A bagoly ujfent vijjogni kezdett.
— Igen — mondta a fonok, mikozben mar nem hozzam, hanem a madarhoz beszelt. — Sok mindenben igazad van. De netan ujbol fellebbeznel?
A madar megdermedt.
— Megigerem, hogy kozbenjarok. Es ezuttal van ra esely.
— Borisz Ignatyjevics, nekem az a velemenyem… — kezdtem.
— Bocsass meg, Anton, de kulonosebben nem izgat… — A fonok kinyujtotta a kezet, a bagoly pedig esetlenul ratotyogott pihes labaival, majd megallapodott a tenyeren. — Fol se fogod, mekkora szerencsed van.
Elhallgattam. A fonok pedig az ablakhoz lepett, majd kitarvan az ablakszarnyakat elorenyujtotta kezet. A bagoly szarnyaival verdesni kezdett, aztan a melybe vetette magat. Ezt nevezem en kitomott babnak!
— Most hova?
— Hozzad. Parban fogtok dolgozni… — A fonok megdorzsolte az orrnyerget. — Igen! Jegyezd meg, hogy Olganak hivjak!
— A baglyot?
— A baglyot. Ha eteted es gondjat viseled, minden rendben lesz. Most pedig… aludj meg egy kicsinyeg, aztan kelj fol! Akar be se menj az irodaba, vard meg Olgat… aztan irany a munka! Mondjuk ellenorizhetned a metro-korgyurut…
— Hogyhogy aludjak meg…? — kezdtem bele. De a vilag korulottem maris halvanyodni kezdett, elhomalyosult, szerteolvadt. Arcomba fajon melyedt a parna csucske.
A sajat agyamban fekudtem.
A fejem elnehezult, a szememben — akarha homok lenne. A torkom belefajdult, annyira kiszikkadt.
— De… — nyogtem horogve, mikozben a hatamra fordultam. A nehez sotetitofuggonyok miatt nem lehetett tudni, hogy odakint ejszaka van, vagy mar reg folkelt a nap. Az orara sanditottam: a vilagito szamok nyolcat mutattak.
Eloszor volt reszem ama kituntetesben, hogy a fonok almomban fogadott audienciajan.
Valojaban eleg kellemetlen dolog, elsosorban a fonoknek, aki igy kenytelen betorni a tudatomba.
Alighanem tenyleg rosszul allunk az idovel, ha mar egyszer ugy dontott, az almok vilagaban szukseges eligazitast tartania. Nezzenek oda — ez aztan a valosag! Nem vartam volna. A feladatok taglalasa, meg ez a hulye bagoly is…
Osszerandultam — kivulrol kocogtattak az ablakot. Apro, szapora utesekkel, mintha valami karmolaszna. Tompa vijjogas hallatszott.
Ha ugy nezzuk — mit is varhattam volna meg?
Folpattantam, sutan megigazitottam az alsogatyamat, majd az ablakhoz szokelltem. Mindaz a szarsag, amit a vadaszatra keszulven nyeldekeltem, meg mindig hatott ram, igy a targyak korvonalait pontosan erzekeltem.
Egyetlen rantassal szethuztam a fuggonyoket. Folvontam a redonyt.
A bagoly az ablakparkanyon ult. Egy kicsit hunyorgott — elvegre mar megvirradt es tul eros volt szamara a vilagossag. A utcarol persze nem lehet megallapitani, mifele madar telepedett egy tizedik emeleti lakas ablakaba. Viszont a szomszedok, ha kipillantanak, igencsak meglepodnek. Egy hobagoly Moszkva kozepen!
— Mi az ordog… — mondtam halkan.
Jo lett volna vilagosabban kifejeznem magam. Am ezen szokasomrol mar az elejen leszoktattak, amint dolgozni kezdtem az Orsegnel. Egesz pontosan — magamtol is leszoktam. Ha par alkalommal szemugyre veszed az egyes emberek folott porgo kis orvenyeket, amiket magad keltettel azaltal, hogy nekik cimezted karomkodasodat — hat rogvest megtanulod visszafogni magad.
A bagoly engem nezett. Varakozon.
Koros-korul pedig madarak tomboltak. Egy kozeli fara telepedett verebcsapat vad csivitelesbe kezdett. A varjak mar batrabbak voltak. A szomszed erkelyre meg a kornyezo fakra szalltak. Egyre csak karogtak, idonkent pedig leszokdeltek a gallyakrol, es az ablak elott koroztek. Osztoneik azt sugtak, egy effajta keretlen-varatlan szomszedtol eljovendo kellemetlensegekben lehet reszuk.
Am a bagoly nem reagalt. Kopott a verebekre meg a varjakra. Persze mar ha tudott volna.
— Ki a csuda vagy te? — mormogtam, mikozben kimeletlenul folteptem a leragasztott papirszigetelest, hogy kinyithassam az ablakot. Szep kis szivesseg a fonoktol, egy valtotars… egesz pontosan valtotarsno…
A bagoly egyetlen szarnycsapassal bent termett a szobaban, majd csukott szemmel a gardrobra telepedett. Akarha evszazadok ota itt elne. Talan atfazott volna az ut soran? Nem valoszinu, elvegre eredendoen sarkvideki lenne…
Mikozben az ablak bezarasan ugykodtem, egyre csak azon toprengtem, mit is tegyek most. Mikepp kommunikaljak vele, mivel etessem, es egyaltalan — aruljak mar el, az isten szerelmere, miben segithet nekem ez a tollas teremtes?
— Olganak hivnak? — kerdeztem, miutan vegeztem az ablakkal. A reseknek hala meg igy is huzott a cug, am az eloallott problema megoldasat egyelore elnapoltam. — He, te madar!
A bagoly folnyitotta egyik szemet. Majdhogynem annyiba se vett engem, mint a hebehurgya verebeket.
Minden egyes pillanattal egyre ostobabbnak ereztem magam. Eloszor is — egy olyan tarsat kaptam, akivel keptelenseg kommunikalni. Masodszor pedig — hisz ez egy no!
Meg ha bagoly is.
Lehet, hogy nadragot kene huznom? Egy szal gyurott alsogatyaban acsorgok, borostas, almatag abrazattal…
Tokhulyenek erezven magam, folkaptam a ruhamat, es kiszokkentem a szobabol. A mondat, amit legvegul odavetettem a bagolynak — „Elnezest, egy pillanatra!” —, meltokepp arnyalta a rolam formalodo kepet.
Ha ez a madarka valoban az, aminek gondolom, akkor nem epp a legjobb benyomast keltettem magamrol.
Mindennel jobban egy zuhanyra vagytam, de ekkora idoveszteseget nem engedhettem meg magamnak. Megelegedtem egy borotvalkozassal, aztan zugo fejemet a hideg csapviz ala tartottam. A kispolcon, ahol a samponok es a dezodorok alltak, kolni is akadt, amit altalaban nem hasznaltam.
— Olga? — hivogattam, mikozben a folyosot vizslattam.
A konyhaban akadtam a bagolyra, a huton. Ugy ult ott, akarha kitomott bab lenne, amit csak a moka kedveert tettek oda. Majdnem ugy, mint a fonoknel, az uvegezett polcon.
— Elsz meg? — kerdeztem.
Egy borostyansarga szem nezett vissza ram komoran.
— Rendben — tartam szet a karomat. — Kezdjuk elolrol, oke? Ertem en, hogy nem a legjobb benyomast tettem rad. Es becsulettel megvallom, nalam altalaban ez jarja.
A bagoly figyelt.
— Nem tudom, ki vagy — telepedtem lovagloulesben a hokedlire a huto ele. — Te meg nem tudod elmeselni. Ellenben en bemutatkozom. Antonnak hivnak. Ot eve derult ki, hogy en is… Masfele vagyok.
A bagoly altal produkalt hang leginkabb egy elfojtott kuncogasra hasonlitott.
— Igen — egyeztem bele. — Csupan ot eve. Igy alakult. Nagyon magas volt az elvalasztasi kuszobertekem. Nem akartam latni a homalyvilagot. Es nem is lattam. Amig a fonok ram nem akadt.
Olyba tunt, hogy a baglyot kezdi, erdekelni a dolog.
— Gyakorlati foglalkozast tartott. Kikepezte a muveletiseket, mikepp lehet foltarni a rejtett Masfeleket. Akkor akadt ram… — Emlekezes kozben elnevettem magam. — Persze, hogy attorte a kuszobertekemet. Aztan mar minden ment magatol… elvegeztem egy alkalmazkodo tanfolyamot, majd az elemzo reszlegen kezdtem el dolgozni. Az eletem kulonosebben meg csak meg sem valtozott… Ugy lettem Masfele, hogy szinte eszre se vettem. A fonok rancolta a szemoldoket, de nem szolt. Jol vegeztem a dolgomat… a tobbibe pedig nincs joga beleavatkozni. Am egy hete a varosban holmi rogeszmes vampir garazdalkodik. Hat ram osztottak az artalmatlanitas feladatat. Ugymond azert, mert az osszes muveletis foglalt. Valojaban pedig… hogy vegre-valahara en is atessek a tuzkeresztsegen. Meglehet, ez igy helyes. Csakhogy egy het alatt tovabbi harom ember veszett oda. Egy profi akar 24 ora alatt elkapta volna azt a parocskat…
Nagyon kivancsi voltam, mit gondol minderrol Olga. Am a bagoly meg se nyikkant.
— Mi a fontosabb az egyensuly megorzese erdekeben? — Megiscsak megkerdeztem. — Az en muveleti besorolasom emelese, vagy harom semmiben sem vetkes ember elete?
A bagoly hallgatott.
