Es az egesz katyvasz, ami esetlegesen ram vart, hatterbe szorult a fonok szemeben, leven lehetoseget adott arra, hogy egy kis gyakorlati foglalkozast tartson Szvetlananak.
— Borisz Ignatyjevics, hisz tudja: ugyse engednem meg, hogy atnezzek a memoriamat — mondtam.
— Akkor viszont elitelnek.
— Tudom. Meg is eskudhetek, hogy ezen Setetek halalahoz semmi kozom sincs. De nincs ra bizonyitekom.
— Borisz Ignatyjevics, es ha azt javasolnank, hogy Anton emlekezetet csak a mai nap vonatkozasaban nezzek at?! — kialtott fol oromtelin Szvetlana. — Ennyi az egesz, es meggyozodnek arrol…
— Az emlekezetet nem lehet gerezdekre vagni, Szveta. A maga egeszeben fordul ki. Kezdve az elet elso pillanatatol. Az anyatej illatatol, a magzatviz izetol kezdve. — A fonok most hangsulyozott kemenyseggel beszelt. — Es epp ebben van a baj. Meg ha Anton nem is tudna semmifele titkokrol… Kepzeld el, mi is ez valojaban: folidezni es ujraelni mindent! Ringatozas a sotet, nyulos folyadekban, elmozdulo falak, a feny folvillanasa elotted, a fajdalom, a legszomj, onnon szuletesed atelesenek kenyszerusege. Majd pedig tovabb, egyik pillanat a masik utan… Hallottal mar arrol, hogy halalodkor szemeid elott lepereg az egesz eleted? Igy van ez az emlekezet kiforditasakor is. Es ennek soran valahol nagyon-nagyon melyen megmarad annak emleke, hogy ez egyszer mar megtortent. Erted? Nehez megorizni a jozan itelokepessegedet.
— Ugy beszel errol — szolt bizonytalanul Szvetlana —, mintha…
— Volt mar reszem ebben. Nem kihallgatas soran. Tobb mint egy evszazada, amikor az Orseg epp csak elkezdte tanulmanyozni az emlekezet kifordulasanak hatasmechanizmusat, szukseg volt egy onkentesre. Aztan jo egy evig tartott, amig sikerult helyrehozniuk.
— Es hogyan? — kerdezte kivancsian Szvetlana.
— Uj benyomasokkal. Azzal, amit azelott meg nem tapasztaltam meg. Idegen orszagok, szokatlan etelek, varatlan talalkozasok, szokatlan gondok. Es megis… — A fonok eroltetetten elmosolyodott. — Idonkent azon kapom magam, hogy arra gondolok: mi is vesz korul valojaban? A valosag vagy a visszaemlekezesek? Elek, vagy egy kristalylapon heverek a Nappali Orseg irodajaban, mikozben epp az emlekezetemet bogozgatjak, akar egy fonalgombolyagot.
Elhallgatott.
Korulottunk emberek uldogeltek az asztaloknal, korulottuk pincerek nyuzsogtek. A helyszinelo csoport mar elment, a Setet magus testet is elvittek, az ozvegyeert es gyermekeert valami ferfi jott, velhetoen rokon. Es immaron senki sem torodott a tortentekkel. Sot, ellenkezoleg — a vendegeknek megjott az etvagya, s az eletkedvuk is folszokott. Rank pedig ugyet sem vetettek: a fonok altal futolag elhelyezett igezet arra kesztetett mindenkit, hogy elforditsak a tekintetuket rolunk.
Es ha mindez mar megtortent?
Mi van, ha en, Anton Gorogyeckij, a Nix Kereskedelmi Vallalat rendszergazdaja, masodallasban pedig az Ejszakai Orseg magusa, valojaban egy osi runakkal teleirt kristalylapon fekszem? Es valakik epp az emlekezetem kibogozasan faradoznak, azt vizslatjak, preparaljak. Setet magusok vagy eppenseggel a vegyes osszetetelu Torvenyszek.
Nem!
Ez nem lehet. Nem erzem azt, amirol a fonok beszelt. Nincs
— Lefarasztottalak benneteket — mondta a fonok. A zsebebol egy keskeny, vekony szivarkat huzott elo. — Vilagos a helyzet? Mihez kezdjunk?
— Kesz vagyok teljesiteni a kotelessegemet — mondtam.
— Varj csak, Anton! Nem kell a hoskodes.
— Nem hoskodom. Nem arrol van szo, hogy kesz vagyok vedelmezni az Orseg titkait. Egesz egyszeruen nem elnek tul egy ilyen kihallgatast. Akkor mar jobb meghalni.
— Hiszen nem is halunk meg emberek modjara.
— Igen, rosszabbul jarunk. De keszen allok.
A fonok folsohajtott.
— Bocsassatok meg, lanyok! Anton, probaljunk meg nem a kovetkezmenyeken toprengeni, hanem azon, ami a tortentekhez vezetett. Idonkent hasznos lehet a multba nezni.
— Toprengjunk! — mondtam kulonosebb remeny nelkul.
— A Duvad immar nehany eve garazdalkodik a varosban. Az elemzo reszleg altal nyujtott legfrissebb adatok alapjan ezek a furcsa gyilkossagok harom es fel evvel ezelott kezdodtek. Az aldozatok egy resze nyilvanvalo Setet. Mas reszuk alighanem potencialisan az. A meggyilkoltak kozul senki sem allt magasabban a negyedik szintnel. Egyikuk sem dolgozott a Nappali Orsegnek. Az meg kulon poen, hogy mindahanyan mertekletes Setetek voltak, mar amennyire ez a szo egyaltalan megengedheto ebben a vonatkozasban. Gyilkoltak, befolyasoltak az embereket, de joval ritkabban, mint azt tehettek volna.
— Megvezettek oket — mondta Szvetlana. — Igaz?
— Alighanem. A Nappali Orseg nem bantotta ezt a pszichopatat es mondhatni egyenest talcan kinalta sajat fajtajat… azokat, akikert nem kar. Miert? Ez a fo kerdes: miert?
— Hogy gondatlansaggal vadolhassanak meg bennunket — teteleztem fol.
— A cel nem igazolja az eszkozt.
— Hogy valakit kozulunk bemartsanak.
— Anton, az Orseg osszes munkatarsa kozul egyedul neked nincs alibid a gyilkossagok idejere. Miert vadaszna rad a Nappali Orseg?
Vallat vontam.
— Zavulon bosszuja? — A fonok ketkedon ingatta a fejet. — Nem. Csak nemreg keresztezted az utjat. A csapast viszont mar harom es fel evvel ezelott elterveztek. Tovabbra is kerdes marad: miert?
— Talan mert Anton potencialisan nagyon eros magus? — kerdezte csendben Szvetlana. — Es erre jottek ra a Setetek. Keso atallitani a maguk oldalara, igy hat elhataroztak, hogy inkabb elpusztitjak.
— Anton erosebb, mint hiszi — felelte elesen a fonok —, de a masodik szintnel soha nem fog foljebb emelkedni.
— Es ha ellensegeink tovabb latnak a valosag-variansok teren, mint mi? — A fonok szemebe neztem.
— Es akkor?
— Maradhatok gyonge magus, lehetek kozepes vagy eros. — Mi van, ha eleg tennem valamit, amitol aztan megvaltozik az eroegyensuly? Valami egyszeru cselekedet, aminek nincs koze a magiahoz? Borisz Ignatyjevics, hisz a Setetek igyekeztek eltavolitani Szvetlanatol… ezek szerint lattak a valosag azon agat, amelyben segithetek rajta! Es ha meg valamit latnak? Valamit a jovobol? Raadasul regota latjak mar, es regota keszulnek arra, hogy semlegesitsenek. Ami mellett eltorpul a Szvetlanaert folytatott harc?
Eleinte a fonok figyelmesen hallgatott. Aztan osszerancolt szemoldokkel a fejet ingatta:
— Anton, nagyzasi hobortban szenvedsz. Mar megbocsass! Az Orseg minden egyes dolgozoja sorsvonalanak kifutasat ellenorzom, a kulcsemberektol kezdve egesz a gondnokig bezarolag. Biza nincs, mar elnezest… nincs a jovodben semmifele nagy beteljesules. A valosag egyik agan sem.
— Borisz Ignatyjevics, maga abszolute biztos abban, hogy nem teved?
Megiscsak sikerult folbosszantania.
— Persze, hogy nem. Semmiben sem hiszek abszolut mertekben. Meg magamban sem. De nagyon, nagyon kicsi az eselye annak, hogy igazad van. Hidd el.
Elhittem.
A fonokhoz merve kepessegeim a nullat kozelitik.
— Ezek szerint nem tudjuk a legfontosabbat: az okot?
— Igen. A csapassal teged vettek celba, efelol immar nincs ketseg. Azt hiszi, hogy a Gonosszal hadakozik, mikozben mar reges-reg valaki marionettbabukent rangatja zsinegen. Ma ugyanabba az etterembe iranyitottak, ahova te is jottel. Odadobtak egy aldozatot. Te pedig belekeveredtel.
— Akkor hat mi a teendo?
— Megkeressuk Duvadot. Ez az utolso esely, Anton.
— Hisz ezzel gyakorlatilag megoljuk.
— Nem mi. Mi csak folleljuk.
— Mindegy. Akarmennyire is rossz, akarmennyire is eltevelyedett, de megiscsak a mi oldalunkon all! A maga
