reflexszeru mozdulattal.
A fonok nem rangat el csak ugy a semmiert.
— Gyorsan!
Hirtelen belem nyilallt, hogy muszaj meglatogatnom azt a bizonyos helyet, ahol a peches Setet magust erte a halal. De meg csak egy mukkot se kockaztattam errol szolni. Olyan sietosen indultunk meg a kijarat fele, hogy a biztonsagiak tutira megallitanak, mar ha kepesek lettek volna latni bennunket.
— Keso — szolt halkan a fonok kozvetlenul a kijarat elott. — Tulfecsegtuk magunkat.
Az etterembe harman leptek be, azaz inkabb beszivarogtak. Ket kigyurt srac egy leanyzo kisereteben.
A leanyzot mar ismertem. Anna Donnyikova. A Nappali Orseg kis boszorkanya. Szeme egyszeriben elkerekedett, ahogy meglatta a fonokot.
A nyomaban ket megfoghatatlan, lathatatlan, a homalyban jaro sziluett mozgott.
— Keretik megallni — szolt rekedten Alisza, mintha egyszerre kiszaradt volna a torka.
— Felre! — A fonok konnyeden elhuzta a tenyeret, mire a Setetek kezdtek visszaszorulni, a falak fele. Alisza nekiveselkedett, hogy ellenalljon a rugalmas falnak, amde csekelyke ereje nem birta szusszal.
— Teged szolitlak, Zavulon! — visitotta egyszerre.
Hoppa. E boszika alighanem a Nappali Orseg fejenek kedvence lehet, ha egyszer joga van eloszolitani!
A homalybol ujabb ket Setet bukkant elo. Ranezesre ugy saccoltam, hogy nagyjabol harmad-negyedosztalyu harci magusok lehettek. Persze kevesek lennenek Borisz Ignatyjevics ellen, meg aztan en is besegitenek a fonoknek, ahhoz viszont eleg erosek, hogy huzzak az idot.
Ennek a fonok is tudataban volt.
— Mit akartok? — kerdezte parancsolon. — Ez az Ejszakai Orseg ideje.
— Buncselekmeny tortent. — Alisza szeme csak ugy lobogott. — Itt, meghozza nemreg. Megoltek a testverunket, megoltek, meghozza valaki… — Tekintetet hol a fonokre, hol ram szegezte.
— Kicsoda? — kerdezte remenykedve a fonok. A boszorkany azonban nem dolt be a provokacionak. Probalna csak effajta vaddal illetni, raadasul az o statusaban es nem az o idejeben, Borisz Ignatyjevicset — hat menten falra kenne.
Raadasul a fonok egy pillanatig sem gondolkodna el azon, erdemes-e merlegelni tettet.
— Valaki a Fenypartiak kozul!
— A Nappali Orsegnek fogalma sincs, ki lehet a tettes.
— Hivatalosan kerjuk az egyuttmukodest.
Egen. Innet mar nem lehet meghatralni. Megtagadni a masik Orseggel valo egyuttmukodest — ez majdhogynem egy haduzenettel er fol.
— Teged szolitlak, Zavulon! — rikacsolta ismetelten a boszorkany. Felenk remeny ebredt bennem — hatha a Setetek feje nem hallja meg, vagy epp valami massal van elfoglalva.
— Keszen allunk az egyuttmukodesre — mondta a fonok. Hangja jeghidegen csengett.
Korulneztem a teremben, a magusok szeles valla folott — a Setetek mar gyurut vontak korenk, azon nyilvanvalo szandekkal, hogy az ajto kozvetlen kozeleben tartsanak bennunket.
A jonep mindekozben zabalt.
Akkora csamcsogas hallatszott, mintha bizony disznok ultek volna az asztaloknal. Bamba, uveges tekintetek, a kezukben evoeszkozoket szorongatnak, am az etelt a tenyerukkel soprik be, fulladoznak, fujtatnak, kopkodnek. Egy meltosagteljes idosebb ferfi, aki bekesen vacsorazik harom testore es egy ifju holgy tarsasagaban, egyenest uvegbol szlopalja a bort. Egy szimpatikus ifju — leri rola, hogy yuppie — es kedves baratnoje egymas kezebol tepik ki a tanyert, mikozben zsiros narancsszin martassal malacoljak ossze magukat. A pincerek egyik asztaltol a masikig cikaznak, es egyre hordjak fogyasztoek ele a tanyerokat, cseszeket, uvegeket, szenserpenyoket, vazacskakat…
A Seteteknek megvannak a maguk modszerei arra, hogy elvonjak a kivulallok figyelmet.
— Jelen volt maguk kozul barki is az etteremben a gyilkossag pillanataban? — kerdezte unnepelyesen a boszorkany. A fonok hallgatott egy sort.
— Igen.
— Kicsoda?
— A kiseretemben levo holgyek.
— Olga, Szvetlana… A boszorkany majd folfalt bennunket a tekintetevel. — Nem volt jelen egy Masfele, az Ejszakai Orseg munkatarsa, kinek emberi neve Anton Gorogyeckij?
— Rajtunk kivul nem volt jelen senki az orseg munkatarsai kozul! — mondta gyorsan Szvetlana. Jol tette, csak tul gyorsan. Alisza osszevonta a szemoldoket: megertette, hogy kerdese nem eleg koncentraltan sikeredett.
— Csendes ejszakank van, nemdebar? — hallatszott az ajto felol.
Zavulon jelent meg a hivasra.
Ugy neztem ra, mint akit villamcsapas ert: megertettem, hogy e fomagust nem lehet felrevezetni az alcazassal. Lehet, hogy nem ismerte fol Iljaban a fonokot, am a ven rokat nem lehet egymas utan ketszer ugyanazzal a trukkel becsapni.
— Csendesnek epp nem mondanam, Zavulon — szolt egyszeruen a fonok. — Zavard el innet a sleppedet, vagy magam teszem meg helyetted.
A Setet magus pont ugy nezett ki, mint azelott, mintha megallt volna az ido, mintha a jeges telet nem valtotta volna fol a meleg — ha megkesve is erkezo — tavasz. Az oltony, a nyakkendo, a szurke ing, a regimodi keskeny cipo. Beesett orcak, kifejezestelen tekintet, rovidre nyirt frizura.
— Tudtam, hogy egyszer meg osszefutunk — szolt Zavulon.
Es kozben engem nezett. Csakis engem.
— Micsoda ostobasag! — Zavulon a fejet ingatta. — Mire valo ez neked, he?
Tett egy lepest, Alisza pedig felresuhant az utjabol.
— Jo munka, tisztes jovedelem, kielegito onimadat, a vilag osszes gyonyoret a kezedben tudhatod… csupan idejeben kell kiotolni, adott esetben mi leszen a Jo. Es megis… ugy erzed, hijaval vagy valaminek. Nem is ertelek, Anton.
— En viszont teged nem ertelek, Zavulon. — A fonok elallta az utjat.
A Setet magus kelletlenul ranezett.
— Ezek szerint oregszel. A szeretod testeben — Zuvulon folvihogott — Anton Gorogyeckij van. Az, akit a Setetek sorozatgyilkosanak gyanitunk. Regota mar, hogy meglapult odabent, Borisz? Es te ne vetted volna eszre a cseret?
Es azzal ujbol folvihogott.
Vegigneztem a Seteteken. Meg nem fogtak fol. Meg egy pillanat, egy fel pillanat…
Aztan egyszerre meglattam, hogy Szvetlana folemelt karral all, nyitott tenyerein pedig sarga varazslang luktet.
A vizsgajat akar otodik fokozatunak is el lehet ismerni, csak hat ebben az osszecsapasban mi veszitunk. Harman vagyunk, ok pedig — hatan. Ha Szvetlana odavag — nem magat, hanem engem mentendo, hisz ugyis mar nyakig vagyok a szarban —, kitor az utkozet.
Elorevetettem magam.
Kapora jott, hogy Olga ilyen edzett es eros testtel bir. Kapora jott, hogy mindannyian — a Fenypartiak es a Setetek is — elszoktunk a kezunk es labunk erejere hagyatkozo agyalasoktol. Micsoda mazli, hogy Olga, megfosztvan magikus erejenek nagyobb feletol, nem veti meg ezt a muveszetet!
Zavulon osszegornyedven horgo hangot hallatott, miutan oklommel — vagyis Olgaeval — gyomorszajon vagtam. Egy rugassal elgancsoltam es kiugrottam az utcara.
— Allj! — uvoltotte Alisza. Unnepelyesen, gyulolettel es szerelemmel telten.
Hajra neki, iszkiri!
A Pokrovkan futottam, a Zemljanoj Val ut fele, mikozben retikulom utemesen verdeste a hatamat. Meg jo, hogy nem magassarkuban vagyok. Elszakadni, elkallodni — annak idejen kedvemre valo volt a varosi tuleles-kurzus, csak hat oly gyorsan vege lett: fene se gondolta volna, hogy az Orseg munkatarsa lesz kenytelen majd bujkalni es menekulni, ahelyett, hogy a bujkalo menekuloket fogdosna ossze…
Hatam mogott sivito suvoltes harsant.
Reflexeimre hagyatkozva ugrottam felre, egyelore fol se fogtam, mi zajlik. Az utcan egy biborszin langsugar suhant vegig tekergozve, aztan lassitani igyekezett, hogy visszaforduljon, amde jo adag tehetetlensegi ereje nem
