elhelyezett asztalokkal lassan korbeforgott.
Valamiert arra szamitottam, hogy a Setetek az Arany- vagy Ezustteremben allitjak fol hadmuveleti torzsuket: Mondhatni enyhen meg is lepodtem az elem tarulo kepen.
A pincerek ugy usztak a levegoben, akar a doglott halak, mikozben szeszesitalokat szolgaltak fol az asztaloknal, ami mellesleg itt tiltott dolognak szamit. Pont az orrom elott ket asztalnal szamitogep-terminalokat allitottak fol, melyeket ket mobiltelefonra kapcsoltak. A szamtalan hirkozlesi feladat lefolytatasara nem alltak neki kabeleket huzogatni a toronyhoz — itt jegyzem meg, ez azt jelenti, hogy a torzs folallitasat nem terveztek hosszu tavra. Harom hosszuhaju fiatalember figyelmesen dolgozott — ujjaik a billentyuzeten ugralnak, a kepernyon parancsok sorjaznak, a hamutalakban cigarettak fustolognek. Soha nem lattam meg Setet programozokat — persze csak kozonseges operatorok voltak, nem pedig rendszergazdak. Es semmiben se kulonboztek barmelyik magusunktol, akit a hadmuveleti torzsben egy halozatba kapcsolt notebook ele ultetnek. Egynemelyikunknel tan meg illedelmesebbnek is tuntek…
— Szokolnyikit[37] teljesen lefedtuk — mondta a sracok egyike. Halkan szolalt meg, am hangja az egesz korgyurum vegigduborgott, de ugy, hogy a pincerek ennek hallatan egyszeriben beleremegtek es botladozni kezdtek.
— A Taganszko-Krasznopresznyenszkaja metrovonalat ellenorzes alatt tartjuk — felelte a masik. A sracok egymasra pillantottak es elnevettek magukat. Alighanem egy kis vetelkedes folyt koztuk: ki jelenti le elebb a sajat korzetet.
Hajkurasszatok csak, hajkurasszatok!
Atvagtam az ettermen, a barpult fele menet. Ugyet se vessetek ram! Csak egy gyamoltalan biztonsagi or, egyike azoknak, akit ugy mellekesen az orkutya szerepere jeloltek ki. Most pedig a strazsanak kedve szottyant egy sorre: teljesen eltunt volna belole a felelossegerzet? Vagy pedig elhatarozta, hogy lecsekkolja uj gazdainak biztonsagat. Hogy is szol a dal? „A szakaszt most ejjeli orjaratba szolitja a kiraly parancsa.” Taram-pam-pam, tara- ra-ra…
Egy fiatalnak eppenseggel nem mondhato no a sorospult mogott mechanikus mozdulatokkal torolgette a korsokat. Amikor megalltam, nekiallt neman sort csapolni. Szemeben uresseg es sotet honolt, marionettbabuva alakult — meg kellett eroltetnem magam, hogy elnyomjam a bennem egy pillanatra folvillano haragot. Nem szabad. Nincs jogom az erzelmekre. En is automata vagyok. A babaknak pedig nincsenek erzeseik.
Aztan meglattam egy fiatal lanyt, aki magas, forgathato, kerek barszeken ult a barpulttal szemkozt, mire ujfent ram jott a szivbaj.
Hogy feledkezhettem meg errol?
Minden egyes hadmuveleti torzset kotelesek vagyunk bejelenteni az ellenfelnek. S barmely hadmuveleti torzsbe egy megfigyelot iranyitanak. Ez a Megallapodas resze, a jatekszabalyok egyike, mely mindket fel szamara elonyos — ha ez az elony megoly latszolagos is. S ha folallitjuk sajat torzsunket, bizony ott ul valaki a Setetek kozul.
Itt momentan Tigrincs ult.
A leany tekintete eloszor kulonosebb erdeklodes nelkul siklott el folottem, s mar kezdtem azt hinni, hogy meguszom.
Aztan a szeme visszatert ram.
Mar eszrevette a magamra oltott biztonsagi or emberi alakjat. S valami nem stimmelt az emlekezeteben tarolt vonasokban. Nyugtalansagot keltett benne. Meg egy pillanat — es a homalyon keresztul is megnezett maganak.
Mozdulatlanul alltam, nem probaltam meg elrejtozni.
A leany levette rolam tekintetet es szemugyre vette a szemben ulo magust. Nem tunt eppenseggel gyongenek, ugy szemre jo 100 evesnek saccoltam, erejenek szintje pedig legalabbis harmas fokozatu. Nem volt gyonge, de igencsak onelegult.
— Mindezek dacara a maguk akcioi akkor is provokacionak bizonyulnak — szolalt meg a leany nyugodt hangon. — Az Ejszakai Orseg meggyozodese, hogy a Duvad nem Anton.
— Akkor hat kicsoda?
— Egy elottunk ismeretlen, nem teljes erteku Fenyparti magus. Egy Fenyparti, akit a Setetek tartanak ellenorzesuk alatt.
— Ugyan miert, szepsegem? — csodalkozott ra oszinten a magus. — Legy oly szives, es magyarazd meg! Miert pusztitanank a mieinket, meg ha nem is a legertekesebbeket?
— „Nem a legertekesebbek”: ez itt a kulcsmondat — kozolte melankolikusan Tigrincs.
— Tegyuk fol, lehetosegunk van elpusztitani a moszkvai Fenypartiak fejet, o pedig, szokas szerint, minden gyanu folott all. Egyetlen egy kozepes erteku Fenyparti kedveert tucatnyi sajat emberunket veszejtsuk el? Komolytalan. Vagy tan hulyenek tartasz bennunket?
— Okosnak tartlak benneteket. Alighanem okosabbak vagytok nalam. — Tigrincs sandan elmosolyodott. — En azonban csupan egy muveletis vagyok. Masok vonjak le a kovetkezteteseket, es ezt meg is fogjak tenni, efelol ne legyenek ketsegeitek!
— Hisz nem koveteljuk, hogy azonnal kivegezzek! — A Setet elmosolyodott. — Momentan meg a tevedes lehetoseget se zarjuk ki. Torvenyszek, szakszeru es elfogulatlan targyalas, igazsagossag… csupan ennyit akarunk!
— Pedig hat eleg fura, hogy a vezeretek elvetette Antont Shahab Ustoraval. — A leany megdontotte ujjaval a felig ures soroskorsot. — Meglepo. A kedvenc fegyvere, amit immaron evszazadok ota kezel tokeletesen. Mintha a Nappali Orseg szamara Anton elcsipesenek tenye onmagaban nem is lenne olyan fontos.
— Draga holgyem — a Setet athajolt az asztal folott —, magacska kovetkezetlen! Nemde azzal vadol egyszerre, hogy egy artatlan, torvenytisztelo Fenypartit uldozunk, am egyszersmind azzal is, hogy nem iparkodunk elkapni!
— Miert is ne?
— Ezt a piti szadizast! — A Setet folvihogott. — Oszinte oromomet lelem e csevejben: csak nem hiszi rolunk, hogy holmi megkattant, verszomjas pszichopatak bandaja vagyunk?
— Nem eppen. Ravasz gazemberek bandajanak hiszunk benneteket.
— Hasonlitsuk ossze modszereinket! — A Setet alighanem epp kedvenc vesszoparipajat nyergelte. — Nezzuk csak meg az Orsegek mukodesenek kovetkezteben eloallo vesztesegeket, melyek a mi takarmanybazisunkat, az egyszeru embereket sujtjak.
— Szamotokra az emberek csupan… takarmany?
— Hat a szamotokra? Vagy a Fenypartiak eztan mar a Fenypartiaktol szarmaznak, nem pedig a nagy tomegbol szakadnak ki?
— Szamunkra az emberek: gyokerzet. A mi gyokereink.
— Nem banom, legyenek gyokerek. Nem erdemes szavakon ragodni. Akkor viszont amondo vagyok, hogy a mi gyokereink is, kedveskem. Es egyre tobb novenyi nedvet kuldenek kozvetitenek felenk taplalek gyanant, ezt nem is tagadom, nincs ebben semmi titkolnivalo.
— Mi se leszunk kevesebben. Es ebben sincs titok.
— Hat persze. Viharos idoket elunk, ott van az a sok stressz es megprobaltatas… az emberek a meredely szelen elnek, ahonnet konnyu a melybe veszni. Na vegre, legalabb egyvalamiben egyetertunk — vihogta a magus.
— Egyetertunk — egyezett bele Tigrincs. Nem nezett felem tobbet, a beszelgetes pedig az orok es megoldhatatlan tema fele kanyarodott el, ami folott mindket oldal filozofusai egyarant tortek a fejuket es landzsaikat — es nem holmi unatkozo magusok, a Setet meg a Fenyparti. Megertettem, hogy Tigrincs immaron minden szukseges tudnivalot kozolt velem.
Vagy legalabbis mindazt, amirol ugy velte, hogy lehetosege volt elmondani.
Megragadtam az elem tett soroskorsot. Azzal nehany kimert, hosszu korttyal lehajtottam az egeszet. Tenyleg szomjas voltam.
Latszatvadaszat?
Igen. Ezt mar reg megertettem. A fo, hogy meg kellett gyozodnom arrol, miszerint a mieink is tudataban vannak ennek.
Duvadot nem kaptak el?
Magatol ertetodik. Kulonben mar kapcsolatba leptek volna velem. Telefon utjan avagy mentalisan, a
