Lopva a divanyra sanditottam. Olga nem volt a szobaban, viszont az ures pezsgosuveg ket poharral egyetemben ott allt a padlon.
— Nem tudom. Nem gyilkoltam Seteteket… marmint ezeket a Seteteket. De hisz maga is tudja.
— Tudom.
— Bizonyitani azonban nem tudom.
— Szamitasaim szerint ket-harom napunk maradt — mondta a fonok. — Aztan a Nappali Orseg hivatalosan is megvadol.
— Hamis alibit krealni nem nagy ugy.
— Es te belemennel ebbe? — erdeklodott Borisz Ignatyjevics.
— Persze, hogy nem. Kerdezhetek valamit?
— Kerdezz!
— Honnet vannak ezek az adatok? Honnet a fotok es a videofelvetelek?
A fonok hallgatott egy pillanatig.
— Ahogy gondoltam. De hisz az en dossziemat is lattad, Anton. Az netan kevesbe bizalmaskodo?
— Aligha. Ezert is kerdezem. Miert engedi meg, hogy effele informaciokat gyujtsenek?
— Nem all jogomban megtiltani. Az ellenorzest az Inkvizicio gyakorolja.
Hulye egy kerdes lenne: „Akkor most tenyleg letezik?” Szerencsere azonban kepes voltam visszafogni magam. Azonban az arcom nyilvanvaloan igy is kifejezte ezzel kapcsolatos gondolatomat.
A fonok meg jo egy percig meredt ram, mintha csak egyre varta volna a kerdeseket, aztan folytatta:
— Nos tehat, Anton. Ettol a perctol fogva nem szabad egyedul maradnod. Mondjuk vecere meg elmehetsz egymagad, viszont a fonnmarado idoben legyen melletted ket-harom szemtanu. Megvan az eselye annak, hogy nemsokara bekovetkezik meg egy gyilkossag.
— Ha tenyleg arra megy ki a jatek, hogy bemartsanak, akkor a gyilkossag addig nem tortenik meg, mig alibi nelkul nem maradok.
— Marpedig ugy maradsz. — A fonok mosolyra huzta a szajat. — Ne nezz ven hulyenek, ha kerhetem.
Bolintottam — bizonytalanul, mert egyelore nem lattam at az egeszet.
— Olga…
A falon levo ajto, melyrol mindeddig azt hittem, hogy szekrenyajto, egyszer csak kinyilt. Olga lepett be, kozben a hajat igazgatta mosolyogva. A farmer es a bluz igencsak a testehez tapadt, ahogy ez altalaban forro zuhany utan szokas. A hata mogott pillantasom egy jacuzzival is ellatott oriasi furdoszobara esett, az egesz falat beterito panoramaablakkal — velhetoen „egyiranyu”, azaz csak kifele atlatszo.
— Sikerult, Olga? — erdeklodott a fonok. Valami olyasmirol lehetett szo, amirol az elobbiekben beszeltek.
— Egymagamban nem megy.
— Nem arrol beszelek.
— Ja, persze, menni fog.
— Alljatok hattal egymasnak! — hangzott a fonoki utasitas.
Semmi kedvem nem volt a vitatkozashoz. Annak ellenere, hogy a gyomromat mintha okolbe szoritottak volna: megertettem, hogy valami nagyon komoly dolog fog vegbemenni.
— Es nyiljatok meg mindketten! — kovetelte Borisz Ignatyjevics.
Lehunytam a szememet, ellazultam. Olga hata forro es nedves volt, ezt meg a bluzan keresztul is erezni lehetett. Kulonos egy erzes: alltamban egy olyan novel erintkeztem, aki csak nemreg fejezte be a szeretkezest — szeretkezett, de nem velem.
Nem, szemernyit sem voltam szerelmes bele. Meglehet, hogy azert, mert emlekszem nem emberi kinezetere is, talan mert tul gyorsan valtunk baratokka es partnerekke. Vagy az evszazados tavolsag okan, mely szuleteseink kozott telt el: mit szamit a fiatal test, ha egyszer evszazadok porat latod velni a masik szemeben. Kifejezetten baratok lettunk, semmi tobb.
Am egy olyan no mellett allni, kinek teste meg orzi masvalaki gyongedseget, hozzasimulni — kulonos egy erzes…
— Kezdjuk… — szolt a fonok, talan tulsagosan is elesen. Par szot ejtett ki, melyek ertelmet nem ertettem — egy osi nyelv szavai voltak, olyan nyelve, mely evezredekkel ezelott volt hallhato a Foldon.
Elszallas.
Szo szerinti ertelemben vett elszallas — mintha labad alol kiszaladna a talaj, mintha a test elveszitene onnon sulyat. Orgazmus a sulytalansagban, egyenest a veraramba adagolt LSD, az agykereg alatti gyonyorkozpontokba vezetett elektrodak…
Akkora elannal boritott el az eszmeletlen es tiszta, semmivel sem indokolhato orom hullama, hogy a vilag egyszeriben elhomalyosult. Menten osszerogytam volna, am a fonok foltartott karjaibol aramlo ero akarha lathatatlan zsinorokon tartana, arra kenyszeritven bennunket, hogy idonkent egymashoz tapadva hajladozzunk.
Vegul pedig a zsinorok egymasba gubancolodtak.
— Bocsass meg, Anton! — mondta Borisz Ignatyjevics. — De nem volt idonk holmi magyarazkodassal vegyes ingadozasra.
Hallgattam. Bambamod, suketen hallgattam, mikozben a padlon ulven a kezemre meredtem — ket ezustgyuruvel ekes vekony ujjaimra, meg a labamra — formas, hosszu labamra: meg nedves volt a furdo utan, a szuk farmer csak ugy feszult rajta, apro labikomon kek-feher edzocipo.
— Csak rovid ideig lesz igy — mondta a fonok.
— Mi a… — Karomkodni akartam, megrazva magam egyszerre folpattantam a padlorol, de hangom hallatan nyomban elhallgattam. Puha, noi mellhangom volt.
— Anton, nyugi! — A mellettem allo fiatal ferfi a karjat nyujtotta, hogy folsegitsen a padlorol.
Ha ez nincs, hat bizton elvagodom. A sulypontom teljesen megvaltozott. Alacsonyabb lettem, a vilag is egesz maskepp nezett ki ebbol a szogbol…
— Olga? — kerdeztem egykori sajat arcomra nezve. A tarsnom, aki raadasul most a testemben lakozik, bolintott. Tanacstalanul meredve az o… a sajat arcomba, eszrevettem, hogy reggel hanyagul borotvalkoztam. Es hogy a homlokomon egy aprocska voros pattanas van beeroben, mely melto lenne akar egy pubertaskorban levo kamaszhoz is.
— Anton, nyugi! En is elso alkalommal cserelek nemet.
Valamiert kapasbol hittem neki. Eletkora dacara meglehet, hogy Olga meg soha nem kerult ilyen kenyes helyzetbe.
— Belaktad mar magad? — kerdezte a fonok.
Egyre csak onmagamat nezegettem: hol a kezemet emeltem az arcomhoz, hol pedig az uvegezett polcokban probaltam elcsipni a tukorkepemet.
— Gyerunk! — Olga megragadott a karomnal fogva. — Borisz, egy pillanat… — A mozgasa ugyanolyan bizonytalan volt, akar az enyem. Meg annal is bizonytalanabb. — Feny es Setet, hat hogy lehet igy egyaltalan jarni, pasimodra?! — kialtott fol hirtelen.
Akkor aztan elnevettem magam, szabad utat engedve a tortentekben rejlo ironianak. Engem, a Setetek provokaciojanak targyat, egyszeruen eldugtak, egy noi testben rejtegetnek! A fonok szeretojenek testeben, aki meg a parizsi Notre Dame-nal is venebb!
Olga se szo, se beszed, a kadba tuszkolt — onkentelenul is megorultem a tulajdon eromnek —, aztan a jacuzzi fole tartott. Majd hideg vizsugarat zuditott arcomba a zuhanyrozsabol, mely mar gondosan elokeszitve ott hevert a halvanyrozsaszin fajanszon.
Pruszkolve szakitottam ki magam a kezebol. Alig birtam megallni, hogy lekeverjek egy pofont Olganak — vagyis valojaban sajat magamnak? Olyba tunt, hogy az idegen test motorikus reflexei kezdenek magukhoz terni.
— Nem a hisztiroham tort ram — feleltem duhodten. — Tenyleg rohej.
— Bizti? — Olga hunyorogva meregetett. Tenyleg igy fest a tekintetem, amikor a joindulattal vegyes ketkedest igyekszem kifejezni?
— Abszolute.
— Akkor nezz magadra!
A tukorhoz lepve — mely oly meretes es pazar volt, mint minden ebben a rejtek-furdoszobaban — magamra meredtem.
