kiveheto zugassa olvadtak ossze.
Osszessegeben elsiettem a dolgot, hisz eltart meg egy ideig, mig a magus utanam jon… Nagy erot ereztem magamban, csurig telitodtem. Alighanem Olga muve. Mikozben az en alakomat viselte, visszanyerte korabbi kepessegeit es foltoltotte a testet energiaval, am egy csopp nem sok, annyit sem hasznalt fol belole. Ilyesmire meg csak nem is gondolhatott, fuggetlenul az egesz probateteltol.
„Majd magad is megerted, hol a hatar” — mondtam anno Szvetlananak. Olga reges-reg tudja mar, hol a hatar, nalam sokkal jobban.
Tettem par lepest a fal menten, majd a betonon keresztul raneztem a ferde aknara, benne a mozgolepcso szalagjaival. Egy sotet pont maszott folfele. Meglehetos gyorsan: a magus sietett, futott a lepcsokon, am az emberi vilagbol egyelore nem lepett ki. Sporol az erejevel. Hat csak gyere, gyere!
Megdermedtem.
Velem szemben a fold folott lebegve egy gomolygo felhocske haladt, kodalvadek csomoja, mely vegso soron egy emberi alakot formazott.
Egy Masfele. Egykori Masfele.
Lehet, hogy a mi oldalunkon allt. De az is lehet, hogy nem. Halaluk utan a Setetek is eltavoznak valahova. Amde most csupan egy kodos, elmosodott felhocske volt, az alkony orok vandora.
— Beke veled, elesett — mondtam. — Akarki is voltal.
Az ingadozo kodalak megallt elottem. Egyszer csak egy nyulvany indult ki felem a testebol.
Ugyan mit akarhat tolem? Ket kezemen meg tudnam szamolni az eseteket, mikor az alkony lakoi kommunikalni probaltak az elokkel!
A keze — mar ha egyaltalan keznek lehet nevezni — remegett. Mindekozben feheres kodfonalak szakadtak le es olvadtak szet a homalyban, s hullottak ala a foldre.
— Nagyon keves az idom — mondtam. — Elesett, akarki is voltal eletedben, Setet avagy Fenyparti, beke veled. Mit akarsz tolem?
Mintha egy szelfuvallat oszlatna szet a feher kodgomolyokat. A fantom megfordult, s kinyujtott karjaval — most mar nem volt ketsegem afelol, hogy az elebb tenyleg a kezet nyujtotta felem — a homalyon keresztul valahova eszak-keletre mutatott. Kovettem iranymutatasat: egy vekony, tuszeru sziluettre mutatott, mely ott izzott az egbolt alatt.
— Igen, a torony, ertem! Mit jelent ez?
A kod oszlani kezdett. Egy pillanat mulva pedig a homaly ugyanolyan ures lett, mint altalaban szokott lenni.
Megborzongtam. Egy halott probalt kommunikalni velem. Barat vagy ellenseg? Tanacsot adott vagy figyelmeztetett?
Erthetetlen.
Atneztem a csarnok falain keresztul, at a foldon — a Setet mar majdnem teljesen folert, de meg a mozgolepcson tartozkodott. Nos tehat, megprobaljuk kitalalni, mit is akart a fantom. Nem allt szandekomban a toronyhoz menni, ehelyett folkeszultem egy masik, kockazatos, amde varatlan utvonalra. E szerint pedig nem volt ertelme annak, hogy ova intsen az Osztankinoi Tevetoronytol.
Utmutatas? De hat kitol kaptam? Barat vagy ellenseg — ez a fo kerdes. Arra nem lehet szamitani, hogy az eleten tul a kulonbsegek elmosodnak, s a holtaink nem hagynak cserben a harc soran.
Dontest kell hoznom. Dontenem kell, de nem most.
A metrokijarathoz futottam, menet kozben huzvan elo fegyveremet a honaljamba szijazott pisztolytaskabol.
Pont idejeben: a Setet akkor tunt fol az ajtoban es azon nyomban a homalyba maszott. Eleg konnyen ment neki, csakhogy azt is lattam, mi tette ezt lehetove. Idegen aurak froccsentek, sotet szikrak szalltak szanaszet.
Ha az emberi vilagban vagyok, hat lattam volna, mikent torzulnak el az emberi arckifejezesek: a hirtelen tamadt szivtajeki fajdalomtol, vagy a szivfajdalomtol, ami meg annal is elviselhetetlenebb.
A Setet magus korulhordozta tekintetet, a nyomomat kutatta. Ahhoz ertett, hogy a korulotte levokbol kiszivja az energiat, am a technikaval mar hadilabon allt.
— Nyugi! — mondtam, s azzal a pisztoly csovet a gerincehez nyomtam. — Nyugi! Mar meg is talaltal. Epp csak az a kerdes, mennyire orvendetes ez szamodra…
Masik kezemmel atfogtam a csuklojat, mialtal elejet vettem annak, hogy buveszmozdulatokat tegyen. Ezek a pimasz fiatal magusok mind egy standard igezet-keszlettel machinalnak — egyszeru, de hatasos. Csakhogy ehhez ket kezenek osszehangolt munkaja szuksegeltetnek.
A magus tenyere egyszeriben nyirkos lett.
— Indulas! — mondtam. — Elcsevegunk.
— Te, te… — Meg most sem akarta elhinni, ami vele tortent. — Te vagy Anton! Torvenyen kivul allsz!
— Tegyuk fol. Szerinted ez most segit rajtad?
Elforditotta a fejet — a homalyban eltorzult az arca, elvesztette vonzerejet es jolelkuseget. Nem, egyelore meg nem vette fol vegleges homalybeli alakjat, mint azt Zavulon tette. Ennek ellenere az arca mar nem volt emberi. Az allkapcsa melyre logott, szaja szeles, bekaszeru, szeme keskeny es zavaros.
— Te aztan ocsmanyul nezel ki, haver — meg egyszer hatbaboktem a pisztollyal. — Ez egy pisztoly. Ezust toltennyel van toltve, meg ha ez nem is szuksegszeru. A homalyvilagban fikarcnyival se fog rosszabbul mukodni, mint az emberiben… lassabb lesz ugyan, de teged ez se ment meg. Ellenkezoleg: erezni fogod, ahogy a lovedek atszakitja a borodet, atverekszi magat az izomrostokon, szetzuzza csontodat, atszakitja az idegeket.
— Nem fogod megtenni!
— Es ugyan miert nem?
— Akkor aztan ki nem mosod magad!
— Tenyleg? Ezek szerint meg van eselyem? Tudod, valahogy egyre inkabb kedvem tamad meghuzni a ravaszt. Lodulj, te fereg!
Rugasokkal noszogatvan mozgasra, ket bode kozti szuk atjaroba vezettem a magust. A falakon boven tenyeszo kek moha, egyszerre csak rangatodzni kezdett. A homalyflora igencsak szerette volna megkostolni erzelmeinket: az en haragomat meg az o felelmet. Ugyanakkor meg az agyatlan novenyek is rendelkeztek az onfenntartas osztonevel.
S a Setet magus is igencsak jol el volt latva vele.
— Ide figyelj, mit akarsz tolem? — vakkantotta. — Betajoltak, aztan arra utasitottak, hogy keritsunk elo! Csupan parancsot teljesitek! Tartom magam a Megallapodashoz, jaror!
— Tobbe mar nem vagyok jaror. — A fal fele taszitottam, egyenest a moha puha olelesebe. Hadd szivjon ki belole nemi felelmet, kulonben a vegen meg szot se tudunk erteni egymassal. — Ki vezeti a hajtovadaszatot?
— A Nappali Orseg.
— Konkretan?
— A parancsnok, a nevet nem tudom.
Ez alighanem tenyleg igaz. Mellesleg en meg ismerem is…
— Konkretan ehhez a metroallomashoz iranyitottak?
Elbizonytalanodott.
— Beszelj! — Pisztolyommal a magus hasat vettem celba.
— Igen.
— Egyedul?
— Igen.
— Hazudsz. Egyebkent nem fontos. Mit parancsoltak, mit tegyel, ha eszreveszel?
— Hogy figyeljelek meg.
— Megint hazudsz. Ez viszont most fontos. Gondold meg, es felelj ujra!
A magus hallgatott — alighanem a kek moha terven folul teljesitett…
Meghuztam a ravaszt, s lovedek oromodat zengve kuzdotte le a koztunk levo meternyi tavolsagot. A magusnak meg arra is volt ideje, hogy eszrevegye — elkerekedett szemmel egyszeriben emberibbnek hatott, megrandult, de tul keson.
— Egyelore ez csak egy sebesules — mondtam. — Es meg csak nem is halalos.
A foldon fetrengett osszegornyedve, mikozben a hasan tatongo sebet igyekezett elszoritani. Vere a homalyban szinte attetszonek hatott. Talan csak illuzio, de meglehet, a magus szemelyes sajatossaga.
