? Ott van a mi talalkozasunk: elvegre arra kesztettel, hogy elhiggyem, miszerint regi ismerosok vagyunk. A koznapi eletben gyakran elsz a Masfelek adottsagaival?
— Gyakran. De…
— Gondolj bele, mondjuk mesz az utcan. Szemed lattara egy felnott ember egy gyereket ver. Mihez kezdesz?
