leljen.
— Makszim, nem vettunk eszre idejeben — mondtam. Csak tan nem sikerul mindent bekes uton, verontas nelkul megoldani, ket feher magus esztelen osszecsapasa nelkul? — Ez a mi bununk. Egymagad kezdtel a harcba, hibat hibara halmoztal. Makszim, meg mindent rendbe lehet hozni. Hisz nem tudtal a Megallapodasrol, igaz?
Nem figyelt ram, kopott a szamara ismeretlen Megallapodasra. Szamara az volt a lenyeg, hogy nincs egyedul.
— A Setettel harcoltok?
— Igen.
— Sokan vagytok?
— Igen!
Makszim ujfent ram nezett, es a szemeben ismet folvillant a homaly athato fuvalma. Igyekezett megpillantani a hazugsagot, a Setetet: duhot es gyuloletet akart latni — kizarolag azt, amit latnia adatott.
— Hisz nem vagy Setet — szolt majdhogynem panaszosan. — Latom en. Es eddig meg nem tevedtem… soha!
— Jaror vagyok — ismeteltem. Korulneztem — sehol senki. Valami elriasztotta az embereket. Alighanem ez is Duvad kepessegeinek egyike volt.
— Ez a fiu…
— Szinten Masfele — vagtam ra gyorsan. — Egyelore meg nem kotelezodott el, lehet belole Fenyparti, vagy…
Makszim a fejet ingatta:
— A fiu Setet.
Jegorra pillantottam. A fiucska lassan folemelte tekintetet a foldrol.
— Nem — mondtam.
Az auraja tisztan kiveheto volt — egy ragyogo tiszta szivarvany, szinjatszo, amely altalaban egeszen kicsi gyerekekre jellemzo, nem pedig kamaszokra. Sajat sors, alakulofelben levo jovo.
— Setet. — Makszim a fejet ingatta. — Hat nem latod? En nem tevedek, soha. Kozbeavatkoztal es ezaltal megakadalyoztal abban, hogy elpusztitsam a Setet kuldottet.
Velhetoen nem hazudott. Nem sok mindennel bir — de azzal teljes mertekben rendelkezik. Makszim latja a Setetet, kepes annak legparanyibb makulait is folfedezni idegen lelkekben. Raadasul az effajta, szuletofelben levo Setetet mindennel jobban latja.
— Nem gyilkoljuk halomra az osszes Setetet.
— Miert?
— Fegyvernyugvas van, Makszim.
— Hogy lehetseges fegyvernyugvasban lenni a Setettel?
Elfogott a hidegleles: ketelkedesnek nyomat sem leltem a hangjaban.
— Barmely haboru rosszabb a bekenel.
— Csak ez nem. — Makszim folemelte kezevel a tort. — Latod? Ez a baratom ajandeka. Elpusztult, es meglehet, hogy az olyanok miatt, mint ez a fiu. A Setet alattomos!
— Nekem mondod?
— Hat persze. Meglehet, Fenyparti vagy. — Az arca keseru mosolyra huzodott. — Csakhogy akkor ez a ti Fenyetek reg elhalvanyult. A Gonosz szamara nincs bocsanat. Nincs fegyvernyugvas a Setettel.
— A Gonosz szamara nincs bocsanat? — Most en huztam fol magam. De meg mennyire. — Amikor leszurtad a veceben a Setet magust, vajon miert nem maradtal meg mondjuk tiz percet? Nem birtad latni, mikepp fognak kiabalni a gyerekei, mikepp ri a felesege? Hisz ok aztan nem Setetek, Makszim! Koznapi emberek, akik nem rendelkeznek a mi eroinkkel! Kimentettel egy lanyt a golyozaporbol…
Megrezzent, am az arca tovabbra sem vesztette el rakovesedett nyugalmat.
— Nagyszeru! Es ahhoz mit szolsz, hogy miattad akartak megolni, a te buncselekmenyed miatt?! Errol nem tudsz?
— Ez haboru!
— Magad vagy a haboru oka — suttogtam. — Magad is gyerek vagy, ezzel a gyerekes torrel. Ahol vagjak az erdot, ott ropul a forgacs,[38] nemde? A Feny erdekeben vivott haboruban minden eszkoz megengedett?
— Nem a Feny erdekeben haboruzom. — O is halkabbra fogta mondandojat. — Nem a Fenyert, hanem a Setet ellen. Es ennyi eleg is nekem. Erted? Es ne hidd, szamomra ez nem holmi erdo meg forgacsok. Nem kertem ezt az erot, nem abrandoztam rola. De ha mar megadatott nekem, nem tudok maskepp cselekedni.
De hat ki szalasztotta el?
Miert nem talaltunk ra egybol Makszimra, amikor Masfeleve lett?
Kivalo muveletis valhatott volna belole. Hosszadalmas vitak es magyarazkodasok utan. Honapokig tarto kikepzest es evekig tarto gyakorlast kovetoen, kudarcok, hibak, iszakossagba menekules meg ongyilkossagi kiserletek aran. Vegso soron pedig — no nem a szivevel, leven az nem adatott meg neki — hideg, kompromisszumokra keptelen ertelmevel folfogta volna a szembenallas szabalyait. Azon torvenyeket, melyek menten a Feny es a Setet vivja haborujat, a torvenyeket, melyek ertelmeben hagynunk kell garazdalkodni a predajukat uldozo alakvaltokat, es alkalomadtan a mi oldalunkon allokat kell gyilkolnunk, akik nem tudtak ilyesmirol lemondani.
Ime hat most itt all elottem. Egy Fenyparti magus, aki par ev alatt tobb Setetet tett el lab alol, mint egy muveletis evszazadokig tarto szolgalati ideje soran. Maganyos, agyonhajszolt. Kepes gyulolni es keptelen szeretni.
Megfordulvan vallon ragadtam Jegort, aki mindezido alatt ott allt, halkan meghuzta magat, mikozben a vitankat hallgatta. Eloretoltam, magam ele. Majd megszolaltam:
— A fiu tehat Setet magus lenne? Minden bizonnyal. Attol tartok, igazad van. Elmulik par ev, es ez a fiu raerez onnon lehetosegeire. Kilep az eletbe, korulotte pedig terjeszkedni kezd a Setet. Minden egyes lepessel egyre konnyebben boldogul az eletben. Minden egyes lepeseert majd valaki mas fizet a fajdalmaval. Emlekszel a Hableanyrol szolo mesere? A boszorkany labakat adott neki, s amikor megindult, a talpat mintha izzo pengevel hasogattak volna. Hisz ez rolunk szol, Makszim! Orokke kespengeken jarunk, es ezt nem lehet megszokni. Csakhogy Andersen nem meselt el mindent. A boszorkany maskepp is tehetett volna. A Hableany mendegel, am a kesek masokat hasogatnak. Ez pedig a Setet utja.
— A fajdalmam mindig elkiser — szolt Makszim. S az eszelos remeny, miszerint csak megerti vegul, ismet belem hasitott. — Am ennek nem szabad, nincs jogaban barmit is megvaltoztatni.
— Keszen allsz arra, hogy megoljed? — Fejemmel Jegorra intettem. — Makszim, aruld el! Az Orseg munkatarsa vagyok, ismerem a Jo es a Gonosz kozt huzodo hatart. Aruld el: keszen allsz megolni?
Nem habozott. Rabolintott, majd a szemembe nezett — oromtelin, megbekelten.
— Igen. Nem csupan keszen allok, de meg soha nem engedtem el a Setet szulottjet. Es most sem fogom.
A lathatatlan csapda tehat bekattant.
Azon se lepodtem volna meg, ha egyszer csak meglatom Zavulont. Amint epp kibukkan a homalybol, hogy jovahagyolag megveregesse Makszim vallat. Vagy mondjuk gunyosan ram vigyorogjon.
Am a kovetkezo pillanatban megertettem, hogy Zavulon nincs itt. Nincs es nem is volt.
A folallitott csapda nem szorul felugyeletre. Maga magatol mukodik. Horogra akadtam, raadaskepp a Nappali Orseg barmely tagjanak feddhetetlen alibije van erre az idopontra.
Vagy engedem, hogy Makszim megolje a fiut, akibol Setet magus lenne. Ezaltal pedig buntarssa leszek — az ezzel jaro megannyi kovetkezmennyel egyutt.
Vagy osszetuzesbe bonyolodom. Megsemmisitem Duvadot — valljuk be, ossze se lehet merni az eroinket. Tulajdon kezemmel likvidalom az egyetlen szemtanut, mi tobb — egy Fenyparti magust olok meg.
Hisz Makszim nem fog meghatralni. Ez az o haboruja, az o kis golgotaja, amelyre nehany even keresztul vonszolta magat folfele. Vagy gyozedelmeskedik, vagy elpusztul.
Ugyan miert avatkozna ebbe a tusaba Zavulon?
Minden teren helyesen jart el. Kipucolta a Setetek sorai kozul a selejtjet, engem folultetett, feszultseget keltett, de meg „mozgasba is lendult”, amikor ram lott, es elvetette a celzast. Arra kenyszeritett, hogy Duvad ele vessem magam. Zavulon pedig most messze van. Az is lehet, hogy nincs Moszkvaban. De meglehet, hogy figyeli a
