— Gondolod?
— Biztos vagyok benne. Kar volt eroskodnod. En javasoltam, hogy ellenorizzuk le a tobbi utast is.
A srac tul keson fordult meg — addigra mar eletereje tucatnyi lathatatlan, forro szalon keresztul kezdte elhagyni a testet.
1. FEJEZET
AZ OLDSMOBILE valoban osdi volt, emiatt is tetszett annyira. Csakhogy a hosegtol, ettol az egy nap alatt folizzo uttestbol sugarzo, kibirhatatlan hosegtol a leeresztett ablakok sem mentettek meg. Legkondira lett volna szukseg.
Iljanak alighanem ugyanez volt a velemenye. O vezette a kocsit: fel kezzel fogta a volant, mikozben allandoan forgolodott es percenkent beszedbe elegyedett. Tudataban voltam annak, hogy az o szintjen allo magus vagy tizpercnyire elore latja a valoszinusegeket, es semmifele karambol nem fenyeget, de azert meglehetosen paraztam.
— Gondoltam arra, hogy beszereltetek egy legkondit — mondta bunbanon Juljanak. Szegeny kislany szenvedett leginkabb a melegtol, arcan egeszsegtelen voros foltok utkoztek ki, a szeme zavarossa valt. Csak ne rokazzon… — Persze az tonkrevagna az egesz kocsit, azert meg kar lenne. Se legkondi, se mobiltelefon, se fedelzeti szamitogep.
— Jaaa… — mondta Julja. Kisse elmosolyodott. Este nagy hajtas volt nalunk, senki se fekudt le aludni, reggel otig elvoltunk az irodaban. Persze disznosag arra fogni egy 13 eves lanyt, hogy a felnottek szintjen birja a bulizast. De hat maga valasztotta, senki se kenyszeritette ra.
Az anyosulesen helyet foglalo Szvetlana aggodon figyelte Juljat. Aztan meg, folottebb helyteleniton Szemjonra nezett. Pillantasanak hatasara a rendithetetlen magus majd felrenyelte a Java cigaretta fustjet. Sohajtott, mire a kocsiban terjengo cigifust a tudejebe aramlott. Aztan hangos poccentessel kidobta a csikket. A Java igy is mar engedmenynek szamitott a kozvelemeny nyomasanak hatasara — Szemjon nemreg meg a Poljot es egyeb csudas kapadohanyfeleket favorizalta.
— Csukjatok be az ablakokat! — kerte Szemjon.
Egy perc mulva a kocsiban hatarozottan csokkenni kezdett a homerseklet. A tenger sos illatat veltem bizonytalanul folismerni. Meg azt is kitalaltam, hogy ez egy ejszakai tenger, raadasul nincs is tul messze — egy szokvanyos Krim-felszigeti partmellek. Jod, hinarok, arnyalatnyi urom. A Fekete-tenger. Koktyebelj.
— Koktyebelj? — kerdeztem.
— Jalta — felelte kurtan Szemjon. — 1972. szeptember 10., ejjel 3 ora fele. Egy enyhe vihar utan.
Ilja irigykedon csettintett a nyelvevel:
— Nem semmi! Es mind a mai napig nem vesztette el a bukejat?
Julja bunbanon tekintett Szemjonra. A klima-konzervalas nem adatott meg egykonnyen akarmely magusnak, a Szemjon altal most elhasznalt bukeerzetet siman bedobhatta volna barmely hazibulit megkoronazando.
— Koszonom, Szemjon Pavlovics. — Jelenleteben valamiert felenken viselkedett a kislany, tisztara mint a fonokkel, s raadaskepp keresztneven es apai neven szolitotta.
— Ugyan, semmiseg — felelte nyugodtan Szemjon. — Akad meg a tarsolyomban tajgai eso 1913-bol, van tajfunom ’40-bol, tavaszi reggel Jurmalaban[40] ’56-bol, s ugy remlik, hogy akad egy teli este Gagraban.[41]
Ilja elnevette magat:
— Teli este Gagraban… lopikula. Am a tajgai eso…
— Nem fogok csereberelni — figyelmeztette rogton Szemjon. — Ismerem a gyujtemenyedet, semmi ehhez foghato nincs a birtokodban.
— Es ha nem egyet, hanem kettot, nem… harmat?
— Ajandekba adhatok — ajanlotta Szemjon.
— Eridj mar! — rantotta felre a kormanyt sertodotten Ilja. — Ugyan mivel tudnek egy ilyen gesztust meghalalni?
— Akkor majd meghivlak, ha beuzemelem.
— Mar ezert is halasnak kell lennem.
Persze bevagta a durcit. Velemenyem szerint kepessegeiket tekintve majdhogynem egyenranguak voltak, Ilja tan meg erosebb is. Viszont Szemjonnak jo szimata volt ahhoz, mely pillanat melto a magikus bevesodesre. Valamint vissza tudta fogni magat, hogy ne tekozolja csip-csup alkalmakkor a keszletet.
Persze mas szemszogbol nezve az elebb veghezvitt bravur pazarlasnak tunhetett: a hosegben tett utazas utolso felorajanak megszepitese az erzetek ilyen ertekes gyujtemenyevel.
— Este lenne az igazi effajta nektart lelegezni, saslik[42] mellett… — mondta Ilja. Hihetetlen, hogy idonkent mennyire erzeketlen tudott lenni, a vastagbboru mindenit. Julja ulto helyeben nekifeszult.
— Emlekszem, egyszer Keletre keveredtem — szolalt meg hirtelen Szemjon. — A helikopterunk… mindegy, a fo, hogy gyalog mentunk. A tavkozles technikai eszkozei megsemmisultek, a magikusokat bevetni meg olyan lett volna, mintha mondjuk Harlemben csaszkalnal egy „Usd a szurtos niggereket!” feliratu tablaval. Gyalog vagtunk neki az utnak, a szaud-arabiai Hadramawt-sivatagon keresztul. A helyi kapcsolatunkig egesz keveset kellett mar csak mennunk, vagy 100 kilometert, jo, legyen mondjuk 120. Az eronk viszont igencsak megcsappant. A viz is elfogyott. Ekkor viszont Aleska (jo arc a fiu, most epp a Primorjeban[43] dolgozik) egyszercsak megszolalt: „Nem birom tovabb, Szemjon Pavlovics, engem otthon var a felesegem meg a ket gyerekem, haza akarok terni.” Azzal lefekudt a homokba, es bepoccentette a cuccost. Kiderult, hogy egy felhoszakadas volt neki raktaron. Zaporeso, vagy 20 percre valo. Teleittuk magunkat, a kulacsokat is megtoltottuk, es ugy egeszeben helyrerazodott az eronletunk. Azon vacillaltam, hogy bemosok neki egyet, amiert nem szolt elobb, de aztan megsajnaltam.
Egy ilyen hosszu beszedfolyamtol egy percre nemasag ulte meg a kocsit. Szemjon ritkan tarta a nyilvanossag ele ily szinesen viharos eletrajzanak egynemely tenyeit.
Elsokent Ilja tert magahoz.
— De hat akkor miert nem hasznaltad fol a tajgai esodet?
— Latolgattam — horkantott Szemjon. — Az 1913-as esztendobol valo gyujtoi mintapeldany-eso meg a kommersz tavaszi felhoszakadas nem osszemerheto — raadasul utobbit Moszkvaban szedtek ossze, buzlott a benzintol, elhiszed?
— Elhiszem.
— Na hat errol beszelek. Mindennek megvan a maga helye es ideje. Az elebb folidezett esteli mozzanat kellemes jelenseg volt. De nem annyira kiemelkedo. Kabe mint a te tragacsod…
Szvetlana halkan elnevette magat. A kocsiban tamadt enyhe feszultseg egyszeriben szertefoszlott.
Az Ejszakai Orseg egesz heten cidrizett. Mintha kulonosebb esemenyek nem tortentek volna Moszkvaban, szokvanyos rutinmelo. A varosban megrekedt a hoseg, emberemlekezet ota nem volt ilyen juniusban, az esemenyekrol hirt ado jelentesek a minimalisra estek vissza. Ez pedig sem a Fenypartiaknak, sem pedig a Seteteknek nem volt inyere.
Mintegy 24 ora mulva az elemzoink leszallitottak egy lehetseges folallast, melynek ertelmeben e varatlan hoseget a Setetek keszulofelben levo akcioja valtotta ki. Alighanem a Nappali Orseg ez ido alatt azt kutatta, nem berheltek-e meg az eghajlatot holmi Fenyparti magusok. Amikor mindket oldal meggyozodott az idojarasi rendellenesseg termeszetes okairol, vegkepp nem maradt mivel bibelodni.
A Setetek meglapultak, akar az esotol elvert legyek. A varosban, dacara az orvosok elorejelzeseinek, lecsokkent a balesetek es termeszetes halalozasok szama. Eppenseggel a Fenypartiak sem annyira a munkaval torodtek — a magusok legbol kapott semmisegeken is hajbakaptak, az archivumbol kikert legegyszerubb dokumentumokra is fel napokat kellett varni, az elemzok pedig azon folvetesre, hogy talan jo lenne elkesziteni az idojaras-elorejelzest, duhodten odanyilatkoztak, miszerint „Sotetlik a viz a kutban.” Borisz Ignatyjevics tisztara eszelos modjara kolbaszolt az irodaban: gazdag keleti multja minden tapasztalatanak dacara meg ot is taccsra tette a hoseg a la Moszkva. Tegnap reggel, csutortokon, osszehivta a szemelyzeti allomanyt, maga melle parancsolt az Orsegbol ket onkentest, a tobbieket pedig kiebrudalta a fovarosbol. Mehettunk, ahova kedvunk tartotta: a
