Az eredmeny meglehetosen kulonosre sikeredett. Elnezve ujdonsult kulsomet, teljesseggel lenyugodtam. Ha teszem azt egy masik ferfitestbe kerulok, minden bizonnyal nagyobb sokkot elek at. Igy viszont — semmi kulonos, csupan egy elkozelgo alarcosbal erzete keritett hatalmaba.
— Nem fogsz a befolyasod ala vonni? — kerdeztem. — Te vagy a fonok?
— Nem.
— Ezek szerint eros idegzettel birok.
— Elkenodott a ruzsod — jegyezte meg Olga. Egyszersmind folvihogott. — Tudod, hogy kell kisminkelned magad?
— Hulyenek nezel? Persze, hogy nem.
— Megtanitalak. Nem ordongosseg. Azt kell mondjam, hogy nagy mazlid volt, Anton.
— Ugyan miben?
— Egy het mulva mar az intimbetet hasznalatat is meg kellett volna tanitanom…
— Mint minden normalis ferfi tevenezo, termeszetesen magam is tudom, hogy megy az ilyesmi. A betetre elenk-kek szinu lottyot zuhintunk, aztan pedig erosen az oklunkbe szoritjuk…
2. FEJEZET
A DOLGOZOSZOBABOL kijove egy pillanatra megalltam, kisertett a lehetoseg, hogy visszaforduljak.
Barmikor visszakozhattam volna a fonok altal ajanlott terv tekinteteben. Csupan vissza kell mennem, szolni par szot — es Olgaval egyetemben visszakapjuk igazi testeinket. Csak hat a feloras beszelgetes soran epp elegge meggyozodtem arrol, hogy e testcsere az egyetlen lehetseges valasz Setetek provokaciojara.
Vegso soron — eleg ostoba dolog lenne azon az alapon elutasitani a gyogyitast, hogy a megvalto injekciok fajdalmasak.
Olga lakasanak kulcsai a retikulomben voltak. Akarcsak a penz es a hitelkartya, mindez egy apro erszenyben, a sminkkeszlet, zsepi, betet tarsasagaban — utobbi nem is kene, ugyse lesz ra szuksegem —, egy megkezdett doboz Tic-tac, fesu, a taska aljan kiszorodott apropenz, kezitukor, aprocska mobiltelefon…
Viszont a farmer ures zsebei akaratlanul is holmi veszteseg erzeset keltettek. Egy kicsit kotorasztam bennuk, igyekeztem legalabb egy becsuszott penzermet follelni, de aztan kenytelen voltam beerni azzal a kovetkeztetessel, hogy a tobbi nohoz hasonloan Olga is mindent a retikuljeben hord.
Azt hihetnenk, hogy az ures zsebeknel nagyobb veszteseg is ert a mai nap soran. Azonban ez a mozzanat valamiert nem hagyott nyugodni. Attettem par bankot a kistaskabol a zsebembe, mire aztan rogton magabiztosabban ereztem magam.
Kar, hogy Olga nem hord maganal discmant…
— Szia. — Garik lepett hozzam. — A fonok szabad most?
— Most… most Anton van nala… — feleltem.
— Olja, tortent valami? — Garik figyelmesen vegignezett rajtam. Nem tudhatom, mi tunt fol neki: az idegen hanghordozas, a bizonytalan mozdulatok, vagy az uj aura. De ha meg egy muveletis, akivel kulonosebben sem en, sem Olga nem erintkezunk, is erzekeli a cseret — fikarcnyit sem er az egesz.
Ugyanakkor Garik bizonytalanul, batortalanul elmosolyodott. Ez azonban teljesseggel varatlanul ert: soha nem vettem eszre, hogy Garik valaha is kikezdett volna az Orseg munkatarsnoivel. Meg az emberi nokkel is nehezen tud ismerkedni, hihetetlenul balszerencses a szerelmi ugyletek teren.
— Semmiseg. Egy kicsit osszeszolalkoztunk. — Sarkon fordultam, es azzal koszones nelkul a lepcso fele indultam.
Ez volt az Ejszakai Orseg szamara eloadott valtozat — arra a valoszerutlen esetre, ha a sorainkba ellenseges ugynok epult be. Amennyire tudom, effelere csupan egy vagy ket alkalommal kerult sor az Orseg egesz tortenete folyaman, de hat mit lehessen tudni… Hadd higgye mindenki, hogy Borisz Ignatyjevics osszekapott a regi baratnojevel.
Elvegre meg oka is lehet erre, meghozza nem is akarmilyen. Szazeves rabsag a dolgozoszobajaban, az emberi alak fololtesenek tilalma, meg a reszleges rehabilitacio, amely azonban a magikus kepessegek tobbsegenek elvesztesevel jart egyutt. Ez epp eleg alap egy jo kis sertodesre… Igy legalabb nem kell eljatszanom a fonok baratnojenek szerepet, ami mar tenyleg tulzas lenne.
Imigyen elmelkedven jutottam le a masodik emeletre. El kellett ismernem, hogy Olga a legnagyobb mertekben megkonnyitette az eletemet. Mara farmert huzott, nem pedig a szokvanyos kiskosztumot avagy szoknyas szerkot, a labamon edzocipo volt, nem pedig magassarku cipello. Es meg az enyhe parfumillat sem volt bodito.
Tudataban voltam annak, mit kell most tennem, mikepp is kell viselkednem. Ennek ellenere megiscsak neheznek bizonyult. Nem a kijarat fele vettem az utam, hanem befordultam egy eszrevetlen es csendes oldalfolyosora.
Es egyszeriben a multba revedtem.
Azt beszelik, hogy minden korhaznak megvan a maga osszeteveszthetetlen szaga. Magatol ertetodik. Nincs mit csodalkozni ezen, furan venne ki magat, ha a klornak es a fajdalomnak, a fertotlenito gepeknek es a sebeknek, a kincstari agynemunek es az izetlen eteleknek ne lenne szaga.
De hat konyorgok, aruljak mar el nekem — honnet veszik az iskolak es egyetemek a sajat szagukat?
Az Orseg sajat helyisegeiben csupan a targyak egy reszenek oktatasa folyik. Van, amit kenyelmesebb ejszakankent egyenest a hullahazban tanitani — megvannak ott a sajat embereink. S van, amit erdemesebb videken tanulni. Akad, amit kulfoldon, az Orseg altal fizetett turisztikai kiruccanasok soran. Mikozben a kikepzesem tartott, megjartam Haitit, Angolat, az USA-t es Spanyolorszagot.
Megis, egyes eloadasok helyszine csakis az Orseg terulete lehet — az epuletunk, mely alapjatol a tetoig magia fedezete es igezet vedelme alatt allott. Harminc evvel ezelott, amikor az Orseg ide koltozott, harom eloadotermet hoztak letre, s mindegyiket tizenot fore mereteztek. Mind a mai napig nem tudom, minek koszonheto ez a nekibuzdulas: a munkatarsak optimizmusanak vagy a rendelkezesre allo folos alapteruletnek. Meg az en tanulmanyaim esztendeje alatt is — marpedig az nagyon sikeres evnek szamitott — elegnek bizonyult egy eloadoterem, de rendszerint meg az is csak felig telt meg.
Az Orseg felugyelete alatt most negy Masfele tanult. Es csupan Szvetlana vonatkozasaban volt meg annak szilard bizonyossaga, hogy csatlakozik hozzank, nem pedig a szokvanyos emberi eletet reszesiti elonyben.
Ures volt a ter, ures es csendes. Lassan haladtam a folyoson, be-benezve az ures eloadotermekbe, melyek meltan kepezhettek volna irigyles targyat barmely jol folszerelt es sikeres egyetem szemeben. Mindegyik asztalon notebook, mindegyik szobaban egy hatalmas kivetitos tevekeszulek, a szekrenyek roskadoznak a konyvektol… Hat meg ha ezeket a konyveket egy tortenesz is latta volna — igazi tortenesz, nem pedig holmi tortenelemmel hazalo uzer…
De soha nem fogjak latni oket.
Nemelyik konyvben tulsagosan sok az igazsag. Masokban — tul keves a hazugsag. Az embereknek nem is lenne erdemes olvasni mindezt, raadasul sajat nyugalmuk erdekeben. Eljenek csak tovabbra is megszokott tortenelmuk tudataban.
A folyosot vegul egy hatalmas tukor zarta le, mely az egesz homlokfalat beboritotta. Feloldalrol beleneztem: a folyoson egy csipojet riszalo, szep fiatal no lepdelt.
Megbotolvan majdnem elvagodtam a padlon: noha Olga mindent megtett annak erdekeben, hogy megkonnyitse az eletemet, testem sulypontjat csak nem tudta megvaltoztatni. Miutan sikerult elszakadnom sajat kulsom szemlelesetol, minden nagyjabol-egeszeben normalisan mukodott, a motorikus reflexek tettek a dolgukat. Viszont eleg kivulrol magamra pillantani — es maris sorjaznak a rendellenessegek. Meg a legzesem is idegen lett, valahogy maskepp aramlott tudombe a levego.
Az utolso, uvegezett ajtohoz leptem. Ovatosan atneztem rajta.
Az eloadas epp a vegehez kozeledett.
A mai napra rendelt tananyag a hetkoznapi magia volt — ez rogvest kiderult, amint a pulpitusnal megpillantottam Polina Vasziljevnat. Egyike az Orseg legoregebb munkatarsnoinek — marmint kulsore, nem pedig valodi eletkorat tekintve. Folfedezesere es hasonulasara csupan 63 eves koraban kerult sor. De hat ugyan ki gondolta volna, hogy a haboru utani sanyaru esztendokben egy kis mellekes remenyeben kartyajoslassal foglalkozo
