meg tobb hidegveruseg. Csupan annyi kellett volna, hogy megnezem a vele egyutt utazo no aurajat, hisz Szvetlana nagyon reszletesen leirta. Folismerhettem volna a not, kovetkezeskepp Duvadot is. Az egesznek meg a kocsiban veget vethettem volna.
Csak hat — mifele veget?
A homalyba merultem, amikor Duvad felem nezett. Ez bejott, leven tovabbment, a lepcsohaz fele, amelyben egykoron ott ultem a szemetcsatorna mellett es fasultam cseveresztem a hobagollyal.
Duvad Jegort indult megolni. Minden ugy zajlik, ahogy gondoltam. Minden ugy, ahogy Zavulon eltervezte. A medvecsapda ott volt elottem, a pattanasig feszitett rugo mar kezdett engedni. Mar csak egy lepest kellett tenni, hogy a Nappali Orseg az akcio sikeres lefolytatasa folott orvendezhessen.
Hol vagy hat tenmagad, Zavulon?
A homaly reven idot nyertem. Duvad egyre csak kozeledett a haz fele, raerosen emelgette labait, en pedig a kornyeket sasoltam, a Setetet kutatva. Legalabb egy nyom lenne, egy lelegzetvetel, egy arnyek…
A magia feszultsege koros-korul hihetetlen mereteket oltott. Itt talalkoztak ossze a jovobe torekvo valosagok fonalai. Szaz utvonal keresztezodese: egy pont, amelyben a vilag eldonti, merre is tovabb. Nem miattam, nem Duvad miatt, nem a fiu miatt. Mindannyian a csapda reszei vagyunk. Mindannyian statisztak vagyunk, egyikunknek annyit kell mondania, hogy „talalva”, masikunknak a foldre kell roskadnia, egy harmadiknak pedig emelt fovel lepni a verpadra. Masodsorban Moszkvanak ezen pontja egy lathatatlan utkozet arenajava lesz. Azonban nem lattam Masfeleket — sem Seteteket, sem pedig Fenypartiakat. Csak Duvadot, amde ot meg most sem lehetett Masfelenek tekinteni, csupan a mellkasan szikrazott az Ero alvadeka. Eloszor azt hittem, hogy a szivet latom. Aztan megertettem, hogy ez egy fegyver, az a bizonyos, mellyel a Seteteket gyilkolja.
De hat hogy is van ez, Zavulon? Sertve ereztem magam, egy suta sertes rabja lettem. Eljottem! Besetalok a csapdadba, nezd, a labam mar odabent van, a beteljesedes oly kozel — hol vagy hat?
A Setet magus vagy oly mesterien rejtezett, hogy folfedezese meghaladta eroimet, vagy pedig egyaltalan nem volt itt!
Vesztesre alltam. Meg a kibontakozas elott elveszitem a jatszmat, mert nem vagyok kepes megerteni ellenfelem szandekat. Valahol egy kelepcenek kell itt lennie, hisz a Seteteknek el kell pusztitaniuk Duvadot, kulonben megoli Jegort.
De mikepp teszi ezt?
Hisz mar itt vagyok. Elmagyarazom neki, mi is folyik itt valojaban, beszelek az Orsegekrol, akik egymast felugyelik, a Megallapodasrol, arra kesztet bennunket, hogy fonntartsuk a semlegesseget, az emberekrol es a Masfelekrol, a vilagrol es a homalyrol. Mindent elmeselek neki, ahogy Szvetlananak is elmeseltem, es akkor majd megerti.
Vajon megerti?
Es ha valojaban keptelen arra, hogy meglassa a Fenyt?!
A vilag szamara nem egyeb, mint egy bargyu birkanyaj. A Setetek — farkasok, akik korben olalkodnak arra varva, hogy a zsirosabb barikakat kicsiphessek. O pedig — az orkutya. Keptelen eszrevenni a pasztorokat, felelemtol es duhtol vakon ide-oda rohangal, egy mindenki ellen.
Nem fogja elhinni, nem engedi meg maganak, hogy elhiggye.
Elorevetettem magam, Duvad fele. A lepcsohaz ajtaja mar nyitva volt, Duvad epp Jegorral beszelt. Miert jott ki ily keson az ejszakaba ez a buta gyerek, aki azonban nagyon is jol tudja mar, mifele erok igazgatjak vilagunkat?
Csak tan nem kepes arra Duvad, hogy magahoz csalogassa aldozatait?
A beszed itt most hasztalan. A homalybol tamadni. Legyurni. Es csak aztan magyarazkodni!
A homaly egyszerre ezer sebesult hangjan vonitott fol, amikor nekifutasbol belerohantam a lathatatlan akadalyba. Harom lepesnyire Duvadtol, utesre emelt kezzel egy atlatszo falba utkoztem, folkenodtem es lassan a foldre! csusztam, zugo fejemet razogatva.
Nem jo ez igy. De meg mennyire, hogy nem jo! Nem erti az Ero lenyeget. Autodidakta magus, a Jotol valo pszichopata. Amikor dolgara indul, magikus akadallyal vedi magat. Spontan modon, de ez nem konnyiti meg dolgomat.
Duvad valamit mondott Jegornak. Es kihuzta kezet zakoja hajtokaja mogul.
Egy fator. Remlett valami errol a magiarol, mely egyszerre volt naiv es hatalmas, amde most nincs ido folidezni.
Kicsusztam onnon arnyekombol, atleptem az emberi vilagba es azzal hatulrol ravetettem magam Duvadra.
Makszimot valami leverte a labarol, amikor toret sujtasra emelte. Koros-korul mar szurkebe borult a vilag, a srac mozgasa lelassult — latni lehetett, amint meg utoljara raerosen lehunyja szempillait, mielott folpattannak majd a fajdalomtol. Az ej homalypodiumma valtozott, ahol megszokta mar, hogy birova legyen es iteletet hozzon, aminek semmi sem allhatja utjat.
Es most utjat alltak. Levertek, az aszfaltra taszitottak. Az utolso pillanatban Makszimnak sikerult megtamasztania magat a kezevel, arrebbgurult, folpattant.
A szinen egy harmadik szemely is megjelent. Hogy nem vette eszre Makszim? Hogy lopodzhatott melle, mikozben egy fontos munkaban volt elmerulve, s eddig a vilag Legfenyesebb ereje, mely harcba szolitotta, mindig megovta bameszkodoktol es folosleges szemtanuktol?
Egy ferfi — meglehetosen fiatal, velhetoen nemileg fiatlabb Makszimnal. Farmerban es puloverben, valltaskaval — amit most vallanak egy mozdulataval hanyagul a foldre dobott. Es egy pisztoly van a kezeben!
Eleg rosszul fest a szitu.
— Megallj! — szolt a ferfi, mintha bizony Makszim barhova is igyekezett volna elfutni. — Hallgass meg!
Egy veletlen jarokelo, aki most banalis maniakusnak nezi ot? Es a pisztoly, es az erezheto jartassag, amivel lathatatlanul melleje lopodzott? Egy kommandos civilben? Az effajta lelone vagy agyonverne, nem engedne foltapaszkodni a foldrol.
Makszim az ismeretlenre meredt, mikozben egy remuletes sejtes dermesztette meg. Talan meg egy Setettel van dolga, es eddig soha nem akadt dolga egyszerre kettovel.
A setetsegnek nyoma se maradt. Egyszeruen nem volt — kesz, teljesen eltunt!
— Ki vagy? — kerdezte Makszim, szinte megfeledkezven a magus-sracrol. Aki most lassan varatlan megmentojehez hatralt.
— Jaror. Anton Gorogyeckij, Ejszakai Orseg. Hallgass meg!
Szabad kezevel Anton elkapta a sracot es a hata moge tolta. A celzas meglehetosen vilagos volt.
— Ejszakai Orseg? — Makszim az ismeretlenben igyekezett folfedezni a Setet fuvalmat. De nem lelte, s ez meg jobban megijesztette. — A Setetbol valo vagy?
Semmit sem ertett. Kutaton furkeszett a tekintetevel: ereztem ezt a duhongo es fektelen, egyszersmind benazo kutakodast. Nem is tudom, egyaltalan lehetseges lett volna-e az elrejtozes. Ebben az emberben, ebben a Masfeleben — mindket fogalom hasznalata helytallo — valamifele osero erzodott, egyfajta eszelos, fanatikus nyomas. Igy aztan nem is rejtoztem el.
— Ejszakai Orseg? A Setetbol valo vagy?
— Nem. Mi a neved?
— Makszim. — Duvad lassan felem araszolt. Figyelmesen szemlelgetett, mintha erezne, hogy mar talalkoztunk, csak akkor mas alakot oltottem. — Ki vagy te?
— Az Ejszakai Orseg munkatarsa. Mindent megmagyarazok, hallgass meg! Te egy Fenyparti magus vagy.
Makszim arca megrandult, kove dermedt.
— Seteteket gyilkolsz. Tudok rola. Ma reggel megoltel egy alakvalto not. Este, az etteremben pedig egy Setet magussal vegeztel.
— Te is?
Lehet, hogy csak kepzelodtem. De ugy ereztem, hogy a hangjabol valoban remenyt veltem kihallani. Demonstrativan visszadugtam fegyveremet a pisztolytaskaba.
— En Fenyparti magus vagyok. Igaz, nem valami eros. Moszkvaban szazaval vannak hozzam hasonlok. Sokan vagyunk, Makszim.
Elkerekedett szemmel meredt ram, en pedig megertettem, hogy celba talaltam. Nem volt orult, aki Superman-nek kepzeli magat es meg buszke is ra. Alighanem arra vagyott leginkabb az eletben, hogy bajtarsra
